Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Sunday, August 31, 2008

Lélekemelés

Egyik kedvenc helyem a világon a Szent István-bazilika. Akkortájt adták át felújitva, amikor Pestre költöztem. Ámulva jártam körbe az aranyozott, vörös márványos ragyogást. A rajongás a mai napig tart, nem tudok úgy bemenni a templomba, hogy ne venne körül valami varázslatos érzés. Mintha a Teremtő jelenlétét érezném az aranyló párás fényben fürdő szentélyben. Sok templomban jártam már, de egyikben sem ilyen erős ez a magasztos érzés.

Egy kedves emlék is fűződik ehhez a templomhoz. Még idegenvezető koromban történt. Egy norvég sofőrrel együtt dolgoztam pár hétig és nagyon összebarátkoztunk, közel kerültünk egymáshoz. Amikor a vendégeknek szabad program volt, mi együtt lógtunk, sülve-főve együtt voltunk. Óriási ember volt a norvég, szőke, göndör hajjal és mindig mosolygós, gyermekien őszinte arccal. Egy budapesti út során a vendégeknek szabad délutánjuk volt, mi pedig a Belvárosban mászkáltunk. Amikor a Bazilika elé értünk, be akartam menni.
- Nem megyek - mondta a norvég -, micsoda butaság, nem vagyok én vallásos ember.
- Gyere csak - erősködtem -, meglásd, tetszeni fog. Ha nem egyéb, az épület biztosan.
Vonakodva velem tartott, bementünk. Már ekkor láttam rajta, hogy őt is megérintette a genius loci. A templom majdnem üres volt, fenséges csend honolt és mindent beboritott a világos, puha fény. Szótlanul jártuk körbe, majd leültünk. És mintha erre várt volna a mester, fölöttünk megszólalt az orgona. Valami egyszerű és végtelenül szomorkás darabot játszott - annyira letisztult volt, hogy talán Schlick vagy valamelyik korabélije lehetett a szerző.
A mester sokáig játszott és mi sokáig ültünk és hallgattuk. Egy hosszabb szünet közben csendben kilopóztunk a templomból; ideje volt visszamenni a buszhoz. A norvégon láttam, hogy nagyon meghatotta a látogatás. Tőle szokatlanul csendesen viselkedett, majd pár perc múlva kibökte, mennyire hálás, hogy rábeszéltem a templomra. Úgy érzi - mesélte -, hogy valami megváltozott benne és erre a napra nagyon sokáig fog emlékezni.
Jópár év telt el azóta, már nem tartjuk a kapcsolatot, de remélem, az én kedves norvég óriásom is ugyanolyan örömmel emlékszik vissza erre a délutánra, mint én.


Saturday, August 30, 2008

Hogyan legyünk népszerűek a Flickr-en?

Aki újonnan regel a világ legnagyobb fotómegosztó oldalán, az könnyen elveszhet a képek, emberek útvesztőjében. Engem is eltántoritott az elején, hogy semmilyen feedback nem érkezett a képeimre. Egyszerűen elvesztek a percenként 2500 képpel bővülő gigászi oldalon. Mára azonban heti 5000 alkalommal tekintik meg a képeimet, a legnépszerűbb fotómra eddig 320 komment érkezett, és sok csodálatos embert ismertem meg flickr-en keresztül. Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, hogy más is kedvet kapjon ehhez a remek oldalhoz.
A fotók feltöltéskor ugyan felkerülnek a világhálóra, de a Flickr struktúrája révén senki nem fogja megtalálni őket, hiszen nincs olyan részleg, hogy 'frissen feltöltött fotók' vagy hasonló. A képekre három nagy tengely mentén találnak rá az emberek: a csoportok, a keresés és a közösség.
Csoportból is kétféle van: a tematikus csoportok és az award csoportok.

A tematikus csoportok
A csoportok értelemszerűen a fejlécben, a Groups alatt találhatók. Itt rákereshetünk olyan csoportokra, amelyek témában vagy technikában érdekelnek minket. Pl. Goth Lolita, Wide Angle, Black and White vagy Budapest. Garantálom, hogy a flickren mindenre van egy csoport. Vagy kettő. Még lufis fotóknak is van külön gyűjtőhelye.
Amikor találtunk egy szimpatikus csoportot, bökjünk rá a 'Join' gombra, hogy tagságot nyerjünk. Ezután a fotóink fölötti sávban a Send to Group opcióban megjelenik a csoport és 'elküldhetjük' oda az odavaló képeinket. Érdemes vigyázni, hogy ne szegjük meg a csoport szabályait: napi limit, témaválasztás, kötelező kommentek, stb. Ingyenes regisztrációval egyszerre maximum 10 csoportban lehet jelen egy képünk, fizetős regisztráció esetén ez korlátlan.

Az award csoportok
Ezek általában meghivásos alapúak, tehát egy másik tag meghivója kell ahhoz, hogy a fotónkat elküldhessük oda (természetesen tagság itt is szükséges). A meghivó komment formájában érkezik a kép alá. Az award csoportok többségében létezik valamilyen kommentezési kötelesség: 'post 1, comment on 2-3-5'. Ilyenkor a csoport html kódját is mellékelni kell a kommentünkhöz, ugyanis a csoport saját szűrő botja érzékeli, ha megszegtük ezeket a szabályokat és kiszűri a képünket, rossz esetben ki is tilt a csoportból. A dolog igazából nagyon adja magát és minden csoport főoldalára ki van téve a részletes, tisztán leirt szabályzat. Egy jó award csoport itt megtekinthető.
Sokan nem szeretik az award csoportokat, mondván, hogy felületesek a kommentek, gyakran csak a kötelező html kód van bemásolva hozzászólás gyanánt, a képek alatti kommentmezőt elárasztják a csilivili award gifek. De tanúsitom, hogy semmi nem növeli úgy a képeink nézettségét, mint az ilyen csoportokba történő postolás, meghivás. Ha tehát meghivták egy képünket egy ilyen csoportba, érdemes eleget tenni és postolni, mert megtérül. Az egész galériánkat felfedezhetik, nem beszélve arról, hogy ezekben a csoportokban láthatjuk az igazán felsőkategóriás, szinvonalas képeket. Itt gyülekezik a flickr krémje.

