Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Thursday, November 13, 2008

Szegénység - for real


A nyolcvanas évek Romániájában tomboló nyomorról már egész legendakör, viccgyűjtemény forog közszájon. Jómagam nagyon kettős érzelmekkel viseltetek eziránt. Mert bár tény, hogy objektíve nézve nagyon szegények voltunk, ezt soha nem éreztem.
Az élelmezés nehézségeiről – és szépségeiről – már írtam. Egy másik szempont az energia volt. Mivel bölcs vezetőnk takarékossági programot hirdetett, sokszor előfordult, hogy nem volt fűtés, melegvíz, vagy hosszú órákra 'elvették a villanyt'. Volt rá példa, hogy felfordított fazék tetejére állított gyertya fényénél írtuk a házi feladatot. Szüleim mérsékelten voltak elragadtatva ettől a megoldástól, de én nagyon hangulatosnak és egy picit kalandosnak tartottam és titokban örültem, amikor a villanymegvonás miatt sejtelmes félhomályba borult a lakás. Olyan is volt, hogy az apu által a harmadik emeletre kézben felcipelt autóakkumulátorból nyert áram gyújtott ki egy árva villanykörtét, az volt az össz világítás a lakásban. (Elektromos szőnyeg, ugye, SZF? Ó, egek!)
A világítás kevésbé volt kritikus, mint a fűtés néha teljes hiánya. Volt, hogy négyen bújtunk össze szüleim nagy ágyában, jól felöltözve, sok paplan alatt, mert téli éjszaka fejében nem volt fűtés. Volt két pici villanyrezsónk, kb akkorák, mint egy kisebb házimozirendszer mélynyomó doboza. Amikor volt áram, ezekkel fűtöttük a hálószobát.
A melegvizet anyu rutinosan fazekakban melegítette minden hajnalban a reggeli mosakodáshoz. Amikor villanyunk sem volt, egy gázpalackra kötött főzőlapon. Sokszor az esti fürdéshez is. Amíg kicsi voltam, nővéremmel együtt fürödtünk a kádban, iszonyú vízicsatákat vívtunk és hajbakaptunk a sárga kacsán, miközben apu behozta a következő fazék melegvizet. Ha jól emlékszem, fürdés (zuhany akkoriban nem volt divat, csak arra használtuk, hogy fürdés után lemossuk a habot) kétnaponta, hajmosás négynaponta volt. Reggelente pedig lavórból való mosakodás – a konyhában, amit anyu befűtött, mire felkeltünk (Réka, kelj már fel, már megy a falurádió!!! – fél hétkor keltem, a recsegős magyar rádióban ekkor kezdődött a Falurádió, ez volt a szignál, hogy ideje kimászni az ágyból). Amikor volt áram, bekapcsolta a lert (sütő), kinyitotta az ajtaját és így finom meleg lett a konyhában, lehetett mosakodni, öltözni, reggelizni, hajat fonni, pionírnyakkendő gyűrűjét őrjöngve keresni, majd a nyakkendőt szitkozódva befőttesgumival összefogni, iskolába elrohanni.
De jó is volt!



32 comments:

  1. Ha ez sorozat lesz, csak így tovább.

    Érzékletes, személyes, mégis igyekszik objektív lenni. Tetszik a leírás.

    ReplyDelete
  2. Biztosan nem véletlen, hogy Polcz Alain szépen megformált, EMBERséget árasztó sorai jutottak eszembe, ahogyan olvastalak...

    ReplyDelete
  3. tervezem hogy sorozat lesz és az ottani, akkori élet egy-egy kis szegmensét postonként mutatom be, úgy, ahogy egyre ködösödő emlékeimben él.

    M, avagy... ez nagyon megtisztelő :) azt hiszem, muszáj volt embernek maradni, hisz nem sok más volt akkoriban. Megértem azokat, akik az azóta eltűnt emberség miatt sirják vissza a Kádár-korszakot is.

    ReplyDelete
  4. Sok-sok nyolcvanasévekbeli, szívmelengető erdélyi emlék kísér - köszönöm, hogy ilyen érzékletesen és finoman megidézted ezeket a nagyon emberi érzéseket és élményeket.
    Köszönetképpen egy vers:

    Kormos István: Ágborisrét

    Háromszék, Csík fölött, szivárvány havasáról
    egy álmos rét repül: gyöngytollú zöld madár,
    fák ködkucsmái közt szárnyával telleget,
    karéjosan bukik s az Olt mellé leszáll.

    Ha rétnek születik az ember lánya, rét lesz,
    Ágborisrét marad világvégezetig,
    eső, szél sorsosa, gólyahír, kikerics
    édes szülője, ki virágot vétkezik.

    (Ha jól értem, további bejegyzéseket 'követel a nép' - csatlakozom!
    Üdv:
    ravic

    ReplyDelete
  5. wow de gyönyörű vers, köszönöm a kommenttel együtt.
    Még vannak postok, ma irtam néhányat, teszegetem majd ki apránként :) örülök, hogy ennyi jóérzésű ember talált ide.

