Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Sunday, December 28, 2008

Antik gépet találtam

Kis érdekesség: otthon egyik polcon pihen ez a régiség. Welta márkájú, német (Drezda) darab, azt hiszem, hogy Welta Trio vagy Welta Garant tipusú gép. 6x9 film jár bele és meglepően kompakt kis gép, a harmonika kihuzatot be lehet tolni egészen és az alul látható kis fedelét rá lehet csukni. A lencséje 4.5 fényerős, fókusztávolságot nem sikerült megtalálnom de rajta vagyok az ügyön :) A kereső csak egy luk a tetején, nincs tükörakna vagy prizma. Nagyon jó állapotban van, csak az önkioldó zsinórja hiányzik, de enélkül is lehet exponálni. Érdekes lenne kipróbálni, lehet hogy februárban veszek egy tekercs filmet és nekilátok. Fénymérő persze nuku, de majd a digit géppel megnézem a helyes beállitást. Akinek van valami tippje a gép pontos tipusát vagy a használatát illetően, irjon, hasznos lesz! Analóg géppel sokan fotóznak, de kiváncsi vagyok, az olvasók közül próbált-e már valaki ilyen nagyon régi gépet.


Thursday, December 25, 2008

A Sál

Anyámtól egy sálat kértem karácsonyra. De nem akármilyet ám! Sokáig nézelődtem, gondolkodtam, amig a lehető legnehezebb mintákat kitaláltam és összekomponáltam egy kreációvá. A sálat eredetileg horgolni kellett volna, tehát kötni még nehezebb volt... két hónapig készült. Azt hiszem, nem is lehetne értékesebb darabom. Ime:



Wednesday, December 24, 2008

Tuesday, December 23, 2008

Karácsonyi játék - HDR kihívás!

Az ünnepek alatti lustulós időszakra időzítettem a Rekafoto első utómunka-játékát. Már régóta tervezek valami ilyesmit, de a minap konkrétabb noszogatást is kaptam, tehát íme!
A játék lényege, hogy egy adott fájlhalmazból a saját elképzelésetek szerint hozzatok ki egy vagy akár több képet. Korlátok nincsenek, bármit lehet: vágni, HDR-ezni, HDR nélkül dolgozni, textúrázni (köszi Csutka a linket), rétegezni, maszkolni - amit csak jólesik.
A képsorozat a péteri horgásztónál készült, kézből lőttem, úgyhogy HDR esetén nem árt jól ellenőrizni az align beállítást :)
A képek RAW-ban (.CR2) itt találhatók, 8 bites TIFF kiterjesztésben itt, JPG-ben pedig itt.

Az eredményeket webes méretben (8-900 pixel szélesen, legjobb minőségben) kérem a rekafoto@gmail.com címre beküldeni. Határidő: január 6.

A határidő lejárta után minden beérkező képet egy postban fogok közzétenni, ahol megtekinthetitek, ki mit hozott ki a képekből. Izzítsátok a szoftvereket, hajrá! :)



Monday, December 22, 2008

Vision of Love

Több fotós oldalon is rákérdeztek már ennek a képnek a technikájára. Azt kell mondanom, hogy egyszerűbb trükk nem is létezik. A kép a budai rakpartot ábrázolja. A Lánchídon sétáltam egy este és mint mindig, megragadott a kivilágított rakpart és a tükröződő fények látványa. Csak az 50/1.8 obi volt nálam, állványom sem volt, ráadásul nem akartam a hatcsilliárdszor ellőtt képet elkészíteni. Ezért fogtam a gépet és az objektívet MF állásba tettem, majd egészen egyszerűen tekertem egy kicsit a fókuszgyűrűn, hogy elmosódjon a kép. És kész! 1/15s, ISO400, f/1.8. Az egyetlen érdekesség, hogy a kész kép sokkal elmosottabb, mint amit a keresőben lát az ember, tehát ennél a képnél a keresőben majdnem éles kép volt, szóval nem kell brutálisan eltekerni a fókuszgyűrűt, elég egy kevés is.


