Amihez nem kell a 'sopp'

A sok Photoshop pepecselés után egy olyan képet is mutatok, amely teljesen mentes a szines-szagos manipulálástól. Gyakran nem kell felturbózni a természetet, mert önállóan is hihetetlen dolgokra képes.

A fotót egy nagyon hideg téli estén lőttem, nem sokkal karácsony előtt. Visszagondolva a tél 2-3 leghidegebb éjszakái közé tartozott. Már hazafelé tartva láttam, hogy gyönyörű éjszaka igérkezik: ködös és zúzmarás. A fák cukorba mártva fagyoskodtak a jéghideg, nedves ködben - pont nekemvaló időjárás! Este kilencre értem haza és erőfeszitésbe került felöltözni a fotózáshoz (két nadrág, három pulcsi, vastag kabát, sál, sapka), felpakolni az állványt és elindulni. De nem kellett messzire mennem, mert hamarosan megtaláltam a témát. A fa egy kis rét szélén állt és egy magánház előtt lévő, fehér fényű utcalámpa világitotta meg. Mögötte a réten intenziv narancs fény terült szét, a távolban álló sárga utcalámpák jóvoltából. A kontraszt annyira fotó után kiabált, hogy készakarva se kerülhettem volna el a fotózást.
A dolog nem ment zökkenőmentesen. Csak úgy tudtam a fa elé helyezkedni, hogy a gépet felfelé billentettem és befeküdtem az állvány alá, a hóba, fókuszálni. (Közben imádkoztam, hogy a szomszéd ne vegye észre, hogy a keritése tövében fetrengek egy állvány és egy gép társaságában.) Ez még nem is lett volna baj, ha lett volna egy rendes objektivem, de nem volt - a kitobit használtam, amelynek teljesen kilazult a fókusztubusa, mozgott ide-oda, tehát találomra lőttem be az élességet. Nem is lett tökéletes, a sűrű köd még többet rontott a minőségen, de a szineket és a szinek kontrasztját sikerült megörökitenem.

Áramszünet!

Amikor átmenetileg hazaköltöztem szüleimhez, nem gondoltam volna, hogy egy aggregátort is magammal kellett volna cipelnem. Amióta itt vagyok, több áramszünet volt, mint Gyömrőn két és fél év alatt. Az hagyján, hogy már egy hevesebb zápor is percekig kiüti az áramszolgáltatást, de ma több órán át nem volt villany, pedig nem is volt rossz idő. De azt lehet mondani, hogy minden összeesküdött ellenem a mai estén.

Mivel egyedül vagyok egy nagy kertes házban, ráadásul meglehetősen gyenge idegzetű hölgyemény vagyok, az éjszakák normális esetben is kihivást jelentenek. Van, amikor átnetezem az éjszakát, egy húsvágó bárd társaságában. Szoktam aludni is, természetesen egy lámpát égve hagyok - a sötétséget nem birom elviselni, ha egyedül vagyok. Szóval alaphelyzetben is van bajom elég. A mai éjszakát viszont sokáig nem fogom elfelejteni.

Este fél tiz körül nyugodtan olvasgattam a neten, amikor néhány pislákolás után teljesen elsötétült a ház. Kinéztem - az egész faluban sötét volt. Még bőven világos volt (11 körül van a kék óra, fél 12kor lesz sötét, bár nem teljesen fekete éjszaka akkor sem), de már erősen alkonyodott. Természetesen az internet is meghalt, a modem nem kapott áramot. A vezeték nélküli vonalas telefonról is lemondhattam. Egy gyors pillantás a mobilomra elárulta, hogy az is merülőfélben van. Néhány perc múlva teljesen elszigetelve leszek a külvilágtól. Amint a laptop akksija lemerül, a sötétség is teljes lesz körülöttem, ugyanis drága szüleim itthagytak egy szál gyufa nélkül, nem tudok tüzet csiholni.

Felhivtam az áram'szolgáltatót', ahol kellemes meglepetések sora ért. Egy automata hang bemondta, hogy ha hibajelentést szeretnék tenni, mondjam be a helység nevét, ahol a hibát észlelem. A szoftver hangfelismerő része megérti, amit mondok, és felsorolja, hogy az általam bemondott helységben vannak-e hibák, illetve mikorra várható a hibaelháritás.  Merülőfélben lévő mobilomról meghallgattam, hogy tűz okozta a hibát és 0200 órára várják a helyreállitást. Mindezt egy automata hang mondta, gondolom, a munkálatok előrehaladtával frissitik a rendszert.

Egyetlen fényforrásom, a laptopon megnyitott fehér ablak mellett elkezdtem olvasni, de percenként figyeltem a merülő akksit és az órát, hogy mennyi lehet még hátra a beigért két óráig. Ismervén a svédeket, nem volt kétségem, hogy nagyon pontosak lesznek és kettőkor már lesz áram. A noti akksija 1:43ig tartott a jelzés szerint. Nem csak a szokásos szörnyetegektől féltem, hanem a sokkal reálisabb betörőktől is, akik talán fosztogatóútra indulnak a sötétben. A riasztó sem üzemel ilyenkor, a biztonsági cégnek fogalma se volna arról, ha valaki behatolna ide.

1:30-kor nagyon ideges voltam, nagyon féltem és nagyon untam a sok fura hangot, amire egy sötét és kihalt házban figyelmes lesz az ember. Rájöttem, hogy ha csökkentem a kijelző fényerejét, tovább elég lesz az áram. És anyuék laptopja is elég lesz világitani még legalább háromig, ha mégsem készülnének el a munkások addigra. És háromkor már kezd pirkadni.

Ilyen gondolatok között próbáltam olvasni a halványodó fényű kijelző mellett kuporogva. 1:40-kor visszajött az áram, életre kelt a ház, kigyulladtak a fények és végre fellélegezhettem. Mindenesetre holnap megkérdezem a szolgáltatót, hogy mennyit kivánnak jóváirni a borsos villanyszámlából a folyamatosan hiányos áramellátásért.

Orwelli törvényt szavazott meg a Riksdagen

Június 18-án a svéd parlament, a Riksdagen, megszavazta a legszigorúbb lehallgatási és megfigyelési törvényt a demokratikus világban. A megszavazott törvényjavaslat lényege, hogy az FRA (Försvarets Radioanstalt, a hadsereg rádióközpontja) megfigyelhet és rögzithet minden telefontos és internetes adatforgalmat, amely elhagyja az ország határait. Ezzel az intézkedéssel gyakorlatilag minden svéd állampolgár netes tevékenységét követhetik, hiszen ha a szomszéddal msnezek, gmailezek, plurkölök (everybody should plurk!), az mind külföldi szervereken keresztül történik, tehát rögtön regisztrálják ennél a hatóságnál. Nincs szükség gyanúra, mindent és mindenkit megfigyelnek, aki határon túli forgalmat bonyolit.

Ez a törvény egészen hallatlan a civilizált világban. Csak Amerikában és Kinában vannak ilyen megfigyelési módszerek. Őszintén bevallom, amikor hazaköltöztem és belecsöppentem a heves előkészületi viták közepébe, álmomban sem gondoltam, hogy ténylegesen megszavazzák. Főleg a jelenlegi jobboldali kormány, amelynek egyik vezércsillaga az egyéni integritás kérdése! Azt hittem, hogy ez is valami olyan abszurd ötlet volt, mint Magyarországon az internetadó: valamilyen túlbuzgó bürokrata elvarázsolt agyából kipattanó, tűznélküli füstöt keltő gondolat. De megszavazták, és véleményem szerint június 18-a óta Svédország már nem szabad demokrácia.

A fotózás, mint szociális tényező

Elnézést azoktól, akik inkább technikai leirásokat szeretnének olvasni - a közeljövőben lesz több step-by-step is, igérem :) de nemrég felmerült egy olyan kérdés, amelynek kapcsán fontosnak tartom leirni ezeket a gondolatokat is.
A fotózás számomra egy fantasztikus örömforrás. Néha euforikus, néha terápiás érzés elkésziteni egy-egy jól sikerült képet. De mindez eltörpül ahhoz képest, amit ez a hobbi tett a szociális életemmel. Sok szép barátság, ismeretség és még több is alakult a fotós világon belül. Eleinte meglepett a dolog, de rövidesen már nagyon tudatosan kerestem más amatőrfotósok társaságát, hiszen a tanuláson, eszme- és objektivcserén túlmutatóan nagyon nagy ajándék, ha van kivel elmenni fotózni, kirándulni, kiruccanásokat tervezni, aki megérti, ha egy félórán keresztül fetrengek egy vizes pókháló alatt. A fotós barátaimnak sokkal jobban örülök, mint a legszebb HDR-emnek.