    ReplyDelete
  6. jók a postok, tetszik a stílusod

    ReplyDelete
  7. Nocsak, beindult ez a blog is, remek, már nagyon vártam :)

    Csak így tovább :))

    ReplyDelete
  8. Milyen jo sajat gyermekkori emlekeimet olvasni :) Nalunk is valahogy igy folyt az elet a "fenykorban".

    Varjuk a folytatast! Koszi!

    ReplyDelete
  9. mindenkinek elég a saját baja, ráadásul SZF nyilván a mostani, általános magyar viszonyokhoz méri a saját szegénységüket, nem a 20 évvel ezelőtti romániaihoz.

    és hát azt sem árt látni, hogy egy bangladesi, szudáni, dél-amerikai vagy dél-afrikai bádogvárosban élő ember neked is adhatna leckéket az "igazi" szegénységből.

    ettől függetlenül szeretem a blogodat, legalábbis ezt a két utolsó írást, amit olvastam.

    ReplyDelete
  10. Kééész! Köszi!

    Pionírnyakkendő gyűrűvel! - ez már ki is ment a fejemből -, egyenruha, hajpánt. Tök természetes volt. Meg a "sorozatszám", amit mindig hordani kellett.

    Petróleumlámpa napi használatban.
    Melyik nap van meleg víz?
    Nem szállok be liftbe. nehogy megint pont akkor legyen áramszünet.
    Páros hét vasárnapján páros rendszámú autók, közlekedhettek és fordítva.
    Már ha volt benzin.

    ReplyDelete
  11. Remek írások, mindig is szerettelek olvasni, de most hozzá is szólok. :) Nagyon érzékletes, bájos. Egyébként ha nem vagyok indiszkrét mennyi idős vagy? Mindig fiatalabbnak gondoltalak.
    Látom a szegénység blog nagyon frusztrál. :)

    ReplyDelete
  12. 29 vagyok :)
    az a blog pedig egy nagyon szánalmas vicc.

    ReplyDelete
  13. leojégkrém ... ezt dekódold.

    nem egyívásuak vagyunk, ezt be kellene látni.

    ReplyDelete
  14. 1046
    ez volt a 'karszámom'
    és ezzel együtt az ellenőrzőt is be kellett mutatni a 'hetesnek', aki a suli kapujában strázsált.

    de jó is volt leszaladni krétáért a kapushoz :)
    áááá a Brassai több postot is érdemel.

    ReplyDelete
  15. Richárdom :)))
    nem mondom, én is csorgatom a nyálam a bordó lakkos Samsung külső vinyóra, pedig tudom, hogy a fele olyan drága xy vinyó is megtenné.. szóval vannak luxusproblémák.
    De néha még mindig megállok pl. a Kaisers vagy Interspar közepén és mondok egy olyan, hogy 'omajgad' és visszagondolok a hússorra :)))) nem felejtem el.

    ReplyDelete
  16. Richárd, Rékuc, köszönöm :) Jó hogy vannak akik még látják ezeket a dolgokat...

    Engem néztek már hülyének azért mert azt mertem mondani hogy milyen jólét van most otthon...pedig nem az éhezőkre gondoltam Afrikában, hanem csak simán a gyerekkoromra, és a vízmelegítésekre, az első zöldségekre a kertből a zsíros kenyér mellé...node tudjátok miről beszélek. :)

    ReplyDelete
  17. jó, hogy akad valaki, aki összeszedi ezeket a dolgokat :) úgy látszik megdöbbentően hasonlóan nőtt fel ez a korosztály...
    a pionírnyakkendőről: mindig irigyeltem azokat, akik megengedhették maguknak, hogy gyűrű nélkül, bogra kötve, sőt fordítva hordják (a jugoszláv indiános filmek hatására), egyesek még a trikolórt is lemetélték róla... nekem, sajnos mint "magas beosztású" vezetőnek, nem lehetett ezt :D
    - viszont cserébe mehettem fórumtáborba Homoródra, ahol reggel 8-tól dezbatere-n osztották az észt románul, amiből egy kukkot sem értettem

    ReplyDelete
  18. feltételes reflex14 November, 2008 11:14

    Erről nekem szomorúbb emlékem van, mert emiatt barátaink haltak meg. Nem volt áram, nem volt központi fűtés, a konyhában a lert (sütő) gyújtották be. Éjjel "elvették a gázt", majd visszakapcsolták - a folytatást el lehet képzelni. (És hogy adjak egyet a fikázó románozóknak is: bukaresti románok voltak, megsirattuk őket.)