Friday, December 19, 2008

Kicsi a világ

Tegnap hazafelé tartottam a metrón, ültem és a telcsiben olvasgattam a gmailt :) velem szemben egy magyar nő ült. Onnan tudom, hogy magyar volt, hogy magyarul beszélt a telefonján. Nem figyeltem különösebben, magyarok mindenhol vannak, ez cseppet sem meglepő.
Ahogy haladtunk, üresebb lett a szerelvény és jobban hallottam a nőt. Még mindig nem figyeltem, de aztán elkezdett valamit magyarázni - talán egy fiatalabb nővel beszélt, és talán egy weboldalon vagy számitógépen kellett eligazitást adnia, valamilyen adat megtalálásához. Egyre intenzivebben adta az eligazitásokat:
- Nem, lejjebb kell görgetned... Lent van a közepe alatt... Nem, fent nincs... Fent egy lóf@sz van...
(és itt hirtelen vizualizáltam a képzeletbeli weboldalt és kitört belőlem a nevetés... ott ültem szemben a nővel és addig tök csendben voltam és hirtelen csak kacagtam, nem birtam megállni... a nő folytatta:)
- na a lóf@sz alá menj be és ott megtalálod...
(itt már rákvörös voltam a sikertelenül visszafojtott derültségtől; a legjobb az volt, _ahogy_ mondta: rezzenéstelen arccal, indulat nélkül, olyan tárgyilagosan :DDDD kész voltam. Szerencsére az én megállóm következett és lemenekültem a metróról :D



Tuesday, December 16, 2008

Pressbyrån

 


A szó tükörfordításban sajtóirodát jelent, a valóságban viszont az egyik legzseniálisabb üzleti modellt takarja. A Pressbyrån nem egyéb, mint egy trafik-üzletlánc, amely olyan mélyen gyökerezik a svéd kultúrában, mint a rothadt hering és az Absolut.

A Pressbyrån szinte minden metróállomáson megtalálható, de ott van a vasútállomások, buszpályaudvarok közelében is – mindenhol, ahol sok ember megfordul. Árusítanak újságot, folyóiratokat, üdítőt, rágcsát, édességet és még számtalan haszontalanságot. De a kínálat ennél sokkal szélesebb: lehet kapni fogkefét, fogkrémet, dezodort, papírzsepit, sőt zoknit is. Árulnak továbbá papírkötésű könyveket, elemet és eldobható fényképezőgépet, és a pénztárnál egy virslis pult is van, ahol egy főtt vagy sült virslit bedobhatunk, ha nem elég a chips. Van egy hűtő tejtermékekkel, felvágottal és kész szendvicsekkel.  A legfantasztikusabb azonban mégis a kávégép. Ez megint egy bizalmi dolog: a hatféle kávéból kiválasztod a kívánt fajtát, a gép beleengedi a pohárba. A hűtőpultban van egy megkezdett liter tej, amelyből kedved szerint tölthetsz a kávédba. Tetszés szerint cukrozod, majd a pénztárhoz fáradsz vele, bemondod, hogy mi van a pohárban, és kifizeted. Ki van téve a kétféle cukor, az édesítő, a teafilter, a keverőpálcika vagy kiskanál, és senki sem viszi el marokszám, mert tudja, hogy csak magával szúrna ki hosszú távon.

Ez számomra bámulatos. A környék vásott kölykei nem isszák ki fél perc alatt a megkezdett tejet, hanem az emberek arra használják, amire való. Az sem jellemző, hogy a pohárba lattét töltenek és sima kávé árát fizetik. Sőt a kávégép melletti polcról levett péksütemény fajtáját és mennyiségét is bemondásra fogadják el, nem néznek bele a zacskódba, hogy valóban az van benne, amit bemondtál.

Ugyanez a gondolatom támadt a becsületről, amikor a minap egy elektronikai bolt előterében – tehát nem a személyzet sasszeme alatt – megláttam, hogy ki van téve egy nagy termosz kávéval és egy nagy doboz keksz: a kedves vásárló töltsön magának és rágjon el egy kekszet a blot jóvoltából. Pici gesztus, mégis tök jó, és azért működhet, mert nem élnek vissza vele. Senki nem viszi el a termoszt, senki nem tömi szatyorba a kekszesdoboz tartalmát...