A másik fontos lehetőség a kereshetőség. A flickr-nek remek keresőmotorja van, tehát érdemes ellátni információkkal a képeinket, hogy a keresgélő emberek rátalálhassanak. Megéri ellátni a képeket releváns tagekkel és elhelyezni őket a térképen is, hogy ha valaki rákeres az összes budapesti, vagy vizcseppes, vagy éjszakai fotóra, a mienk is megjelenjen az eredmények között.

A harmadik fontos tényező az interaktivitás. Ha meglátunk egy szép fotót, nézzünk bele a fotós galériájába. Jelöljük be ismerősnek, irjunk neki néhány szót. Ily módon hamar kialakul egy ismeretségi kör, akik ellátnak meghivókkal, hozzászólásokkal, tanácsokkal.

Végül: szerintem érdemes rászánni naponta egy negyedórát-húsz percet a flickr 'hálónk' ápolására: ismerősök fotóinak nézegetése, kommentelése, csoportokba való postolás, képeink felcimkézése tagekkel, stb. Jó dolog aktiv tagja lenni egy ilyen kreativ és hatalmas közösségnek. Egy kis figyelmeztetés azonban nem árt: a flickr erős függőséget okoz :)
 



Thursday, August 28, 2008

A fotómegosztó oldalak

Magyarországon nagyon erős  kultúrája van a fotómegosztó, fotóértékelő oldalaknak. Ez igen jó dolog, szerintem mindenkinek érdemes kipróbálni ezeket. Az évek során a legtöbb magyar oldalra regisztráltam és több-kevesebb ideig töltögettem fel. Ez a post a tapasztalataimról szól. Remélem, hasznosnak tartjátok és kíváncsian várom azok véleményét, akik már kipróbálták egyik vagy másik oldalt!

Fotozz.hu
Bemutatás
A legnagyobb és legnépszerűbb fotós oldal, ennélfogva igen sokoldalú. Mindenki talál itt az ízlésének megfelelő fotókat, fotósokat. Van HDR-ista, aktista, művészhomályista és makrós is. A feltöltésért meg kell dolgozni: megírt és elfogadott értékelésekért kredit jár, amelyekért cserébe tölthetünk fel képet. A pontozás 1-5 skálán megy, de lehet pont nélkül is írni és nem pontozhatóan feltölteni is. Feltöltési korlát: 300KB fotónként.
Tetszik
A sokszínűség. Sok embert ismertem meg itt, sok barátságot kötöttem, sok technikát tanultam, sokat fejlődtem. Jó időtöltés nézelődni a kategóriákban, olvasni az értékeléseket, tanulni az emberek észrevételeiből, rengeteg trükköt, tippet lehet ellesni a tagoktól.
Nem tetszik
A szabályzat lassan hosszabb lesz, mint a btk. Az adminisztráció szabályokkal próbálja rákényszeríteni a tagokat a kulturált viselkedésre, de gyakran nem látszik a fáktól az erdő. Néha abszurd szabályok vannak: kitiltás dicséretért, külső oldal linkelésért, stb és ebből rengeteg vita adódik a képek alatt és a fórumon is. A hangulat, hangnem néha durva és kioktató. Regisztrálás előtt érdemes gondosan átolvasni a szabályzatot és ráállni erre a szabályzós gondolkodásra, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés.

Topfoto
Bemutatás
Kisebb, de színvonalas oldal. A gyengébb fotókat az adminok (akik maguk is kiemelkedően jó fotósok) kiszűrik, de ezek is megtekinthetők egy kattintással. Egy kép feltöltése 10 megírt értékelésbe kerül. A pontozás nem számokkal, hanem színekkel történik, de itt is lehet csak szöveges értékelést írni. Az oldalon némileg dominálnak a természetfotók.
Tetszik
Nagyon igényes, szép felületű oldal, öröm nézegetni az esztétikusan kialakított galériát. Kulturált hangnem, jó hangulat a képek alatt. Választható, hogy a kiszűrt ’gyengébb’ képek nélkül, vagy azokkal együtt lássuk a galériát. Ha az adminoknak tetszik a munkánk, megdobnak néhány képre elegendő kredittel, ez jó ösztönzés és visszajelzés. Bőkezű feltöltési korlát: 500KB-ig terjedhet a fotónk mérete.
Nem tetszik
A szűrés/kiengedés csak naponta néhány alkalommal történik, tehát lehet, hogy a képünk nem látszik azonnal a galériában. Gyakoribb admin jelenlét mellett volna igazán tökéletes.

Fotóház / Fotóaréna
Bemutatás
Sok felhasználó, sok fotó. A színvonal közepes. Ez egy viszonylag szabad oldal: nem kell értékelni a feltöltésért, bárki feltölthet napi egy fotót (törzstagok napi hármat). Sem a gyenge fotókat, sem a hozzászólásokat nem moderálják és ez a minőségen és a hangulaton is meglátszik. Itt lehet csak szöveges értékelést írni, és csak pontot adni is, értékelés nélkül. Pontozás esetén 1-10 közül válogathatunk. Feltöltési korlát 250KB, törzstagoknak 500KB.
Tetszik
Hogy nem kötik feltételekhez a feltöltést, nem kell a krediteket számolgatni, ha fel akarok tenni egy képet.
Nem tetszik
A beszólások, kimoderálatlan személyeskedések és az egy szó nélkül odadobott pontok a fotók alá.

