Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Wednesday, July 30, 2008

Vasárnap, július 19.

Reggel nyolc óra. A Nap már régóta fent van, de az árnyékok még hosszúak az előttem elterülő óváros szűk sikátorai között.
Elindultunk. Szinte csak a város lassú mozgásából derül ki, hogy mozgunk - a hatalmas, 170m hosszú és több mint 60m magas Isabellát semmi nem mozdítja ki fenséges nyugalmából!
(És akkor egy csendes perc erejéig emlékezzünk meg az Estoniáról, amely ennél jóval nagyobb hajó volt, mégis ott pihen a mélyben, hideg hullámsírban, gyomrában 852 halálos áldozattal - 1994. szeptember 25. óta)
A kihajózás a szigetvilágban elvarázsol. Sokat hajóztam már, de otthon Dél-Svédországban nem sok látnivaló van a vizeken, az út jó részét átunatkozza az ember. De itt egészen másmilyen a környék. Mindenhol a pici szigetek, amelyeket svédül 'skär'-nek neveznek. 24.000 ilyen kisebb-nagyobb sziget alkotja a stockholmi szigetvilágot.
Sok szigeten házikó áll, kedvelt üdülőhely-övezet a szigetvilág. Kikötve vitorlás vagy motoros csónak. Jó érzés látni ezt a szolid jómódot. Sehol nem látni hatalmas palotákat, kincset érő yachtokat. A természet szeretetét a szívében hordó, józan gondolkodású svéd már rájött, hogy az igazi érték nem a külsőségekben rejlik, és a napfelkeltét nézni ugyanolyan, sőt kedvesebb élmény, ha a hagyományos, pirosra festett faház verandáján ül az ember.
És mindenütt ez a kő. A csupasz szikla, amelyen szinte érthetetlen szívóssággal kapaszkodnak meg a legkülönfélébb fák, cserjék: van itt fenyő, nyír, bükk, de még tölgy is. Kőbe kapaszkodnak a házak is. Magyar szemnek, de a délsvéd, gazdag, zsíros termőföldhöz szokott embernek is idegen és végtelenül lenyűgöző ez a táj.




Monday, July 28, 2008

Képrablók

Napjainkban igencsak rideg szabályok közé szorul az, aki otthonán kívül fotózni szeretne. Hol itt, hol ott tűnnek fel táblák a Fotózni tilos! felirattal, a személyiségi jogok abszurd védelmezése pedig nem ismer határokat. Külföldön még rosszabb a helyzet, a nagyobb nevezetességek környékén sorra tiltják be a fotózást (képeslaplobbi?). Régebben a műkincsek védelme érdekében teljesen érthető módon tilos volt a vakuzás, mostanra azonban már vaku nélkül sem engedik a kattogtatást, teljesen érthetetlen okokból. Érdemes mindig előre megkérdezni, ha fotózni szeretnénk!
Rómában járva sokszor ütköztem akadályba. Voltak templomok, ahol nem engedélyezték a fotózást. A Szent Péter-székesegyházban tilos az állványról fotózás és ezt temérdek biztonsági őr vigyázza felül. A Szent András-templomban viszont pozitív élményem volt. Reggel érkeztem, üres volt a templom. A plébános takarított. megkérdeztem, fotózhatok-e állvány segítségével. Nagyon a lelkemre kötötte, hogy csak hobbicélból lehet, ne publikáljam kereskedelmi célokkal a képeket. Mikor Padre-nak szólítottam és megesküdtem, hogy tényleg csak hobbi, hagyta, hogy állványostul nyugodtan bejárjam a templomot.