 



A gyermekfotózásról

Réka: julia - indafoto.hu

 Bevezetés
Ugyan viszonylag ritkán készítek gyermekfotókat, mégis megosztanám a saját tapasztalataimat a baba-és gyerekfotózás terén. Fontosnak tartom előrebocsátani, hogy a gyerekfotózás külön, nehéz szakma és a nem profi gyerekfotósokkal szeretném felvenni a versenyt, hanem hozzám hasonló kezdőkkel megosztani a tapasztalataimat és elárulni a szerintem jól sikerült képeknél alkalmazott módszereket.
Gyakori hibák
   * Az egyik leggyakoribb hiba a vakuzás. A gyerek fehér bőrét óhatatlanul kiégeti a beépített vaku. Gyenge fényviszonyok között kerüljük a vakuzást! Inkább várjuk meg, míg elegendő természetes fényt kap a téma. Így elkerülhető a vaku által okozott kiégés, a természetellenes színek és a zavaró árnyékok.
    * A zavaró hátteret is próbáljuk elkerülni, amennyire lehet.  Egy kisebb gyerek esetén könnyű homogén hátteret találni:  egy fotel támlája, egy kanapé is elegendő ahhoz, hogy körülvegye a gyereket. Ha kint fotózunk, akkor próbáljunk távoli hátteret találni, ami szépen elmosódik, pl. a kert távoli végét. Az alábbi képen igen intenziv a háttér, az 1.8-as rekesznek köszönhetően ez mégis esztétikusnak hat.

Fényviszonyok

Réka: hepi - indafoto.hu
A természetes fény azonnal hatalmasat dob a képen. Elegendő egy nagy ablak, ahol beáramlik a reggeli fény. Ez egy kicsit túlvilági hangulatot ad és kiemeli a gyermek ártatlan szépségét. Egy tipp, ami nálam nagyon bevált: hétvégén reggel fotózni. Ilyenkor a család lusta, nyugis tempóban van és a gyerek is kiegyensúlyozott, mosolygós, nem nyűgös. Ha van lehetőség egy ilyen lustizós, kényelmes, pizsamás reggelen fotózni, az szinte biztosan maradandó emlékképeket fog eredményezni.
Réka: foto - indafoto.hu
Réka: laughing - indafoto.hu

Ilyen jó fényviszonyok mellett nyugodtan villantsunk vakut: nem lesz zavaró, hanem az árnyékos részeket szépen deríti. Ha letekerjük a fényét és letakarjuk egy papírzsepivel,a beépített vakuval is kellemes eredményt érhetünk el. (A derítetlen, árnyékos képeknek is megvan a varázsuk, ne hagyjuk ki őket.)
Réka: julcsa (2) - indafoto.hu

Beállítások
Ha tükrös géphez van szerencsénk, akkor egy nagy fényerejű, fix optikát tartok a legjobb választásnak: a zoomolással sok idő elmegy és értékes pillanatokról maradhatunk le. 2.8-3.5 közötti rekesznél már szép a háttér, mégis könnyen eltaláljuk a fókuszt és lehetővé válik egy kellőképpen rövid záridő, hogy ne mozduljon be a csimota. Én a gyerekfotóimhoz többnyire az 50/1.8 obit használtam, ISO400 és 1.8-3.5 rekesz között, a záridő 1/125 és 1/400 között alakult. Jó lehet még egy 35mm-es fényerős optika: egy ilyennel nem kell annyira kompromisszumot kötni a komponáláskor.

A kompakt gépeknél kicsit nehezebb a dolog: ha rázoomolunk a gyerekre, odavész a tág rekesz, a fényerő, az elmosott háttér, tehát itt ügyesebben kell egyensúlyozni – cserébe már sok kompakt gépen megtalálható a témakövető zoom, amely mozgás közben is ráfókuszál a témára. A Sony DSC-W300 kiskompakton pl. meglepően jól működik ez a funkció! Ha valakinek van tapasztalata kompakt vagy bridge gépes gyerekfotókról, örömmel fogadnék tippeket, melyik beállítások váltak be.

