Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Friday, October 31, 2008

Halottak napja

Talán ezért szeretem a temetőket. Gyerekkorom kedves emléke a halottak napja, a temetőlátogatás. A napot a családban fontos tanácskozások előzték meg: hol van ennek vagy annak a sírja? Jobbra kell kanyarodni a propellernél? És a harmadik vagy negyedik ösvény vezet a sírhoz? Ezen mindig volt egy kis vitatkozás, de azért rendszerint megtaláltuk, akit kerestünk.
Maga a világítás gyönyörű volt. A hideg, csupasz fás alkonyban felragyogott a hatalmas temető. Majd' minden síron gyertyák (akkoriban még nem volt teamécses, apró vékony gyertyákat vittünk), fenyőágak. Mindenütt fenyő-és virágillat. A bejáratnál sült gesztenyés ácsorgott és hát hogyne kaptunk volna a forró finomságból :)
A sirokhoz vezető út igy valóságos mesekalanddá vált. A sziporkázó gyertyafény egészen megvilágitotta a temetőt. Emlékszem, egyszer ropogós friss hóban gyalogoltunk felfelé...
Világitás után pedig hazatérve, lerben sült krumpli, vajjal, forró teával. Akkoriban hirét sem hallottuk a Halloweennek, mégis sokkal hangulatosabb volt...



Thursday, October 30, 2008

Duotone szoborfotók

Egyik kedves olvasó kérdezett rá, milyen technikával állitom elő a fekete-fehér, illetve duotone szoborfotóimat. Nos, a megoldás három lépésben rejlik: DRI, Gradient Map és Curves.

A DRI eljárásról már irtam, röviden összefoglalva egyetlen RAW fájlból készitem ezt a fajta képet. A RAW kovertáló programban készitek egy +0.5, 0 és egy -0.5 expoziciós értékű képet, majd ezeket betöltöm egy HDR szoftverbe (én Dynamic-Photo HDR-t használok, de a Photomatix is ugyanolyan jó, a PS-t nem tartom alkalmasnak erre) és finoman finoman összedolgozom. Tehát nem szabad túlzásba vinni a HDR hatást, hiszen a lényeg nem ez.

A következő lépés a fekete-fehérré való átalakitás. Ehhez én mindig a Gradient Map funkciót használom, úgy tapasztalom, sokkal kontrasztosabb eredményt ad, mint a sima szintelenités.
Ezután következhet a tint, vagyik elszinezés. A Curves-ben csak a vörös és zöld szincsatornákhoz nyúlok hozzá, ahhoz is csak egy icipicit. És kész is a végeredmény. RAW-tól webes feltöltésig - DRI-vel együtt - 5-6 perc, ha az ember tudja, hová nyúl.




Tuesday, October 28, 2008

Café Blende - Új fotós találkozóhely

Tegnap este Timbivel meglátogattunk egy újonnan nyilt helyet, amelynek a fotózás a témája. Már látatlanban is jó ötletnek találtam egy ilyen tematikus kávézót, hiszen rengeteg a fotós, az amatőrfotós, akik igénylik a közösséget, a közös rendezvényeket, találkozásokat és nekik ideális oázis lenne egy ilyen hely.
A Blende Café nemrég alakult át a megboldogult Brando helyén a Király utcában. Már látni, hogy milyen tervek vannak a kialakitásban: a falakon régi fotómasinák lógnak, a szivószálakat antik objektivtokokban találjuk és igy tovább.
Az Index fórumon már hire ment a helynek, ezért a szinte már nyitás előtt legendássá vált 'itatós kenyeret' kértük, ezt tudom ajánlani mindenkinek, aki betér egy falatra és egy pohár italra. Nem birtuk ki repetázás nélkül :)
Nagyon kellemes meglepetés volt a hely: jó hangulat, civilizált klientúra, tündéri tulajdonospár - akik maguk is sürögnek-forognak a vendégek körül. Budapesten, ahol már mindenkinek volt rémálomszerű vendéglátóipari élménye, érdemes ragaszkodni egy jó helyhez, ha talál egyet az ember, úgyhogy fotósoknak és nemfotósoknak egyaránt tiszta lelkiismerettel ajánlom, remélem, hire megy és sikeres lesz ez a kedves hely.
Helyszin: Király utca 100. Nyitvatartás: Hétfő-Csütörtök 10-22, Péntek: 10-24, Szombat 16-24.