FotoRace
Ez egy viszonylag kis oldal, vegyes közönséggel: lelkes kezdőktől az igazán színvonalas fotósokig. A szokásos feltöltős és értékelős funkciók mellett a FR havonta fotópáyázatot rendez, ahol tárgynyereményekkel gazdagodhat a győztes. A feltöltés itt is értékelésekhez kötött, 10-20 értékelésbe ’kerül’ egy feltöltés. Itt is választható a pontozható fotó és pont nélküli értékelés. A pontozás 1-10 skálán történik. A gyenge fotókat szűrik a moderátorok, akik maguk is aktív tagjai az oldalnak, ezek a képek egy külön kategóriában tekinthetők meg. Feltöltési korlát: 300KB.
Tetszik
A családias hangulat, a változatosság, a rendszeres fotóstalálkozók, a képek alatt kialakuló beszélgetések. A viszonylag kevés felhasználó révén könnyen felismerhetők a fotók a stílusról (ez akár negatívum is lehet, felfogás kérdése).
Nem tetszik
A felhasználói felület kissé nehézkes és nem túl esztétikus. Az admin ritkán mutatkozik az oldalon, a felhasználók nagyjából magukra vannak utalva, ezért az esetleges konfliktusok, viták lassan rendeződnek. A moderátorok nem kötelesek megindokolni a szűrést, ezért többen értetlenül állnak a képeik kiszűrése előtt.

Fotósok Világa
Bemutatás
A listán szereplő oldalak közül talán itt a legalacsonyabb a fotók átlagszínvonala, mégis ez az az oldal, ahol a kezdetektől jelen vagyok és sosem hagytam el. Talán azért, mert a többi oldallal szemben itt nincs titkolózás. Ez az egyetlen oldal, ahol már értékelés előtt látni a fotós nevét és a fotóra érkezett értékeléseket, pontokat egyaránt. Ez a nyíltság nem vezet rosszra, könnyebben kialakulnak beszélgetések, viták a képek alatt. Az alacsony színvonal nem feltétlen rossz: néha a tagok ’összefognak’ és mindenki feltesz egy képet a táskája tartalmáról, vagy önmagáról, vagy az asztaláról, vagy egy fotót egy bizonyos tecnikával készítve – tehát a hangulat nagyon könnyed és barátságos. Itt is vannak kiemelkedő fotósok és a fenti okok miatt nagyon sok a törzstag. A pontozás 1-5 skálán történik, feltöltéskor lehet választani a kötelező vagy opcionális pontozást. A feltöltés itt is kreditekbe kerül, de viszonylag gyorsan összejön egy fotóravaló.
Tetszik
A nyitottság, a hangulat. Egy jó feature a galéria alatt megjelenő három legfrissebb értékelés. Ez jó gyorsbetekintést enged abba, hogy épp mi ’pörög’ az oldalon.  A korlát itt is bőkezű a többi oldalhoz képest: 350KB, de extra kreditért akár 600KB-os fotót is feltölthetünk.
Nem tetszik
Az oldal nemrég arculatváltáson esett át, ezt követően még érezni néhány bugot. Jelenleg csak az admin moderál, jó volna néhány moderátort bevezetni, akik a legrosszabb képeket és a legdurvább beszólásokat kiemelnék az oldalról.

Fotóvilág
A Digitális Fotó Magazin fotómegosztó  melléklete. Nagyon sok felhasználóval és fotóval. Bevallom itt elég rég jártam, úgyhogy friss információval nem tudok szolgálni. Amiért elszoktam tőle: nagyon erős klikkesedés a felhasználók között, egy ’outsider’-nek nem sok esélye van érvényesülni (ezt az egyik moderátor is megerősítette), nehéz nézettséget és értékeléseket kapni. A rengeteg fotó között könnyen eltűnik az ember. Ráadásul az oldal nagyon csúnyán tömörítette a bélyegképeket, kisméretben gyakorlatilag élvezhetetlen volt a galéria, nehéz volt megállapítani, hogy melyik fotóra érdemes rákattintani. A feltöltési korlá
t szűkmarkú, mindössze 250KB volt. Akinek van friss információja erről az oldalról, jelezze!

 

Update. Természetesen a teljesség igénye nélkül, csupán azokról az oldalakról írtam, amelyeket személyesen is kipróbáltam. Még több oldal létezik, pl. a Photographers és a Fotóbarlang is. Aki tud, írjon ezekről kommentben, szívesen látjuk!
 



Wednesday, August 27, 2008

Önkiszolgálás a pénztárban is

Az általam frekventált élelmiszerboltban újfajta pénztárrendszer működik. Egészen fantaszikus, nagyon szeretem. A lényeg az, hogy az ember egy automatánál maga olvassa le a termék vonalkódját és fizeti ki az árut – pénztáros személyzet nélkül. Hogy működhet ez?
A masinának nagy érintőképernyője van és egy méretes vonalkód-leolvasója. A vásárlás a kódleolvasással kezdődik: lehúzom az árut az érzékelő előtt, az pittyeg egyet és a képernyőn megjelenik a termék neve, ára, valamint az aktuális végösszeg.
Ha egy árut mégsem akarok megvenni vagy kétszer húztam le, a Törlés gombot választom a képernyőn és egy gombnyomással stornózom a tételt.
Amikor minden árut lehúztam, választhatom a Szatyor gombot, és a gép hozzászámolja a végösszeghez a zacskó(k) árát.
Végül rábökök a Fizetés gombra és választhatok kártyás vagy készpénzes fizetés között. A kártyás fizetés sima, önleolvasó kártyaterminál, PIN kódot kér a bankkártyához; a készpénzes fizetésnél a bankjegy- és érmeelfogadó részt használom. A gép elvégzettnek tekinti a vásárlást és szép napot kíván, amikor a fizetett összeg megegyezik a lehúzott áruk értékével.


Hű – mondja a magyar elme – hiszen itt rengeteg lehetőség nyílik a lopásra, ügyeskedésre. Mi van, ha nem húzok le egy árut, csak beteszem a szatyorba? Vagy ha két, vagy húsz szatyrot veszek el és csak egyért fizetek? Stb., stb. Nos, ez részben becsület kérdése, de másrészt az önkiszolgáló pénztáraknál mindig grasszál egy pénztáros, aki egyrészt segít használni a terminálokat, másrészt félszemmel vigyáz, hogy ne tűnjenek el az áruk. A bolt természetesen be van kamerázva.
A hat darab önkiszolgáló pénztár mellett természetesen két hagyományos pénztár is üzemel folyamatosan, ha valaki bizonytalan, vagy egyszerűen szimpatikusabb neki a személyes kiszolgálás. Ez az automatizált megoldás nagyon lecsökkenti a sorbanállást, igen kényelmes megoldás a vásárlónak és a boltnak is megtakarítja néhány pénztáros bértköltségét. Bevallom, először idegenkedtem ettől a gépies megoldástól, de már első próbálkozás alkalmából könnyű, gördülékeny volt a rendszer és feleannyi idő alatt végeztem, mint egy hagyományos pénztárban.