Ha van egy kis extra idő, kültérben érdemes kipróbálni a teleobjektívet. A gyerek természetes mozgását, mimikáját távolról elkapni és a témát egyúttal leválasztani a háttértől és az esetleg zavaró környezettől nagyon élvezetes, bár nehéz szórakozás. Ilyenkor érdemes előre beállítani a rekeszt, záridőt, ISO-t a fényviszonyoknak sacc/kb megfelelően és már csak a pillanat megörökítésével foglalkozni.  Nem baj, ha egyik kép +1EV túlexpos, vagy -0.5EV alexpos lesz – a jól elkapott pillanat kárpótolni fog ezért. Nekem pl. ez a kiégett, túlexpós kép az egyik kedvencem, 168m-en készült. A post bevezető képe is teleobjektives, ráadásul jó nehéz fényviszonyok között készült, de jó móka volt követni a kislányt a batár obival és megpróbálni megsaccolni, mikor fog belehintázni a fókuszba (nem sikerült) :D
Réka: peek2 - indafoto.hu

Végszó
Amikor először közöltem a lányok anyjával, hogy ’most nem fotózok, mert nem jó a fény’,  szemforgatást, értetlen fintorgást és bosszús motyogást kaptam válaszul. Egy idő után viszont már önként jelentkezett fotózásra, érdeklődött, hogy mikor és hol a legjobb a fény, és hogyan helyezkedjenek, hogy legjobban sikerüljenek a képek. Ő maga titokban szerintem még mindig vakuzza a sötétben a gyerekeket – persze, ha épp olyan pillanat van, akkor azt egy szülő sem fogja kihagyni azért, mert ’nem jó a fény’.  Ha viszont esztétikusabb képeket szeretnénk a kicsikről, akkor szerintem érdemes kicsit finnyásnak lenni a fénnyel, háttérrel, beállítással kapcsolatban :)
Legvégül pedig mutatnék pár galériát, szerintem kiemelkedő gyermekfotósoktól. Érdekes, hogy mindketten nők :) a képeik egyenként is többet mondanak a jó gyerekfotókról, mint száz ilyen post.

Szakál Szilvi mesés fotói
és az ezekről szóló blogja


Monday, December 15, 2008

Fotózás nyilvános helyen – kulturális különbségek

A minap az egyik svéd fotós magazin főszerkesztőjével beszélgettem. Érdekes dolgokról volt szó, többek között rákérdeztem, hogy nem szoktak beszólni az emberek, amikor utcai pillanatképeket fotózik? Az úr megdöbbenve reagált, alkalmasint azon töprengett, hogy melyik bolygóról vagy esetleg katonai diktatúrából csöppentem kies országába. Próbáltam magyarázni a személyiségi jogokat, meg hogy néhol nem lehet csak úgy, lesifotókat kattintani emberekről, a személyes hozzájárulásuk nélkül pedig publikálni is necces ilyen képeket. Nagyon nem értettük meg egymást, illetve ő engem: ugyan miért ne lehetne?

 – De ha Kovács János épp magára borítja a fagylaltot és én ezt elkapom fotón és kiteszem flickr-re, hogy potenciálisan hatmilliárd ember láthassa, az nem etikátlan? – Hát ha Kovács János nem akar képen szerepelni, akkor otthon borítsa magára a fagylaltot – jött a kedélyes válasz. Elmagyarázta, hogy Svédországban senkit nem etikátlan, sem jogszerűtlen lefotózni és ezt közzétenni, amennyiben az illető nem tett kimondott intézkedést a lefotózás ellen. Például ha valaki nyitott ablakán fotózok be, az magára vessen, amiért nem húzta be a függönyt, ergo kimondatlanul is beleegyezett. Ha viszont félrehúzom a függönyt és betolom az objektívet a lakásába, az már magánlaksértés és feljelenthető. De ha az ember közterületre megy, akkor természetesen számolnia kell azzal, hogy ilyen-olyan célból akár le is fotózhatják; ezzel számolni kell.

Ugyan egyre bágyadtabban, de megpróbáltam én is magyarázni, hogy ez nálunk hogy működik. A válasz csak egy fejcsóválás volt: - Nem lehet ennyire korlátozni, hogy az ember mit fotóz le. Ez majdnem ugyanolyan, mint korlátozni, hogy mit írunk le vagy mit mondunk. Nem járható út – magyarázta. Abban azonban egyetértettünk, hogy ha valaki észreveszi, hogy lefotózták és odajön, hogy ő nem szeretne szerepelni a képen, akkor azt a fotót vita nélkül törölni kell. És ami még nagyon tetszett: nem kezdett el paragrafusokat darálni, mert a józan ész és a szólásszabadság nevében beszélt, és tudta, hogy a törvénykezés az ő oldalán áll.