 



Monday, October 27, 2008

Benyomások

A minap a Falk Miksa utcában sétálgatva figyelmes lettem az egyik galéria kirakatára. A fehér teremben kevés mű volt kiállítva, talán 8-10 darab, mégis jó húsz percig ácsorogtam, orromat szinte az üveghez dugva (sajnos a galéria zárva volt). A kiállított tárgyak porcelánból voltak, de milyen porcelánból! Mintha egy herendi festő lidérces álmaiban barangolnánk. A hagyományos, finoman megmunkázott porcelán mintegy háttérként, néhol szinte paródiaként van jelen a plasztikákban, máshol újszerű parafrázisokat látunk ismert magyar szobrokról. Döbbenetesen jó volt és újraalkotta a porcelán felhasználóságáról alkotott hagyományos gondolataimat.
Már ott és akkor tudtam, hogy ezt a kiállítást szeretném ajánlani itt, tehát a csodálatos moleskine füzetembe :) felírtam a művész nevét és a kiállítás adatait.

Fekete László keramikus, szobrászművész kiállítása
Körmendi Galéria, Falk Miksa u. 7.
Megtekinthető november 9-ig.

A művész impozáns életrajza az Artportalon
 



Saturday, October 25, 2008

Celeb vagyok

Péntek, 19 óra, Margitsziget déli csücske
Zoli barátom: - Kéne látnod magad. Fülig ér a szád.
Én: - Hát csodálod?

Tíz perccel korábban, ugyanott
Zolival fotóztuk a Dunapartot. Odajön egy srác, nyakában Canon-pántos gép, kezében állvány.
- Bocs, nem te vagy a Rékuc?
- De igen...
- Jó a blogod!

És el.
Remélem, a meglepetéstől elhaló hangon utánadobott 'Köszi...!'-t még hallotta...


(Disclaimer: A címet kéretik az öniróniát kellőképpen figyelembevéve olvasni.)



Tuesday, October 14, 2008

Képlopás

A hétvégén rossz hirre ébredtem. Flickr mailben a következő üzenet várt:

your photos have been stolen
someone on buzznet stole your photos and said that she took them, i thought you should know


Utánanéztem az üzenetben kapott linken és legnagyobb döbbenetemre valóban: a felhasználó ezernél is több feltöltött képe között több tucatot találtam az enyémek közül! A hozzászólásokra adott válaszaiból pedig kiderült, hogy sajátjaként publikálta őket.
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fog érinteni a dolog. Nem is tudom, mi volt erősebb: a döbbenet vagy a harag. No meg az értetlenség: miért csinálja ezt valaki? mitől jó ez bárkinek?
Éktelen haragomban feljelentéssel, polgári perrel fenyegetőztem, megkerestem az illetőt - hasztalan. A weboldal üzemeltetői viszont példás módon és rendkivül gyorsan reagáltak: amint kiderült a turpisság, azonnal törölték a lopott képeket, a felhasználót felfüggesztették, személyes üzenetet is kaptam az egyik admintól. Ez nagyon jólesett.
Ma este pedig a delinkvens is reagált a megkeresésemre. Rövid beszélgetés után elismerte, hogy tévedett, és megigérte, hogy többé nem tesz ilyet - ez nekem elég is.

A történet igen tanulságos, több szempontból is.

1. Az internet hatalmas, bármikor bárki lenyúlhatja a képeidet és nem is tudsz róla.
2. Az internet mégsem végtelen, hiszen valaki, lám belebotlott a képekbe, valaki, aki előzőleg ismerte az eredeti szerzőjüket.
3. Van remény az emberiségnek! Amig ilyen emberek élnek, mint a becsületes srác, aki a fülest irta nekem, addig nincs nagy baj.
4. Vannak korrekt üzemeltetők is, akik komolyan veszik, amit csinálnak és ügyelnek a juzerekre.
5. (a legfontosabb) Sok jó barátom, ismerősöm van, akik mellém álltak és segitettek 'nyomozni' és nyomást gyakorolni az érintettekre. Köszönet nekik!