 



Saturday, August 23, 2008

A fejlécről

nmi-nek szeretettel

Mi más lehetne emlékeim központjában, mint imádott Budapestem, életem nagy szerelme?
A fotó cime: A leghidegebb nap. Valóban ez volt a tél leghidegebb napja, 15-20 fok alá kúszott a hőmérő higanyszála.
Pár nappal korábban utaztam át a Margit-hidon és néztem a fenséges, jeges csendbe zárkódött sima viztükröt és a felkelő nap aranyfényében fürdőző panorámát. Megfogadtam, hogy ezt megfotózom szépen. Másnap korán keltem, cudar nehéz volt elhagyni a meleg ágyikót, de muszáj volt, hogy még napfelkelte előtt odaérjek és a megfelelő fények megérkezte előtt belőjem az expoziciót.
Reggel fél hétkor már a hidon voltam. Piszkosul jeges szél fújt, az ujjaim elgémberedtek. A gépet - hogy ne merüljön le az akksi és a váz se lassuljon be a hideg miatt - a kabátom alatt melengettem. Még sötét volt. Vártam a hidegben, hogy felkeljen a nap és meglássan újra az aranyszinben fürdő várost.
Kegyetlenül csalódtam: aznap reggel valami nyálkás ködszerűség volt a levegőben és aranyfénynek se hire, se hamva. Nagyon bosszús voltam, de azért lőttem néhány felvételt. Nehéz volt a félhomályban stabilan tartani a gépet, mert reszkettem a hidegtől a majdnem egyórás ácsorgás után. Exponálás után mérgesen a táskában vágtam a gépet és elvonultam dolgozni.
Otthon láttam csak, hogy a 'ha nincs ló, jó a szamár is' alapon kattintott képből egészen pofás, sejtelmes-jeges-fagyos hangulatú fotó lett. Azóta nekem is egy kedves emlékké vált, persze csak azután, hogy elgémberedett tahjaimat felmelengettem - beletelt pár napba :)


Thursday, August 21, 2008

Az ellenfényről

 'Nappal szemben nem fotózunk' - szól az egyik alapszabály. Mint minden, ez is erősen helyzetfüggő. Ha mélykék eget, fehér bodros felhőket és ragyogó szineket szeretnénk egy tájképen, akkor valóban megszivlelendő. Ugyanakkor a fénnyel szemben fotózás, az ellenfény használata, az egyik legkreativabb technika.
Ellenfényről akkor beszélhetünk, amikor a témánk közöttünk és a fényforrás között van. Ilyenkor a téma felénk eső része sötétebb lesz, kontúrjait azonban körberagyogja a fény. Az ellenfény szintén nagyon érdekes lehet virágok vagy szines levelek fotózásakor, amikor a szines szirmokat, lapikat átvilágitja a fény. Ilyenkor a templomok festett ablakainak szineivel ragyognak fel, érdemes kipróbálni!
Ellenfényfotózáskor mindig 1-2EV alexpot, vagy akár többet is használok. Másképp a fény által ért területek túlságosan kiégnek. Érdemes az ellenfénnyel beragyogott témát leválasztani a háttérről és telét haszálni, de tájképeknél is működhet a dolog. Minél alacsonyabban van a Nap, annál szebb, hangulatosabb lesz az ellenfény hatása, tehát ajánlatos alkonyat előtt és korán reggel nekivágni a feladatnak.
Gyakran fekete-fehérben is érdemes kipróbálni az ellenfényes fotókat, a nagy kontraszt jól mutat, grafikus hatást kelt, ha sikerül elkapnunk egy olyan témát, ahol markáns vonalak futnak végig a képen - pl. hosszú árnyékok a városban. Az ellenfényes fotóimat ebbe a galériába gyűjtöttem össze.


Tuesday, August 19, 2008

Vendégpost

Átadom a szót annak, aki jobban szvakba tudja önteni.
...
Mert nincs ott egyéb öröm, csak a jó éjszaka. Az alvó rab hazaálmodja magát.
Azonban Török Bálint nem érzett semmi álmosságot. Ebéd után szokása ellenére lefeküdt, és aludt egyet, hát este nem volt álmos. Kitárta az ablakát, és odaült.
Nézte a csillagos eget.
A Márvány-tenger sarkán a Jedikula alatt sétált a hajó. Az ég csillagos volt és holdvilágtalan. A csillagok szinte lobogva ragyogtak, s a tenger tükre második ragyogó ég. A lampionokkal világló hajó ott sétált a magasság és mélység csillagai között. Két magas kőfal takarta el a rab szemei elől.
De behallatszott hozzá a zene. Pengett a török cimbalom: a kánun, és csattogott a csincsa. Bármennyire is akarta hallgatni, gondolatai másfelé kószáltak.
Éjfélfelé elcsöndesült a lármás zene. A nők maguk énekeltek. Váltakozó más más hang és más zeneszerszám.
De Török Bálint azokból se hallott sokat. Az eget nézte, amely már el volt borítva lassan vándorló sötét és rongyos felhőkkel. A rongyokon áttünedeztek a csillagok.
Milyen más itt az ég is - gondolta. - Török ég, török sötétség.
Aztán, hogy hosszú szünet következett a hajón, folytatta a gondolatait:
Még a csöndesség is más itten: török csöndesség.
Arra gondolt, hogy lefekszik, de olyan jólesett neki az az álmos zsibbadtság, hogy időt várt, míg a tagjai megmozdulnak. Azt várta, hogy az akarata nélkül mozduljon meg a teste, s úgy menjen pihenni.
Akkor az éji csendben hárfa szólalt meg újból, s a lombokon át egyszerre csak magyar akkordok szállottak szét a sötétlő török éjszakában:
Török Bálinton valami fájdalmas-édes borzongás ömlött végig, a szívétől a sarkáig.
A hárfa elnémult egy percre. Aztán újra felszálltak a remegő akkordok, és halk zokogásként emelkedtek föl az éjszaka sötétségében:
Török Bálint fölemelte fejét. Így emel fejet olykor a ketrecben őrzött rab oroszlán a szél susogására, és néz elmeredő szemmel maga elé.
A hárfa akkordjai sóhajjá lágyultan enyésztek bele az éjjeli csöndességbe, aztán újra összependültek a húrok, és egy vékonyka, bús női hang dala hangzott föl tiszta magyar nyelven:

Ki a Tisza vizét itta,
Vágyik annak szíve vissza...
        Hej! Én is ittam... belőle...