Aki szeretne fotósokkal ismerkedni, mindenképpen regisztráljon néhány fotósértékelő oldalon, portálon. A Fotóvilág, a Fotózz, a Fotósok világa, a FotoRace, a Fotóaréna a legnagyobbak közé tartoznak. Meg kell jegyeznem, Magyarországon fantasztikusan gazdag amatőrfotós élet zajlik a neten, az 'internetileg' jóval fejlettebb Skandináviában ilyesminek nyoma sincs. Tehát ki kell használni ezt a jó nagy közösséget. Az oldalakon lehetőség nyilik a fotók megosztására, kivesézésére. Néhol keményebb a hangulat, szigorúak az értékelések, gyakoriak a viták. Más helyeken sokkal barátságosabb a hangulat, azonban némileg alacsonyabb a fotók szinvonala. Azt hiszem, mindenki megtalálja a hozzá legjobban illő közösséget. A megosztó oldalakon kivül a fórumokon is lehet beszédbe elegyedni fotósokkal, pl. az Index fórumain sokféle fotós topic van.
A Flickr közösség is gyakran rendez fotóstalálkozókat, tehát ha az embernek van néhány magyar ismerőse, akkor könnyen össze lehet hozni fotósétákat onnan is. És az Indafotón rendszeresen rendeznek fotósétákat, ahol a kezdőtől a haladóig mindenféle fotóssal lehet találkozni.
Az általam látogatott összes fotóstaliban volt egy közös nevező: a jó hangulat. Mindegy, hogy kis kompakttal vagy profi felszereléssel érkeznek az emberek, nincs sem lenézés, sem irigykedés. Mindig akad, aki szivesen kölcsönadja a gépét, objektivjét kipróbálásra, rengeteget lehet tanulni és számomra mindig nagy ihlet látni, hogy mások hogyan fotóznak.

Sok ismerősöm tagja helyi fotóskluboknak is. Ez a komolyan érdeklődő amatőrök fontos lehetősége, hiszen itt már vannak tapasztaltabb fotósok, a klubok tanfolyamokat, táborokat szerveznek és kiállitást is rendeznek a tagjaiknak. Szóval a lehetőségek szinte végtelenek, remélem, másnak is sikerül olyan jó barátokra és szép emlékekre szert tenni, mint nekem a fotózás révén.

A kezdetek

Néha megkérdezik, hogyan, mikor kezdtem el fotózni. Kb. három éve foglalkoztat a dolog, akkor kaptam meg első digitális fényképezőgépemet! :) Egy nyaralás során kezdtem el használni és azonnal megtetszett a dolog, az azonnai visszanézés, a képek piszkálgatása számitógépen. A dologból valószinüleg nem lett volna hobbi, ha nem kerül átmeneti válságba a magánéletem. Nyár végén nagyon sokat jártam a várost egyedül és hogy legyen egy ürügyem, vittem magammal a gépet is. Lassan kialakult az igény, hogy ne csak kattintsak, hanem próbáljam normálisan megragadni a kiszemelt témát.

A legelső, félig-meddig tudatosan elkészitett fotóm igy néz ki. Egy ködös nyári éjszakán kimentem a Városligetbe lefotózni a kedvenc üldögélős helyszinemet. Vittem a kis kompaktot és egy pici állványt és elkészitettem a képet. Persze itt még mit sem tudtam arról, hogy a szűk rekesz csökkenti a kiégéseket, semmit nem tudtam a fotózás technikáiról, az ISO, záridő és rekesz összefüggéseiről - csak azt tudtam, hogy szeretnék megörökiteni egy szép látványt. (már akkor is tükröződésbuzi voltam!) A Canon 350D-t egy évvel később szereztem be, amikor már kezdtem érezni a kompakt korlátait. Akkoriban ez volt a legnépszerűbb gépmodell és minden második gyönyörű fotó, amit láttam a neten, ezzel készült. Ezért úgy gondoltam, én is ilyet szeretnék, és lőn. :)

Mit, hol, mikor, kivel?

Egy kedves olvasóm tette fel az alábbi kérdéseket.

Érdekelne, hogy hogyan találod ki, hogy mit fotózz. Pl olvasom, hogy nálad szokott lenni a géped és munkába menet (ld galamb fotó post :)), ill ebédszünetben is fotózol. Szoktál előre tervezni fotós sétákat? Egyedül? Másokkal? Ajánlott helyszínek? Előre tervezel, hogy milyen témát szeretnél fotózni vagy ami jön... Engem ez érdekelne. :)

Ezek nagyon érdekes kérdések, és lehet, hogy nem tudok rá egyértelmű választ adni. Nem tudom azt mondani, hogy csakis a megtervezett fotósétákon születnek jó képek, és azt sem, hogy a spontán meglátott fotók mindig jobbak. Mikor hogy alakul! De nem árt, ha van legalább egy keretszerű elképzelés, amelyen belül spontán dolgok is megvalósithatók.

A gondos tervezésről már irtam, vannak helyszinek, amelyek talán csak egy félév elteltével mutatják olyan arcukat, amely a fotós számára megfelelő témát nyújt. A péteri horgásztóhoz is sokszor visszajártam, amig sikerült kitapasztalni, mikor érdemes elkésziteni a tájképeket. De legtöbb esetben nincs ennyi idő tervezgetni és előkészülni, ezért mindig nálam a gép, hogy váratlan helyzetet vagy holtidőt is kihasználhassak.

Egy példa a keretgondolkodásra a régi munkahelyem a Margitszigeten. Mivel ez egy csodálatos környezet, értelemszerűen minden nap nálam volt a gép, ez szokássá vált. És minden nap kimentem fotózni, hátha meglátok valami újat vagy kapok egy jó fényt. Volt, hogy célkitűzés nélkül mentem ki, és volt, hogy nagyjából tudtam, mit szeretnék. Mindkét helyzet szült jó képeket, ez a lesifotó például teljesen spontán, véletlenül került a keresőmbe. (A cime: Will You Still Need Me...)

Régóta terveztem azt is, hogy meglövöm a japánkert tavában álló kis szobrot, de sehogysem tudtam eredeti fotót késziteni róla. Valami egyedit akartam! Ezért azt találtam ki, hogy megvárok egy olyan napot, amikor hirtelen lehűl a levegő és párás idő van. Olyankor gyönyörűen párolog a kis tó és a szobrot beboritja a köd. Igy amikor kezdett hidegre fordulni az idő, naponta többször is ellátogattam a helyszinre és igy sikerült megörökiteni ezt a ködös-fagyos kinézetet.

Legtöbbször úgy megyek fotózni, hogy például

- bokeh-t
- sárgalevelet
- temetős szobrokat
- ellenfényt
- esőt
- Bazilikát
szeretnék fényképezni. És főként azon belül nézelődök. Ez ad egy kis mankót, amire támaszkodhatok.

A társaság kérdése is jó. Azt tapasztaltam, hogy egyedül vagy kettesben igazán jó fotózni. Ha többen vagyunk, nemigen születnek maradandó képek, de remekül szórakozunk :) van néhány ember, akivel mindig jó elmenni fotózni, mert jól megértjük egymást és van türelmünk egymáshoz. Ha egyedül megyek, az szinte terápiás érzés, nagyon elmélyedek a sétámban, olyankor megszűnnek létezni a problémák, a gondok, a töprengések.

Helyszint ajánlani nem könnyű, mert mindenkinek más lehetőségei, körülményei vannak. Akinek van autója, az könnyebben mozog. Mivel imádom a vizet, azt mondom: egy viztükrös helyszin sosem lehet rossz! Egy arborétum tava, egy tópark vagy egy horgásztó ezernyi gyönyörű lehetőséget ad a szép képekre. De érdekes lehet megpróbálkozni a hagyományos agyonfotózott témákkal és megpróbálni kihozni belőlük valami egészen egyedit, újszerűt: a Vár, a Nemzeti szinház, a Parlament, stb.

Nightshots

Olvasói kivánatra az éjszakai fotózásról fogok irni, bár viszonylag kevés éjjeli fényképet készitek - ez kizárólag a lustaságomnak tudható be. De lássuk!
Az éjszakai fotózásban van pár alapszabály, amelyeket érdemes betartani:
- állvány
- szűk rekesz
- kék óra
Néha azonban érdemes felrúgni a szabályokat. Mivel nincs kialakult éjszakai stilusom, mutatok néhányat a különböző körülmények között készült éjjeli képeimből és elmondom a készités mikéntjét.
Az alábbi kép mindhárom szabályt szem előtt tartva készült.