Azonban olyan helyeken is tilos lehet a fotózás, ahol semmilyen ész érv nem áll mögötte. Szintén Rómában, a Campo Verano temetőben fotóztam. Fotózni tilos tábla sehol nem volt (a bejáratnál sem). Nagyon jól sikerült képek voltak a kártyán, amikor kifelé vettem az irányt. Ekkor megállított két zord tekintetű carabineri. Angolul ugyan nem beszéltek, de olaszul azért sikerült megértenem, hogy tilos a fotózás és töröljem ki a képeket. Nem engedelmeskedtem, erre egyikük megfogta a fényképezőgépemet a teleobinál fogva és elkezdte kihúzni a kezemből. Egy abszurd pillanat erejéig úgy álltunk, mint a rajzfilmekben, huzakodtunk a gépen :) komolyan megijedtem, hogy elkobozzák a masinámat, tehát nem volt mit tenni: gyilkos pillantások és tüntető sóhajok kíséretében elkezdtem törölni a fotókat. A morcosabbik carabinero az LCD fölé hajolva ellenőrizte a folyamatot.
Már agyvérzésközeli állapotban voltam, mert közeledtem az igazán megtartanivaló fotók felé, amikor életmentő ötletem támadt. A képeket a gép üzemmódtárcsájával léptettem előre. Törléskor automatikusan az előző képre lépett a gép, de szerencsére hamar egy virágfotóhoz érkeztem, amely a temetőben készült ugyan, de ez a képen nem látszott. Ekkor furfangosan előrébb pöcköltem a léptető tárcsát, így a gép nem a következő temetős fotót, hanem a kártya elején lévő vatikáni képeket mutatta... így a csendőrnek úgy tűnt, hogy kitöröltem az összes temetős képet és a vatikániakat már békén hagyta. Máig sem értem, hogy volt lélekjelenlétem erre a trükkre, ugyanis ilyen izzasztó körülmények között nem szoktam a helyzet magaslatán állni.


Így történt, hogy sikerült megmentenem a legjobban sikerült Verano-i fotókat. Nem lenne szabad létezniük és nem is lenne szabad megmutatnom őket, de mégis megteszem, így tiltakozom az ésszerűtlen fotózási tilalmak ellen! Vive la révolution!


Tuesday, July 15, 2008

Ja és...

utálom, hogy ma munka után akartam fotózni a szép helyet, ahol a héten még lakhatok, erre mire hazaértem, beborult és zuhog az eső. Még ennyi se.

Hétfő

A mai nap olyan rossz volt, mint amilyen jól indult. Vidáman, kipihenten ébredtem a csodás helyen lévő csodás házban, szépen elkészültem és kilibbentem a kapun. Első nap az új munkahelyen! Már dolgoztam ebben az irodában korábban, rövidebb kiküldetések során, úgyhogy ismerős volt a hely és egynéhány ember is.
Az egynéhány emberből csak a rendszergazda volt bent. Ellátott céges laptoppal és telefonnal, majd magamra hagyott. Elkezdtem böngészni a lakáshirdetéseket. Stockholmban siralmasan nehéz lakáshoz jutni, alig van kiadó és hatalmas a kereslet. De optimista voltam és elküldtem rengeteg emailt. Persze mostanig egyetlenegyre sem jött válasz, szuper. De ami leginkább elkedvetlenitett, az a Magyar Házból érkezett telefon volt. A vendégszállásért felelős néni hivott, hogy a megbeszéltek ellenére nem maradhatok augusztus 1 után, más lakás után kell néznem. Pedig megbeszéltük - igaz, csak szóban -, hogy egész augusztusban maradhatok. Magyarul szépen ki lettem téve az utcára. Jövő hétfőn megyek trainingre, kiderült, hogy Pesten lesz, de már ennek sem tudok igazán örülni, mert hol fogok lakni, amikor visszajövök? Elhatároztam, hogy beszélek főnökömmel és megmondom neki, hogy fizessenek egy szállodaszobát, amig találok lakást. Ha nemet mond, fel kell mondanom és visszaköltöznöm Malmöbe a szüleimhez. Micsoda sikersztori lenne. Hat napom maradt lakást találni ott, ahol átlagosan 1-2 év után jutnak albérlethez az emberek. Tik-tak, tik-tak. Persze főnököm is szabadságon van, csak a training után tudok beszélni vele. Sehogyse jó ez.

Egyetlen jó dolog történt ma: ültem magányosan és elszontyolodva, amikor bejött egy régesrég látott konzulens. Legalább két éve nem láttuk egymást, és azt hiszem összesen húsz szót szóltunk egymáshoz valaha. De valamiért megörült, amikor meglátott, és svédekhez egyáltalán nem illő módon már messziről ölelésre tárta a karját. Rég esett ilyen jól egy ölelés. Idejét nem tudom, mikor voltam utoljára közel emberhez, bárkihez. Ez egy kicsit felviditott. De a problémáimat sajnos nem oldotta meg.