Ezzel a posttal annyit szeretnék elérni, hogy
1. mindenki vigyázzon, figyeljen, hova kerülnek a képei! Manapság már több webes képkereső szolgáltatás is működik, ahol egy képünkről megmondják, hol szerepel a neten (persze nem 100% a rendszer, de a semminél sokkal jobb). Én eddig lusta voltam ezeket használni, de néha, szúrópróbaszerűen megéri belenézni. Ha valaki tud ilyen oldalakat, köszönettel fogadom!
2. Ha gyanús fotót látunk valakinél, netán az eredeti fotóst is ismerjük, ne legyünk restek szólni az áldozatnak! Nagyon sokat jelent és jólesik, hogy valaki figyel és vigyáz. És ha igy vigyázunk egymásra, akkor a megrögzütt képlopókat is rövidebb pórázon tarthatjuk.

Ui. Aki ismeri az illető kilétét, kérem, ne hozza nyilvánosságra, nem akarom ezen túlmenően megszégyeniteni. És iwiwen se irjatok neki többet :)


Monday, October 13, 2008

Egyszerűség mindenek felett

Egy nagyon gyakori kérdés-észrevétel, amit kapok, az a 'ó, majd ha nekem is lesz egy olyan jó gépem, mint neked'... vagy a 'hát igen, ilyen felszereléssel könnyű...' stílusú mondatok. Úgy érzem, sokakat elriaszt az, hogy nagy, fekete géppel fotózok, amelynek ráadásul az eleje is lejár. Valamint hogy az emberek néha túlságosan összekapcsolják a képeim 'szépségét' a felszerelésem árával. Ezen a tévhiten szeretnék egy kicsit lazítani ebben a postban.
Tény, hogy egy DSLR tágabb lehetőségeket kínál és kényelmesebb dolgozni vele, nem kell lemondanom a trükkösebb témákról, nagyobb a szabadságom. A képminőség is nyilván jobb. Azonban meggyőződésem, hogy a legjobb fotók egy kiskompakttal is elkészíthetők (természetesen itt szakadjunk el a speciális, technikai témáktól, mint pl. a cserkeléses madár- és vadfotózás, stúdiófotózás és hasonlók). Példának a mellékelt képet hozom fel, mert ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem ez a kis gondolatsor.

A kép adatai: ISO 200, záridő 1/80, rekesz f/4, fókusztávolság 50mm ekv. Ebből azonnal látszik, hogy semmilyen különleges technikai paraméter nem kellett hozzá. Nincsenek szűrők, nincs állványhasználat, sem hosszú záridő, sem szuperszűk vagy szupertág rekesz. A fenti adatokkal bármelyik kompakt gép rendelkezik. Kikapcsolt vakuval tippem szerint egy kompakt gép automatikája ISO400, 1/200 és f/4 körül landolná az expozíció beállítását, és a végeredmény ugyanilyen lenne.
Ezt a fotót ugyanis teljes egészében a fények és a színek teszik. A szép, sárgás-rózsaszínes alkony és a víztükör fodrozódása mind külső, adott dolgok, amelyek megörökítéséhez nem kell csúcstechnika. Ehhez hozzájön a fotós szeme: amit itt másként csináltam, az a nálam már jól bevált trükk, a tükröződést fotózni a téma helyett. Ennél a témánál különösen hálás volt ez a technika, mivel az obeliszk (tudtátok, hogy ez a világ legnagyobb obeliszkje? tényleg hatalmas amúgy, lenyűgöző látvány) meglehetősen statikus és könnyen unalmassá váló vonalait megrezegteti a víz. Egy ilyen témánál extra fontos, hogy ne középre kerüljön, legyen körülötte tér, hogy a szem kapjon mozgásteret vissza-visszatérni a főtémára.
No meg persze egy kis szerencse is kell. a bringás pont jókor, jó helyen ácsorgott.