Miért is kell állvány? A sötétben megnövekszik a záridő, főleg, ha a második és talán legfontosabb szabályt szeretnénk betartani. A szűk rekesz összehúzza az objektiv lamelláit és megakadályozza a kiégést (részlettelen fehér foltok a képen, a lámpák, reflektorok helyén), szépen széthúzza, csillag alakúvá formálja a fényeket.
A kék óra pedig azért megszivlelendő, mert a sötétkék égbolt alatt sokkal jobban mutat a város, mint a koromfekete ég alatt. Szóval aki szép városfotókat akar késziteni, annak tényleg ajánlom az éjszaka beállta előtti kék órát (vagy mint a fenti esetben, napfelkelte előtt is elcsiphetjük a szép kék szineket).

 A fenti szabályokat nyugodtan fel lehet rúgni, ha olyan téma vagy fény adódik. Én például nagyon szeretek ködben fotózni, egészen varázslatos fotók születnek olyankor. Ehhez persze ki kell menni a késő őszi, téli éjszakába és néha igencsak nehéz otthagyni a meleg kuckót egy fotó kedvéért. A következő fotó egy ködös-fagyos estén készült, a helyi templomot megvilágitó reflektort félig eltakarta egy fenyő és a köd miatt, a pici vizcseppekben gyönyörűen megszóródott a lámpa fénye. Csak annyi munka volt, hogy megtaláljam a megfelelő szöget, ahonnan igazán szép csillagformájúan látszik a fény.

Egy kis trükk az éjszakai fotózáshoz: alexpó. Amennyiben manuális módban fotózunk, van lehetőség az expokorrekcióra, tehát hogy felülbiráljuk a gép fénymérését és valamivel sötétebb (alexpós) vagy világosabb (túlexpós) képet készitsünk, mit amilyet az automatika ajánl. Sötétben a gép automatikusan korrigál felfelé, ezért ha a fénymérésnek hiszünk, könnyen túlexponált, fakó éjszakai képeket kapunk. Én szinte az összes éjszakai fotómat -1EV (fényérték) alexpóval készitem. Ilyenkor jönnek ki igazán a szinek és a kontraszt. Természetesen itt is állványt és több másodperces záridőt használtam.

A következő képen nyilvánvalóan felrúgtam a szűk rekesz szabályát, sőt még állványt sem használtam és egyértelműen nem is a kék órában készült a kép. Ki mondta, hogy éjszaka nem lehet bokeh? Egyik téli estén hazafelé tartottam, épp ónos eső volt. Ahogy araszoltam, felfigyeltem a jéggel boritott faágakra. Az 50/1.8 objektiven kinyitottam a rekeszt 1.8-ra, az ISO-t 800-ra állitottam és igy épp kaptam egy olyan záridőt, amelyet még éppenhogy ki birtam tartani kézből, állvány nélkül (1/50 körül). Igy a háttérben csillogó jeges ágak szépen elmosódtak, fénypettyekkel diszitve a képet. Baloldalt egy szintén jéggel boritott lámpaoszlop ragyog a háttérben. Szóval a szükség nagy úr, ha az ember hirtelen témát talál, nincs idő szabályokat méregetni :)

A következő fotó inkább egy klasszikus esti városkép, bár itt sem volt alkalmam kék órára. A hosszú záridő előnyei viszont szépen mutatkoznak: az autók fényei hosszú csikot húznak az éjszakában. Ezt csakis állványról lehet, a rekesz legyen szűk, hogy a fények csillagformájúak legyenek. Ha sok tiszta és markáns vonal van a képen, érdemes lehet megnézni fekete-fehérben is, szerintem itt letisztultabb és elegánsabb lett az eredmény.

Persze ilyenkor sem hagyom ki a vizet a fotózásból. Ilyenkor is pazar, látványos téma a viz! Itt a Budai Vár egyik szökőkútját fotóztam le. A hosszú záridő miatt elmosódik a viz mozgása, selymes fénysugarakat kapunk. A fotó eredeti szine a 'hagyományos' narancssárgás árnyalat volt, amely az éjszakai világitás sajátja. Mivel ezt nem szeretem, kicsit tologattam a szincsúszkákat, amig ilyen giccses szép neonkék csodát varázsoltam belőle.

Alább egy fotó, aho csak a vizet használtam fel. A képen a Nemzeti Szinház és a Művészetek Palotája tükörképei látszanak a Duna hideg vizében. A hosszú záridő itt is tejfölös viztükröt eredményezett és miután levágtam az épületeket, tótágast forditottam a képet, igy kaptam egy absztrakt változatot a két népszerű épület lefotózására.

Utolsó képem nem annyira példaértékű, inkább csak az anekdota kedvéért mutatom meg. Gyömrő határában van egy nagyon elhagyatott, régi temető. Teljesen benőtte a gaz és már kevesen látogatják. Egy nap a Tesco elkezdett épitkezni mögötte: az újfajta, kisméretű szupermarketet épitették. Nagyon haragudtam erre a hullagyalázásra, egészen addig, amig egy ködös éjszakán észre nem vettem a Fényt. A Fény egy kékeszöldes fehéres, erőteljes fény volt, amely teljesen beragyogta a temető hátsó részét. Átmásztam rajta, hogy nézzem meg, mi lehet az. Hát kiderült, hogy a szupermarket fehér falát megvilágiró hideg fényű reflektor fénylett az éjszakában, kiserteties ragyogásba boritva a ködlepte temetőt. Nosza hazaiszkoltam, hoztam állványt, gépet, objektivet és boldogan nekiálltam a kisérteties fény megörökitésének. Aham, csak nem számoltam a teljes sötétséggel, amely a temetőben honolt. A túloldalon lévő fénnyel együtt is olyan koromsötét volt, hogy belenéztem a keresőbe... és nem láttam semmit! Olyan sötét volt, hogy nem láttam élességet állitani, az autofókusz természetesen szintén vak volt és nem működött. Kénytelen voltam tehát vaktában, találomra állitani az élességet.. hát igy sikerült. Temető és Tesco Corporation. Nagyon jelentéktelen fotó, nekem mégis sokat jelent, mert nagyon sokat kinlódtam érte :)

A kedvenc fotólaborom

Hardcore fotós olvasóim most bizonyára csalódnak bennem, amiért nem egy félreeső helyen lévő, kevésbé ismert ám annál oldckúlabb labort ajánlok, de bevallom: a Westendbe járok kidolgoztatni a képeimet. Ott is az alsó szinten közel a szökőkúthoz, a Pálvölgyi Fotónál. Nagyon sok képet dolgoztattam ki náluk és mindig maximálisan elégedett vagyok. A minőséggel, a kiszolgálással. Azért kezdtem hozzájuk járni, mert a környéken ők az egyetlenek, akik 6 után is nyitva vannak. Általában munka után, 7 körül esek be és gyors kidolgozást kérek. A3 méretben is percek alatt elkészitik a fotót, gyönyörű, csúcsminőségű papirra, ragyogó szinekkel. A szinek megérnek még egy hosszabb emlitést is, ugyanis a laborban elvégzik a szükséges szinkorrekciót. Megeshet ugyanis, hogy a monitorom, amelyen dolgozom, nem szinhelyes és ezért a kész kép egész más szinekkel rendelkezne, mint amilyennek a gépen láttam. A Pálvögyinél viszont ezt is korrigálják - hogy miként, az rejtély, de mindig eltalálják a tökéletes szineket és a végeredmény pont olyan, mint amilyennek elképzeltem.
A személyzetet egyenesen megkedveltem az idő során. Olyan kedvesen és szolgálatkészen állnak a pultnál, amilyen Magyarországon szinte példátlan. A weboldalukon olvasható, hogy az eladók maguk is fotósok, és ebben lehet valami, mert nagy szakértelemmel tájékoztatnak a képkidolgozásról, az objektivekről vagy a szűrőkről. Ha valamelyik fotó megtetszik nekik, megemlitik, elbeszélgetnek a fotózásról, ha az ügyfélnek is kedve van hozzá. Apróság, de nagyon sokat mond az összbenyomásról, hogy a képeket fehér kesztyűben fogják meg.
Itt van egy papirvágó a pulton, ahol az ügyfél megnyirbálhatja a kész fotóit. De mivel én béna vagyok és félek, hogy tönkreteszem a drága nyomatot, mindig a személyzet segitségét kérem és valóban készségesen segitenek, méretre vágják helyettem a képeket, ha szükség van rá.
A magáncélú és az eladásra, kiállitásra szánt fotóimat is mind náluk dolgoztatom ki. Jóval drágábbak az átlagnál, de szerintem minden fillért megér a profi, mégis barátságos hozzállás, a gyors szolgáltatás és a csúcsminőség.

