Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Thursday, November 13, 2008

Enni

Gyerekkorom egyik meghatározó tényezője a jegyrendszer volt. Nem azért, mert annyira érzékeltem az élelmiszer szinte teljes hiányát dulcse országunkban, hanem mert a jegyek gyönyörűséges, színes papírcetlik voltak, amelyeket – lejártuk után – remekül lehetett csereberélgetni.Hirtelen emlékezetből megpróbálok felsorolni, amennyit csak tudok: tojás, hús, baromfi (ez a kettő valóban külön volt?), kenyér, olaj, cukor, vaj. Magyarul minden alapvető élelmiszer és minden, amiből főzni vagy sütni lehet. Az adagok nem voltak túl bőkezűek – emlékszem, anyám néha kért eggyel több veknit a pékségben; általában kapott is. Sok köszönet persze nem volt a félszáraz, pimpós kenyérben, de megettük, mert nem volt más.
A hússorokról mindenki hallott. Mivel főre adták, sokszor kellett nekünk, gyerekeknek is sorbaállni. De nem szabad azt hinni, hogy az ember fogta a kis húsjegyét, besétált egy mészároshoz és elhozta a heti vagy havi adagját. Egy nagy túrót. A hír, hogy melyik boltban fognak 'osztani' (ez volt a szakszó) húst vagy csirkét, szájról szájra terjedt, és a sor néha már az osztás napját megelőző estén kígyózni kezdett a bolt előtt. Egész stratégia alakult ki az emberekben: vitték a tábori széket, a termoszt, a pokrócot, a kötést. Könyvet nem vittek, mert úgyis mindenki beszélgetett egymással. iPod Touch-ot sem.
A nyitást követő dulakodás, tolongás, a mócsingos, zsírnakvaló húscafatokért való kétségbeesett versengés részleteire nem tudok kitérni. Egyrészt, mert hálistennek nem kellett részt vennem benne, másrészt még mindig egyfajta dühvel vegyes szégyennel tölt el, hogy embereknek így kellett küzdeni a betevő falatért, méltóságukból kivetkőzve, éhes falka módjára viselkedve.
Érdekes mód az üresen kongó üzletek, a legendává vált hússorok mellett sem éreztem soha, hogy szegények voltunk. Mert nem voltunk, akkor sem, ha mai szemmel nézve nyomorogtunk, de erről bővebben egy másik postban.

 Nagyanyám minden ősszel fantasztikus mennyiségű lekvárt, kompótot, befőttet 'rakott el' (bár minden évben megesküdött, hogy nem csinál több kajszibarack dzsemet, soha nem tagadta meg a családjától ezt az aranysárga, aromás, illatos finomságot), napokat töltött a konyhában. Hogy a tekintélyes mennyiségű cukrot honnan teremtette elő – rejtély. Ritka volt továbbá az a hétvége, amikor nem került valamilyen sütemény (vagy ahogy Erdélyben mondjuk, tészta – a tésztát mi laskának hívjuk) az asztalra. Az egyszerű almástészta (lepény) mai napig kedvencem. Finomakat ettünk, bár nem mindennapra jutott húsos étel, de nem is igényeltük. Káposztás, krumplis laska, krumplileves, tejbegríz - sőt, tejbelaska is, amit ma ugyan meg nem ennék, akkor viszont imádtam. A család minden nőtagja remekül főzött – és sütött. (A családunkban ezért a mai napig hallatlan dolog a bolti sütemény, torta: minden otthon, a nulláról készül.) Tízóraira sokszor csak vajas kenyér jutott – néha úgy, hogy szüleim előző este nem ették meg a kenyér utolját – de mindig került mellé alma, szőlő. És az iskola büféjében sokszor volt egészen frissen sült, forró, foszlós kifli, három lejért darabja. Ebből a célból mindig volt nálam három lej. Vagy esetleg két lej egy 'békára', egy kétes eredetű, zöld színű bevonattal díszített rumaromás édességre, amely minden gasztronómiai élvezetek netovábbját jelentette a nagyszünetben.
A következő post a piacról fog szólni. Addig pedig elmélázok azon, SZF és sorstársai hogy boldogulnának az igazi szegénységben.



240 comments:

  1. buhh... azt hiszem, jobb, ha sokunk itt elhallgat, s figyel. Tanulságos lesz a folytatás is. Émmá' el is hallgattam :-(

    ReplyDelete
  2. SZF műszegény, magyarul megélhetési sajnáltató.
    Ne foglalkozz vele, inkább folytasd a blogolást.
    Ki ne felejtsd az esetleges német rokonság évenként esedékes látogatását mint potenciális mosópor-szappan-csokoládéforrást, valamint az ezzel kapcsolatos szekus vegzatúrát sem!

    ReplyDelete
  3. Szívesen olvasnék még bejegyzéseket erről a témáról. :) Csak így tovább!

    ReplyDelete
  4. :) Emlekek, erdekes, hogy most jo volt olvasni rola, de alltam en is sorokat szamos varadi boltban, hajnalokban, foleg ha eppen delutan kellett suliba jarni amikor a zsufoltsag miatt nem volt eleg terem delelottre. Azert neha sikerult pult alol cuccokhoz jutni, mar ha egyaltalan volt mihez (emlekszem, volt hogy ismeros konyvboltos ejszaka vitt be a boltba hogy valogassunk konyvet, mert egyreszt nagyon ritkan kaptak magyar konyveket, masreszt ha kaptak is, nagyon keveset). Ehh regi (nem is annyira) szep (not) idok.

    ReplyDelete
  5. Na, Téged beraklak a kedvencekbe. Eddig még egy blogíró se érdemelte ezt ki. :-)

    ReplyDelete
  6. amondó (törölt)13 November, 2008 19:33

    Na kérem, ez itt egy blogbejegyzés. Szépen megírva, igényesen, és még információ is van benne. Ritkán kerül ki ilyesmi az index-címlapra.

    ReplyDelete
  7. Az "én időmben" még csak 1.50 volt a kifli, .50 a "zsemle". Arra emlékszem még, hogy a havi olajadagot csak akkor kaphattad meg, ha vettél mellé a polcon rohadó kukoricadzsemből vagy megpimpósodott lecsókonzervből, ami természetesen rögtön a szemétben landolt. A vége fele volt még a "piroska", már nem emlékszem mennyiért, de az volt a sláger-tízórai.

    ReplyDelete
  8. Valaki a sok közül13 November, 2008 19:38

    Ha az itteni nagyformátumú gigapolitikus így folytatja, a többségnek itt is ez lesz. (Vagy már van?)

    ReplyDelete
  9. Egyszer valaki hozott valami napraforgóból és porcukorból álló csemegét. Borzalmas volt..

    ReplyDelete
  10. Szar lehetett!

    ReplyDelete
  11. megint éhes vagyok13 November, 2008 19:53

    én is kurva sok vajaskenyeret meg zsiroskenyeret toltam, pedig be sem tettem a lábam erdélybe. nekünk még jegy se jutott :'(

    ReplyDelete
  12. hát tök édesek vagytok :) kiszedtem az előzetes moderálást bátran lehet irni. Ha valakinek van hasonló élménye, vagy emlékszik olyanra, ami az én szita agyamon már kihollott, szivesen várom azt is.

    ReplyDelete
  13. HS: hozzánk Magyarországról jöttek néha, önfeláldozótan csempésztek pl olyan luxust, mint intim betétet, mert a nők bizony vattával intézték a havi olajcserét. Borzalmas lehetett, néha szivesen visszalátogatnék rági korokba, de a folyamatos melegviz-ellátás és a szárnyas betét hiánya elriasztana az időutazástól.

    ReplyDelete
  14. Sparhelt 2008.11.13. 18:42:11

    Az a halva volt, ami balkáni édesség-specialitás (a törökök is imádják), és ha előírásszerűen készítik, nagyon finom tud ám lenni (napraforgó-darálék, méz, cukor, esetleg mandula-, mogyoró- vagy dió-darabok).

    ReplyDelete
  15. azért Rékuc te is elég nagy utat jártál be ha jól sejtem. Románia jegyrendszerből Skandinávia jóléti államáig...

    ReplyDelete
  16. Ki vagy mi az a "SZF"?

    ReplyDelete
  17. hú én azt hittem, a halva az szezám alapanyagú. Imádom a halvát (nyilván lehet, hogy Romániában hamisitották, de az is finom volt erőteljesen).

    agi: igen, részben azért is irom a Nornirt, mert élénken élnek bennem ezek a múltbéli részletek és elég fontosnak tartom őket.

    ReplyDelete
  18. Hosszút írtam elveszett...
    Namégegyszer.

    A nagynénémékhez rendszeresen járt egy román asszony. Náluk lakott pár napig, közben piacozott. Ha arra jártam a szüleimmel, mindig kíváncsi voltam, hozott-e valami finomat. De állandóan csak üvegpoharakat, meg vastag faragott ceruzákat hozott.
    Nem akartam elhinni, hogy csak az van ott a boltokban.
    Egyszer kaptam valamilyen drazsé cukorkát. Olyan lassan olvadt el és olyan ízetlen volt, hogy gyanakodtam, lehet nem is cukorka...

    Talán 20 év is eltelt azóta. Ma már bármikor motorra ülhetek és fél óra alatt kint vagyok. Az ártándi határátkelő után van egy kis szupermarket. Ott szoktam venni Poiana-t és Saber-t (mókusvizet...), Majd hazagurulok.

    Tényleg volt olyan, vagy csak rosszul emlékszem, hogy kekszbe cérna ágyazva és méterre árulták..

    Ha az előző hozzászólásom a moderálás miatt nem került ki azonnal, de ki fog kerülni, akkor ezt a hozzászólást töröld légyszíves.
    Köszönöm.

    ReplyDelete
  19. Zsirnakvalót gyakrabban lehetett kapni, ezt legott ki is olvasztottuk isteni pecsenyezsirnak, apró husi cafatok is voltak benne, legjobbabb. Vöröshagymával (amit a magyarországiak tévesen lilahagymának hivnak) :) és pirospaprika porral, kis sóval a mai napig visszasirt uzsonnám.

    ReplyDelete
  20. Kár hogy nem dögöltetek éhen rohadt éhenkórász, fatolvaj banda.Legalább addig kordában tartottak benneteket. Most meg kivágtátok az összes fát a környékben.
    Előzetes moderálás? Miért akarsz moderálni képmutató?
    Csak nem félsz valamitől? Mocskos korcs... nem vagy se magyar se román.Bozgor...vagy hogy is mondják a románok?

    ReplyDelete
  21. Kérek mindenkit: az orkokat ne etessük. Ha nem figyelünk rájuk, megunják és elmennek máshova.
    Most pedig én megyek el, mosni. Mindjárt jövök :)

    ReplyDelete
  22. A lilahagyma nem vöröshagyma te szerencsétlen, tanulj már meg magyarul te nagyon magyar.

    ReplyDelete
  23. Rékuc, nálam is jó vagy, én is betettelek a kedvencek közé!
    Hajrá! :)

    ReplyDelete
  24. pensant (törölt)13 November, 2008 20:25

    1985-ben lehetett, amikor egy csíkszeredai húsboltba betévedtünk a barátaimmal.