A posthoz készítettem egy külön, új flickr albumot. A válogatásba azok a fotók kerültek bele, amelyek véleményem szerint egy kis- vagy középkategóriás kompakt géppel (tehát nem majdnem-DSLR csúcsbridge-el) is elkészíthetők. Sem fókusztávolságban, sem fényerőben, sem záridőben nem haladják meg egy átlagos kompakt teljesítőképességét. Így aztán kiesnek azok a fícsörök, mint pl. selymes bokeh, ultranagy látószög, HDR (a RAW hiánya miatt), éjszakai fotók és hasonlók. Maradtak azok a képek, amelyek egy kompakt által is kezelhető fényviszonyok között és amelyek lényege a fotós szemében, meglátásaiban rejlik.
(A galériába 5 olyan kép is bekerült, amelyeket tényleg kompakttal készítettem, egy 4 évvel ezelőtti, középkategóriás géppel. Vajon csak a bélyegképeket nézve ki lehet szúrni őket?) :)

[UPDATE] A fent említett galériát azóta töröltem a Flickr-ről, de aki igényli, annak szívesen mutatok néhány olyan fotót, amely kompakttal is elkészíthető. Illetve megtekinthető egy galéria egy viszonylag új csúcskompakttal, a Canon PowerShot G11-el készült fotókkal.
https://www.flickr.com/photos/szefi/sets/72157626661746510/

Friday, October 10, 2008

Manuál mód

Egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok: milyen záridővel, milyen ISO-val, rekesszel szoktam fotózni? Talán ezt a legnehezebb megválaszolni, hiszen minden téma, minden fény, minden hangulat mást követel meg. Azt sem mondhatom, hogy különösen előnyben részesiteném az ISO-t, vagy a rekeszt, vagy a záridőt.
Azt tudom, hogy a gépen van néhány félautomata üzemmód, mint pl. a rekeszelőválasztós, vagy a záridő-előválasztós módok (Tv, meg Av, ezek), de igazából a tárcsám soha nem mozdul el az M betűről. Számomra a teljesen manuális mód adja a legnagyobb szabadságot, rugalmasságot. Hiszen minden fotónál más a fontos: válasszam az alacsonyabb ISO-t a zajmentességért? Vagy kinyithatom a rekeszt? Esetleg a záridőt kell meghosszabbitani? Ez képről képre változik.
Sokan húzódoznak a manuális módtól, mondván, hogy lassú a használata. Nekem viszont sokkal gyorsabban megy átállitani egyik-másik paramétert, mint vakarni a fejem, hogy miért nme mozdul a rekesz, pedig tekerem a tárcsát :) az viszont tény, hogy eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy otthon gyakoroltam: milyen gyorsan tudom átállitani a gépet mondjuk ISO100, f/11 és 1/800 ról (teljes napfényben sétálok) ISO800, f/2.8 és 1/60 ra (betérek egy sötét templomba). Kb. úgy gyakoroltam, mint a Forma-1-ben a szerelők, akik másodpercek alatt cserélnek kereket a kocsikon :) szóval szerintem abszolút megéri kipróbálni a manuális módot annak, aki még nem merészkedett.
Mint mondtam, univerzálisan alkalmazható beállitásaim nincsenek, de néhány példahelyzetet azért felsorolok.

- Nappali tájképeknél f/8 - f/11 rekeszt és ISO100-200-at használok. A záridő ilyenkor 1/200 és 1/500 között van (ha ennél rövidebb, akkor túl világos van a szép tájképekhez, amelyek, mint tudjuk, többnyire kora reggel és késő délután készülnek).
- Éjszakai képeknél f/11 - f/16 rekeszt és ISO100-at használok. A záridő ilyenkor nyugodtan lehet hosszú, hiszen úgyis van állvány. Ugye van állvány? :)
- Félhomályban, állvány nélkül: A gépen ugyan van ISO1600, de nem használom, mert rémesen zajos lesz tőle a kép. Inkább a rekeszt nyitom ki, amennyire lehet, és a záridővel lavirozok. 1/60-as záridőt még ki birok tartani bemozdulás nélkül, ez sokáig elég.