Kezdem unni, hogy ahova fordulok, csak nehézségekkel találkozom. És mindent egyedül kell megoldanom. Kezd elfogyni az enerdzsi, a lendület. Annyira nincs kedvem küzdeni már minden nyomorult apróságért.

Monday, July 14, 2008

Vasárnap

Vasárnap költöztem Stockholmba. Busszal mentem, mert az a legolcsóbb: 450SEK ~11.000 forint a 650 kilométeres útért. Valóban nem drága és ha az embernek pont van 8 üres órája, akkor abszolút megéri. Persze nem olyan buszokra kell gondolni, mint a szakadt sárga gyömrői Volánbusz :) hiperkomfortos, kényelmes, hűtött-fűtött csoda. Ami legjobban tetszett, hogy minden ülésnél konnektor, és induláskor a sofőr bemondta, hogy netezni is lehet, mivel a busznak saját wifije van. Hát b+. Persze én nagyokosan a bőrönd mélyére rejtettem a noti tápkábeljét, úgyhogy sajnos a buszos wifit nem tudtam kipróbálni. Majd legközelebb!
Ahogy haladtunk felfelé, rájöttem, hogy teljesen új szemekkel látom az egész ország minden aspektusát. Ez részben köszönhető a Pesten eltöltött majdnem hat évnek, de leginkább annak, egy kicsit hogy az otthoni barátok szemével is látom a dolgokat: miről érdemes beszámolni, mik a különbségek, hasonlóságok, érdekességek.
Pl. sokszor láttam már, de csak most tartom igazán érdekesnek a rengeteg követ ebben az országban. Mész-mész, vannak erdők, meg mezők, meg tanyák, és lépten-nyomon kitüremkednek a hatalmas, jégkorszak által simára csiszolt, lapos sziklák. A szántóföld közepén. Vagy akár a lakópark szélén. Még az irodaházunk is úgy néz ki, mintha a hegyoldalból vájták volna ki (mint ahogy valószinűleg pontosan ez is történt). Mindenütt jelen van a kő, emlékeztet arra, hogy itt nem is olyan rég még jégkorszak volt és hatalmas gleccserek pucolták simára a vékony talaj alól előkivánkozó pőre föld szivét. A tájnak valamilyen egészen különleges, ősi, vad kinézetet ad ez a rengeteg kemény szikla, az ember a legmodernebb környezetben is érzi a természet közelségét.

Láttunk vadakat is, gyönyörű őzbak álldogált az autópálya mellett. És már Stockholmhoz közel egy jávorszarvastehenet is megpillantottam. Békésen legelészett. Inkább szürke volt, mint barna, és hatalmas nagy jószág.

Késő délután érkeztem a Magyar Házhoz. A vendégszoba nagyon kedves, tiszta, igényes. A ház egy múlt század fordulóján épült hatalmas villa, az emeletén húzódik meg a vendégszoba. Egyesegyedül vagyok, amikor nincs rendezvény, a ház üresen áll. Az igazi varázs azonban a környezet. Közvetlenül a Mälaren tó partján vagyunk, félperces séta után a parton állok, a rövid távolságot varázslatos szépségű parkban teszem meg. Kis kikötő, magánhajókkal, csónakokkal, vitorlásokkal. Csendes viztükör, mindenhol fák, rengeteg park, csodás nyugalom. Persze gépet nem vittem a sétára, de mielőbb bepótolom.