    Valahol a városközpontban lehetett, mert nem volt messze a szálloda.

    Az egész boltban volt egy hentes, meg egy fél kiló avas zsír.

    Akkor határoztam el, hogy mégse Romániába fogok disszidálni.

    ReplyDelete
  25. frances: @pád f@szát, ha már így kigondoltam.
    Hidd el, hogy Ők magyarabbak, mint Te. Ráadásul ott úgy mondják sárgahagyma, meg vöröshagyma.

    Bocsáss meg Rékuc, de ezt nem hagyhattam annyiban.

    ReplyDelete
  26. Mi, mint külföldiek, könnyebben kaptunk egy-két dolgot. Olajat, cukrot (húst nem)és boldogan vittük ismerőseinknek. Kolozsváron jártunk úgy, hogy két liternyi, kissé zavaros és habzó valamit kaptunk valamely boltban (étolajnak mondták)és boldogan vittük egyik ismerősünknek. Az szakértően megrázta, megszagolta és csak annyit mondott: de jó szappant főzök belőle..

    ReplyDelete
  27. Hát igen, igazán felnőtt fejjel sikerült csak felmérni, hogy apám milyen áldozatokat hozott annak idején, hogy a családnak legyen mit enni. Majdnem mindig volt tej otthon; reggelire, vacsorára, de volt, hogy ebédre is kakaós tejet (vagy ahogy hívtuk: kakaós kávét) ittam szinte minden nap. Gyerekként nem éreztem át az élelmiszerbeszerzési mizériát, pedig néha nekünk is be kellett állni a sorba az extra adag kedvéért. Csak most, felnőtt fejjel kezdem sejteni, hogy milyen lehetett apámnak minden nap 5-kor kelni hajnalban, mert ha később áll be a sorba már nem jut a tejből. Arra is emlékszem, hogy iskolai gyárlátogatáson voltunk a váradi cukorgyárban, ahol engedték, hogy a gyártósorrol kristálycukrot vegyünk és hazavihessük. Tél volt, és egy szép kis piros sapka volt akkor a fejemen. Kb. 2-3 kiló cukrot sikerült beletömni. A szüleim büszkék lehettek rám, amikor hazaállítottam a két-három havi cukoradagunkkal: élelmes a gyerek. Kilenc éves lehettem.
    Nagyszülők ugyanúgy, a lehetőségekhez képest ipari mennyiségben állították elő a dzsemet. A titok az volt, hogy nem cukrot használtak a főzéshez, hanem "rahat"-ot, vagyis egy nagy cukor- és zselatintartalmú, édességfajtát. Az édesség maga kritikán aluli, de a dzsemfőzéshez jól használható. Sokszor volt, hogy nagyszülőknél olyan egzotikus kajákat ettünk, mint a tejfölös-cukros kenyér, de ez még jónak mondható, mert volt amikor nem volt tejföl (vízzel pótoltuk), és volt amikor cukor sem volt (ez volt a síma vizes kenyér, de ezt már nem szerettük annyira). Aztán volt a banán. Banánt egy vagy két alkalommal láttunk egy évben, de akkor jó hosszú ideig. Ugyanis a boltban ahogy megjelent a banán, mindegy milyen állapotban volt (általában éretlen, mélyzöld színű), le kellett csapni rá, mert a következő pillanatra szétkapkodták. Így sokáig érlelődött a zöld banán a szekrény tetején mire megsárgult és kicsit édesebbé vált. Azért a szekrény tetején, hogy nehogy megegyük amíg zöld. Így volt az, hogy hosszú napokon át jó kis banánillat szállt a lakásban, nekünk meg napokig csorgott utána a nyálunk. Narancs még ritkábban volt, azt évente csak egyszer ettünk, kb 1 darabot. De azért is meg kellett ám küzdeni. Apám a narancsot, mint motivációs eszközt használta fel arra, hogy vele és a diákjaival együtt felmenjünk egy hegyre síelni, ami egy elég intenzív, másfél két órás hegymenet volt síléccel, síbakanccsal a hátunkon. Mindezt egy narancsért. ;-)
    Lehet, hogy így leírva elég szarul hangzik, de mi nem így éltük meg akkoriban. Valahogy mindig sikerült kibekkelni és átröhögni a családdal a nehéz időket is. Jó érzés visszagondolni.

    ReplyDelete
  28. Frances te egy pénisz vagy, így ismeretlenül is állíthatom.
    Az identitásról, mint olyanról fogalmad sincsen. Nézz utána a jelentésének. Mi tanultuk, Nem is egy órán keresztül... Ha ez megvan, megszólalhatsz.

    Csak hallomásból értesültem ezekről a dolgokról.
    Anno minket hívtak legvidámabb barakknak. Részint ezért. (Ma meg hol tartunk...)

    ReplyDelete
  29. Nekem tele van a gyerekkorom kedves emlékekkel. Azt hiszem, az akkori és ottani szülőknek bámulatos érzéke fejlődött ahhoz, hogy elegánsan titkolják az önfeláldozások véget nem érő sorát, hogy a gyerekeik ne érezzék a nehézségeket.

    Banánt azt hiszem egyszer vagy kétszer láttam a tiz év alatt, de narancs szinte minden télen volt.

    ReplyDelete
  30. ,,méltóságukból kivetkőzve, éhes falka módjára viselkedve."
    Nálunk nem így volt, tényleg. Helyette voltak sugdolózások, nevetések is, kacsintások, meg bánat is. Dulakodás is volt, de nem olyan, mint az ELTE-pszicho tanszékén. :((
    Amúgy, nagyon köszönöm. ezt a posztot! :))

    frances, kinek jó, hogy így beszélsz-írsz?

    ReplyDelete
  31. Áldom az Istent, hogy jó helyre születtem! Ha 6 km-t téved, akkor bizony a nagy és kies Romániában látom meg a napvilágot, még belegondolni is rossz...

    Naszóval a születési helyem ellenére (vagy pont azért?) az életben sem voltam Romániában és nem is készülök oda.

    Mivel ott születtem, ahol születtem, így tudom, hogy azt a hagymát, aminek sárgás-narancssárgás a külső héja, azt bizony ott vÖrÖshagymának hívják. Azért hangsúlyozom ezt, mert régebben Magyarország többi részén vErEshagymának hívták.

    DE!!!

    Ezt a hagymát lilahagymának, vagy sárgahagymának soha a büdös életben nem hívták.

    Fingom sincs, hogy Románia magyarlakta részén hogyan hívják mondjuk a babot, de nem is írok blogot, hogy ott tévesen írjam!

    ReplyDelete
  32. Pista
    nem értelek. Nem azt irtam, hogy a sárga szinű hagymát nevezik lilahagymának. A sárga hagymának Magyarországon vöröshagyma a neve, amivel én nem értek egyet - nálunk az volt a vöröshagyma, ami Magyarországon a lilahagyma.

    Látom már, hogy kell egy külön hagymás, murkos, meg paszulyos (nem bab!) post :PPPPPP

    ReplyDelete
  33. ja és úgy vélem, hogy én sem születtem rossz helyre, sőt :)

    ReplyDelete
  34. talán azért nem érezte magát senki szegénynek, mert akkoriban mindenki "ugyanabban a cipőben járt"...

    ReplyDelete
  35. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)13 November, 2008 20:59

    =) Sosem voltam külföldön, de a lilahagymát nagyon sokáig vöröshagymának hívtam...
    Ma is jó szórakozás, amikor az egyetemen a haverokkal "mitjelentazhogy"-játékot játszunk. Mivel mindenki az ország más-más táján lakik, mindenkinek vannak jó szavai.
    Nálunk pl. csikar, kuszkul, ákorog... =D

    ReplyDelete
  36. Ha az előzetes moderálást nem is, a "csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá"-t azért bepettyinteném... A post nagyon érdekes, ritka az ilyen index címlapon.

    ReplyDelete
  37. köszönöm jólesik hogy tetszik :)

    ReplyDelete
  38. Így utólag én is inkább úgy értékelem, hogy előnyöm származik abból, hogy erdélyben születtem. És itt nem arra gondolok, hogy emiatt kedvezményeim vannak az életben, épp ellenkezőleg. Az előny talán pont abból fakad, hogy többet kellett szívnunk ugyanazért.

    ReplyDelete
  39. GG: pontosan, ezt érzem én is. Az ember megtanulja értékelni, amije van és amit elér.

    ReplyDelete
  40. A szakramentomát, most ettől eszembe jutott, hogy gyerekkoromban az ötvenes évek közepén, a kenyeret teába aprítva ettük. Ezt nem szerettem, de azért ne sajnáljatok, kihevertem. A cukros kenyér az menő volt.

    ReplyDelete
  41. Mert mi a paszuly ha nem bab?

    ReplyDelete
  42. Rékuc!

    Ezt írtad: "Vöröshagymával (amit a magyarországiak tévesen lilahagymának hivnak)"

    Erre írtam én, hogy a vöröshagymát sosem hívták lilahagymának Magyarországon!

    Valamelyikünknek gondjai vannak a magyar nyelvvel!

    ReplyDelete
  43. Pista!

    Iróniáról hallottál már? Ott volt egy smiley.

    ReplyDelete
  44. Rékuc, ennek a blognak örülök,nagyon. PM ment.

    ReplyDelete
  45. h734790!

    Smiley-val még kevésbé értem!

    ReplyDelete
  46. Húúú, Miss Fika és Cigiző egy helyen, na én mentem is ...

    ReplyDelete
  47. Én magyar vagyok,a feleségem erdélyi magyar.Az ő elmondása szerint tulajdonképpen jegyre és ismeretség alapján mindenhez hozzá lehetett jutni Romániában.Akkor volt gáz,amikor 1989-ben a fejük felett süvítettek el a géppisztolysorozatok.A "halva" különben finom,három napja ettem utoljára.

    ReplyDelete
  48. gyerekkoromból nekem is erős emlékeim vannak a húsboltban sorbaállásról, ha jött normális cucc, pedig itt éltem mindig magyarba', és csak 31 vok.
    mondjuk a jegyrendszer durva.

    Pista: Erdélybe meg menjél szépen ki, mert kár lenne nem látnod.

    ReplyDelete
  49. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)13 November, 2008 21:20

    Átlátó!

    Tealeves. Anyum mesélt róla. Meg a cukros kenyérről is. Meg a görögdinnye+kenyér variációról is...

    Basszus, most örülök a koromnak, és hogy ezekből kimaradtam... Magamat ismerve biztosan nem viseltem volna jól.

    ReplyDelete
  50. A teába apritott kenyeret nálunk a nagyik ették, leginkább a rossz foguk miatt. Én pl. kekszet imádok teába mártogatni. Nyamm :)

    ReplyDelete
  51. Én kefír és joghurtért álltam sorba, hajnal fél hattól. Anyám hatra ment dolgozni, kivitt a sorhoz, hatkor nyitott a bolt, aztán olyan 7, fél 8 körül már lehetett hazamenni a zsákmánnyal, lepakolni és irány a suli.
    Suliba én 2 lejért 2 hosszú, tetején mákos kiflit vettem, amit kettétörve 4 szünetre beosztottam.