Thursday, October 9, 2008

Könyvajánló

Magyarországon siralmasan rossz a fotóskönyv-választék. Ami nekem nagy segitség volt az alapok tisztázásában, az a National Geographic Fotóiskola: Tippek és Trükkök kötete volt, de ezenkivül nagyjából mindegyik fotóskönyv ugyanazt a néhány elcsépelt témát taglalja.
Akinek van lehetősége külföldről rendelni, annak tiszta szivből ajánlom a következő kötetet: Photo Idea Index. A szerző, Jim Krause, bevetette minden fotós, grafikus és dizájner tudását és érzékét, hogy egy igazán inspiráló, új gondolatokat ébresztő könyvet hozzon létre. Olvasás közben két dolog lett nagyon világos a számomra:
1. a könyv abszolút kezdőknek és a legfejlettebb haladóknak is egyaránt értékes
2. teljesen megváltoztatja a fotózásról kialakitott sablon gondolatainkat, új lehetőségeket mutat, felébreszti a kreativitást.

A könyv egyszerűen megtanit alkotni. Nem konkrét műszaki tippekkel, inkább irányadással, útmutatással vezet rá a képalkotás örömére. Nem folytatom a szócséplést, hiszen nem tudom leirni mindazt, amit máris profitáltam a könyvből. Aki teheti, feltétlenül szerezze be!



Keresem az állam

Nővérlátogatáson vagyok Amerikában. Az alkalmat kihasználva néztünk nővéremnek is egy új fényképezőgépet. Kiemelt kérése volt, hogy a gép kicsi legyen, könnyen hordozható, zsebrevágható. A műszaki paraméterek közül leginkább a gyors bekapcsolás és shutterlag érdekelte - nagyon helyesen, hiszen két kisgyerek mellett fontos, hogy elkapja a legjobb pillanatokat.
Némi nézelődés és összehasonlitás után a Sony DSC-W300 -ra esett a választás. Papiron jónak tűnt, bár kicsit gyanakodva fogadtam a tényt, hogy több megapixelt pakoltak ebbe a gépbe, mint a Canon EOS 450D-be, de ha ez a divat, hát ez a divat, mit lehessen tenni?
Szót tett követett és a boltban megnézegettük a gépet. És itt esett le az állam. A kis masina úgy muzsikált, mint egy álom. Gyönyörű közelképek, csúcs élesség, és a legmegdöbbentőbb: egészen pofás bokeh a telezoom+tág rekesz használatakor! Úgy látom, nagyon sokat fejlődtek a kompaktok az utóbbi 2-3 évben, amig nem figyeltem őket. Bizony nem sok jót vártam egy ilyen pici fényképezőgéptől, de ez a masina a legfinnyásabb elvárásokat is felülmúlná.
Persze akár egy karácsonyfa, tele van mindenféle csilivili ficsörrel. Ma este pl. remekül szórakoztunk a mosolyfelismerő funkción, amely tényleg akkor kattintja el a gépet, amikor az alany elmosolyodik (szerencsére kikapcsolható). De nagyon hasznos pl. a témakövető sorozatlövés, amely meglepő gyorsasággal követ egy mozgó pl. embert és bizony legtöbbször eltalálja a helyes élességet. Valamiféle kompakt AI Servo fókusz dolog lehet. A lényeg, hogy nővérem, aki a kölköket akarja fényképezni, jól ellesz vele és a képek minőségére igazán nem lehet panasz, elsőosztályú az élesség, a felbontás, a fehéregyensúly - és a zajszint is teljesen elfogadható.



