Talán ezért szeretem a temetőket. Gyerekkorom kedves emléke a halottak napja, a temetőlátogatás. A napot a családban fontos tanácskozások előzték meg: hol van ennek vagy annak a sírja? Jobbra kell kanyarodni a propellernél? És a harmadik vagy negyedik ösvény vezet a sírhoz? Ezen mindig volt egy kis vitatkozás, de azért rendszerint megtaláltuk, akit kerestünk.
Maga a világítás gyönyörű volt. A hideg, csupasz fás alkonyban felragyogott a hatalmas temető. Majd' minden síron gyertyák (akkoriban még nem volt teamécses, apró vékony gyertyákat vittünk), fenyőágak. Mindenütt fenyő-és virágillat. A bejáratnál sült gesztenyés ácsorgott és hát hogyne kaptunk volna a forró finomságból :)
A sirokhoz vezető út igy valóságos mesekalanddá vált. A sziporkázó gyertyafény egészen megvilágitotta a temetőt. Emlékszem, egyszer ropogós friss hóban gyalogoltunk felfelé...
Világitás után pedig hazatérve, lerben sült krumpli, vajjal, forró teával. Akkoriban hirét sem hallottuk a Halloweennek, mégis sokkal hangulatosabb volt...
Réka blogja. Az élet Stockholmban, jó sok fotóval.
Komment
" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"
Friday, October 31, 2008
Halottak napja
Labels:
Nornir - emlékeim
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Tudod, nagyon érdekes ilyen szemszögből "hallani" a halottak napjáról...legtöbbször sokkal inkább az élettelen részét hangsúlyozzák ki, ezért volt kifejezetten üdítő (már ha lehet így mondani) ezt olvasni :)
ReplyDeleteÉn is pont ezt szeretem a temetőkben, főleg ilyenkor jó kimenni. Bár itt Miskolcon van egy temető [az avasi egész pontosan], ahova bármikor szívesen kisétálok, fotózni vagy csak úgy.
ReplyDeleteOh igen, azok a vékony gyertyák :) Az én feladatom volt hogy szépen elrendezgessem őket a sírokon. Olyan áhitattal álltam ott a gyertyafényben mint a templomban...a levegőben télszag volt, és általában nagyon nagyon hideg, dupla harisnya, dupla zokni hogy meg ne fázzunk. És igen, otthon héjában sült krumpli és a kályha tetején sütött gesztenye... :)
ReplyDeleteA "vilagitast" az iden tanultam, pedig mar majdnem harom eve van meg a baratnom :-). Remeltem, hogy nem marad ki a posztbol.
ReplyDeleteNekem nem volt családtag a szülővárosom temetőjében, de amint tinédzseredtem, osztálytársaimmal éveken át kijártunk a Bolyai-sírokhoz a református temetőbe pár szál gyertyával. Eccer betévedtünk a ravatalozóba, épp bent volt egy halott férfi, egy osztálytársam döbbenten nézte egy darabig, aztán ez az értelmes kérdés hagyta el a száját: "mi lett vele?"
ReplyDeleteOsztán irány a Kőrösi Csoma-szobor, gyertyagyújtás, merengés, fázás :-))
Halottak napján rózsaszín volt az ég a város fölött a temetőkben égő gyertyáktól...volt egy hangulata a napnak, na...