    ReplyDelete
  52. (szégyentelen reklám: ha tetszett a post, már ki is került a folytatása.) :)

    ReplyDelete
  53. Én most is kenyérrel eszem a görögdinnyét...

    ReplyDelete
  54. Cigiző: az a 'baton' volt, nálunk is az volt frissen a suliban :)))))

    ReplyDelete
  55. Illik nem elfelejteni :)), hogy a kefir és savanyútej, szintén jegyre járt!
    Meg lehetne még írni eugeniáról, pufulecről, puisorról

    Rum aromás édesség?? Ha eszedbe jut a neve írj!!:))

    ReplyDelete
  56. Az idő megszépíti az emlékeket...
    Gratulálok, jó írás.

    ReplyDelete
  57. Cigiző küldte, tessék megnézni, én behaltam rajta (a kettő nem ugyanaz!)

    preka.blog.hu/2008/11/07/szekely_nyelvlecke

    isteni és igaz :)

    ReplyDelete
  58. Eugenia utánzat most is van
    többféle is

    ReplyDelete
  59. Én a jegyrendszerről lemaradtam, de gyerekkoromban nagyanyáméknál sokszor ettük vizes-cukros kenyeret. Volt nálunk rendes kaja is, de (gondolom) meg akarta ismertetni velünk is ezt. Mi meg nagyon szerettük.
    A volt szomszédunk viszont erősen benne élt ebben a rendszerben. Mesélte, hogy nekik mindig volt hús, de kenyérhez nagyon ritkán jutottak. A vágóhídon dolgozott, Pesten. Ott tudott enni belőle, de onnan kihozni nagyon nehéz volt.

    ReplyDelete
  60. Rékuc: a nyelvleckéket ugyanaz a srác csinálta, aki a "Nem szabványos rénszarvast" es. Nézz utána, ha még nincs meg.

    ReplyDelete
  61. Mi is ettünk tejfölös kenyeret, a mai napig szeretek egy kispohár tejfölbe beletunkolni egy-két zsemlét, fenséges. Amúgy pedig palacsintára tettünk tejfelt és cukrot, de ez csak a lekvár alternativájaként. A pudingos, kakaóporos stb. palacsintát viszont nem ismertük. Volt pudingpor, de azt desszertnek ettük (mármint megfőzve, nem a zacskóból) :D

    No meg persze az ordás-kapros palacsinta. Bármit megadnék most egyért!

    ReplyDelete
  62. Ja, megnéztem cigiző videóját... :) Hát, lehet, hogy én ott éhen halnák... :) Pedig nekem az ükapám jött el Erdélyből, de a nyelv az nem öröklődik.

    ReplyDelete
  63. nem, ezt nem birom... nem birom, meghalok :D ez a rénszarvas :D (ami jávor de nembaj, úgyse szabvanyos :DDD)
    az 'ejsze' is megérne egy postot, basszus ezt a szót sose sikerül megmagyaráznom, pedig elég sokat használom :)

    ReplyDelete
  64. Kár hogy az ilyen francesokkal nem tudok személyesen találkozni.

    ReplyDelete
  65. macihagyma: attól tartok, napi rendszerességgel találkozol velük személyesen. Csak olyankor nem merik kinyitni a szájukat.

    ReplyDelete
  66. Zahar!

    Én 45 vok (vagyok), de nem emlékszem sorban állásokra.

    ReplyDelete
  67. Rékuci!

    Bringával járok, hogy minél kevesebb ilyen emberrel legyen kapcsolatom.
    Különben nekem van olyan szentegyházi ismerősöm, aki a káp-ra el se ment.
    Én meg aláírást gyűjtögettem.

    Beteg ez a nép.

    ReplyDelete
  68. hm,
    milyen az az 'ilyen' ember?
    ezzel a hozzáállással bárki rendelkezhet: a fornettis néni, a főnököd, egy csaj, akit randizni hivtál és fogalmad sem volt erről az oldaláról... nem lehet kivédeni sajnos.

    ReplyDelete
  69. Amúgy viszont nem szeretném, ha ez a post átmenne egy erdélyi-anyaországi ellentét vitába. Én hat évig éltem Pesten, legalább további hatvanhatot tervezek még :) és nagyon ritkán találkoztam tudatlan megszólalásokkal, rosszindulatúval pedig egyszer sem (az pedig, hogy esetleg a hátam mögött mi volt, sosem érdekelt).

    ReplyDelete
  70. Nagyon jó, valaki megírta helyettem, hogyan is néz ki a szegénység :-) Napokig puffogtam a szegénységblog miatt, aztán mégis győzött a lustaság...Én húsz éve egy árva hátizsákkal (és benne csupán néhány váltás ruhával, ruhák zsebében ohne titkos smukk) érkeztem az M.országra, összesen 1,000 kemény forinttal a zsebemben, szóval az első évek nem voltak túl rózsásak, de valahogy egy percig sem kínozott a szegénység-érzet és nem azzal töltöttem az időt, hogy telesírjam a várost azzal, hogy milyen nehéz nekem, jaj, nem tudok parfümöt venni. No de ez a blog a 80-as évek-beli erdélyi kajákról szól: emlékszik valaki a fekete olajbogyó-dömpingre? És a kilóra mért hal-ikrára (nem kaviár)? (kis majonézzel remek kencét készítettünk belőle, friss paprika, pirítós, szívesen megenném ma is). Volt idő, hogy csak és kizárólag albán konyak volt a boltokban :-) Következő héten csak és kizárólag olajbogyó, és így tovább, paradicsomos halkonzerv, majd rákszirom a hentespultban is, mikor miből volt túltermelés a baráti országokban. Csernobil után hirtelen rengeteg tejpor árasztotta el a boltokat. No és az isteni túróspuliszkák? No és a padlizsánkrém (úgyismint: vinetta)? Nem volt könnyű, de valahogy mindig került szinte minden (szerencsés családba születtem: falusi nagyszülők, az ehhez tartozó hús, zöldség, tojás, egyebeket varázsoló képességgel megáldva :-)) No amikor beütött a vécépapírhiány, az azért kemény volt, azért még én is hajlandó voltam sorbaállni. És az aranyat érő kávé...zacc újrafőzve, amikor már az sem volt, akkor kínai fekete tea (baráti ország túltermelése, ugyebár), hat tasak egy bögrébe :-) '87-ben Kolozsváron voltam felvételi előkészítőn egy hónapig, a szorgalmas előkészülések után jól esett a főtéri kricsmiben egy korsó sör, de a sört csak úgy adtak, ha vettünk hozzá halfasírtot. Képzeljétek el: halfasírt...
    Bocs, kicsit hosszú lettem...
    De ami itt lilahagyma, az ott igenis vöröshagyma! (bár asszem, nem teljesen ugyanaz a fajta, ízre is más kicsit - a lila "karcosabb" :-))

    ReplyDelete
  71. húúúúúúúúúúúúúú
    kell egy külön inyenc kaja post is, úgy látom :D a vinetát a mai napig kultiváljuk, néha majonézesen, néha anélkül. A puliszka isteni, mi juhtúróval ettük, vagy simán tejjel, vagy málét sütöttünk belőle.
    Rákszirom.. jessz :)
    Halkonzervből mi halkrémet csináltunk, ikra nálunk nem játszott. És maszlinát is gyakran ettünk, tulajdonképpen ha belegondolok, egészségesebben, jobban étkezünk, mint talán a mai chipsen felnövő gyerekek.
    Meg a kenőmájas. Jujjj de jó volt.

    ReplyDelete

  72. A rokonságom a román határ innenső szélén, kis faluban lakott. Még konkrétan emlékszem, hogy a 70-es évek elején petróleumlámpa, földes padlós ház, kútról hordott víz volt. Kenyeret az "áfészból" nem lehetett csak úgy elhozni, mert darabra volt. Otthon lehetett sütni búbos kemencében. Szóval nálunk sem etették gépsonkával a pitbullokat. Pesten erről nem sokat tudtak akkor.

    Nem emlékszem, hogy az idősebb rokonok közül bárkinek is lett volna karórája, az utcában, a "soron" talán 1 TV volt.

    Tény, hogy nálunk nem volt diktatúra, és "fönn a városban" azért lehetett "portékát" kapni.

    ReplyDelete
  73. Nem szabad azon kiakadni,hogy ami Erdélyben olyan hagyma,az Magyarországon amolyan hagyma.Lényegtelen.Romániában volt jegyrendszer,ami itthon nem volt,ezért itt furcsán hangzik.De az ottani emberek is megtalálták a módját a boldogulásnak.Aki ügyes volt egy kicsit is,az nem éhezett.Én is tele voltam előítélettel egy pár évvel ezelőttig,ami mára teljesen megszűnt,amint jobban megismertem az erdélyi embereket.

    ReplyDelete
  74. Nagyon jó kis írás ez. Olyan szinte, mint egy novella. Végig érződik benne, hogy a család belső melege ellen nincs hatalom.

    Nem tudok ilyen élményekről beszámolni, tekintve mindig Budapesten éltem.

    Nekünk a szomszédba költözött egy "vegyes" házaspár. A nő román volt, a ffi magyar. Általában a nővel beszélgettem, kicsit tanulta is tőlem a nyelvet. Nem tudtam benne látni a gonosz, zsarnoki románt. Az ő példája jut mindig az eszembe, mert nem tudom elfogadni a kollektív bűnösség vádját.

    A kardinális hagyma-kérdésben csak annyit tudok mondani, hogy itt Dél-Pesten vöröshagyma a narancssárga színű, a lilás pedig lilahagyma.

    ReplyDelete
  75. A báton volt a király: mákos kifli - ráadásul nem volt jegyre.

    ReplyDelete
  76. Hát, azért voltak azért jó dolgok is a boltban (vö: alimentára). Szána, joghurt, mákkal beszórt kétlejes kifli, tényleg barackból készült konstancai őszibarack-nektár, zselatinmentes lekvárok, közte pl. hecsedli (az olyan volt, hogy most láttam biopiacon ugyanolyant, egy kisborkán :-) - kis befőttesüveg - 2000 forint volt, mi meg olyat ettünk nyakló nélkül).

    Az ipar viszonylagos fejletlensége miatt nem voltak olyan élelmiszeripari torzszülöttek, amelyektől manapság minden épeszű "nyugati" szülő óvja gyerekeit és magát, és lassan az úri középosztály kiváltsága lesz az, ami akkor nekünk adott volt: hússzegény, zöldségdús étrend, idényalapanyagok használata, kevés vegyszerezettséggel (bio?), kevés szénhidrát, sok gyümölcs, kis légszennyezettség (volt olyan tél, amikor egyáltalán nem volt autóforgalom, tilos volt). Egyébként nem véletlen, hogy a most 30-as, 40-es korosztály igen kevéssé allergiás, mondjuk, összehasonlítva a magyarországi hasonló csoporttal.