Áraik: 10x15 fotó 90ft, A4 600ft, A3 1300ft. A 10x15 szokott néha sajogni a pénztárcámban, de a nagyobb, falra szánt méretre soha nem sajnálom a pénzt, hiszen ezek a képek sokáig diszitik a falat, albumot.

Ne fotózz!

Egyik leghasznosabb dolog, amit az elmúlt pár évben megtanultam a fotózással kapcsolatban, az a nemexponálás használata. Néha, sőt elég gyakran el kell fogadnom, hogy egyszerűen nem érdemes elkattintani a fotót. Fent vagyok pár képétékelős oldalon és néha egy-egy fotó alá odairom, hogy ezt az képet már semmi nem mentheti meg, máskor és másképp kellene újrafotózni. Ebből rendszerint sértődés lesz, pedig nem annak szánom :) szóval megpróbálom bővebben kifejteni, miért mondom ezt.
Ha megnézzük a fotótörténelem legjobb fotóit*, a legtöbb képen felfedezhetünk néhány közös vonást. Ilyen pl. a különleges fény (súrló, ellen) kihasználása, az árnyékok kreativ használata, markáns vonalak, formák megjelenitése, a teljes képkocka kihasználása. Ez érvényes a városfotókra (kiemelkedően), a tájképekre, a tárgyakra, az életképekre egyaránt. Erre kellene törekedni fotózáskor, ezeket a szempontokat akár tudatalatt is szem előtt tartani. Az olyan fotó, ahol kuszaság uralkodik, nincs egy kiemelkedő témája, a néző szemét nem vezetik vonalak, ahol laposak a fények, az ritkán nevezhető jónak.
Előfordul, hogy nem tudom megvárni az optimális reggeli-délutáni fényeket, és délben, tűző napon kell fotóznom pl. egy városban. Az árnyékok rövidek és élesek, a szinek fakók, a fény nem alkalmas fotózásra. Ilyenkor kiemelten használom a telét, megkeresem azokat a részleteket, ahol tűrhető a fény, amelyeket nem érint a tűző nap. De belátom, hogy sokkal korlátozottabbak a lehetőségeim és ha nem igérkezik jó kép, inkább nem exponálok. Ugyanez érvényes a tájképekre. A szemünk délelőtt is gyönyörűnek látja a tájat, de ez a fényképezőgép lencséjén át csak a legritkább esetben fog megjelenni.
Szóval nem kell félni a nemfotózástól, hosszú távon javitani fogja a galériánk minőségét a kevesebb, de átgondoltabb expo :)

*Ez persze nem ugyanolyan kiterjedésben érvényes a portrékra, divatfotókra, tárgyfotókra, ezek a műfajok külön-külön szakmát képviselnek, ez a post, ahogy a blog egésze, inkább a hobbifotósok által preferált témákkal foglalkozik.

Mobil mennyország

Bementem az első random boltba, hogy kérjek magamnak egy

- telefonszámot

- telefont

- előfizetést.

Szóval semmim nem volt, és úgy mentem be a boltba, mint egy marslakó, nem voltam tájékozott az akciókban, tarifákban, készülékekben. Ez egy olyan bolt, ahol az összes mobilszolgáltató teljes kinálatát árusitják, készülékestül, mindenestül.

Az egyik eladó már belépéstől mosolygott rám és megkérdezte, segithet-e. Mondom neki:

- hát igen, igazából mindenre szükségem volna.

- Jó, hát kezdjük a készülékválasztással. Van esetleg valami kivánságod, kedvenc telefon, márka, funkció?

- Hát nem is tudom, talán nincs... illetve a Nokia 6300 tetszik, azt lehet még kapni?

- Tulajdonképpen nem, már kifutott termék. (kis gondolkodás) De tudok neked intézni egyet.

Srác telefonál a szomszéd boltba, lefoglaltat nekem egy 6300-t. Majd hozzáteszi:

- De a csomagban igy rosszul jársz, mert előfizetéssel együtt most már sokkal drágább telefonokat adunk, tehát választhatsz magadnak Sony Ericsson okostelefonokat is ugyanennyiért.

- De én a Nokiát szeretném....

- Hát jó. Akkor tudod mit, bedobok neked pár cuccot, hogy kompenzáljuk az árkülönbséget.

Igy aztán kaptam 2 gigás SD kártyát, bluetooth headsetet, bluetooth USB adaptert, táskát, nyakbaakasztót... a srác gyakorlatilag a teljes kiegészitőkészletet elém halmozta, csak hogy ne járjak rosszul az olcsóbb - általam választott - telefonnal. Pedig hagyhatta volna a fenébe, hiszen én kötöttem az ebet a karóhoz, nem követelhettem volna különbözetet semmilyen formában.

Miután ezzel végeztünk, kiválasztottuk nekem a hozzám illő szolgáltatót, tarifacsomagot. (A legjobb: korlátlan mobilsurf napi max 9 koronáért - kb. 250HUF). Amig aláirtam a papirokat, a szomszéd boltból megérkezett a másik eladó. Hozta a telefonomat.

[Csak úgy: az eladógyereknek olyan gyönyörű Rado óra volt a karján, hogy majdnem elájultam, amikor megláttam. Pedig nem vagyok egy órarajongó.]

Bokeh orgia

Ma befeküdtem a virágágyás kellős közepébe és makrózni készültem. A felszerelés:
- Canon EOS 350D gépváz (a hűséges csatlós)
- Canon EF 50/1.8 II alapobjektiv
- Raynox DCR250 makroelőtétlencse
- egy kis spray flakon tiszta vizzel, vizcseppek kedvéért

Mivel azonban nagyon szeles idő volt, a makrós-vizcseppes-ellenfényes terveim meghiúsultak, igy aztán a Raynoxot félretéve csak az 50/1.8-ra biztam magam. Kinyitottam a rekeszt és lődöztem. Ilyenek lettek, ni.

A bokeh használata egyik kedvenc technikám. A szó japán eredetű és homályt jelent, a fotózásban a szépen elmosott hátteret jelenti. Persze minden fotós számára mást és mást jelent az igazán szép bokeh fogalma. Én akkor szeretem legjobban, ha egy kép szerves részét alkotja és nem csak egy sterilen elmosott háttér (utóbbi esetben szerintem nem is igazán beszélhetünk bokeh-ről, hiszen akkor csak egy eszköz és nem képelem).
Szép bokeh eléréséhez több módszert is alkalmazhatunk. Az első és legfontosabb tényező a gyújtó(fókusz)távolság. Nagylátószöggel sosem fogunk szép háttérelmosódást kapni. Érdemes tehát alap-vagy teleobjektivet, telezoomot használni. Ehhez társul a rekesznyilás. Minél tágabb a rekesz, annál kisebb az élességtartomány és annál jobban elmosódik a háttér. (Extrém tele állásnál, pl. 300mm-nél, már egészen szűk rekesznél is nagyon jó lesz a bokeh, ezért irtam, hogy a legfontosabb tényező a fókusztávolság.)
Egy további fontos tényező, hogy a háttér lehetőleg távol legyen a témától. Hogy kerüljön ki az élességtartományból és mosódjon el. Alább két kép szemléltetésül: a szerves részt képező bokeh és a csupán háttérként szolgáló háttérelmosódás.

Ma délután az 50mm alap volt nálam, ennek egészen 1.8-ra lehet nyitni a rekeszét, tehát igen puha, lágy bokeh lesz az eredmény.

Ha valami csillanós vagy világos dolog van a háttérben, az tág rekesznél körkörös fényfoltok formájában jelenik meg a bokeh részen. Szűk rekesznél - akárcsak a bogyós képen - szögletes becsillanások jelennek meg. Mindkettőt nagyon szeretem és nem bánom, ha telecsillogják a képkocka nagy részét.

Aki kedvet kapott a bokeh-hez, annak inspiráció gyanánt itt egy nagyon jó flickres csoport, Bokeh Smooth and Silky. Én is azt vallom, amit ők, hogy a bokeh legyen lényeges része a fotónak és ne csak mint jelentéktelen háttér jelenjen meg a képen.

Tehát:
- zoomoljunk rá a témánkra
- mely mögött jó távol van a háttér
- nyissuk ki a rekeszt
- a bokeh előállt :)

[A kompakt gépek, kisebb érzékelőméretük miatt, nehezebben alkotják meg a háttérelmosódást, jellegzetesen sokkal nagyobb élességtartományt 'látnak', mint egy tükörreflexes gép. Ezért a kompakttal fotózóknak még jobban oda kell figyelni a zoomolásra, a háttér távoltartására. És a legszebb bokeh akkor is tükörreflexes géppel + egy jó objektiv segitségével lesz elérhető.]

