Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Monday, June 9, 2008

A keretezésről

Kicsit kételkedem magamban, amikor ennek a postnak nekifogok. Kell a képernyőn megjelenitett fotókra keret egyáltalán? A blogra szánt képeket mindenesetre megfosztom a keretektől, hogy csak a lényeg látsszék. De a saját fotóimnál úgy gondolom, jót tesz egy fekete vagy fehér mező a kép körül, ahol a szem megpihenhet. Lehet, csak azért látom ezt igy, mert a papirra kidolgoztatott fotóim mind széles paszpartuban vannak - a legtöbbje fehérben, a temetősök feketében - és ez roppant elegáns külsőt kölcsönöz nekik. Szerintem fontos a tálalás is, ahogy 'prezentálunk' egy képet, és ebbe beletartozik a keret is.

Aminek abszolút nem vagyok hive, az a szines keret. Óhatatlanul műanyag érzést nyújt, agyonnyomja a fotót. Szóval csakis a fekete vagy fehér szinű 'pihenősávot' használom, nagyon kevés fotóm van, ahol nem érzem szükségét, bár a széles fekete kereteim már kaptak némi kritikát.

Mindenesetre kérdezték, hogyan készülnek az énféle keretek. Erről már korábban készitettem egy Google dokumentumot. Fogyasszátok egészséggel.

Egyik kedvencem a flickren, a román Marius Vasiliu, egészen újfajta 'keretet' alakitott ki. Nem is keret, hanem egy széles fekete csik a kép alatt, ahova a cimet is beirja a fotós. Nagyon-nagyon jól néz ki és szerintem le fogom nyúlni alkalomadtán. Mariusnak a korábbi keretezési megoldásai is nagyon jók, érdemes körülnézni az amúgyis csodaszép galériájában.

8 comments:

  1. hat ez baromi jol nez ki, ki fogom probalni.

    ReplyDelete
  2. szerintem is isteni bár az ő négyzetesszerű képeihez talál a legjobban!

    ReplyDelete
  3. "Kell a képernyőn megjelenitett fotókra keret egyáltalán?"

    Arra kell csak igazán, már ha valamelyest szeretnéd kontrollálni a kép kinézetét, ugyanis soha se tudhatod, hogy a weben milyen környezetben fog feltűnni a képed. Ezért érdemes neutrális keretbe rakni a képeket.

    (Mondjuk az se véletlen, hogy a normálisabb fotós oldalak háttere általában szürke, mint ez is :-)

    ReplyDelete
  4. haha hát remélhetőleg csak ott tűnnek fel a képeim, ahova feltöltöttem őket :D

    ReplyDelete
  5. Szia!

    Írtad a paszpartus megoldást. Ezt Te egyénileg csinálod, vagy készítteted??
    Én leginkább 15*21 es képeket szoktam előhívattatni, ehhez pedig mindezidáig nem kaptam értelmes tömböt, amiben tárolhatnám, így érdekelne valami jó megoldás....lenne valami ajánlat? (pl. ez a paszpartu)

    Köszi!

    Krisz

    ReplyDelete
  6. A paszpartut keretezőnél készittetem egyénileg - de ez kevés képnél éri meg, mert 3-4-5 ezer forint egy darab. Ikeában lehet kapni paszpartukat kerettel és anélkül jó áron.

    ReplyDelete
  7. Köszi a tippet, ez eszembe sem jutott ... Bár a 16:9 es technika híveként lehet h a szabvány nem is felel meg, vagy ezek akár szabhatóak, vághatóak?

    Krisz

    ReplyDelete
  8. Szabható persze, csak akkor fehér csikos (fit) eljárást kérj hivásnál. És kérdezz rá a laborban, hogy megvágáj-e vagy legalább van egy papirvágójuk, ahol te megvághatod hivás után.

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!