    ReplyDelete
  77. Az igazi hagyma Kibéden terem! :-)
    Én '90-ben voltam először Szatmárnémetiben egy házibulin, ahova az egyik barátom hívott, akinek ott volt ismerőse. Nos, a házigazda elvitt egy hentesboltba, mert látta, hogy érzékenyen érint a téma. Brrr, majdnem kijött a reggeli. Középen volt egy nagy tőke, azon belsőségek, felettük legyek kőröztek. Balra osztották a kenyeret, ami a sarokba volt bedobálva úgy, mint rendes szenespincében a brikett.

    ReplyDelete
  78. És a bolti/cukrászdai üdítők? "Suc de mere" (alma...khm...valami) és társai? Huh, a lezárt üvegben annyira erjedt a cucc, hogy amikor kinyitották, kifutott a fele az üvegből és ennek megfelelő bukéja is volt...de hát az ember lánya eccer csak kinőtte a nagymama málnaszörtyét és elkezdett kávéházba járni (amire szintén a drága nagymama szoktatta rá még kiskorában :-)) és ott meg csak ilyen volt...
    Egyébként amin akkor éltünk, valszeg tényleg egészségesebb volt, mint a mai kaják...kevés volt, nehéz volt beszerezni, nagyrészt vacak volt, de ami volt, annak volt íze és talán nem volt benne annyi vegyiszenny...
    No, ölég a nosztalgiából, hátam közepére se kívánom vissza azt a korszakot, egy-egy padlizsánkrémet meg csak-csak összedobok most is, csak az íze kedvéért :-))

    ReplyDelete
  79. Na, a puliszkát nem bírom megenni. Persze, ha majd hadifogoly leszek.

    ReplyDelete
  80. brassó, 1987-89: bevásárló csarnokban olajos hal és rohadt káposzta.
    hot dogot árultak az utcán: kifúrták a kiflit, mint itthon, és belecsorgatták a mustárt - virsli nem volt.
    ez a mondás járta: magyarországon kolbászból van a kerítés, romániában kerítésből a kolbász...
    a jegyre kapott kenyér olyan volt, hogy ha szeltél belőle, akkor a közepe szétporladva kiesett, olyan volt belül, mint a ledarált szárazkeksz...

    ReplyDelete
  81. Verebes most mondta, hogy gyalázat volt ahogyan szavaztunk a káp kapcsán.
    Mondja őőőő! Broaf.

    ReplyDelete
  82. Édes nosztalgia... Azért nem bánom, hogy gyermekként élhettem meg.

    Éppen az eugenia jutott eszembe, amikor megjelent egy kommentben, vicces.
    A kakaós cukorka? Megvan? Állami hecsedlilekvár? Fenyőszirup? Csíkszeredaiaknak a Pati Bár - vagy mi is volt a neve - Mekka, ahol néha volt grillcsirke. Pártbüfé, ahonnan némi ismeretséggel került ez-az. Ott volt összetartás, azt hiszem, mert muszáj volt. Ment a csere-bere biznisz.
    És tényleg mindig volt kaja, nem tudom, hogyan hozták össze a szüleim.

    Azért az emlékezetes volt, amikor a (már)magyarországi nagyanyám (akiknél minden évben nyaraltunk, pedig csak minden második évben utazhattunk volna ki, ezért kétévente jött a távirat, hogy XY közeli rokon meghalt, haldoklik, stb. erre soron kívül kiadták az útlevelet...) elküldött a kisboltba, hogy hozzak tejet, olajat, csokit és kólát. Kóla és ehető csoki a boltból??? És minden jegy nélkül??? Nem voltam még tíz éves sem, nekem Magyarország maga volt a Kánaán.

    Na. és ezek után ma meg képes vagyok kiakadni azon, ha a közeli kisboltban nincs választék. Érzem én is, hogy el vagyok kényeztetve...

    ReplyDelete
  83. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)13 November, 2008 22:36

    És ezek a jegyek honnan jöttek? Ez volt a szülők fizetése?
    Bocs, hogy ennyire tudatlan vagyok, de nagyon érdekes a téma. =)

    ReplyDelete
  84. "Kiddy (Laura Lovebite) 2008.11.13. 21:36:36
    És ezek a jegyek honnan jöttek? Ez volt a szülők fizetése?
    Bocs, hogy ennyire tudatlan vagyok, de nagyon érdekes a téma. =)"

    Nem, a fizetés az megvolt, de a lakóhely/munkahely szerint mindenki megkapta ezeket a jegyeket. Ez gyakorlatilag egy felülről korlátozás volt.

    ReplyDelete
  85. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)13 November, 2008 22:41

    Értem. Köszi!

    ReplyDelete
  86. Amit itt nem tudnak:mindennek alapja a cserekereskedelem volt.Én adok neked kenyeret,te adsz nekem húst vagy tojást...Az élhetetleneknek volt nehéz igazából,legalábbis Arad környékén.A Csau-rendszer annál jobban támogatta a családokat,minél több gyerek volt.Ez nyilván politika volt.De az tuti,hogy igen nagy ajándékcsomagokat kaptak a melósok gyermekeik számára minden jeles ünnepkor.Szóljatok,ha nem így volt!Akkor majd küldöm az asszonyt egy kicsit vitatkozni veletek...

    ReplyDelete
  87. Na, most olvasom, hogy Zsákknak is édes emlék az a hecsedli. Komolyan, azóta sem futottam még bele olyanba, persze, az már csak a mesében létezik :)
    Vineta, jessz! A mai napig imádom, túrós puliszka dettó, az ikrát viszont meg nem enném már, pedig emlékszem rá, hogy ott még megettem.

    Neptunon (a tengerparton) találkoztam a világ leglehetetlenebb fagyijával: egy ostyalapra nyomott fagyasztott üdítő jellegű kúp. Edd meg, ha tudod. Több szinten nehezített :)

    ReplyDelete
  88. Állami hecserli (mi igy hivtuk)? Mi azt is otthon készitettük, vagy ismerőstől vásároltuk. Piszmogós állitólag, én nem emlékszem a főzésére.

    macihagyma: a puliszka pl. csirkepaprikás, pörkölt mellé köretnek... több, mint isteni.

    ReplyDelete
  89. Máshol is önkinek hívták a boltokat? Mai szemmel ez igen vicces :)

    ReplyDelete
  90. Fogom a fejem! Naná, hogy mindenkinek vagy saját vagy elbeszélt, meghallgatott élmenye a szegénységről, de bakker nem kell olyan hű de messze menni (bár ülni egy gép előtt a jó meleg szobában és pötyögni mennyivel kényelmesebb!!!)
    Boorsodban, Szabolcsban, a szegedi tanya világban
    még mindíg élnek így emberek, csak ők látják a kínálatot no de pénz rá.... az nincs!

    ReplyDelete
  91. bár én nem éltem meg hasonlót,ebből a szempontból nézve volt válogatnivalóm,de a felsorolt élelmek akkoris egészségesebbek mint ami itthon ma,vagy 20 éve volt.Eszembe jutott hogy van csíkszeredai felmenőm :).Rékuc te "székely-e" vagy?

    (frances biztos vmi szlovák kutyakölyök, forszolják itt a magyar blogokat:D)

    ReplyDelete
  92. A fagyiról még - volt a városban pár fagyisbódé, egyikben sárgát adtak, a másikban zöldet, néha pirosat, ez volt a választék. Még szerencse, hogy kicsi volt a város :) Ja, és nálunk tölcsérbe adták :)

    ReplyDelete
  93. hecsedli mint lekvár?
    ajde' finom lehet

    ReplyDelete
  94. lacipapa68: bizony igy volt. Ezért volt az, hogy az emberek összekovácsolódtak a nagy szerecsiában (= szerencsétlenség, nyomorúság, mizéria). Pl. a szembeszomszédunk egy überromán család volt, de olyan ősi román szokásúak :D és főleg a vége felé nem volt nap, hogy a restiben dolgozó feleség ne hozott volna valami kaját: frissebb kenyeret, szánát, csirkét...
    amúgy pedig a románokat ilyen szempontból nagyon nagylelkű, jószivű embereknek ismertem meg, kár, hogy fentről megy az egymás ellen uszitás...

    gergel: van székely felmenőm és rokonság, én már városinak születtem :)

    ReplyDelete
  95. Érdekes, hogy neked ez jelenti a szegénységet. De hát ugye minden relatív. Elég legyen annyi, hogy ha ez számodra a szegénység fogalmának leírása, akkor te a büdös életben nem éltél szegénységben.

    ReplyDelete
  96. MP
    igen a kétféle fagyi a sárga meg a zöld :DDDD meg kétféle 'suc' is volt (szuk), anyám borzasztóan ellenezte, hogy igyam, de néha nem birt ellenállni a nyávogásnak, vett egyet és borzadva nézte, ahogy eltűntetem :D

    ReplyDelete
  97. PB
    A következő postban pont azt jelentem ki, hogy nem voltunk szegények. De mennyire hogy nem! nyitott ajtókat döngetsz :)

    ReplyDelete
  98. Mi is így nőttünk fel, csak akkor 1960 volt és Magyarország.Városban nőttem fel.
    Reggel anyám állt sorba húsért, mert oda hajnalban kellett menni, délután 6-kor minden gyerek rohant sort állni kenyérért, mert csak egyszer egy nap lehetett kapni. Karácsony előtt minden testvérem máshol állt sor 10 dkg vajért, mert csak annyit adtak, de karácsonykor volt sokféle süteményünk is. Ettük a cukros kenyeret, zsíros kenyeret, mustáros kenyeret. Felnőttünk.
    Nem voltunk boldogtalanabbak, mint a mai gyerekek, csak másféle gondjaink voltak.
    Viszont később az általunk befizetett nyugdíj járulékból kapott az áttelepült romániai magyar nyugdíjas egész tisztességes nyugdíjat, pedig egy fillért ide nem fizetett. Mert sajnáltuk őket a romániai viszonyok miatt. A saját viszonyaink addigra elfelejtődtek. Majd most az én nyugdíjamhoz ki fog hozzájárulni?

    ReplyDelete
  99. Papaya, a zöldségest hívták aprozárnak, ilyen hogy "önki" nem volt Erdélyben, és szerintem most sincs.

    Rékuc, nagyon jólesett ez az írás, fel is iratkoztam, úgyhogy még sok ilyet :)

    ReplyDelete
  100. Megnéztem a videókat - a peccset még meg kell tanulnom, aztán jó székely leszek :)
    A laskasirittőn meg a lapítón jót mosolyogtam, mert azt nálunk még mindig úgy hívják, pedig már több, mint húsz éve leléceltünk.
    A laska muszájból tésztává lett és meghonosítottuk a sütemény szót, a félreértések elkerülése végett. Na de az említett két eszközt az ember általában otthon használja, a pasim meg van annyira nyitott, hogy már azt is tudja, hogy mi az a baszkulánt. :))) Semmi köze ahhoz! :)

    ReplyDelete
  101. 1983-ban barátaimmal Naposparton, Bulgáriában voltunk hátizsákos túristaként. Természetesen egy kempingben, sátorban laktunk. Vittünk magunkkal mindenféle alapanyagot, így az egyik este a lányok egy nagy kondérban gulyáslevest főztek, amolyan mindent bele módon, hús, zöldség, krumpli stb.
    Mikor elkezdtünk falatozni a közelben lak román nyralók kb. 7 éves gyereke odasündörgött hozzánk és leguggolt mellénk. Adtunk neki egy nagy tányérral a kajánkból. Később csak azért nem evett még egy ugyanakkora tállal, mert a szülei megköszönve a szíves vendéglátást elrángatták onnan, de máig emlékszem a jelenetre. Mint, amikor a családi asztal mellett a jól nevelt kutya üldögél és nézi, hogy vajon jut-e valami az asztalról neki is.