Ágy

Borzasztóan fura ismét egyszemélyes ágyban aludni. Hozzászoktam a franciaágyhoz, ahol széjjeldobálhattam a végtagjaimat és bőven volt hely - jobb hiján - a plüsseimnek. Itt most kicsit klausztrofób érzésem van!

Felsővezeték-szakadás svéd módra

LEÁLLT AZ ELŐVÁROSI VASÚTFORGALOM

- fogad a hatalmas szalagcim a dn.se oldalon (DN, Dagens Nyheter, a legnagyobb reggeli napilap webes kiadása). Megdöbbenve olvasom, hogy mi történhetet - bomba robbant? Bejöttek a terroristák Stockholmba?

Erre kiderül, hogy egy és egynegyed óra hosszat állt néhány vonat az egyik vonalon, amiért leszakadt egy felsővezeték. Nevettem és arra gondoltam, hogy egy egyórás MÁV késés egy egysoros emlitést sem érdemelne egyik magyar sajtótermékben sem, annyira gyakori és megszokott jelenség. Dehát itt másképp mennek a dolgok, az újság kiküld egy riportert, meginerjúvolják a felháborodott utasokat, kivesézik az SJ (svéd MÁV) készültségét (!) és az egész kikerül főcimbe, az iráni válság és a rablógyilkosság elé. Ilyenkor boldogan sóhajtok és örülök, hogy végre Nyugaton vagyok.

Milyen gépet? I. - bridge gépek

Talán az egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok, mint 'hozzáértő' (haha). Mivel egyre többen vásárolnak fényképezőgépet, egyre nehezebb eligazodni a dzsungelszerű választékban. Megpróbálom nem tú bő lére eresztve elmondani, amit ilyenkor tanácsolni szoktam. Persze minden attól függ, hogy az illető mire akarja használni a gépet: ha alkalmi kattintgatásra, akkor szinte bármilyen random kompakt is jó. De ha feltételezek egy bimbózó érdeklődést a fotózás iránt, akkor a következőket mondanám.

Sokan azt gondolják, hogy mivel a DSLR gépek ára lement, rögtön egy digitális tükörreflexes géppel inditanának. Ettől általában eltanácsolom az embereket. Hogy miért?
- Egy DSLR ára minimum 100.000 forint, de inkább valamivel több
- Minimum a váz árának megfelelő összeget objektivek beszerzésére kell forditani szinte azonnal, és máris elértük a negyedmilliós árkategóriát és akkor még nincs pótakku, memóriakártya, táska, stb.
- DSLR-nek 'lejár az eleje', az objektivcserélgetés túl nagy macerának bizonyulhat egy olyan ember számára, aki nem megszállott hobbifotós
- gépváz+obik súllyal birnak, cipelni kell őket, vigyázni rájuk

Más szóval egy hirtelen DSLR bevásárlás könnyebben elveszi az ember kedvét a fotózástól, mintsem meghozná. Túl sok példát láttam már erre.

Egy érdeklődő kezdő számára tehát mindenképpen egy bridge gépet tartok a legalkalmasabbnak. A bridge szóban benne van, hogy ezek a gépek hidat jelentenek a kompakt és a tükörreflexes gépek között. Szinte minden funkciót ismernek, amit a DSLR-ek, de a képalkotási módszer még a kompakt gépek technikájával történik és az objektiv is beépitett, nem cserélhető.

Ezek a gépek képminőségben már megközelitik a tükörreflexeseket, az optikájuk nagy zoomátfogással bir, tehát nem kell nehéz és drága objektiveket cipelni és cserélgetni. Ebben a kategóriában a Panasonic Lumix FZ50 gépét tartom a legjobbnak. Kiváló Leica objektivvel és nagyon praktikus, kezelhető menüvel, full manuális fotózási lehetőséggel rendelkezik. Tehát aki bele akar kóstolni a fotótechnika alapjaiba, az ezen a gépen megtanulhatja a rekesz, záridő, ISO értékek összehangolását, mivel mindegyik értéket lehet külön, manuálisan állitani - nem a gép fog gondolkodni a fotós helyett. RAW formátumot is tud, tehát HDR-nek, RAW feldolgozásnak semmi akadálya. Ez a gép jópár évig biztosan fogja szolgálni gazdáját.
Hogy ne csak üres hozsánna legyen, megkerestem a flickren az FZ50-el készült legérdekesebb fotókat. Ime a galéria, lehet gyönyörködni benne.

Hasonló kategóriában van a Canon S5 IS gépe. Gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a fenti Panasonic csoda. Nekem dizájnra és a Leica optika miatt is a Pana jön be jobban, de azt hiszem, érdemi különbség nincs a két gép között. Gyönyörű fotók az S5-el ezen az oldalon.

Röviden összefoglalva: egy brigde gép teret hagy a fotózás felfedezésének, örömének egy kezdő érdeklődő számára. Ugyanakkor az évek során is képes kiszolgálni a fejlődő fotós növekvő igényeit: például ha makrózni akar, vesz egy előtétlencsét (húszezerért, és nem DSLR-re való makróobit százért) és ilyeneket lő vele. Az extrém állatfotózás (pl. becserkelős, lessátras, nagy távolságról történő madárfotózás) kivételével nemigen tudok elképzelni témát, amellyel egy brigde gép ne birkózna meg.

Kiváncsian várom, a kérdéseket, véleményeket a témában - ha valakinek eltérő vagy éppen hasonló tapasztalata van, ossza meg velünk.
A következő 'Milyen gépet?' postban a digitális tükörreflexes gépekről fogok irni.

Június 9.

Hihetetlen, mennyi erőszakos bűncselekmény van ebben az országban. Szerintam sokkal több az erőszakos rablás itt, mint Magyarországon. A hirekben naponta többször is hallani pénzszállitó autók kirablásáról, drive-in rablásokról, fegyveres rablásokról és még Isten tudja, hányféle rablásról. Most is ezt hallgattam reggeli közben.

Ez számomra korántsem újdonság, sőt Magyarországon mindig ámulva néztem a pénzszállitó autókat, amelyek kevésben különböznek egy-egy sima furgontól. Bezzeg itt! Úgy bepáncélozzák őket tetőtől-talpig, hogy egy harckocsit se különben. Alig van ablakuk, az is vastag páncélüvegből készült. És a pénzszállitó őrök állig felfegyverkezve végzik munkájukat. Mégis szinte naponta kirabolnak egyet valahol az országban. Felrobbantják, megölik, lelövik, eltéritik, elrabolják, kifosztják. Nem ritkán súlyos személyi sérülés, esetleg halál is történik.

A drive-in rablás pedig igazi svéd specialitás: valamilyen megerősitett, nagyméretű gépkocsival behajtanak egy-egy ékszerüzlet stb. kirakatába és a romok közül gyorsan összekotorják az értékeket, majd elhúznak. Mire kiérne a rendőrség vagy a biztonsági cég, a rablók már árkon-bokron túl járnak.

Hasonló módszerekkel fosztják ki a bankautomatákat. Külön erre a célra készitett szerkezetet szerelnek az autó hátuljára, beakasztják az ATM-be és nagy gázzal egyszerűen kirántják a falból a cuccot. Észbontó.

Nem tudom, egy aránylag jóléti országban miért ennyire kimagaslóan sok az ilyen bűncselekmények száma. Azonban azt már megállapitottam, hogy a közbiztonság sokkal jobb Magyarországon, cigányostul, csövesestül, huligánostul. Rejtély ez kéremszépen.

A hireket reggeli közben, a teraszon hallgattam meg, szólt a noti, olvastam az újságot.

A keretezésről

Kicsit kételkedem magamban, amikor ennek a postnak nekifogok. Kell a képernyőn megjelenitett fotókra keret egyáltalán? A blogra szánt képeket mindenesetre megfosztom a keretektől, hogy csak a lényeg látsszék. De a saját fotóimnál úgy gondolom, jót tesz egy fekete vagy fehér mező a kép körül, ahol a szem megpihenhet. Lehet, csak azért látom ezt igy, mert a papirra kidolgoztatott fotóim mind széles paszpartuban vannak - a legtöbbje fehérben, a temetősök feketében - és ez roppant elegáns külsőt kölcsönöz nekik. Szerintem fontos a tálalás is, ahogy 'prezentálunk' egy képet, és ebbe beletartozik a keret is.

Aminek abszolút nem vagyok hive, az a szines keret. Óhatatlanul műanyag érzést nyújt, agyonnyomja a fotót. Szóval csakis a fekete vagy fehér szinű 'pihenősávot' használom, nagyon kevés fotóm van, ahol nem érzem szükségét, bár a széles fekete kereteim már kaptak némi kritikát.