    ReplyDelete
  19. A másik post-hoz írtam egyet, pedig ide illett volna...
    Na mindegy, még egy emlékem támadt: a kötelező krumpliszedés, ugyanis a volt rendszer a diákokkal végeztette el a piszkos munkát, természetesen ingyen. :) Hideg reggeleken kezdtük és késő délutánig szedtük a pityókát, esőben-hőségben, ami épp volt, és azt ettük, amit otthonról hoztunk. Persze nap végén került egy-egy veder a gumókból, amit el lehetett hozni ruhadarabokkal leborítva... Örült neki a család! :)

    ReplyDelete
  20. feltételes reflex14 November, 2008 12:20

    coyote, ha te pityókát írsz, akkor ejsze a közelben szedted ;D

    én meg a másikhoz írtam be egy szőlőszedőset, pedig az illik ide jobban: mivel "táboroztunk", esélyünk sem volt esténként legalább egy lavór melegített vízhez jutni. De mi, akik amúgy is internátusban (kollégiumban) laktunk, már edzettebbek voltunk: ott se volt meleg víz, csak hétvégén. Én nem is bírtam ki, így minden napot hidegzuhannyal zártam, a nevelőnő ordítva érdeklődött, hogy megbolondultam-e. Volt olyan, amikor várni kellett, mire nagy szörcsögve előtört a jeges víz. Az edzettségemet mindenesetre azokra az időkre fogom azóta is:))))

    ReplyDelete
  21. Abbiza itt Csík vidékén pityókát szedtünk. :) Szőlő ugyan nem volt, de szeptember-októberben fagyos reggel, az vala dögivel. :) A hideggel megtanultunk együtt élni, az is járja vidékünkön, hogy nincs hideg, csak sz@r ember. (már megbocs a szókimondást)

    ReplyDelete
  22. feltételes reflex14 November, 2008 13:42

    Na igen, én is Vásárhelyig mentem azért a szőlőért :))

    "nincs hideg, csak sz@r ember" ...emlékszem...azóta is tartom:DDD

    ReplyDelete
  23. Hmm.. fűtésre én nem panaszkodhatok, nem emlékszem, hogy fáztunk volna. A rezsó az ott figyelt mindig, és az is tény, hogy háromszor annyi paplannal takaróztunk, mint ma (+ a jó meleg dunyha), de fázni nem fáztunk.

    Esténként ment a kártyaparti meg a römi, ott ült az egész család, még a nagymamám is. Ezt még az áramszünet sem zavarta meg. :) A tv valahogy nem volt olyan fajsúlyos szórakozás, miután lehetett választani, hogy megnézed az rtv1-en a híreket (vagyis, hogy mit tett aznap a kisöreg), vagy megnézed az ismétlését az rtv2-n. :)

    ReplyDelete
  24. Jók ezek a bejegyzések, szépen is vannak megírva.

    Szerencsére mi itt jobban éltünk, meg még nagyobb szerencsémre nekem nem jutott olyan sok belőle (30 vagyok). Azért a kisebb jólétnek volt pár előnye is. A mai napig nem tudok pl. egy kólát meginni, a legfinomabbnak még mindig az otthon főzött őszilevet tartom, de már nincs kert, nincs barack, nincs lé sem.

    A másik a mozgás és a közösség. Gyerekkoromban hóesés után úgy kellett helyet vadászni a gáton. Úgy két éve kimentem pár barátommal, s rajtunk kívül csak még egy csapat volt. TV, számítógép, egyebek...

    ReplyDelete
  25. Kedves Rékuc!

    Teljesen véletlenül akadtam a blogodra, de nagyon tetszik:)
    Biztos olvasni foglak:)

    Csak így tovább :)

    ReplyDelete
  26. Hát ez nagyon szép. Most tévedtem ide először, de már mész is a kedvencek közé. Érzékletes, hiteles, szívmelengető :)

    ReplyDelete
  27. Tetszik az írás. A Falurádióról jut eszembe, hogy a (fizikai) munka világában eltöltött első négy évben - a második műszakba mindig a "Ki nyer ma? - Játék és muzsika tíz percben" szignáljára rohantam el :)) De előtte még meghallgattam a vízállás jelentést ;))

    ReplyDelete
  28. A Ki nyer mát Vásárhelyen, nagyanyáméknál hallgattam mindig a nyári szünetben. Az ebéd percre pontban a magyarországi déli harangszó kezdetekor került asztalra (tehát nálunk egykor), és utána kezdődött a Játék és Muzsika tiz percben. Igy a tökfőzelék mellé egy kis zenei műveltséget is kaptam, egyik sem megvetendő dolog :)

    ReplyDelete
  29. Még ott is lehetett fogni a Kossuth rádiót? Bár az is lehet, hogy ott jobban lehetett mint Kolozsváron... Fene tudja. :))

    ReplyDelete
  30. recseget-ropogott, de többnyire kivehető volt azért :)

    ReplyDelete
  31. feltételes reflex21 November, 2008 01:07

    Nagyapám minden délután pontosan 3 óra előtt két perccel levette a töltőről a világvevő SOKOL-t, aztán azzal sziesztázott: Kossuth Rádió, Budapest.

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!