    ReplyDelete
  102. Karaj, az aprozárért köszi, már majdnem elfelejtettem! Csíkszeredában volt önki, az alimentárát mi úgy hívtuk.

    ReplyDelete

  103. megnyugtatlak, Romániában is tisztességes nyugdijat kap az, aki ledolgozta az életét. Nem túl sokan települtek át, hidd el. Egy idős ember nem hajlandó feladni az életét, az ismerősöket. Nagyon nem. Kár ezen polemizálni.

    A mi nyugdijunkhoz pedig már senki nem járul hozzá. Tegyél félre, ha élni akarsz.

    ReplyDelete
  104. Kicsit más volt a helyzet a fővárosban, pl. a kenyér nem jegyre volt... Azt a veknit szerettem - hasonlót azóta sem láttam, kicsit kövérebb volt és rövidebb is mint amit ma bagettként árulnak, de laktatóbb. Nagyanyámnál viszont heti egy kenyeret adtak, kereket - annak is csak bajor rozscipó alakú reinkarnációjával találkozom csak. Viszont a falusi-bolti fekete egy szeletéből (a szomszéd bácsi méhészkedett, méz volt tehát) egy fél napi csínytevésre is futotta... A suli mellett volt egy pereces, rétest is sütöttek helyben. Az olyan csemege volt, hogy még a légpuska-céllövő-bódét is kihagytuk egy forró túrós batyu kedvéért. És mindig lehetett halat kapni; pácolt, füstölt, szárított halakat - nem konzervet. Én szerettem az ilyesmit. Tele voltak a polcok olyasmikkel, amik ma méregdrágán és ízetlenül vigyorognak a bio-szekcióban. Annyi vinete-salátát ettünk amennyi belénk fért, itt csak nézem, hogy a padlizsánkrémmé avanzsált finomság tele van nyomva majonézzel és szemtelenül drága. Sült paprika... túrós puliszka... Később hallottam, hogy vannak kásaevő és kenyérevő népek - hát a balkán határán mi a kettő között voltunk, én szerettem-szeretem azokat az ízeket, igaz, amit ma akként kínálnak sokszor csalódást okoznak. És igen, a baromfi külön volt, azt pl. Bukarestben jegy nélkül adták, a csirkecombot (gostati csirke :) - emlékszik valaki?); azt addig ettük, míg kétoldali csirkecombundoritiszt nem kaptunk...

    ReplyDelete
  105. Peter Blau:nem figyeltél eléggé.Ha ügyeskedtél,akkor volt kaja.Mi kellett hozzá?Apósom mesélte,hogy nappal a vagongyárban dolgozott,éjszakára meg elment egy pékségbe dolgozni.Közben meg aludt egy néhány órát.Így tudott üzletelni.Több,mint húsz/!/ évig csinálta ezt.Rá is ment az egészsége,függetlenül attól,hogy az állam támogatta a gyerekeket.Különben Románia bizonyos területein keményre főzték a puliszkát,és azt szelték fel kenyér helyett...

    ReplyDelete
  106. piritott grizre emlékszik valaki? mi pörkölthöz készitettük és egyik kedvenc köretem ma is.

    ReplyDelete
  107. Rengeteg minden itt (ez a topic közepe, katt a számokra a jobb felső és alsó sarkokban a lapozáshoz):
    www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?/topic/1/173/19.html

    ReplyDelete
  108. Magyarországon nőttem fel. Az általános iskola nyolc éve alatt - ha jól számolom - kilencszer költöztünk. Volt, hogy jól ment a sorunk, és volt, hogy nem volt mit enni. (ez nem költői túlzás) Talán ezért, de viszonylag nehezen éltük meg a nyomort. Tudtuk, hogy van másképp is. Lassan harminc évesen eljutottam oda, hogy a fiamnak nem kell átélni, hogy fájdalmasan sóvárogra nézi a pénzesebb gyerekek klassz cuccait, és hogy a sulibüfében számára elérhetetlen álom a két deci kóla+ishler kombó. Néha azon is elcsodálkozom, hogy NEM KÉR BANÁNT. Szóval anno talán jobban éreztem volna magam a bőrömben, ha mindenkinek egyformán szar. :) (senkinek sincs legója, színes tévéje, videója, barbi-babája, mecsója, pelikán tolltartója, magasszárú cipője, stb.)

    ReplyDelete
  109. Érdekes, nekem is mostanában jutnak eszembe ilyen dolgok (l. tempetofi.freeblog.hu/archives/2008/09/26/Kenyer/), talán az eltelt húsz év miatt. Azalatt még egyszer felnőhettem volna. Bár az azelőtti időszakot sem bánom.

    ReplyDelete
  110. Pirított gríz pörkölttel nálunk a mai napig rajta van a menüsoron! (A pörkölt darált húsból van.)

    Dédmamám finoman ironkus elnevezése nyomán francia gulásnak hívjuk.

    ReplyDelete
  111. az ide át és egyéb oszágokba eltelepültek -rokonaim, ismerőseim- nyugdíjas korukra mind tervezik a visszatelepülést ... Kovásznába, Csíkba, Zsépvízre, Zeteváraljára, Málnásra ... szóval a szülőföldjükre

    ReplyDelete
  112. Rékuc: "hú én azt hittem, a halva az szezám alapanyagú."

    Tudomásom szerint a halva egy másik étel alapanyaga. A halvacsoráé.

    ReplyDelete
  113. Szépvízre - elütöttem, bocs

    ReplyDelete
  114. Pacallevest ki evett már?Isteni.

    ReplyDelete
  115. tudomásom szerint a halva az a kipréselt napraforgó mag melasszal keverve

    ReplyDelete
  116. ciorba de burta? Apám nagy kedvence, én ugyan meg nem enném (a rendes pacalt sem).

    ReplyDelete
  117. Van a rokonságunkban Erdélyből jött család, és csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal előttük, ahogy a jég hátán is megélnek. A lekváros, cukros, mustáros stb. kenyér nem téma, még mi is azon nőttünk fel. De az, hogy valaki köményből (!) pálinkát főz - és azt mondták ez elterjedt ital Erdélyben - szóval az azért nem semmi. Az íze borzalmas, legalábbis szerintem, de üt mindállat.

    ReplyDelete
  118. na ugye, hogy szezám. érezni az ízén is :)

    ReplyDelete
  119. bluebunny és rékuc
    Halva-ügy :))
    ha jól tom, akkor a törököknél szezám az alapanyag - ők készítik - az eredetit, a balkáni, a román, az készül napraforóból.

    Cikóriakávé: próbálta valaki? én nem! :)) csomó volt az üzletben a papírcsomagoládban

    ReplyDelete
  120. Mikor 90-ben eloszor "engedtek ki" Magyarorszagra, alig hittem el hogy a Csengeri ABC-ben csak ugy egyszeruen levehettem a polcrol az 1 literes uveget amire az volt irva hogy Coca Cola. Raadasul, mikor a szemkozti cukraszdaban fagyit akartunk venni es a cukraszneni megkerdezte hogy mogyoro vagy csokis izben kivannjuk-e, na akkor hirtelen nem is tudtuk mit valaszoljunk, mert mi nem is tudtuk elkepzelni hogy lehet mogyoro ize a fagyinak, azt hogy csinaljak? Egyebkent nem esett szo a posztban az esti aramszunetekrol, amikor regi petroleum lampa fenyenel csinaltuk a leckeinket. Es persze a petroleumot is jegyre adtak.

    ReplyDelete
  121. Piroseperke - igazad van, az akkori helyzetet nem lehet összevetni a maival. Akkor kollektív szívás volt, senkinek nem is lehetett többje - most az átlagpolgárról beszélek - és ez oda vezetett, hogy az emberek segítették egymást. Barátok és ismerősök nélkül esélyed nem volt normálisan élni, tényleg összetartottak az emberek. Ez a legendás összetartás szerintem már ott is a múlté, sajna.

    Itt és most viszont áru van dögivel, már csak pénz lehet hiánycikk. És talán most éppen a gyerekeknek lehet ultrarossz, mert a gyerekek között duplán számít, hogy kinek mije van.

    ReplyDelete
  122. Szatmari:igazad van.A gyerekek igen sokszor gyertyafénynél csinálták a leckéjüket.De így volt ez Tito Jugoszláviájában is.Tényleg mi voltunk a legvidámabb barakk.

    ReplyDelete
  123. Szatmári, a másik poszt pont erről szól (szegénység - for real).

    ReplyDelete
  124. Sajnálom azt a szegény kislányt aki ilyen körülmények között nőtt fel Erdélyben. Köztudott, hogy azért nem az egész Román Népköztársaságra volt jellemző az amit Ő elpanaszol.

    Kedves szomorú emlékű kislány viszont most megnyíllt a lehetőségek tárháza. Sőt mi több a Csau rendszerben is elég sokan átjártatok Magyarországra seftelni.

    Most meg már az Olasz Népnek és Kormánynak okoznak gondokat honfitársaitok, amikor már a Ti hazátokban is van minden úgy mint Nálunk.

    Magyarországot is sok minden megrázta a XX. században itt is ettek fagyos burgonyát az emberek. Itt is fagyoskodtak és itt is volt jegyrendszer a Rákosi érában. Most pedig a Magyar Nép terhére épülnek autópályák a Ti Hazátok irányába és a Nálatok lévő olcsó munkaerő miatt. Nálunk meg a Ti jelenlegi olcsó munkaerőtök miatt nő a munkanélküliség.

    A Dunától keletre és északra a Duna - Tisza közben az Észak Mo-i régióban sok kisgyerek csak az óvodai és a napközis menzán lakik jól. Péntektől hétfőig koplal, sajnos. Ők is írhatnának ilyen panaszos levelet, de nem írnak, mert nekik nemhogy internet, de villany és víz sincs a "lakásukban" sőt sokan közülük írni és olvasni sem tudnak.
    Ti már évtizedek óta szerencsések vagytok.
    Mert a ti Országotok, kapta Trianon után azt a területet ahol az ásványkincseink voltak az Osztrák- Magyar Monarchia idején. A Párizsi Békeszerződés sem nekünk kedvezett. A Magyar Nemzet aki sok vészen és viharon esett át a történelme során most issza a Szabadversenyes kapitalizmus minden velejárójának a levét.
    Ti meg arra sem vagytok ott Erdélyben felkészülve , hogy egy nagyobb turista csoportot a Nagy Magyarországtól elcsatolt magyar lakta területen ellássatok, illetve a román tulajdosnos Erdélyben nem engedi be a vendéglőjébe a Magyar túristákat. Akkor most mi is sírjunk. Félúton járok az ötven és a hatvan között de a hatvanas években én is ettem vízbe mártott cukros kenyeret, és meg kóstoltam a sertéseknek kifőzött burgonyát pedig én az Őshazában éltem. A sonka és szalonna , meg a kolbász el volt osztva egy évre , hogy kitartson at újig. Nálunk is leseperték a parasztok padlását, de a paraszt itt is élelmes volt és elásta a gabonáját szalma közé a föld alá, illetve éjszaka vágott sertést.... olyan világot éltünk, most meg a "virágzó kapitalizmusban" a XXI. század elején sok százezren éhezek. No látod itt van a nagy baj.Ami elmúlt az már történelem, megváltoztatni nem lehet. Változtatni most kellene, de sajnos úgy mint nálunk a magyar a magyarnak irigye és ellensége. Ezt kellene megváltoztatni.