Mindenesetre kérdezték, hogyan készülnek az énféle keretek. Erről már korábban készitettem egy Google dokumentumot. Fogyasszátok egészséggel.

Egyik kedvencem a flickren, a román Marius Vasiliu, egészen újfajta 'keretet' alakitott ki. Nem is keret, hanem egy széles fekete csik a kép alatt, ahova a cimet is beirja a fotós. Nagyon-nagyon jól néz ki és szerintem le fogom nyúlni alkalomadtán. Mariusnak a korábbi keretezési megoldásai is nagyon jók, érdemes körülnézni az amúgyis csodaszép galériájában.

Ajánló

Egy kis fotókultúra: bemutatom egyik kedvenc fotósomat.
F-2 nicken létezik és tudni kell róla, hogy kerekesszékben ül. Nem kérdéses, hogy ez még nagyobbá teszi őt a szememben. A profiljából ollóztam a következő, nagyon szimpatikus mondatokat:

'Photography helps me to cope with my disability and for this I am very grateful. I remain strictly an amateur photographer and have not made any financial gains from my photography to date. I'm not seeking to change this situation and enjoy doing photography for fun, instead of trying to make a living from something I appreciate greatly. '

Már emlitettem, hogy a flickren olyan tehetségek vannak, hogy leszakad az állam. F-2-t méltán nevezhetem a flickr egyik celebjének (ami, tekintve, hogy percenként 2.000 fotó megy fel, nem kis dolog).
Majdnem annyira digitális illusztrátor, mint fotós (pl. a HDR-jei nagyon szépek), de a legegyszerűbb, letisztult fotóiban megmutatkozik, hogy mestere a szakmának.
Az ötletei sem utolsók, pl. ez a kacsás kép egyszerű és mégis zseniális!

Jó böngészést :)

Könnyeim között

Ezúttal ismét egy konkrét fotó körülményeiről fogok irni. A fotó egy tócsadarabot ábrázol.

A Könnyeim között c. képben az volt a szokatlan, hogy már a keresőbe nézve tudtam a cimét és a fotó igy, cimmel együtt alkot egy teljes egészet. Általában sokat szenvedek a cimekkel és nem is szoktak sikerülni, de itt a cim és a kép egymásra találtak. Kivételesen kerettel együtt mutatom, a gyászkeretszerűség is szerves része a fotónak. Ez is egy olyan fotó, ahol minimális utólagos beavatkozás történt.
A Margitszigeten sétálva egy nagy tócsához érkeztem, és rögtön megláttam benne a témát. Illetve hát témáról nemigen beszélhetünk ebben az esetben, hiszen semmi igazán izgalmas nincs a képen. De úgy gondoltam, hogy a csupasz, bogyós ágak, vonuló felhők és beszivárgó napsütés egyvelege, ahogy a vizben tükröződnek, összeállhat egy képpé. Természetesen ismét teleobjektivet használtam és 300mm-re tekertem a zoomot. Igy könnyebb volt kiragadni néhány markáns faágat, és ami a legfontosabb: a pocsolya szélei gyönyörűen elmosódtak. Igy olyan benyomást keltett a kép, mintha könnyes szemmel nézném a fákat és el-elhomályosodna a látásom. Amint igy kitaláltam a cimet, már csak kattintani kellett. -1EV alexpóval készitettem a fotót, hogy ne legyen túl erős a napfény és az ágak egészen sziluettesnek tűnjenek.
Ismét méltatnom kell a vizet, amiért hozzásegitett a fotóhoz. Kezdem azt gondolni, hogy a fotózáshoz még a fényképezőgépnél is elengedhetetlenebb dolog a viz :)

Drezdai megálló

 Nem is mondtam, hogy tegnap megálltunk Drezdában, megnézni a felújitott Frauenkirchét. Régi álmom volt ez, mert csak lerombolt állapotában láthattam. (Akinek nem ismerős a sztori: Drezdát a felismerhetetlenségig lebombázták a WWII alatt a szövetséges erők. Az újjáépités a mai napig nem fejeződött be teljesen. 

A város fantasztikus lett, a fényűzés és igényesség megtestesitője. Emberi léptékű a városközpont, zsúfolva szebbnél szebb barokk épületekkel. Mindenhol rend, tisztaság - és sok turista! Ide mindenképpen visszatérek még egy hosszabb látogatásra. 

Az első és harmadik képen megfigyelhető, hogy - mintegy emléket hagyva a háború borzalmairól - a bombázás és az ezt követő tűzvész sújtotta templom egyes feketére üszkösödött köveit beleépitették az új templom falaiba. Nekem nagyon tetszik ez a fajta memento, a szépség és pompa közepette is mintegy figyelmeztető kis hang beszél a látogatóknak arról, aminek többé nem szabad megtörténnie.

A következő kép a barokk belvárost ábrázolja, kicsit elborult lett a HDR :) de talán illik ehhez a hangulazhoz. Gyönyörűséges felhők rohangáltak az égen egész nap, szebbnél szebb látványban lehetett részem. És hogy is hagyhattam volna ki egy ilyen remek szobor lefotózását?

Drezda a meisseni porcelán nagy kereskedőhelye. Eköré épült az egész idegenforgalmi kereskedelem. Mindundtalan porcelánboltokba, manufaktúrát bemutató körutak prospektusaiba ütközik az ember. A barokk hagyományt is élénken ápolják, sokfelé lehet tájékozódni a környékbeli kastélyok koncertjeiről, kosztümös előadásairól. Az egész városnak van egy nagyon előkelő hangulata, keveredik a múlt és a jelen, de mindkettőből csak az exkluziv, a drága, a finom. Bár a magamfajta pénztárcájú embernek ez egy kicsit megfélemlitő lehet, mégis jó érzés barangolni a drága boltok és fényűző kávéházak között (főleg, hogy egy kávéra bárki beülhet és kezdődhet a legjobb szabadidős tevékenység, a peoplewatching). Nem is tudom, mikor lesz lehetőségem eljutni ide legalább egy hosszú hétvégére, de már nagyon várom :) egyetlenegyszer voltam itt a közelmúltban, pár éve, amikor idegenvezettem. Pest felé tartó csoportommal Drezdában szálltunk meg az első nap után. Késő este, amikor az utasok már nyugovóra tértek, hivtam egy taxit és beutaztam a belvárosba. Varázslatos élmény volt: ráérősen sétálgattam a meleg nyári éjszakában. A késői óra ellenére minden bolt, étterem nyitva volt és kellemes nyüzsgés volt az utcákon is. A szökőkutakat szépen kivilágitották, pezsgett az élet. Másnap hulla voltam, de megérte. Igen, Drezda megér egy látogatást!

[update] Kicseréltem a szines HDR-t, mert borzalmas volt. Helyette ez a zöld tintes változat.

Június 7.

Két napos fárasztó utazás után megérkeztem. A napsütötte, virágillatú kis házba, ahol felnőttem. Fura dolog ismét a leányszobámban lenni, fura, de nagyon jóleső. Itt, ebben a Malmö melletti kis falvacskában fogom kipihenni Budapestet, a melót, a mindent. És innen fogok útra kelni Stockholmba a nyár végén. De egyelőre édes, gondtalan pihenés! Anyuék jövő héten lelépnek Amerikába és enyém lesz a ház (és a kocsi *sátáni kacaj*).

Rájöttem, hogy alig ismerem a környéket, és fotós szemmel még sosem néztem. Rengeteg jó témánakvaló van a közelben, alig várom, hogy elindulhassak felfedezőutakra.

Addig is néhány gondolat az útról.

A puttgardeni komp, Németország és Dánia között fuvarozza a jónépet. Rengetegszer utazam már rajta, de csak most tudtam igazán értékelni. Három éve nem láttam a tengert, gyönyörű arcát mutatta ma. Ragyogott a nap és viharos, friss, tengerillatú szél fújt. A kékek igazi orgiájába csöppentem fent a fedélzeten. Sajnos csak 45 perc az út, de minden pillanatát kiélveztem.

Azt már látom, hogy melegem lesz. Vicc, de melegebb van itt, mint Pesten, amikor tegnap elindultunk. Mintegy 25 fok körül van a hőmérséklet, ami kellemes ugyan, de mi faházban lakunk és az emeleten, ahol a szobám van, bent reked a meleg. Itt pihegek és fontolgatom, hogy leköltöztetem a notit a földszintre.