Török Bálintnak elállt a lélegzete. Emelt fővel, merő szemekkel nézett a hangok felé.
Ősz fürtjei szinte szerteborzolódtak, arca szinte megmárványosodott.
És amint a vén oroszlán így elkövülten hallgatta a dalt, szeméből kigyöngyözött két nagy könnycsepp, és lecsordult az orcáján, szakállán.


Sunday, August 17, 2008

Amikor minden összejött

2002 őszén költöztem Pestre. Elkezdődött az egyetem. A BME-re jártam, a menzán kajáltunk a csoporttársakkal.
Még az első héten történt. Evés közben valami megakadt a torkomon. Nyeltem egy nagyot, ettem egy kis kenyeret és ettünk-beszélgettünk tovább. De a szúró fájás a torkomban nem akart alábbhagyni, egyre erősödött. A kolleginák mondták, menjek el az egyetemi rendelőre, nézzen meg az orvos. Adtak egy útbaigazitást, elindultam. Nagyon csini voltam, fekete térdfölöttig érő szoknya, fekete kötött harisnya, fekete pulóver és fekete magassarkú volt rajtam - ez később fontos lesz.
Már nagyon fájt a torkom, de hiába bolyongtam körbe a hatalmas BME területet, a rendelőt nem találtam. Az órák már elkezdődtek, kihalt volt minden. A sirás kerülgetett, amikor végre megtaláltam. Az orvos készitett egy gyors röntgent, de nem látott semmit a torkomban. Látta rajtam, hogy erős fájdalmaim vannak, ezért elküldött a Szent Imre kórházba. FOgalmam sem volt, merre van, és a doki útbaigazitására sem igazán tudtam figyelni, annyira fájt már az izé a torkomban. Valahogy elindultam, a megállóban szerencsére segitett egy néni és eljutottam a kórházba. Ott közölték, hogy felküldenek egy endoszkópos vizsgálatra, de várni kell, mert soron kivül érkeztem és csak egy doktornő van bent.
Miközben várakoztam, felhivtam Aput Svédországban. Egyedül volt otthon, anyám épp nővéremet látogatta meg Amerikában (később ez is fontos lesz). Apunak már sokszor csináltak gyomortükrözést, már gyakorlott volt a 'csőnyelésben', egy kicsit kifaggattam, milyen: fog-e fájni nagyon? hánytatós? Megnyugtatott, hogy a torkot érzéstelenitik, nem fáj, egy kicsit kellemetlen, és nem valószinű, hogy hányni fogok. Ebben egy kicsit megnyugodtam és vártam tovább. Szereztem egy műanyag poharat és a számban összegyűlő nyálat abba köpködtem diszkréten, mivel a fájdalom miatt már nem birtam nyelni.
Végül szólitottak és bemehettem. A doktornő csodálatosan elegáns jelenség volt, egy szép, ötvenes nő, kifogástalan fehér köpenyben, alatta szép ruha, smink, szemüveg aranyláncon a nyakában. Rendkivül kedves volt, az asszisztensnővel egyetemben, megnyugtattak, vigasztaltak. Lefeküdtem a vizsgálóasztalra, érzéstelenitőt fújtak a torkomba és ledugták a csövet. Mondták, nyeljek nagyot. Nyeltem.
Onnantól kezdve sugárban hánytam le a szép doktornőt és az asszisztensnőt egyaránt. Becsületükre váljé, arcuk se rezzent, egy további ledugott műszerrel gyorsan és szakszerűen eltávolitották a torkomba fúródott pici csontszilánkot, utána le is törölgették a pórul járt pulóveremet is. Alig győztem szabadkozni, de kedvesen elháritották, nem tehetek róla, mondták.
Letámolyogtam a recepcióra és mentem volna haza, de a recepciós hölgy utánamkiabált.
- Maga nagyon fontos ember lehet - mondta - amig fent volt, az egész világból telefonáltak és kérdezősködtek maga után.
És a kezembe nyomott egy hosszú listát, tele nevekkel, telefonszámokkal. Magyarország, USA, Svédország, Japán... Értetlenül bámultam rá. Később kiderült, mi történt: miután beszéltem vele, apám tárcsázta nővéremet és anyámat Amerikában. Épp házon kivül voltak, ezért apám a következő üzenetet hagyta nekik: 'Réka a kórházban van, mindjárt operálják'. El lehet képzelni nővérem és anyám arcát, mikor hazaérve ezt találták az üzenetrögzitőn. Azonnal telefonáltak a kórháznak és minden magyarországi ismerősnek, hogy deritsék ki, mi történt. Az egyik ilyen ismerős Japánban volt, de onnan is betelefonált a kórháznak.