    ReplyDelete
  125. rékuc, ja! ... vagy szezám, vagy nem (félek az autentikus erdélyi az inkább napraforgó volt, éreztem az ízén)

    ReplyDelete
  126. 'sajnos úgy mint nálunk a magyar a magyarnak irigye és ellensége. Ezt kellene megváltoztatni.'

    igen, kezdheted is saját magaddal. Belekeményedtél a keserűségbe. Kár.
    És kérlek szépen, idézd nekem, hol is mondtam, hogy ezek szomorú emlékek. Kiváncsian várom.

    ReplyDelete
  127. Miccs! Emlékeztek?
    Kakas (vö: pattogatott kukorica)?

    Salátaleves - bizarr külső, egyedi ízvilág, mit is mondjak... régen megettem.

    ReplyDelete
  128. izé, a miccs még ma is hatalmas sláger, emlékszem kolléganőmmel túráztunk Erdélyben pár nyárral ezelőtt, két pofára zabáltuk, imádta ő is bár először nagyon gyanakodva nézte :D

    nekünk sóskalevest adtak az óvodában, no azt nem ettem meg, bele is tették a másodikat, hogy úgy egyem meg... brrrr.

    ReplyDelete
  129. írj már nekem egy linket rékuc, had nézzem meg miket csinálsz ... valami kevés kapcsolatom van a fotózással, érdekelne ... kösz

    ReplyDelete
  130. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)13 November, 2008 23:48

    ... és mi az a miccs?

    ReplyDelete
  131. hu.wikipedia.org/wiki/Mititei

    Majdnem: te az indexfórumos fotozzos majdnem vagy? mert akkor szerintem nem érdekelnének a képeim.

    ReplyDelete
  132. De mi van most

    brühühűűűű

    Tényleg sokan nyomorogtak itt is, sokan nyomorognak ma is, és ez szomorú, de ez a poszt nem erről szól, nem a nyomorgásról, hanem a leleményességről.
    Arról, hogy az ember ésszel él.

    Önsorsrontás, amit csinálsz, lehet persze mindig a rosszat és a savanyút is látni az életben, ha neked így jó...

    ReplyDelete
  133. "De mi van most":közhelyeket pufogtatsz,egy kis nacionalista felhanggal megspékelve.Gőzöd sincs pl. arról,hogy az "olcsó" romániai munkavállaló többet keres Romániában,mint egy magyar itthon.Aztán a Róma melletti cigánytáborokat ne azonosítsd az összes román /vagy volt román/ állampolgárral.Továbbá:Magyarországról jártak át inkább seftelni Romániába,mivel az ottani polgár egy időben csak 20 liter benzint kapott havonta a kocsijába.Szóval,kedves kommentelő,előbb gondolkodj,legyél szíves,hagyd a Jobbikos szöveget.Itt inkább ne politizálj,nem itt van a helye.

    ReplyDelete
  134. Régóta szeretnék ellátogatni Erdélybe, sok szépet hallottam róla. Ex-főnököm is ott nyaralt, (hihetetlenül spullos, vídiakemény kisvállalkozó, aki nagyon kis igényű, egész életében dolgozott mint a barom, és a xart is kihajtja az alkalmazottból) de elbúsulva jött haza. Azt mondta, hogy Erdély gyönyörű, de szörnyű az ottani kilátástalan nyomor. Azt mondta, a vendéglátójától nem akarta elfogadni az üveg sört, mert valószínűleg az volt a havi adag. A kajára is panaszkodott. Azt mondta kevés volt, és nem elég fűszeres. (Ezt egyébként az erdélyi rokon családnál elköltött ebéd során én is tapasztaltam.)Nem volt elég fűszer, vagy csak Magyarországon főztek mindig is fűszeresebben?

    ReplyDelete
  135. Asszem, megállapodhatunk abban, hogy étel-ital szempontból egy kis leleménnyel valahogy elvolt mindenki. Nem emlékszem, hogy valaki a szűkebb/tágabb környezetemben konkrétan éhezett volna - ami a legrosszabb volt, az a szellemi éhínség, ami a dikt. utolsó évtizedében durvult el igazán: normális társadalomban felnőtt embernek hiába is magyaráznám, hogy micsoda kincs volt egy-egy bakelit, jó könyv, akármilyen hír a külvilágból (utazási lehetőségről nem is beszélve). Hiába a csodálatos vinetta a jó fekete kenyéren s hiába a házikolbász, májashurka (amilyent azóta sem találok itthon), az utolsó évekre úgy emlékszem, mint ami egy nagy, fekete, hangszigetelt felhőben telt el.
    És "De mi van most"-ot meg mi bántja? Eszébe az nem jut-e, hogy nem mindenki megélhetési menekült??? Vannak tán más okok is, mint a zsírosbödön?
    A pirított gríz hagymás csirkemájjal és savanyúúborkával a legjobb :-)) Csalánfőzelék megvolt? Finom, semmibe nem kerül ÉS nagyon egészséges!

    ReplyDelete
  136. A miccs kis húsroládnak kinéző valami, azt hiszem a rendes miccsben többféle darált hús van, az adja meg a sajátos ízét. Szénen sütik, tényleg nem valami kívánatos első blikkre, de nagyon finom - ha jó az alapanyag.

    ReplyDelete
  137. Miccs: háromféle darált húsból készül, disznó, marha és bárány, kb 15-20 centis hengereket formálnak belőle, kell hozzá ún. miccs-fűszer (ami sajnos, nem tudom, miből áll), aztán ezeket a kis hús-hengereket jól megsütik parázson, hozzá mustár, friss kenyér. Nyáron jártam a Szent Anna-tónál, fent a tetőn egész jót csinálnak. Az út másik oldalán kürtőskalácsos, desszertnek kiváló :-))

    ReplyDelete
  138. Kiddy (dugnám nikki sixx-et!)14 November, 2008 00:16

    Köszönöm a választ.
    Megyek aludni.
    Jó éjt, sziasztok!

    ReplyDelete
  139. Kicsit off leszek, de az itt felbukkanó két hőzöngőről jutott eszembe, hogy itt ez a nosztalgia-topik, ezer szállal kötődik a "szegény kisebbségi" témához, mert hát ugye ott élő, vagy ott felnövő magyarok is szép számmal szólnak hozzá. Melengeti a szívemet, komolyan, hogy eddig csak két hasonló alak szólt hozzá.
    Béke, béke - mantrázom magamban mostanában, pedig nem vagyok hippi -, jólesik, hogy ilyen normálisak vagytok. Hüpp :)

    Gyengébbek kedvéért még hozzátenném, hogy én ott a ceusescu rezsimben idegen nyelvként tanultam a románt a magyar iskolában, és az a néhány román gyerek, aki a környéken lakott, tudott anniyra magyarul, hogy velünk játszhatott.
    Valahol itt gyökerezhet az a híres magyar-román ellentét????
    Vagy netán ott, amikor a magyar kórus vendégszerepel egy erdélyi város kis templomában (már 2000 után) és a műsor végén kötelezőnek érzi elénekelni a Boldogasszony anyánkot a Székely himnusszal megtoldva? A hideg rázott, pedig magyar vagyok, félig székely, de azt olyan ordasnak és feleslegesnek éreztem... Ahogy körülnéztem, nemcsak engem hökkentett meg.

    Lehet úgy magyarnak lenni, hogy nem magyarkodunk?

    ReplyDelete
  140. ezt nem értem
    mióta magyarkodás a székely himnusz...?
    és ez tényleg nagyon nagyon offtopic, szóval ne itt, ha kérhetem.

    ReplyDelete
  141. Oké, bocs, pont hogy nem lázítani akartam, sajnálom.

    ReplyDelete
  142. Szemüveges Béla Bácsi14 November, 2008 00:26

    Én vízes szódát sütöttem a 60-as években.
    Vasárnaponként tejszínhabot is raktunk rá!

    ReplyDelete
  143. piroseperke: Ne hagyd magad átverni, messziről jött ember azt mond, amit akar: a köményes pálinkát nem köményből párolják, hanem a köménymagot megpirítják/pörkölik és arra öntik a pálinkát vagy a szeszt és olyan erősségűre/ gyengére higítod, amilyenre Te akarod. Akkor csak akkorát üt, amekkorát Te akarsz, vagy ahogy szereted (vö.: a birodalom visszavág). Üdv és jó igazi köményes-kóstolást.

    ReplyDelete
  144. hát nem tudom, nekem mindkét verzió egyformán förtelmes löttynek tűnik, mint ahogyan valószinű az is :) éljen a klasszik, hazai málnaszörp!

    ReplyDelete
  145. Mi az a magyarkodás? Az édes-kedves-jóleső emlékezés miért szomorkodás? Hogyan lehet valaki magyar menekült Magyarországon? Sem ő, sem felmenői nem mentek el soha Magyarországról, hanem Magyarország ment el otthonról. Elment a haza, és elment az esze?

    ReplyDelete
  146. (csak zárójelben irom és igazából ki kellene moderálnom magam, sőt le se kéne irnom mert a következő 300 komment most majd jól erről fog szólni, de nálam nagyon kicsapta a biztit az, hogy valaki a Boldogasszony anyánkat és a székely himnuszt ordasnak nevezte... idáig jutott a néphülyités???)
    (zárójelzárójelzárójel)

    ReplyDelete
  147. Na jó! Én este tízkor keltem, azaz fél órával azelőtt, hogy lefeküdtem volna. Ittam egy csésze hideg mérget. Napi huszonkilenc órát dolgoztam a gyárban. Én fizettem érte a főnöknek, aztán hazamentem, és apu minden este hidegvérrel legyilkolt, utána meg énekelve táncolt a síromon!

    ReplyDelete
  148. Breki: a köményes pálinkához a a pirított köményt karamellizált cukorhoz adják és azt oldják föl aztán a nagyondurva pálinkában, asszem...
    Felüdülés volt ez a poszt, (kösz, Rékuc) és a kommentek nagy része is (Maja Papaya, szívemből szóltál a legutóbbival), jó volt köztetek, de most musz aludni...