És valóban észrevettem, hogy itt sokkal többen rohangálnak fotómasinával a városban, pillanatképeket készítve, akár metrón-buszon-boltban is, és senki nem szól be, hogy nem akar fotón szerepelni, meg neki jogai vannak. Valahogy az emberek lazábban kezelik ezt az egész lefotozósdit és nem szúrnak ki a fotóssal csak azért, hogy valamilyen jogukat villogtassák. Mert legyünk őszinték – mi kárunk származik abból, ha felkerül rólunk egy kép a flickr-re, ahol épp fagylaltot borítunk magunkra? :)



Thursday, December 11, 2008

A svédek és az ő modortalanságuk


A Svédország postok jobbára az országban uralkodó stabilitásról, jólétről, kényelmes életről szólnak, csupa dicsérő hangnemben. Tényleg rengeteg jóság van itt. Azonban nap mint nap észlelem, hogy a svédek minden bizonnyal a világ legneveletlenebb emberei közé tartoznak. A modortalanságuk nem rosszindulatból, csaupán tudatlanságból fakad. Néhány példa.
A halálosan profi, szívélyes és udvarias eladó simán beleásít a képedbe, de úgy, hogy a bölcsességfogait is meg tudod számolni. Az ajtót nem hogy kinyitná előtted, de eléd tolakodik és rád csapja, nem törődve azzal, hogy esetleg cekkerekkel megpakolva loholnál befele. A lépcsőházban inkább elbújik, csak ne kelljen találkoznia a szomszédokkal, nehogy köszönni kényszerüljön! A buszon, metrón a legtöpörödöttebb anyókának sem adja át a helyét senki: a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy aki később szállt fel, az áll, tökmindegy, hogy nyolcvanéves, vak vagy terhes. Itt a demokrácia és az egyenjogúság amúgy szép gondolatainak erős eltorzulását, túlzását vélem felfedezni, de indítéktól függetlenül borzalmas.
A kedvencem talán mégis a köpködés. Nálunk csak a legutolsó cigányok köpködnek az utcán. Itt azonban a jólöltözött tinédzsertől kezdve a vezérigazgatón át a melósig mindenki (főleg férfiak) nem zavartatja magát: hangosan krákog, a végeredményt pedig nagy ívben küldi a járdára, lehet kerülgetni... a minap pedig egy elegáns urat láttam sétálni a belvárosban, karján nem kevésbé elegáns hölggyel. Az úr hirtelen enyhén félrehajolt, befogta az egyik orrlyukát és a másikból olyan takonyadagot küldött a földre, hogy ihaj.
De legalább félrehajolt...
Ugyanakkor bizonyos tekintetekben roppant jólneveltek, pl. a buszmegállóban nem hatalmas tömörülés van, hanem szépen libasorba állva várják a felszállást (ez egyébként stockholmi jelenség, Malmöben nem láttam ilyet), sőt bármilyen sorbanállás rendkívül fegyelmezett folyamat. Érdekes...

Wednesday, December 10, 2008

Komponáláskényszer

darthwalk: DSC 4115 Fruzs

Ezzel a borzasztó szóviccel nyitnám az első vendégposztomat itt Rékánál, de egyből a lényegre is térnék.

Aki a képalkotás öröméért szokott fényképezni - nem pedig dokumentarizmus hajtja - az biztosan szembesült már a komponáláskényszerrel.

A jelenség annyiban merül ki, hogy sétálsz, utazol, közlekedsz, vagy csak állsz egy parkban és a fotózáson kattogó agyad miatt akárhova nézel, azon gondolkodsz, hogy hogyan lehetne az eléd táruló látványból képet komponálni.

Én tipikusan ilyen szerzet vagyok, ráadásul jó nagy táskával megáldva, így mindig nálam van a fényképezőgép ami csak ront a helyzeten.

Anno még egy criticalmass kapcsán leveleztem Batával és ő fogalmazta meg jól ezt az érzést, csak ülsz a villamoson, nézel ki az ablakon és folyamatosan komponálsz, nem jó, le kell erről szokni, ki kell kapcsolni fejben, különben, ha egy "éles" helyzetbe kerülsz - legyen az például egy fotóséta, vagy bármi - akkor a napi szinten berögzült sémáid miatt nem tudsz odakoncentrálni és igazán kreatívnak lenni, plusz még gyorsan rá is unsz az egészre.