Végül kijutottam a kórházból és felültem a hetes buszra, amely hazáig vitt. A Blaha közelében béreltem egy nagyon helyes garzont. Irtóra örültem, hogy hazajutottam. Az összes ruhámat levettem és bedobtam a mosógépbe - szerencsére minden fekete volt. Elinditottam a gépet, letusoltam és főztem egy teát. Épp teáztam és tévéztem, amikor  pop - elment az áram.
Mit tesz ilyenkor egy talpraesett nő: telefonáltam az ELMŰ-nek, hogy áramszünet van, mi történt? Nem tudták, de másnapra igértek egy szerelőt. Mivel már sötét volt és fáradt voltam, úgy döntöttem, lefekszem és kipihenem a nap fáradalmait. Már feküdtem, amikor eszembejutott a ruha a mosógépben. Gondoltam, kiszedem, ne maradjon éjszakára a mosógépben.
A sötétben kibotorkáltam a fürdőbe, kinyitottam az elöltöltős gépet és velőtrázó sikolyt hallattam, amint a tizenhuszon liter jéghideg viz a lábamra zúdult. Megfeledkeztem arról, hogy akár épp vizzel tele is lehet a gép, amikor elment az áram.... Nagyon csúnya szitkozódás közepette kivettem a ruhát, belehajitottam a kádba és lefeküdtem.
 

Másnap Apu telefonált, hogy hogy vagyok. Elmeséltem neki az éjszakai áramszünetes kalandot. Apu hallgatott, de hallottam rajta, hogy kerülgeti a nevetés.
- Menj ki a kapcsolószekrényhez - mondta - és nézd meg, találsz-e ott egy fekete billentyűt.
- Igen, látom.
- Most lefele van, ugye?
- Aham.
- Kapcsold fel.
... És visszajött az áram, én pedig agyvérzést kaptam, amiért ennyire hiábavalóan ment tönkre az estém.
Kiderült, hogy csak egy biztositék ment ki, de erre nem gondoltam, mivel a mi régi házunkban akkor még régifajta biztositószekrény volt, a nagy fehét kerámia biztositékokkal, amelyeket nem tudtam cserélni. Ezt az újfajta berendezést nem ismertem.

Ma már jót nevetek azon, hogy milyen szerencsétlen nap volt. De akkor bizony nem éreztem át a helyzet komikumát :)



Életem első netes randija

Akkoriban kezdett elterjedni szélesebb körökben is a netes ismerkedés. Pár hónapja laktam Pesten, még nem sok embert ismertem és sokat lógtam egy közeli netcaféban, ahol az otthoni ismerősökkel msn-eztem. Egyik nap az előttem netező ember megnyitva hagyott egy magyar chat oldalt. Kiváncsiságból bejelentkeztem és hamar odaszoktam, jó volt fiatal magyarokkal beszélgetni. Egy sráccal különösen sokat dumáltunk. Abszolút semmi udvarlás vagy flört nem volt közöttünk, a világ dolgairól beszéltünk és mivel újonc voltam az országban, mesélt a magyar zenéről, filmekről is., meg egyebekről, ami nekem újdonság volt.
Egyik este ő levert volt, én pedig tele voltam energiával, mivel végre elérkezett a tavasz. Rájöttem, hogy sétálhatnékom van, és megkérdeztem, van-e kedve sétálni jönni velem a Várba. Utólag nagyon megrémültem, hogy mit tettem - talizni hivtam egy srácot, a neten, ÉN??? Mi ütött belém? Hát tavasz volt :)
Megbeszéltünk egy időpontot, azt hiszem, csütörtöki napra, este hétre. Nagyon izgultam, sőt féltem is egy kicsit. A Moszkván beszéltük meg, azt mondtam, jöjjön a metró bejáratához. Ravasz csel volt, mert kitaláltam, hogy korában érkezem, felmegyek oda, ahol a Várbusz indul és messziről meglesem, hogy kicsoda-micsoda, egyedül érkezett-e, stb. A terv valóban ravasz volt, de amikor felértem a kis magaslatra, rájöttem, hogy az egész Moszkva téren kb. az az egyetlen hely, ahonnan nem lehet rálátni a metróbejáróra. Ennyit a ravasz terveimről. Nem volt hát mit tenni, lementem, hogy vaktában találkozzam egy ismeretlennel.
Végül nagyon jól telt a tali, és a tavaszi langyos-balzsamos levegő is megtette a magáét. Két és fél évig voltunk együtt és még mindig jó barátok vagyunk :)



Saturday, August 16, 2008

Füge

Életem első friss fügéjét Olaszországban ettem. 1992 volt és egy nagy villa egyik emeletét béreltük egy Rimini melletti kisvárosban. A kertben nagy fa, rajta gyümölcs. A háziúr biztatott, együnk nyugodtan. Csodálatos dolog volt a fáról venni és enni a friss fügét, azt hiszem, abban a pillanatban éltem át először az igazi mediterrán életérzést. Azóta is kedvenc gyümölcsöm a friss füge.
Sok évvel később, 2000-ben, Cipruson nyaraltam legjobb barátnőmmel. Első reggel leslattyogtunk a piacra, vásároltunk görög joghurtot, mézet, friss kenyeret reggelire. Én persze fügét is szerettem volna. A fügét egy töpörödött nénike árulta, angolul nem beszélt. Adtam neki egy ciprusi fontot és a fügére mutattam, jelezve, hogy egy font ára gyümölcsöt kérek. Azt hittem, kapok négy-öt darabot. Ehelyett a néni megpakolt egy nagy szatyrot legalább két kiló fügével. Ámultam, hogy milyen olcsó. Megköszöntem és mentem, de a néni utánam kiabált. Visszamentem, mire egy halom aprót szórt a kezembe. A visszajáró!



Nornir

A három norna (az ógermán nornir szóból) az északi mitológia három sorsistennője volt.
Urd volt a legősibb és a legnemesebb. Hozzá kötődtek a múlt eseményei.
Skuld a jövőt képviselte.
Verdandi kezében volt a jelen.
A nornák az Yggdrasil mellett tanyáztak. Emberek, istenek életfonalát sodorták. Róluk neveztem el ezt az emlékgyűjteményt.



Wednesday, August 13, 2008

Máglyára az utómunkával?