    ReplyDelete
  149. Exminden: az autentikus mics/mititei- be való fűszerek: só, bors, kis piros paprika, csombor, fokhagyma és szódabikarbóna( az állaga érdekében). A házi változat csíkrákosi recept alapján (anyóstól és apóstól kaptam sok egyéb finomság mellett)marhanyakból (jelentősen gyengébb változatban sertéslapockából) üti a boltit-piacit. Persze Decean-nál sem rossz a bolti, Szeredában. Hmmmmm...!

    ReplyDelete
  150. hm, nemsokára éjfél
    kiváncsi leszek a mai nap statisztikájára
    a tegnap 8 látogató 9 látogatás alatt 11 oldalletöltést generált :)
    a '33 feed' jelentésére a mai napig nem sikerült rájönnöm.

    ReplyDelete
  151. breki: csombor(d) = borsikafű
    errefelé ilyen néven ismerik inkább :) a káposztás ételekbe is mindig teszünk.

    ReplyDelete
  152. a 25 banis eudzsénia, az volt a legjobb tízórai :D
    persze kicsit lutri volt, mert előfordult, hogy penészest adtak
    nekem is tetszik a blog, felveszem rss-be :)

    ReplyDelete
  153. Persze hogy meghökkentett,gondolom nem vagy hívő ezért lehetett,a Boldogasszony Anyánk itthon is megszokott mise végi záróének

    ReplyDelete
  154. Na, mielőtt lefekszem, még annyit, hogy NEM a székely himnuszt tartom ordasnak. Ott és akkor nem volt helyénvaló. Olyan volt a helyzet, mintha odamennék egy vidáman homokozó kislányhoz, és elkezdeném győzködni arról, hogy ő milyen szerencsétlen, mert kislány, ez a homokozó meg tök gáz, és neki most rosszul kellene érezni magát.


    Ja, és nem mise volt, nem egyházi kórus, csak éppen egy templom volt a helyszín. A műsor vegyes világi darabokból állt.

    Jó éjt.

    ReplyDelete
  155. Mézesmázos Mózes14 November, 2008 00:59

    Most esett le, hogy épp aktív a blog, amíg olvasom.
    Nagyon tetszett nekem is - nekem azért a nagy kedvencem a vargabéles, állítólag az is erdélyi kaja eredetileg, bár ott sosem ettem/láttam.

    ReplyDelete
  156. Rékuc:cimbru, Bohnenkraut, borsfű, szerintem aki a blogodat olvassa, tudja ismeri és szereti is, akárhogy hívjuk. Azért köszi a kiegészítést. Én imádom az otthoni ételeket, legyen bár salátaleves, hurut, puliszka, stb...véget sem érhet a felsorolás. Ha nem vagyok indiszkrét: merre az az "errefelé"? Mo?

    ReplyDelete
  157. Off:
    Rékuc: na jó, még egy kicsit nem alszom, próbálok békíteni: Maja valszeg úgy értette, h. túlzás mindig és mindenhol előadni a fent említett két nótát (jah, sajna így van ez, a Székely Himnuszt vmikor a múlt
    szd. elején írta valaki, megrendelésre, szégyen, h. nem emlékszem, h. kicsoda). Zokogtam rajta eleget én is (sőt unitárius létemre a Boldogasszonyon is mai napig képes vagyok sírva fakadni), tényleg hatásos darabok, pont ezért nem kellene elrongyolni őket az állandó használattal.
    De: éljen a Pateu cu brinza!
    No mostmár tényleg jó éjt mindenkinek

    ReplyDelete
  158. Mézesmázos Mózes14 November, 2008 01:02

    Mellesleg, ha már anyaország: én az erdélyiek beszédét szerfelett kedvelem, nagyon szépen beszélnek, egy kifejezésükkel nem tudok megbarátkozni: ha rólunk beszélnek, azt mondják, hogy "Magyarban".
    Azt is nehezen viselem, ha mi azt mondjuk, hogy megyünk "Olaszba", de ez a "Magyarba" nagyon-nagyon nem szép...

    ReplyDelete
  159. Breki: pontosan, de sok magyarországi csak borsikafű néven ismeri :)

    Exminden: lehet ezt sokféleképpen nézni. Úgy is, hogy elcsépelik, 'infláció' lesz a székely himnuszból - ebben lehet hogy van valami. Lehet úgy is nézni, hogy tiszteletből énekelték el. Ebben is lehet valami
    Az ordasozást éreztem kicsit szélsőségesnek. De azt is tisztázták.

    ReplyDelete
  160. Si nici o masa fara peste.

    La revedere! (a jóéjtet nem tudom felidézni)

    Köszi a békítést, Exminden!

    ReplyDelete
  161. breki: most épp nem Mo., de remélem egyszer ismét az lesz :)
    Mézesmázos: no mi soha nem mondtunk ilyen förmedvényeket. A Magyarba, Svédbe, Olaszba dolog ultragáz, akárki mondja :)

    ReplyDelete
  162. Köszi! (És eszembe jutott a somnoroase pasarele... c. dal is, aminek ez a vége :))

    Mostmár akkor tényleg húzok. Pá!

    ReplyDelete
  163. Szép álmokat, jó éjszakát mindenkinek!

    ReplyDelete
  164. Rékuc ! Amennyiben az írásod vidám hangvételű akkor kapcsold be az időgépet és utazz vissza abba gyönyörű Múltba!
    Tévedsz! Nem keményedtem bele a keserűségebe.
    A keserű múltadról Te írsz, vagy Nem?

    "Tízóraira sokszor csak vajas kenyér jutott – néha úgy, hogy szüleim előző este nem ették meg a kenyér utolját – de mindig került mellé alma, szőlő. És az iskola büféjében sokszor volt egészen frissen sült, forró, foszlós kifli, három lejért darabja. Ebből a célból mindig volt nálam három lej. Vagy esetleg két lej egy 'békára', egy kétes eredetű, zöld színű bevonattal díszített rumaromás édességre, amely minden gasztronómiai élvezetek netovábbját jelentette a nagyszünetben."
    Mi ez ha nem a múltban való meregés?!

    Valahogy nem a gazdagságotokat domborítod ki ebben a gondolatsorban.
    Vagy Ti pénzes tehetős gazdagok voltatok, csak éppen nem volt mire költeni a lejeteket.
    Napi három lej egy kis diáknak szép summa.
    Mert Nekem még ötven fillér sem volt a zsebemben édességre, foszlós kiflire ami nálunk sokáig 40 fillér volt, hanem a táskám oldalzsebébe egy szelet zsíros kenyér félbevágva és összeborítva. Az iskolai büfét meg nélkülöztem. Pedig ott volt , sportszelet, űrhajós szelet, Balaton szelet, de nem volt rá pénzem. Banánt meg akkor ettem amikor már elmúltam húsz éves. Csak a banánízú kifli alakú csokiszeletet ismeretem, amit szívből utáltam, ha néha kaptam, az íze miatt. Mégis felnőttem. Érettségiztem, kettő diplomát szereztem. Felneveltem két gyermeket az egyiknek már adtam diplomát a kezébe, a kisebb az jövőre fogja megszerezni. Én a jövőbe próbálok nézni. Eddig és mindig optimista voltam, mert bíztam a magam erejében és úgy szerveztem a családom életét, hogy juson is meg maradjon is.

    Azonban az optimizmuból egyre nehezebb Magyarországon is megélni, mivel a pénztárnál nem lehet optimizmussal fizetni.

    A többieknek! Aki nem ismeri a Magyar Nép történelmét az ne nyivánuljon meg. Nem tartom magam nacionalistának. De a Magyar nemzeti érzések élnek bennem, és ez nem bűn. Leginkább szélsőjobbos nem vagyok, aki ezt veszi ki a fenti commentemből, az biztos az utóbbi 30 évben végezte az alapfokú iskoláit és nem tud szöveget értelmezni. A tények pedig tények.

    A Román Köztársaságban az év végére tervezik a minimálbért felemelni magyar forintban árszámolva negyven ezer forintra. Előbb tessék tájékozódni.

    Rékuc kívánok Neked és családodnak is szebb és boldogabb jövőt. Valamint elköszönök. Mindenkinek további jó írogatást, aki elmegy aludni annak pedig jó éjszakát.

    ReplyDelete
  165. nemértem
    neked baj, hogy nekem volt három lejem kiflire, mig neked nem volt 40 filléred egy zsömlére?
    most komolyan, ember, hány éves vagy te????
    Ez a blog az emlékekről szól. Ha nem tetszik, ne olvasd, de legőfképp ne hergeld magad rajta. Rosszat tesz a vérnyomásnak.

    ReplyDelete
  166. Rékuc: 3 lej az akkoriban mennyi forintnak felelt meg?

    ReplyDelete
  167. úgy értem hány forintnak :D

    //így jár aki kommentelés közben dolgozik :D

    ReplyDelete
  168. Dátum Nov 13
    Oldalletöltés 7224
    Látogatás 4721
    Látogató 4412
    Feed 294

    :)))))

    Ziebi: fogalmam sincs. 2 lej körül volt egy kis rajzfüzet, 4 lej a lángos és 3 lej egy nagy kifli (amiben cucc volt, nem levegő)
    akkoriben nem foglalkoztunk valutával :)
    de ha valaki a nyolcvanas évek közepén-végén volt felnőtt, elmondhatja, ha emlékszik.

    ReplyDelete
  169. Az meg fasza volt amikor eloszor jartunk "Magyarban" es a boltban, bevasarlas utan, kertunk egy "punga-t". Ugyanis a "szatyor" szot nem ismertuk. Ok meg a "punga-t" nem ismertek. ;))

    ReplyDelete
  170. no és amikor pixet kértünk golyóstoll helyett? :D

    ReplyDelete
  171. szia

    joideje azzal toltom az idom hogy kommentes beszolasokat gyulytok.mert hat nincs jobb a gyerekszajnal!?igy kotottem ki a te postodon is.ledobbentem,nem kicsit ,nagyon:-)eddig meg nem olvastam postot ami igy megfogott volna,gratulalok,csak igy tovabb!31 vagyok es nyugat magyarorszagon voltam gyerek.igaz apam bolti hentes volt,de banant mi sem kaptunk minden telen,es nalunk is csak dio nott kinn a fan es nem narancs;-)ettem en is cukros kenyeret.viszont nem birtak annyi vajaskenyeret adni(almaval) hogy mind a mai napig tartsak itthon vajat csak erre a celra.

    ReplyDelete
  172. 2005-ben Korondon egy idős bácsi mesélte el, hogy amikor először volt Magyarországon 1985-ben, nem érte fel ésszel minő mennyiségű étel van forgalomban. Azonban amikor azt látta, hogy a megszáradt kenyeret kidobják az emberek tudta, hogy ennek rossz vége lesz. És valóban. Magyarországon nem volt éhezés, IMF-hitelből zabáltuk fel a jövőnket. Romániában jegyrendszer volt, most meg előbb lesz €-juk, mint nekünk.

    ReplyDelete
  173. gyujtok bocsi

    ReplyDelete
  174. veresmancs: hát ez tökjó, örülök neked :) a vajas kenyeret én is imádom. Svédországban nőttem fel és itt nem eszik a vajat csak úgy kenyérre, főzéshez használják leginkább, szóval sokáig csak margarint vagy sajtkrémet kentem a kenyérre. Aztán Pestre költöztem és újból volt vajaskenyér... mennyei, csak egy kis só kell rá.

    zetorg: fene tudja, mindkettő szélsőséges módszer, sajnos a középutat sehogy sem sikerül megtalálni.