Imagekind

Igéretemhez hiven következzen egy kis útmutató az Imagekind értékesitési felülethez. Sok fotós és grafikus művész használja ezt az oldalt művei árusitására, tudtommal a deviantart sales részlegével együtt ők a legnagyobb ilyen portál. Én azért kedvelem, mert a fotó feltöltésén és az árusitás esetleges reklámozásán kivül nincs más dolgom az értékesitéssel, az Imagekind kidolgozza, igény szerint kasirozza-keretezi és elküldi a vásárlónak a képet. Az értékesitéshez nem kell egyéb, mint egy paypal számla, és akár ingyenesen is létrehozhatunk egy igényes galériát.
Hogy is működik ez?
Az első lépések ismerősek lesznek azok számára, akik már regisztráltak valamilyen fotós tárhelyen. Megadunk egy e-mailcimet, egy kivánt weblapcimet (fotosneve.imagekind.com), és már kezdhetjük is feltölteni a képeinket.
Az érdekes rész a feltöltés után kezdődik. A kész galériát egységesen, vagy képenként külön-külön árazhatjuk. Az Imagekind felszámol egy fix költséget a kidolgozásért, természetesen ez a nyomat méretétől, papirfajtától (lehet vászonra is kérni a képet), minőségtől függ. Erre a fix költségre tehetjük rá a saját árrésünket. Ebben az Imagekind semmilyen határt nem szab, csakis a saját döntésünk, mennyit kérünk a képeinkért.
A vásárló tizennégyféle papir-és vászonfajta közül válogathat, mindegyikből hatféle méretet lehet rendelni. A fix költség igen változó, 8 és 250 dollár között alakul a papir/vászon és méret függvényében. Az árrést összegben és százalékban is megadhatjuk (utóbbi talán célszerűbb, hiszen egy teszemazt 60 dolláros árrés egy kis papirképnél nevetségesen sok, mig egy poszterméretű vászonnyomat esetén túlságosan kevés). A vásárlónak a fix költség + árrés összesitése fog megjelenni árként.
A dolog egyik szépsége, hogy az Imagekind figyelembe veszi a képeink felbontását, és egy kis felbontású fájlból nem enged hatalmas méretű nyomatot rendelni, tehát ügyelnek arra, hogy képeink a lehető legszebb módon pompázzanak a vásárló falán.
Hogyan jutunk pénzhez? Ahhoz, hogy a vásárlók fizetni tudjanak, meg kell adnunk a paypal számlaszámunkat és ki kell tölteni az adatlapot, ezután már semmi akadálya, hogy elkezdhessünk pénzt keresni fotóinkkal.
Még egy nagy piros pont, hogy a szállitásért nem kell külön fizetni, a szállitás FedEx-el történik a világ bármely pontjára.
Az alap regisztráció ingyenes. Ezért 24 fotót tölthetünk fel és egy galériánk lehet. A többi előfizetés havi 8-12 dollárba kerül és gyakorlatilag korlátlan fotót tárolhatunk és mutathatunk be különböző konstrukciókban. Tehát anyagi ráforditás nélkül ki lehet próbálni, mennyire piacképesek a fotóink, és ha megéri, akkor be lehet fektetni egy fizetős verzióba is.
Nekem az egészben az tetszik a legjobban, hogy kényelmes és biztonságos a fotósnak. Nem kell a kinyomtatott képekkel a postára rohangálni, ami, ismerve a Magyar Postát, különösen nagy megváltás. Rábizhatjuk a kidolgozást és szállitást a cégre. És a vásárló soha nem fér hozzá az eredeti képfájlokhoz, csak a papirképet kapja meg.
További kellemes apróságok, hogy flickr accounttal is regisztrálhatunk, és ha rendelkezünk nagyfelbontású képekkel a flickren. ezeket egyenesen onnan is feltölthetjük az Imagekind-ra, tehát a két rendszert szépen összehangolták. Nagyon csinos bannereket ésgalériánkhoz linkelő gombokat is letölthetünk, amelyeket aztán blogunkba, honlapunkba illeszthetünk.
Az Imagekind használatához két dolog elengedhetetlen: angoltudás és egy dombornyomott kártya (mivel a paypalhez ez szükséges). A paypal alternativájaként létezik a google ads-ből és a pókeroldalakról ismert cheque payment is, de ennek nem ismerem a menetét, ha valakinek van vele tapasztalata, ossza meg velünk.


Biztosan nem fogalmaztam kellőképp tisztán és strukturáltan, ha valakinek van kérdése, szivesen válaszolok!



Saturday, July 12, 2008

Profi vagy amatőr?