A legutóbbi postom teljesen váratlanul (ó, én naiv!) vitát robbantott ki az utómunka-puristák és a PS-pártiak között. Nem ez az első vita és gyanithatóan nem az utolsó. De azért szeretnék érdemben hozzászólni azon véleményekhez, melyek szerint a jó fotó csak azt adja vissza, ami ott és akkor volt, minden más már csalás és kerülendő..
Ezeknek az embereknek bizonyára nem jutott eszébe, hogy hivás és utómunka nélkül is megváltoztatjuk a valóságot a fotózás során. Gondoljunk csak egy halszemoptika torzitására, vagy egy teleobjektiv bokeh-hatására! Ezek pusztán optikai módosulások, utómunkának nem éppen nevezhetők, de úgy megbolonditják a valóságot, hogy néha rá sem ismerünk. Az optikai szűrőkről már nem is beszélve. Ezeket sem 'szabad' használni? Lenézendő az, aki hosszú vagy tövid optikák segitségével alakitja izlése és elgondolása szerint a nagyra becsült valóságot?  Csak tudni szeretném, mi az, amit a becses puristák elfogadhatónak tartanak? Egy kompakt gép, zoom nélkül? Vagy egy SLR? Hány mm lehet az optika rajta? UV szűrő megengedett? A polár gondolom már szintén halálos bűn. A hosszú záridő is tilos?

Az én véleményem egyébként: teljesen egál, hogy egy fotón van-e utómunka, vagy mennyi van rajta. A végeredmény számit. Egy rossz alapképet úgysem lehet felturbózni, hogy jó legyen. És a rengeteg PS alatt is észre lehet venni, ha exponáláskor jól dolgozott a fotós. Részemről nem az a fontos, hogy legyen vagy ne legyen utómunka. Akkor tartom jónak a képet, ha sikerül visszaadnom a fotón azt, amit a fotózás pillanatában éreztem, gondoltam, vagy azt a hangulatot, amit személyes felfogásom szerint társitok a témához. És teljesen mindegy, hogy ezt egy 10mp-es raw konverzióval, vagy félórás PS-HDR pepecseléssel érem el.


Monday, August 4, 2008

Le a csapnivaló fotókkal az Indexről!



Nagyon szeretem az Index fotómellékleteit, amikor egy-egy kis színes cikk (hírnek nem nevezném az ilyeneket) mellé csatolnak egy kis fotógalériát, ahol az ember nézelődhet a témában. Ez általában érdekes elfoglaltság, és lehetne nagyon szórakoztató is, de sajnos a legtöbb ilyen fotómelléklet csupa gyalázatos minőségű fotókból áll, úgyhogy az utóbbi időben leginkább bosszankodom rajtuk. Botrányos kompozíciók, unalmas szemszögek, a nagylátószög kórosan kényszeres használata, lapos színek, rosszul kihasznált fényviszonyok jellemzik a fotók döntő részét. Mintha a fotóriporter halálos unalomból és kényszerből végezné a feladatát, lekattint egy-egy képet itt-ott, aztán kész. Jellemző példa erre Nagy Attila jelenlegi munkássága, akire nemrég a havas fotósorozat kapcsán figyeltem fel újból, ugyanis ilyen rémes képeket még soha nem láttam, profi fotóstól pláne. (Feltételezem, hogy az indexnél profi, azaz szakképzett fotósokat foglalkoztatnak és nem a pizzafuzár kezébe nyomják a gépet, ha kell valami képanyag. Ha jól tudom, N.A. elsősorban újságírónak és csak másodsorban fotósnak vallja megát - ha tévedek, javítsanak ki -, de ez nem mentség, ha az ember képei a főoldalon fognak szerepelni, akkor igenis elvárható a minőség) Ide-oda dülöngélő képek, borzalmas homályfények, szemembe világító utcalámpák, kis méretben is iszonyat rossz minőség (zaj, pixelesedés). És sehol egy kreatív beállítás, egy ötletes megvalósítás, meglátás.

Az említett fotós legújabb ámokfutása a ködös fotósorozat. Ennél a galériánál már azt gondoltam: az ilyennek kéne kitépni a gépet a kezéből és az árát (belegondolni sem akarok, milyen felszerelése lehet, mert csak agyvérzést kapnék) inkább az éhező afrikai gyerekeknek adományozni. Mindenki sokkal jobban járna, de legjobban járna a szegény olvasó, kinek gyanútlan szemei elé ilyen fotók tárulnak. (Kedvencem a frankó szivárványszínű sávozódás a szélek felé. Igazi vizuális csemege.) Nem értem a fotóst amúgy, hiszen az első magyar magánbörtönről szóló sorozata nagyon tetszett.

Természetesen nem azt várom, hogy művészieskedő giccsfotókkal töltsék meg az Indexet, elvégre a riport maradjon riport és mutassa be a tényeket. (World Press Photo, ugye, muhahaha.) De van az Indexen nagyon jó riportfotós is, akinek mindig várom az újabb képeit, sorozatait, mert tele vannak ötletekkel, finom iróniával, döbbentes meglátásokkal, az adott helyzet lényegretörő ábrázolásaival, mindezt esztétikusan tálalva. Ő Huszti István.
(szemtündöklős, szívdobogós, bárgyúnmosolyós rajongói szünet.)
Belinkelem néhány sorozatát, fotóját, hogy a kedves olvasók érzékeljék a különbséget. Írhatnék még róla további ódákat, de egyrészt unalmas lenne, másrészt azt hiszem, a képei magukért beszélnek.

Horvát nyaralók lerombolása

Arena Plaza nyitása
Budapest legkoszosabb helyei

Valahogy ezeket a fotókat nézegetve azt érzem, hogy H.I. szeret fotózni és ötletekkel tele, szívesen készíti ezeket a riportokat, míg N.A. képeiről valami szörnyű, fogcsikorgatós, nyögvenyelős hangulat jut eszembe. Remélem, ez változni fog és a színvonal majd inkább H.I. fotóihoz fog emelkedni.

Ui. Az Index ködös-időjárásos cikke is megérdemel egy alapos fikázást. Aszongyahogy: 'Nem mászunk ki a gusztustalan időből'. Meg amikor még a főoldalon volt a cikk: 'Nézegessen képeket a gusztustalan, undorító időről!'

Says who? A köd a legtutibb időjárás. Minden romantizáló és emo kedvence, amikor álomszerűen elmosódnak a kontúrok, kísértetiesen elhalkulnak a zajok, a szélcsendben nesztelenül szitál a ködpára. Van, akinek ez tetszik. Az egyetlen szörnyű ebben az időjárásban ez a fotósorozat volt.