Ti, hogy élitek meg ezt? Sikerült kikapcsolni? Vagy, csak én szenvedek ettől?



Tuesday, December 9, 2008

Házinyúl a pályázaton

edgarleo küldte be az alábbi levelet. Szerintetek mennyire etikátlan? A kiírásban ugyan nem szerepel, hogy a pályázatot kiíró cég munkatársai nem vehetnek részt, viszont számomra is fura, hogy pont egy dolgozójuk nyeri meg a harmadik helyet. A levélíróval ellentétben szerintem szép összegről van szó, de talán mégsem akkoráról, hogy megérje érte lejáratni egy pályázatot.A harmadik helyezett iwiw adatlapját és a pályázati kiírást mentettem, ha időközben törlésre kerülnének, egy példány megtalálható nálam.

Szia Réka!
Ide írok, aztán ha gondolod, szentelhetsz ennek a témának egy bejegyzést a blogodban. A nagy nyilvánosságra itt most különösen nagy szükség lesz.
Van egy CÉH Tervező és Beruházó Zrt., mely novemberben kiírt egy fotópályázatot a Megyeri hídra.
Amatőr és profi egyaránt indulhatott, némi technikai megkötés volt csupán.
Mondjuk már itt sántított a dolog, mert ők 18*24-es képeket kértek, de megtiltották a képek bármilyen nemű -akár szerkezeti- manipulációját is. Ez a méret ugyebár 4:3, míg az összes tükrös gép 3:2-ben fotóz. Szóval vágás nélkül lehetetlen volt indulni, az viszont már belenyúlás a kompozícióba, ugyebár. Na mindegy.
Aztán lett a pályázatnak három helyezettje, és a harmadik egészen véletlenül a CÉH Zrt. dolgozója.
Karácsony elött már nem lesz időm ezzel foglalkozni, de jövő év elején ráuszítok néhány jogászt az esetre, hogy az összeférhetetlenség itt mennyire játszhatott szerepet. Nem volt nagy pénzjutalom (300-200-100eFt), de nem is az összeg miatt.
Ez már megint egy nagy magyar gusztustalanság volt, és ez egy kicsit bántja az igazságérzetemet.
Köszönöm, hogy szántál időt a levelemre, s ha úgy döntesz, hogy "cikkezel" róla, nyugodtan idézhetsz.

Üdv,
edgarleo

 

[Update]
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem szándékom senkit lejáratni, hanem egy olvasóm által észlelt, szerinte etikailag megkérdőjelezhető módon lezajlott pályázatról kérem ki az olvasók véleményét. Továbbá megnéztem a helyezett fotókat, és urambocsá - nekem tetszett a harmadik helyezett is :) a leírások alapján sokkal rosszabbra számítottam. Továbbá a fotós az utolsó ebben az ügyben, akit vád érhet, a fotózás és a siker öröme őt is megilleti.

 



A zsémbes fotós elmélkedései

Kökörcsin
Utálom a tavaszt. Az összes fotós oldalt elárasztják a kökörcsinek. Valóságos kökörcsininvázió van. Az ember azt gondolhatná, hogy az emberiség életére törnek. És természetesen mind szőrös, meg ellenfényes, meg lila. Ja nem! Látok ott egy fekete-fehér változatot is! Azta, de kreatív, erre biztosan még soha senki nem gondolt. Persze ellenfényes az is. Ennél már csak a gólyás fotók lehetnek rosszabbak. Megyek, hozok is egy parittyát, hogy elejét vegyem néhánynak.

Kültéri portré
Itt a szép idő, irány a szabad, fotózzunk sok sok agyonretusált arcú modellt, akiket webportálokról gyűjtünk, nehogy egyéni, egyedi arcuk legyen. Meg az a sok haj, meg szemfehérítés. Legjobb volna betiltani az ilyesmit, de minimum a Neat Image és Clone Stamp funkciókat leirtani az ilyen fotósok számítógépéről. Bezzeg a szomszéd Marcsika, neki van egyénisége, nem értem, miért nem őt fotózzák, a minap láttam és már egészen szépen gyógyulnak a pattanásai.