A remek pixinfo blogon találtam egy irásra a profi vs. amatőr fotózásról. Igen remek esszé, érdemes elolvasni itt. Elkezdtem hozzá kommentet irni, de olyan hosszú lett, hogy inkább önálló postot faragtam belőle.
Jó és elgondolkodtató irás a profivá válás nehézségeiről. Azt hiszem, rengetegen téves párhuzamot vonnak: profi = ügyes fotós, amatőr = kezdő fotós. Az amatőr szónal  tévesen van egy kis pejorativ hangzása, lehet ezért is álmodoznak sokan profi fotóskarrierről. A fotózás kreativ szakma, és olyan csillogó életmódnak tűnik, ahogy valami szpészédzs masinával kattintgatunk, sokat utazink és kaszáljuk a zsét. Ezekről a tévhitekről rántja le a leplet a cikk.
Tőlem is sokszor kérdezik meg, hogy miért nem a fotózásból élek. Ilyenkor csak azt kérdezem: TE mennyit fizetnél a képeimért? Kevesen mondanak összeget, de ajándékba mindenki elfogadná a nyomatot :)
A komolyabb kérdésekre mindig azt válaszolom: ragaszkodom ahhoz, hogy amatőr maradjak. Igy megmarad a szabadságom, hogy azt és úgy fotózzak, amit és ahogy nekem jólesik. Ennél nagyobb luxus nem is létezhet: hogy saját gyönyörűségemre, úri passzióból nekivágjak és kedvemre fényképezhessek. Elképzelem magam, ahogy épp sajtot fotózok az Auchan katalógusba, vagy valamilyen panzió szobáit örökitem meg egy keresőoldalnak. Borzalmas lehet!
Puszta véletlen során kezdtem árusitani a képeimet az interneten. A flickr-en böngésző emberek olykor meg szeretnék vásárolni egyik-másik fotómat. Idővel ezek a felkérések szerény, de stabil jövedelemkiegészitéssé váltak. Szerintem ez a tökéletes módja annak, hogy amatőr maradhassak, és mégis lássam valamennyi hasznát a fotózásnak. Nem igazodom senki igénye után, de aki akarja, megvásárolhatja, amit saját magamnak már elkészitettem.
A fotók eladására számos lehetőség van, pl. a deviantart.com is nyújt ilyen szolgáltatást. A közeljövőben részletes postot fogok irni az imagekind.com használatáról, amelyet igen jó  értékesitési felületnek tartok.



Friday, July 11, 2008

Wishlist

Közelgő születésnapom alkalmából Minden különösebb indittatás nélkül összeállitottam a fotós kivánságlistámat. Nem kellene egyszerre mindegyik és nem mindegyik kellene ugyanúgy, de ezekre csorgatom néha a nyálamat.

Sigma 10-20mm f/4-5.6 EX DC HSM
Sigma 17-70mm f/2.8-4.5 DC
Canon EF 50mm f/.14 USM
Sigma 105mm f/2.8 EX DG
B&W ND-8, ND-400, ND-1000 szűrőszett
 



Milyen gépet? II. - DSLR gépek

Ezen a poston sokat gondolkoztam és nehezen fogtam bele. Mert a DSLR kényes téma ám, az ember nagyságrendekkel több pénzt ad ki egy tükörreflexes gépre, mint egy kompaktra, és ilyenkor az érzelmek, szimpátiák is nagyobb szerepet kapnak. Mindenki védi a saját választását. Úgyhogy nem fogok hosszas boncolgatásokba bocsátkozni, mindössze elmondom a saját tapasztalatomat.
Immár bő két éve használok egy Canon EOS 350D fényképezőgépet. Úgy érzem, még messze nem meritettem ki a korlátait és nem szeretném lecserélni. Ha neadjisten baja esne, egy Canon EOS 400D-ast vennék helyette. Úgy érzem, nincs szükségem 'jobb', 'okosabb' gépre, nincs olyan téma, amelyet ne tudnék megvalósitani vele.
Ugyanakkor csodálkozva figyelem, hogy körülöttem ugrásszerűen megnőtt a felsőbb kategóriás DSLR-ek száma. Az ismerőseim Nikon D200, D300, Canon 5D, 1Ds Mark III gépeket vásárolgatnak. Gyakori, hogy valaki kiskompaktról rögtön egy félprofi, profi gépre vált. Csak azt nem értem, miért. Nikon D300-al egyelőre sokkal több rossz fotót láttam, mint jót, ugyanez érvényes az 1Ds Mark III-ra - ez természetesen nem a remek gépek hibája, hanem annak következménye, hogy nagyon sokan már első gépként ilyen kaliberű vázat választanak - és utána bosszankodnak, hogy a méregdrága felszerelés ellenére nem sikerülnek a fotók.