Egy kedves szemű sirály kisérte a hajót. Alatta az új koppenhágai szélerőműpark. Egyelőre 45 áll és forog, de a teljes park több mint 100 erőművet fog tartalmazni, ha kész lesz. És akkor még mindig csak egy tizedannyi energiát fog termelni, mint a néhány éve, a dán szénenergia-lobbi által bezáratott Barsebäck atomerőmű egyetlen reaktora :( kérdés, mennyire éri meg elcsúfitani a környezetet ilyen kevés energia kedvéért.

Szolgálati közlemény

Költözés miatt legközelebb vasárnap lesz post. A kommenteket, emaileket továbbra is el tudom olvasni, úgyhogy ne kíméljetek! :o)

Telével a városban

A hagyományos tanácsok szerint a városfotózás nagylátószögű objektívvel a legjobb, hiszen azzal tudunk minél többet belekomponálni a képkockánkba. Ez nem árt, ha egy egész templomot vagy más épületet szeretnénk lekapni közelről, de én sokkal jobban szeretem kiemelni a kis részleteket egy városban, szerintem azok beszédesebbek a grandiózus panorámáknál. Ez nem tudatos döntésnek indult, de városfotózáskor egyre gyakrabban vettem észre, hogy egész nap a teleobjektívet használom és alig cserélem le másra.
Mivel nincsenek mozgó célpontok és idegesen tovarebbenő madarak, városfotózásra kiválóan alkalmas egy belépő minőségű telezoom, mint például az én kedves Sigma 70-300/4-5.6 APO DG Macro objektívem. Viszonylag könnyű és kompakt, nem okoz nehézséget cipelni városnézés közben. A zoom nagyon hasznos, bár többnyire kihasználom a 300mm-t, tehát a maximumot.
(Igazából egy fix objektív, pl. egy 180 vagy egy 200mm sokkal jobb minőségileg is és abból a szempontból, hogy zoom nélkül az ember rákényszerül a sokkal kreatívabb gondolkodásra, komponálásra, de kényelem szempontjából mindenképpen a zoom a nyertes. A 18-200mm és hasonló 'utazó' zoomok viszont már nagyon nagy megalkuvást jelentenek a képminőségben.)
A tele hatalmas előnye, hogy könnyedén kizárja a zavaró motívumokat, egyszerű, letisztult és látványos kompozíciókat lehet találni a keresőben. Tovább ha megtaláltuk a témánkat, a nagy gyújtótávolságnak köszönhetően csökken a mélységélesség, ezáltal még jobban kiemelve témánkat a háttérből-előtérből.
Szóval mindenkinek ajánlom, hogy legközelebb vigyen magával egy teleobjektívet vagy tekerje maximális zoomra a kompakt-bridge gépét városfotózás közben, könnyen meglehet, hogy meglepő témákat fog találni!

Created with Admarket's flickrSLiDR.

A reggeli fürdőző

Sokan azt hiszik, hogy ezt a helyes gatyás galambot ábrázoló fotómat PS segítségével hoztam létre. Pedig csak mákom volt, szokás szerint :) a történet anekdotába illő és leginkább a 'hogyan NE fotózzunk' szemléltető kategóriába illik. Az előző postban az előkészület, helyismeret, felkészültség jelentőségéről prédikáltam. Ennél a fotónál mindezt felrúgtam. A szükség nagy úr!

Helyszín: Nyugati tér, a Westend előtti parkoló, a buszmegállók mellett.
Időpont: reggel 8 körül egy esős éjszakát követő, verőfényes koraőszi reggel.
(Eső után mindig érdemes fotózni, mert a levegő portalan, szép tiszta kontrasztos fotók és ragyogó színek várhatók.)
Rékuc: elbambulva jön fel a BKV kuckó melletti aluljáróból. Vállán a fotóstáska, egyik kezében sajtos pogácsa, másikban vastag könyv és sál. A táskában lapuló gépen nagylátószögű objektív. És akkor meglátta a galambot. Madár! Színek! Víz! TÜKRÖZŐDÉS!!!! ordított egy belső hang.
A galamb, mit sem sejtve, mekkora izgalmat vált ki belőlem, ráérősen totyogott fel-alá a parkolóban terjengő hatalmas tócsában és láthatólag nagyon élvezte a vizet. Én pedig infarktusközeli állapotban hajítottam el pogácsát, könyvet, sálat és remegő térddel guggoltam le, hogy perspektívába kerüljek és előhalásszzam a gépet. A madár jó messze volt, okvetlen szükség volt tehát a teleobjektívre. Miközben feltekertem a gépre, imádkoztam, hogy ne repüljön el. Már rázoomoltam a madárra és a keresőn át élveztem a gyönyörű háttérelmosódást, amikor legnagyobbb rémületemre trappoló lépéseket hallottam magam mellett. Két francia turista tartott egyenesen a pocsolyám felé. Az ÉN pocsolyám felé, amelyben az ÉN galambom fürdött! Tűrhetetlen állapot. A galamb máris nyugtalanul pislogott a turisták irányába (bezzeg máskor a hessegetésre se viszik odébb a tollas tomporukat). Szzegény franciák ugyancsak meglepődhettek, amikor egy autó mögül egy guggoló nő kinéz rájuk kétségbeesett tekintettel és elkezd könyörögni, hogy 'arretez, s'il vous plait! attention l'oiseau!' De azonnal felfogták, miről van szó és készségesen megálltak, megvárván az exponálást.
Itt is csak két expo született, egy fekvő és egy álló. Sajnos a szerkeztést nem talátam el valami jól és a galamb feje is sötét lett (sajnos a derítőlapt tartó néger szolgám épp szabadnapos volt). A két kattintás után szinte azonnal elrepült a galamb, én pedig boldogan raktároztam el a zsákmányomat. Ilyenkor átérzem, mit érezhet egy vadász!

'Hogy lehet ilyet fotózni...?'

Talán a leggyakoribb kérdés, amit kapok a fotóimat illetően. Nagy általánosságban. Hogy csinálom? Hogy lehet ilyet? És ez a legnehezebb kérdés is. Hiszen csak megnyomom a gombot... De megpróbálok adni egy kis magyarázatot.

A legutóbbi ilyen kérdés erre a fotóra érkezett. Ez az egyik legegyszerűbb tájképem. Minimális utómunka: egy kis színegyensúly-korrekció, hogy a hűvös hajnali fényeket valósághűen visszaadjam, és alul-felül egy kis vágás, mert szerintem jól állt a panorámás hatás.

Pofonegyszerű a recept: végy egy csendes víztükröt, fürdesd meg a pitymallat kékjében, csöpögtess rá egy leheletnyi hajnalpírt. Jellegzetes tájelemmel tálald (jelen esetben kiszáradt, látványos fa).

Ezt a fotót nyilvánvalóan a helyszín teszi, de ehhez sem kellett egzotikus helyre utaznom. A kis horgásztó a házamtól 6 kilométerre, Péteri falu mellett fekszik. Gyanítom, hogy hasonló falusi horgásztóból több ezer van az országban, tehát nem okozhat nagy nehézséget egy szépecske helyszín kiválasztása.
Megkönnyítette a dolgomat, hogy mintegy évig hetente-kéthetente kibuszoztam a tóhoz: reggel, délután, estefelé, napközben, hogy figyeljem a fényviszonyokat, az időjárást, a vizet. Volt, hogy munkába menet előtt, ötkor indultam el a tóhoz, hogy megnézzek egy ködös hajnalt.
A fotó készültekor is sötétben keltem. Napfelkeltére ki akartam érni a tóhoz. Mivel kocsim nincs és olyan korán még nem volt busz, gyalog vágtam neki az országútnak. Fotóstársam, aki velem tartott, gyaníthatóan elátkozta a tavat, napfelkeltét, gyaloglást és a világmindenséget, de főként az őrült fehérnépet, aki erre a hülyeségre rávette (de mivel a fotói sokkal szebbek lettek, mint az enyéim, később megbékélt).

Mivel már jól ismertem a helyet, pontosan tudtam, hova kell állnom, hogy ezt a tájat megörökítsem. Nem elhanyagolandó tényező a helyismeret, hiszen a legjobb fények csak néhány percig tartanak és olyankor nem használ az ügynek, ha ide-oda kell futkosni és helyezkedni. Egy álló és egy fekvő kompozíció született (nekem az aranyszínű álló jobban tetszik, de a kék népszerűbb valamiért). Csak kettőt exponáltam, és nem is volt szükség többre.

Nem tudom, mennyire volt hasznos ez a leírás. Általános jellegű volt, akárcsak a kérdés. Összefoglalva:
- Helyismeret - ez nem okozhat nehézséget, hiszen egy sima horgásztó is fantasztikus látványt nyújthat. Nem baj, ha csak hatodjára jön össze egy jó fotó.
- Helyes időpont kiválasztása - ez neccesebb lehet, de ha én autó nélkül megoldom, másnak is sikerülhet :)
- A legfontosabb: a folyamatosan dolgozó vágy, hogy minél szebb fotókat készítsek a számomra kedves helyekről.