Új masina

Tegnap óta egy Canon EOS 450D tulajdonosa vagyok.
Mint korábban mondtam, a 350D tökéletesen megfelel és szolgál - azonban erőteljesen öregedőfélben van. 100.000 exponáláson túlvagyok rajta, ez főként a HDR iránti rajongásomnak köszönhető. Tehát a zárszerkezet, amelyet sokkal kevesebb kattra terveztek, bármikor felmondhatja a szolgálatot - zárat cserélni pedig túlságosan drága a mai DSLR árakhoz képest.
Tehát kihasználva az alkalmat, hogy Amerikában töltök pár napot és az olcsó dollár miatt szuper áron juthatok egy új vázhoz,  - ismét családi hozzájárulással - vásároltam egy 450D-t. Egyelőre nagyon tetszik, főként a hatalmas LCD kijelző, amely pont kétszer akkora, mint a régi gépen. Jó a kettővel több fókuszpont és a másfélszer annyi megapixel - a képek nagyon szép részletesek, tisztán látható a különbség. Bagatellnek tűnik, de akinek naponta órákat lóg a nyakában a gép, annak nem mindegy, hogy végre egy normális nyakszijat is adtak a géphez, puhább anyagból, amely nem horzsolja a bőrt.
Gondolkodtam a 40D-n is, de nagyon nagy, otrombán állt a kezemben, és mint korábban is kifejtettem, szerintem egy 40D-vel nem készitenék jobb képeket, mint akár a 350D-vel. Ezen a szinten már a saját szemeimen múlik a dolog nagy része.


Tuesday, October 7, 2008

Még egy kis Amerika

Ziebi-nek :)

Amit kedvelek Amerikában.... nos, a lista nagyon hosszú. De kiválogattam néhány apróságot az éttermek világából:

- Az éttermekben azonnal eléd tesznek egy tál rágcsát - pl. nachost, salsával. Ingyen.
- A jegestea valódi, főzött tea, cukor nélkül hozzák, tetszés szerint édesithető. Bármilyen üditőt azonnal (és ingyen) újratöltenek.
- A pincér érkezéskor bemutatkozik: 'Jóestét, xy vagyok és én fogok segiteni nektek ma este'
- A kiszolgálás személyes, mégsem tolakodó - nem csak elénkcsapják az ételt, hanem tényleg méltóan viselkednek ahhoz a szerephez, hogy ennivalót hoz neked.
- Gyerekeknek kérés nélkül kifestő lapokat és szines krétát adnak - természetesen ingyen.
- Az amerikai éttermek hiresek voltak a hatalmas adagjaikról - manapság a legtöbb helyen némileg csökkentették a nevetségesen nagy porciókat.


Monday, October 6, 2008

Adásszünet

Mint azt a kedves kommentelők nagyon pontosan észrevételezték, a blog egy kis szünetet tartott. Ennek több oka volt. Például rendeződött a lakáshelyzetem, többet dolgozom (néha éjszaka is), sőt, szinte hihetetlen módon a szociális életem is új lendületet kapott. No de ez még nem ok arra, hogy hanyagoljam az itteni odüsszeiám leirását, sőt. Jelen pillanatban Amerikában rontom a levegőt - mondhatnám, hogy szabadságon vagyok, de korántsem nevezném üdülésnek ezt a másfél hetet! Nővéremnek végre benőtt a feje lágya és családott alapitott. Egy két és fél éves, illetve egy féléves kislány anyukája. Imádnivaló kiscsajok, főleg az idősebbik (a kicsi még nem csinál túl sok mindent). De bármennyire odavagyok értük, a nap végére hullafáradtan dőlök ágyba - ezt a postot is gyorsan gépelem, hogy minél hamarabb mehessek aludni.
No de Amerika mindig Amerika marad, imádok itt lebzselni, és végrevégre lencsevégre kaptam a nagy szenvedélyemet, egy igazi amerikai csőrös kamiont is. Nem tudom, honnan ez a forró vonzalom a gépmonstrumok iránt, de egyenesen rajongok értük. Remélhetőleg a héten (szombaton utazom haza) lesz időm Washington szépséges emlékműveit is lefotóznom, mostanában gyönyörű alkonyfények vannak errefelé, abból kellene elcsipni néhány képkockára valót. Szóval kitartás, amint hazaérkeztem, lesznek új svédországos postok :)