Szigorúan személyes véleményem szerint egy D200-al nem lehet jobb fotót késziteni, mint egy D80-al. Az igazi többletet a közép-vagy nagyformátumú filmes gépek adják, viszont egy belépő szintű és egy félprofi DSLR között mindenben nagyon marginális a különbség, az árat kivéve. Egy fotó soha nem azért nem fog sikerülni, mert 5D helyett 350D-vel készitettem. Hanem mert nem volt megfelelő optikám (20%), vagy én magam nem voltam a helyzet magaslatán (80%).


Szóval a gyártók marketinghisztériájának ellentmondva én nyugodt szivvel ajánlom a belépő kategóriás DSLR gépeket minden hobbifotósnak. Mint korábban kifejtettem, egyedül a Nikon D40/D40x/D60 sorozattal szemben vannak fenntartásaim, mert azokból olyan fontos dolgokat spóroltak ki, mint az exposorozat (HDR-nél elég fontos), AF motor és az ISO100 (csak a D40-ből hiányzik). De ismerek olyan fotóst, aki elégedetten használja a D40-t is.
Kiváncsian várom a véleményeket ezzel kapcsolatban!




Thursday, July 10, 2008

A malmöi könyvtár

Malmö Svédország harmadik városa, mintegy negyedmillió lakossal. Régebben igazi ipari város volt (itt volt pl. a Kockums gyár is, ahol tengeralattjárókat készitettek, valamint egy nagy Scania gyár és még sok könnyűipari cég gyártelepe), de néhány évvel ezelőtt megépült a város saját főiskolája, a Malmö Högskola és a város kezdett átalakulni. Az ipar hanyatlása utáni pangás helyett most pezsgés van. Megépült a főiskola, felépitették a Turning Torso felhőkarcolót és köré a Bo01 nemzetközi épitészeti kiállitásra készült Västra Hamnen lakónegyedet, ahol számtalan érdekes épitészeti megoldást vonultattak fel az épittető cégek.
Malmö megújulásának egyik fontos lépése volt az 1997-ben elkészült új könyvtár. Az új épület közvetlenül a régi, kastélyszerű könyvtár mellé épült és mindkét épületet könyvtárként használják. A régi részben a szépirodalom, a gyerekkönyvek és a zenei gyűjtemény található, az újban pedig a szakirodalom, valamint rengeteg tágas hely találkozásra, tanulásra, kikapcsolódásra. A két épületet belső folyosók kötik össze minden emeleten, a skandináv épitészethez hiven tágas, szellős terek vannak mindenhol.
Az épületet a világ talán leghiresebb és legsikeresebb épitésze, a dán Henning Larsen tervezte. Az új épület kiemelt része a Ljusets Kalender, vagyis a Fény Naptára. Ez egy hatalmas üvegfal, amely az új ház egyik teljes falát alkotja. Az üvegen át kilátás nyilik egy nagy parkra, az olvasó tehát szinte úgy érezheti, a természetben ücsörög. Ez az üvegfal egészen sajátos és nagyon jótékony fényviszonyt biztosit az épület nagy részében.

Természetesen az egész könyvtárban van ingyenes wifi elérhetőség. A technikára nagy hangsúlyt fektettek: lépten-nyomon internetes számitógépek és keresőgépek vannak, a kölcsönzés és visszavétel is automatákban történik. Az olvasójegy egy mágneskártya, amelyet az automatákban lehúzva, PIN kódunkat megadva használhatunk. Az egy hónapos lejárati időt az interneten is meg lehet hosszabbitani. A könyvtár a lejárai idő előtt 5 nappal emlékeztető e-mailt küld azoknak, akik feliratkoztak erre a szolgáltatásra. Az olvasójegy mindenkinek teljesen ingyenes.

A malmöiek nagyon szeretik az új könyvtárukat, rendkivül népszerű úgy is, mint találkozóhely, tanulóhely, és mint kölcsönkönyvtár is.
Egy 40 fotóból álló galériát készitettem az Indafotón. A képekhez leirást is mellékeltem, rövid magyarázatként. Gyorsnézetben itt is megtekinthetők a képek:


Ezt a postot a plurkos könyvtáros bandának ajánlom :)


Témakeresés

Újabb példa arra, hogy érdemes kikeresni az apróbb részleteket, ha a fő téma nehezen engedi fotózni magát. A régi tőzsdeépület elé állitott kék épitkezési konténerek nem nyújtottak valami esztétikus látványt. Azonban a vizen tükröződve ők is széppé váltak. A fehér zászlórúd pont jó helyen választja el a vörös téglát a kék konténerektől. Természetesen teleobjektiv, 300mm, késő délutáni fények, -1EV alexpo a szinekért.