    ReplyDelete
  175. Ja, azt nem tudtam elkepzelni hogy hol van a golyo a tollban. :) Es meg azon is nagyon megdobbentek amikor "szukk-ot" kertunk. Az "udito" szot ismertuk, de nem hasznaltuk, mert az olyan furcsa volt.

    ReplyDelete
  176. Ahogy olvastam a postot, azon gondolkodtam, hogy miert erdekelheti ez az embereket, mi a kulonleges ebben, tok hetkoznapi tortenet, nem?

    Multkor voltam Varadon sok ev utan megint, es teljesen megdobbento elmeny volt bemenni egy szupermarketbe(!) es valogatni a boseges valasztekban kirakott, jo minosegu kajak kozott.

    Az ember hajlamos elfelejteni, mennyire beleegnek az agyaba a dolgok.

    ReplyDelete
  177. Rékuc: ez így pont jó, köszi :)

    Nekem amúgy a mai napig a karácsony egyenlő azzal hogy narancsot eszünk...emlékszem még mikor az volt az ajándék...így én minden karácsonykor rakok narancsot a fa alá, csak az illata miatt is... :)

    ReplyDelete
  178. Rekuc:en vagy 4 eve irorszagban elek(innen hogy nincs ekezet)a konyhajuk csapnivalo de van elore sozott vaj,amivel egy eletre beloptak magukat a hasamba.:-)

    ReplyDelete
  179. Pirított grízes palacsinta? Cukorral persze, és tejföllel, isteni :).

    Én amúgy ebből arra a korszakból arra emlékszem, mikor '82-ben elvittek a szüleim Erdélybe, bementünk egy boltba, és semmi mást nem lehetett kapni, csak 5 literes üvegekben mustárt.

    ReplyDelete
  180. Biztos a korom teszi velem, én értem a "De mi van most"-ot, de mégsem értem (meg). Azért könyörgöm, most ne sajnáljatok (le). Nem kívánom én megint a dinnyét kenyérrel enni, de mégis enném. :) :) :) Meg a házitejről levett fölét. Meg fáról a lilaepret. Tököm ki volt már akkor a GDP-vel, meg az IMF-fel, pedig egész nap együtt rugtuk a port mezítláb, klottgatyában. Maradt a rokkendroll.

    ReplyDelete
  181. Miért kell a vajat előre megsózni? :) Én megőrülök hogy itt direkt vadászni kell a sózatlan vajra :) Aki akarja sózza meg otthon :D Ezzel együtt ennél nagyobb problémám soha ne legyen. :)

    Gyerekkorom egyik legszebb emléke amikor egyik délután uzsonnára kaptam egy nagy szelet vajas kenyeret újhagymával. Még mindig a számban van az íze :)

    ReplyDelete
  182. A hétszentségit, most jutott eszembe, hogy öreganyám a bácskai tanyán olyan kukoricakását tudott csinálni, hogy másnap mindig ambuláns ellátásra orvoshoz vittek, úgy csattogott tőle a fülem!

    ReplyDelete
  183. elnézéstkérek14 November, 2008 02:01

    "veresmancs 2008.11.14. 00:45:20
    Rekuc:en vagy 4 eve irorszagban elek(innen hogy nincs ekezet)a konyhajuk csapnivalo de van elore sozott vaj,amivel egy eletre beloptak magukat a hasamba.:-) "

    IDE JÁRSZ HAZUDNI?

    ReplyDelete
  184. De mi van most, mi lesz holnap után14 November, 2008 02:24

    No így álljon szóba az ember szőrös talpú románokkal.

    Te valószínű színtiszta Erdélybe telepített tudatlan román lehetsz, aki gyalázza a Magyar Nemzet leszármazottait.

    No Te szőrös talpú látod,és tapasztalod, hogy nem tudsz szöveget olvasni és értelmezni.

    A vérnyomásom normális.

    Az nem volt normális hogy ilyen Tőkés Lacika féle bérencekkel szóba álltam. De olyan szívhez szólóan bazseváltad el magad az írásoddal , hogy megszántalak.

    Emlékek?

    Van Te Neked mire emlékezni?

    A melaszra amit cukorrépából főztetek ki és azzal ízesítettetek jamokat. Nagy értelemre vall. No ez való Nektek nem Európa.

    No meg Csau, aki véletlenül itt felejtett ezen a világon. Magyarországhoz felnőni sosem fogtok. Még most is mi támogatunk benneteket. Belőlünk éltek meg.

    A Magyarok akik megnézik Csau Erdélyi rezervátumát azok viszik a pénzt, hogy megéljetek. Teljesen átalakultatok színtiszta románná, meggyalázzátok a Magyar Nemzetet. Még a cigányoknál is rosszabbak vagytok, de lehet, hogy Te is egy csillogó, Oláh cigányok által felépített csilicsári 20 szobás palotából írogatsz.

    A házatokat meg kutya helyett medve őrzi, mert a kutya csak az értelmes gazdival áll szóba, és csak annak engedelmeskedik.

    Ma reggel szőrtelenítsed a talpadat, ne feledd mert hasznos, meg a nyelvedet is mert valószínű az is szőrös.
    Egyél meg utána három szeletet juhsajttal, a savanyú ízű szürke belsejű "házikenyeretekből".

    Egészséges jól hat a gondolkodásodra a rozs , hogy tovább emlékezhess. Mert aki az emlékeiből él az nem viszi semmire.

    Te pedig maradj meg örökre emlékeidben. Felejtsd el a mát, a tudományos és technikai fejlődést, azt nem a szőrös talpúaknak találták fel. Főleg nem Neked Rékuc! Kuc-kuc! Rékucuka! Nálunk a mangalicát hívják így!

    Legközelebb a szőrös talpú felmenőidnek szóljál be. Azt hittem, hogy egy normális ember vagy. De látom csak sírni tudsz mint az a cigány fajtád.

    ReplyDelete
  185. Huha! Én nem szoktam más helyett megsértődni, de nagyon nyerít a szamaram! Fogazzák! Engedd el a farkát!

    ReplyDelete
  186. Bocsánat. Érvénytelen amit az előzőekben írtam. Gondolom moderálták a kiváltó okot. Uff!

    ReplyDelete
  187. átlátó: tudod mit: visszaengedtem.
    Ez a blog nem egymás gyalázásáról szól. De ha valaki ezt ennyire nem érti és önként, dalolva áll ki pellengérre, szégyenfalra magát égetni, hát kérem szépen, én nem fogok az útjába állni. Annyira nem vagyok rendes.

    ReplyDelete
  188. El nem hiszem hogy ezek valakinek tényleg így megfordulnak a fejében. :(

    ReplyDelete
  189. Kedves Rékuc!
    Miért gondolod "néphülyítésnek" ha egy református székely embernek, egy Magyarból jött kórus beletolja az arcába a Boldogasszonyos vagy milyen éneket, és utána egy pesti kávéházban a 20-as években szerzett irredenta dalt, amit a fennkölt "Székely Himnusz" néven adtak el a későbbiekben.
    A székelyeknek meg vannak a saját énekeik, de a magyarországiakat ez a legkevésbé sem érdekli.
    Úgy érzem sok magyarországi, egy délibábos magyarságképet vetít ki a határ másik oldalán élőkre, aminek a valósághoz édeskevés köze van. De hát őket ez a legkevésbé sem izgatja.

    Ifjúságom nyarait nagyrészt Erdélyben töltöttem 70-es, 80-as években. Vonattal, stoppal hónapokat töltöttünk ott, rengeteg ismerőssel, baráttal.
    Ha faluhelyen jártunk, az étellel nem volt gond, mindenhol hatalmas trakták voltak. Csak néhol puliszkát ettünk, de egy román paraszcsaládnál ugyanazt mamaliga-ként. Szalonnával, túróval, lekvárral!
    Hegyi esztenákon olyan ordát ettem,amit azóta sem.
    Városokban már gáz volt a kaja. Az erre szakosodott üzletekben, büfékben, általában semmi sem volt, egyszer egy tál úgynevezett halfasírt árválkodott a pulton,ami gyakorlatilag szálkából állt, amit az eladó legnagyobb
    megrökönyödésére betermeltünk. Győzött az éhség.

    De ebben a városi gasztronómiai sivatagban voltak csodák is. Nagybányán egy söröző lugasában sült csirke foszlós kenyérrel, hideg korsó sörökkel, amit egy száz kilós hölgy hordott ki huszasával.
    Vagy egy kolozsvári cukrászda, ahol választék! volt. Hogy miért öntötték le a sütit cukrosvizzel a mai napig nem tudom.
    És meg van valakinek a rahát?

    ReplyDelete
  190. :) :) :) Én tudok állat lenni. De sose elégedtem meg azzal, hogy tudok enni,inni, üríteni,párosodni,szóval az alapokkal. Itt meg mert megtanult írni, olvasni, hát dicsekszik vele. :) :) (Cigányozni én is tudok, de ok nélkül nem veszem észre a bőr színének különbözőségét. - Általában szóltam, nem személyeskedek.)Azon azért föl vagyok háborodva, hogy többek között egy ilyen közismert szót rosszul ír. Segítek ennek a jó embernek, a hülye szó helyes alakja magyarul, hülye. Mert ez csak magyarul írni tudó élőlény. Most sértve érzem magam, na.

    ReplyDelete
  191. rájöttem, hogy nem kell itt moderálni, elég bekapcsolni a captcha kódot. A trolloknak simán túl nagy kihivást jelent majd bepötyögni és elmaradoznak szépen :)

    a rahátot pedig imádtam :)

    ReplyDelete
  192. de valaki azért elárulhatná, hogy ez

    'A melaszra amit cukorrépából főztetek ki és azzal ízesítettetek jamokat. Nagy értelemre vall. No ez való Nektek nem Európa.'

    mégis mit akar jelenteni :DDD
    egyes autókban már van alkoholzár: megszondáztat és ha jelez, nem indul el a motor. Lehet, hogy a számitógépeket is fel kellene szerelni ilyesmivel? :)

    ReplyDelete
  193. blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt14 November, 2008 03:34

    "jamokat" szerintem "lekvárokat" akar lenni

    elég nonfiguratív a stílusa mint tartalmilag,mind szóhasználatilag

    ReplyDelete
  194. "rájöttem, hogy nem kell itt moderálni, elég bekapcsolni a captcha kódot"

    kicsit OFF de meg kell kérdezzem: ki lehet kapcsolni? hol? :)

    ReplyDelete
  195. Ezt a szintet csak tablettás borral lehet hozni. Vagy nyiva maradt az ápolt ajtaja, az iroda meg üres. Na jóéccakát, mindjárt dél lesz és kelnem kell. Ez nem vicc.

    ReplyDelete
  196. Emberileg és szakmailag is túl kell lépni a stílusán mert túl kell lépni. A tökömért használom ezért a félkegyelműért az elektronyikát. Csővázas csokoládés palacsinta.

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!