Stockholm Pride 2008 - a fotók

Stockholm Pride

Szombaton én is kiálltam a bámészkodók közé megnézni a stockholmi melegfelvonulást. Irtó jó buli volt, remek hangulat, sok jófej ember, jó zenék a kamionokon, tehát nagyon pozitiv élmény volt.

Előkészület
A parádé remek alkalom volt arra, hogy kipróbálhassam magam riportfotósként is. Mivel a nagylátómat (Sigma 18-50/f3.5-5.6) fakó szinei és alacsony kontrasztja, szegényes bokeh-je miatt nem igazán kedvelem, kicsit hagyománytörő módon az 50/1.8 társaságában indultam el. Ez az enyhe tele kicsit megneheziti az eseményfotózást, hiszen az izgő-mozgó felvonulókat fotózva kevés idő marad komponálásra. De reméltem, hogy a fényerő velem lesz és beválik a kis ötvenes.
Bizony sok volt a rontott fotó, ahonnan kilógott ez-az, és ahonnan pont kilépett a főszereplő, mire exponáltam. De lett pár jól sikerült is, ahol kimondottan örültem a nagy fényerő és nagy fókusztáv miatt létrejött bokeh-nek.

Technika
Az ISO 400, a fényerő 3.5 volt, ez lehtővé tette az 1/800 vagy még gyorsabb záridőt. Talán ennek köszönhető, hogy a képminőség soha nem látott lett, még soha nem sikerült ilyen karcolósan éles fotókat készitenem. 100% méretben is éles, részletes minden - ez talán a rövid záridő és az ideálisnak mondható, szórt fénynek köszönhető. Szerencsére nem sütött a nap, szemerkélt az eső.
Mindenesetre megnőtt a tiszteletem a riportfotósok iránt, hiszen egy éles eseményről nehéz jó fotókat lőni. Ez a menet aránylag lassú is volt, kényelmes sétatempóban haladtak el az emberek, némelyikük meg is állt pózolni a kamerának. Egy pörgősebb eseményen biztosan elvéreznék és egyetlen értékelhető kép nélkül térnék haza!
Ha valakinek vannak tippjei eseményfotózásra, szivesen várom - mire érdemes odafigyelni, mi az ideális felszerelés, stb.

Utómunka

Ami az utómunkát illeti, próbáltam igazi riportfotósként viselkedni és nem belenyúlni a képekbe :) itt-ott vágáson kivül nincs rajtuk utómunka, de a legtöbb képnél vágásra sem volt szükség - ezt szeretem az 50/1.8-ban.
A végeredménnyel nem voltam elégedetlen - 160 fotóból bő 80-at tartottam meg, ami számomra egész jó arány.

Végül
Mivel általában kerülöm a tömeget és inkább a nyugodt táj- és természetfotózásban lelem örömömet, meglepődtem, hogy mennyire jól éreztem magam ezen a rendezvényen. Ezen felbátorodva ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki magát egy ilyen eseményen, nagyon jó érzés - ha nem is jól, de átlagosan - sikerült fotókkal hazatérni egy ilyen éles helyzetről, ahol a lélekjelenlét és a gyors tüzelés miatt nehéz elkapni a jó pillanatokat.

Galéria


Sunday, August 3, 2008

Stockholm Pride 2008

Augusztus másodikán került sor a stockholmi Pride parádéra. A menet egy bő egyhetes rendezvénysorozatot zárt, amelyen belül a melegek, bi- és transszexuálisok álltak a figyelem középpontjában. Tehát nem csak egy egyszerű melegfelvonulásról volt szó.

Szombaton tehát kimentem én is bámészkodni. Volt szó ellentüntetésről, de aztán mégsem lett belőle semmi. Rohamrendőröket is mindhiába kerestem a szememmel, egyet sem láttam, sima uniformisba bújt rendőrt is csak elvétve párat - kivéve azokat, akik a Gay Rendőrök csoportban vettek részt a felvonuláson (igen aranyosak voltak).  A rendőrség szerint egyetlen embert sem kellett őrizetbe venni, az esemény nyugodtan zajlott le.

Százféle csoport vonult fel: a Swedish Leather Men szado-mazo klubtól elkezdve a fogászokon és a tűzoltókon keresztül az összes politikai pártig (a kereszténydemokraták kivételével) és a hadseregig mindenki képviselte magát. Sok magáncég dolgozói is részt vettek, valamint az egyházi alkalmazottak - lelkészek, kántorok - is. Különféle civil szervezeteket is láttam, pl. az állatvédőket és a allergiások egyesületét. Egyszóval össznépi megmozdulás volt. Konszolidált civilruhás felvonuló és menyasszonyi ruhában éneklő diva egyaránt látható volt. A hangulat utcabálos volt, a menet végén dübörgő diszkózenét játszó szervezőstábos teherautóból megafonon biztatták a bámészkodókat, hogy tartsanak a menettel és vonuljanak ők is a végén. Az idei felvonulásról még nem találtam statisztikákat, csak annyit, hogy a tavalyinál is nagyobb volt – a 2007-es parádén 50.000 felvonuló és csaknem félmillió néző volt jelen.

Olvastam a GayBears blogon, hogy a budapesti parádé belső konfliktusokba fulladt és a rossz szervezés megbélyegezte az egészet. Utánanéztem, errefelé hogy csinálják. Persze Svédországban hosszabb hagyománya van a Pride szervezésnek, mivel az idén vonultak tizedszer. A Stockholm Pride nevű nonprofit szervezet mintegy 200 tagot számlál, akik főállásban végzik az éves fesztivál szervezését, lebonyolítását. Az idei rendezvénysorozatra olyan szponzorokat sikerült szerződtetniük, mint az SL (a stockholmi BKV), a KLM légitársaság, Stockholm önkormányzata, a Statoil olajtársaság és a város legnagyobb taxitársasága a Taxi Stockholm.  A tömegközlekedési vállalat például ingyen hetijegyet ajándékozott az összes szervezőnek és önkéntesnek.