Kíváncsi vagyok, leesik-e, hogy miért ezt a címet kapta a kép (vizuális oka is van az érzelmi indokon kívül). :)

Víz!

Imádom a vizet, nagyon rákattantam a vízfotózásra. Főleg nyáron, amikor tombol a forróság, különlegesen finom dolog egy hűsítő szökőkút mellett ücsörögni a fényképezőgéppel.
A hosszú záridős vízfotóknak is megvan a varázsa (lásd Malström), de istenigazából az ellenkezőjét jobban szeretem: a szupergyors záridővel készült, üvegcseppé fagyott vízfotókat. Ezekben az a szép, hogy bármilyen snassz szökőkútnál elkészíthetők, a víz mindig víz marad és ugyanolyan csodásan zubog ki a szocreál vasbeton förmedvényből, mint a szuperluxus áron dizájnolt ugyanolyan förmedvényből.

Ezen a fotón két dolog is van, amit imádok, bár sem az élesség, sem a színek nem lettek túl fantasztikusak. De a képen van víz és bokeh! A kristályos vízhatást nagyon gyors, 1/1600 záridővel értem el (azt tapasztaltam, hogy minimum 1/1000 szükséges a szépséges kifagyasztáshoz).
A bokeh a hosszú gyújtótávolságnak köszönhető. Legtöbb vízcseppes fotóm 300mm körül készül, tehát a telezoom objektívem határait feszegetem. A 300mm leszűkíti a fókusztartományt és a háttérben csobogó cseppek gyönyörűen elhomályosodnak.

Ilyen fotók készítésekor számos dilemmával kell megküzdenem.
- Először is rövid záridőre van szükségem, amelyhez két dolog kell: sok fény és/vagy tág rekesz. Az ISO400-800 alapértelmezett, hogy azzal is zársebességet nyerjek. De mi legyen a rekesszel?
- A tág rekesz azért jó, mert több fény áramlik az érzékelőre > rövidebb záridővel dolgozhatok. De a tág rekesz egyben pici élességtartományt eredményez, amelyből a mozgó-zubogó víz könnyen kimozdul, és életlen képet kapok. Tehát vagy élesség, vagy bokeh, vagy szép cseppek. A hármat kompromisszummentesen összehozni egyazon képkockára elég nehéz egyensúlyozás, mintha kötéltáncot kellene bemutatnom (és itt elérkezettnek látom az időt, hogy bevaljam: kiskoromban leghőbb vágyam volt, hogy kötéltáncosnő legyek. Aki röhög, annak egészségére xD)
Tuti recept nem létezik. A fenti nagy képen szűk, 11-es rekeszt használtam, a lenti kis ff fotón a lehető legtágabbat, 1.8-at (és 50mm fókusztávolságot).
Meglepő módon a nagy kép életlenebb lett, pedig szűkebb volt a rekesz. Azt hiszem, 1.8-on eltalálni a vízsugarat pusztán szerencse volt.
Az ISO - rekesz - záridő - fókusztávolság összefüggése sokáig nagy rejtély volt számomra. Mondhatni vaktában fotóztam. A megvilágosodást a National Geographic Fotóiskola: Tippek és trükkök c. könyvben találtam meg, ahol mindössze pár oldalon, szemléletesen és érthetően bemutatják ezeket a tényezőket és a hatásukat a végeredményre. Nagyon ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogy mi miért alakul a fotózásban.

Indafotó

Kb. félévvel ezelőtt regisztráltam az Indafotóra. Egy kis flickr utánérzetem van és személy szerint nem bánnám, ha több funkciót is átvennének onnan, de a saját fejlesztésű ötletek is tetszenek.

- Indapassal lehet belépni, akinek már van, egyszerűen létrehozhatja a profilját. Én gyors voltam, ezért lecsaptam a Réka névre :)
- Teljesen ingyenes szolgáltatás, fizetős változat nincs.
- Havi 250MB tárhelyet használhatunk fel. Ez önmagában is nagyon sok, de az Indafotónak van egy ördögien fortélyos funkciója, amely nem csak a feltöltőknek, de a nézegetőknek is megváltás.
- Ugyanis ha valaki feltölt egy ötmegás, 4500x3000 méretű képet, az oldal automatikusan átméretezi max 1600xyyyy pixelre és ennek megfelelően a kép szervert elfoglaló mérete is kisebb lesz. A feltöltőnek azért jó, mert több fotóra elég a havi tárhely. A nézegetőnek pedig azért, mert egy-egy képre nem kell perceket várni, majd eszeveszetten görgetni a böngészőt, hogy minden egyes életlen pixelben egyenként gyönyörködhessünk.

Ebből is látszik, hogy az Indafotót talán elsősorban webes megosztásra szánták és kevésbé alkalmas az eredeti fotók tömeges tárolására. Épp ezért hiányolom belőle a közösségi funkciókat (bár egy szakállas kismadár egyszer azt csicseregte, hogy közeledik annak is a bevezetése). Az ismerősök bejelölése a minimum lenne, de jó volna valamilyen közösségi fotómegmutogatós megoldás is. A mostani, cimkékre való keresést kicsit kevesellem. Viszont lehet kommentelni és kedvencnek jelölni fotókat. E-mail értesités is kérhető az aktivitásról, sőt üzenetküldés is lehetséges az Indafotón keresztül, hasonló módon, mint a blog.hu-n.

Ami a legszimpatikusabb az Indafotóban, az a beágyazható görgetős galéria. Választható méret, háttérszin, betűszin. Nem csak a saját, hanem bármilyen fotókból lehet összeállitani ilyen kis galériát (pl. cimkék alapján). Aki blogol, annak szinte kötelező. Sokkal egyszerűbb, mint Flickr-ről linkelni html-ben minden egyes képet külön-külön.

Ami még szimpatikus, hogy gyakran vannak Indafotós összeröffenések, ezekről az Inda blogon lehet olvasni. Én nagyon támogatok minden ilyen fotós megmozdulást ami közösséget épit az emberek között, úgyhogy ezt jó kezdeményezésnek tartom.

Flickr

Egy kis reklám következik. Tavaly augusztus óta vagyok aktiv a Flickren. Ezalatt több tizezer hozzászólás érkezett a képeimre (~400 van fent), 30.000 egyéni látogató nézte meg a galériámat és két nemzetközi kiállitáson vehettem részt annak köszönhetően, hogy a szervezők felfedeztek az oldalon. Továbbá sok fantasztikus embert ismertem meg élőben is, a Flickr-en nagy és aktiv magyar közösség tanyázik. Nincs versengés, ellenségeskedés. Nemzetközi mezőnyben vagyunk és ez valahogy önmoderálásra késztet.
Amiért talán a legjobban szeretem a Flickr-t, az a rengeteg szupertehetséges fotós. Olyan képek vannak, hogy leszakad az állam (copyright Zoli a kifejezésért).

Egy kis gyakorlati útmutató azoknak, akik kedvet kaptak. Bővebb info ezen az oldalon.

- Egy yahoo e-mailcim szükséges a regisztrációhoz.
- Kétféle account van.
1. Az ingyenes is korlátlan képfeltöltést ad, de külső nézők számára csak a legújabb 200 kép lesz látható. Havi 100MB a korlát, ez szinte kimerithetetlen. További korlátozások is vannak, de nem túl zavaróak.
2. Évi 25 dollárért abszolút korlátlanná válik a Flickr (20MB/fotó az egyetlen korlát, de ez nevetséges).
- A fotókat nyilvános csoportokba lehet tenni, ahol a flickr egész közönsége megnézheti. Vannak csoportok ff képeknek, tájképeknek, portréknak, gyerekfotóknak, piros lufis képeknek, régi lakókocsikat ábrázoló képeknek... az égvilágon mindennek megvan a közönsége és a közössége a flickren.
- emlitett csoportokban nagyon jó szakmai és általános fórumtopicocat találni, sokat lehet tanulni belőlük
- bejelölhető ismerősök
- belső flickres levelezés
- remekül kitalált képrendező részleg, drag-n-drop rendszerrel
- térképes megjelenités és kereshetőség, tagek

Szóval nagyon szeretem a flickr-t, megtaláltam benne azt a fotótárhelyként és közösségi oldalként is remekül működő helyet, ahol a képeim biztonságban vannak (nagyon bugmentes rendszer) és jól is érzem magam.

A következő postban az up-and-coming magyar fotómegosztót, az Indafotót fogom ismertetni.