Impression



Saturday, July 5, 2008

Milyen objektiv?

Felmerült a kérdés, hogy milyen objektiveket használok. Hát, ha végignézek az 'obiparkon', ha lehet annak nevezni, akkor igencsak budget érzésem támad :) sajnos drágán mérik az üveget és mindig közbejön valami kiadás, ami megakadályozza egy minőségibb darab beszerzését. Az árak azt jelzik, hogy én mennyiért vásároltam őket anno a boltban. Használtan, ebayen stb. természetesen olcsóbban hozzájuk lehet jutni.


A legelső obim a Canon kitobjektivje volt. Nagyon szidják, de bevallom, ha nem ment volna tönkre az AF motorja, talán még mindig használnám. Nagyon jó a 18mm, remek érzés nagylátózni és egy igazán jó nagylátószögű objektiv már simán a 100.000 forintos határt verdesi. Szóval én megbecsültem a kitet :) nem is a képminőségével volt baj, hanem ahogy össze volt rakva, nem volt benne anyag ezért nem is birta sokáig a törődést. Kitobival készült fotóim itt.


A következő objektiv a Sigma 70-300/4-5.6 APO DG Macro volt, Ez méltán népszerű darab, mert ilyen zoomátfogást ennyi pénzért nemigen lehet kapni. Jó, massziv üveg, mégis kompakt, nem húzza le túlságosan a táskát és a vállat. Jó a fogása, mondhatni öröm vele fotózni. Ez azonban leginkább mozdulatlan témákra vonatkozik, az autofókusz ugyanis nem a leggyorsabb, tehát madárfotózáshoz nem javasolnám :) városban és természethez viszont nagyon jó. Azt kell mondanom, hogy ha lenne pénzem drágább teleobjektivre, akkor sem cserélném le ezt, mert a céljaimnak megfelel és a képminőséggel meg vagyok elégedve. 70-300/4-5.6 galéria itt. Beszerzési ár: 60.000 forint.


Aztán a kitobi helyére vásároltam egy Sigma 17-70/2.8-4.5 DC-t Nos, számomra az az álomobi, amelyet visszasirok. Sajnos el kellett adnom egy váratlan kiadás miatt, de a mai napig sajnálom. A 17mm egy álom, tájképhez tökéletes, és a 70mm-ig terjedő átfogás tökéletes táj-és városi objektivet eredményez. Nagyon jó volt a fogása, a képminőség is penge volt. Egyetlen hátránya, hogy a 72mm szűrőátmérőre egy kisebb vagyonba kerül egy ND vagy polárszűrő. De bár csak ennyi bajom lenne! Alig várom, hogy visszavásároljam. Képeim a 17-70-el. Beszerzési ár: 90.000 forint.


Átmenetileg egy Sigma 18-50/3.5-5.6 DC objektiv adja nekem a nagylátószöget tájképezéshez. Bár korántsem annyira szimpatikus, mint a 17-70, mégis egészen jó képminőséget produkál. Az autofókusz viszont gyalázatosan rossz, 2-3x is félrefókuszál néha, úgyhogy gyorsan mozgó témához ez sem alkalmas. Meglepően jól produkált a Bazilikában, azt hiszem senki nem mondhatná meg, hogy a piacon fellelhető legolcsóbb objektivvel készült ez a kép. 18-50 galériám itt. Beszerzési ár: 25-30.000 forint.


A kedvenc objektivem nem is az enyém :) egy exemtől maradt rám (Dani ha ezt olvasod, visszakapod, igérem). Ez az 50/1.8 szinte kötelező darab, Canon és Nikon egyaránt gyárt ilyet, és szinte le se szakad a vázról. Nagyon egyszerű, mondhatni rozoga kivitelezésű, de a képminőség és bokeh elsőosztályú. Nagy előnye, hogy nem zoomos, tehát az ember akarva-akaratlanul is megtanul komponálni, szelektálni, gondolkozni exponálás előtt. Hihetetlenül megdobja a kreativitást, hogy egy ilyen objektiv van a gépen: az egész masina könnyű és kicsi, az 1.8-as fényerő mellbevágó, csak úgy omlanak le a korlátok az ember körül, amikor kézbeveszi. 50/1.8 galériám itt. Beszerzési ár: 25.000 forint.

Kicsit zárójelesen emlitem meg a Raynox DCR-250 makroelőtétemet. Tökéletes választás, mivel nem vagyok nagy makrofotós, de néha jól jön a szuperközeli nagyitás. Az 50/1.8 elé szoktam feltekerni és ilyeneket lődözök vele. Beszerzési ár: 20-25.000 forint.



Kislány a nagyvilágban

Megvettem a buszjegyet Stockholmba. (Neten vásároltam, SMS-ben küldték el a kódot, ami a jegy. Nem kell papirral vacakolni, mint Volánéknál.)
És csak most döbbentem rá, hogy atyaúristen, költözöm. Itthagyom a szülői ház biztonságát, a láblógatást, elmegyek egy helyre, ahol senkit nem ismerek, ahol senkim és semmim nincs (lakásom meg pláne). Olyan ideges lettem, hogy utolért a hányinger.
Az emberek megnézik az életemet és azt hiszik, hogy egy irtó talpraesett, céltudatos, tettrekész lénnyel állnak szemben. Elvégre svédországban töltött cseperedésem után kerestem magamnak egy budapesti egyetemet, felvételiztem, felvettek, Pestre költöztem, megvalósitottam gyerekkori álmomat. Kemény munkába került, de egyetem után is Pesten maradtam, találtam munkát, dolgoztam hatvanféle szakmában, fenntartottam magam. Majd most Svédországba jöttem egy kis pénzt keresni, mielőtt végleg visszamennék szeretett Budapestemre lakást vásárolni, letelepedni, megállapodni.
Ez olyan nagyon faszán hangzik, igazi tökös csajszi, tudja, mit akar, nem fél megmozdulni, önálló.

A francokat. Úgy rettegek, hogy alig kapok levegőt. Fogalmam sincs, mi a fenét csinálok tulajdonképpen. Tudatos, felnőtt fejjel hozott döntéseknek hirét se hallottam, valami ösztönös zsigeri alapon döntök a legfontosabb dolgokról is. És nem tekintek vissza megnézni, hogy jól tettem? Nem engedhetem meg magamnak a tétovázást. Csak megyek előre, mert muszáj. És néha rámjön ez az eltévedéses érzés és fogalmam sincs, merre tartok és miért. Persze ott lebeg előttem a végcél, az életcél: egy kis lakás a Belvárosban, onnan már történhet bármi, megérkeztem... többre nem vágyom, nem vágytam soha. Ez egy konstans szilárd pont az életemben. De hogy jó úton haladok felé, ezzel a svéd vargabetűvel? Ki tudja...



Wednesday, July 2, 2008

Halál Velencében

Épp egyik kedvenc klasszikus darabomat hallgatom. Malhertől az Adagietto (5. szimfónia, 4. tétel). Az egész szimfónia gyönyörű, de az Adagiettot különösképpen eltalálta a Mester.
A zenének amúgy érdekes története van. Jómagam a Halál Velencében c. filmben bukkantam rá és azonnali kedvenc lett - a filmmel együtt, amit valóban ajánlok. Visconti bácsi nagyon tudta, hogy mit csinál.
A film Thomas Mann novellájának adaptációja, és a zene-film-novella háromszög igen rafinált módon függ össze. A novella ugyanis Gustav Mahlerről szól, tehát nem volt véletlen, hogy a filmben pont az ő zenéje fog felcsendülni, amikor a főhős megpillantja a gyönyörű Tadzio-t (Mahler is homoszexuális volt). A zene tökéletesen visszaadja mindazt a szépséget, szomorúságot és feladásba fulladt kétségbeesést, amely oly jellemző Velencére és a főhős szánalomra méltó szerelmességére egyaránt.


Tuesday, July 1, 2008

Honvágy

Néha szinte elviselhetetlenül fájdalmas a gondolat, hogy ebben a pillanatban mások a metróra várnak, Princess pékség mellett sietnek el, a hidon átzötyögve nézik a Várnegyedet, az Andrássyn vagy a hétkerben sétálnak vagy az Astoriánál, Móriczon várnak valakire, mint a világ legtermészetesebb dolga.