Makró
Nnna, itt a nyár, egyebet se látunk, mint szitakötőfotót. Meg lepkefotót. Meg pókfotót, ó igen, az ugrópók kihagyhatatlan, eredeti téma. A katicabogarakról majdnem megfeledkeztem! Lepke volt már? És szitakötő? És lepke? És pók? És lepke? Na pont ilyen idegesítő, amikor folyamatosan az elmosott hátteres, zöld-rózsaszín-sárga-lila színekben.. khm.. 'pompázó' fotókat kell nézegetnem. Már a monitor előtt is tüsszögök mindent elözönlő pollentől. Legyen már ősz!

Akt
Megérkezett a tél, a sok fantáziátlan fotós bevonul a műterembe és egymás után készíti a csöcsfotókat. Némelyiken minden látszik, erkölcsi fertő ez, nem egyéb. Az ilyen rossz életű, ledér fehérnépeket fel kellene jelenteni. Ki tudja, mi folyik ezekben a stúdiókban. Még rágondolni is rossz. Voltaképpen kötelességem volna felülvigyázni egy ilyen fotózást, hogy éberen vigyázzak az erkölcsökre.

Művészfotó
Nem értem, miért kell erőltetni ezt a fekete-fehér mizériát. Elvégre színesben látunk, nemdebár? És mi ez a sok zaj, bocsánat akarom mondani szemcse, hiszen baromira nem mindegy, mitől lesz homályos és élvezhetetlen a kép, ugye? Az ott meg dől, és homályos egyszerre, ez minden bizonnyal extra művészi. Ha nem ábrázolna semmit, még jobb volna, vagy tudják mit? A legnagyobb művészet az ilyen ócska gépeket 3008-ig bezárni a vitrinbe, a sok lejárt filmmel együtt. Ezeréves artprojekt, na?

Budapest
Hurrá, ismét egy fotó a Nemzetiről! És nini, amott egy a Lánchídról! Persze mind töksötétben, jó sok téntafekete éggel, nehogy túl jó legyen nekünk. Ennyi eredetiség láttán csak ámulok és bámulok. Nem lehetne esetleg valami bolyhos állatot, esetleg női mellet is rábiggyeszteni a képre, hogy igazán tökéletes legyen?

Ellenfényes sárgalevél
Az amatőrfotózás non plus ultrája. Minden ősszel végig kell szenvednem, ahogy kezdő fotósok újabb és újabb nemzedéke felfedezi, hogy megsárgulnak a levelek. Más ezen már négyéves korában túltette magát, de ezek az infantilis egyének felháborító lelkesedéssel rohangálják körbe a parkokat és minden rozsdaszínű lapit körbefotóznak. A nagyobb baj, hogy közzé is teszik, hogy aki esetleg nem vette volna észre, az egészen biztosan értesüljön róla, hogy ősz van. Igen, köszi, tudjuk. Hamarosan náthaszezon, akkor legalább hazapucoltok.

Itatós madaras
Húúú, de tűéles és pengehegyes a madár! És milyen szépen tükröződik a vízben! És az a háttér... mesés. Hát nagy ügy, mit mondjak. Gazdag hülyegyerek, meg időmilliomos, megveszi a nagyágyú obit meg a tükrös gépet és villog vele a hátsó kertben az itatónál. Ilyet én is tudnék bármikor, igazán nem értem, mi ez a nagy felhajtás körülötte...



Monday, December 8, 2008

Ti miért fotóztok?

 

Ki miért fotózik?


Amióta fotósokkal ismerkedem, rengeteg motivációt hallottam arra, hogy ki miért űzi ezt a szép hobbit. (Most nem azokról beszélek, akik hivatásszerűen, pénzért fotóznak, bár kétségkívül sok amatőr fotós ma már profiként dolgozik, és sok profinak a munka mellett szabadidős tevékenységnek is számít a fényképezés.



Úgy veszem észre, hogy ebben a tekintetben két nagy csoportra osztható az amatőrfotósok hada: a keresők és az igénytelenek.


Mielőtt valaki rossz néven veszi az utóbbi megnevezést, szeretnék eltávolodni az utóbbi évek divatkifejezésétől és az igénytelen szót inkább régi, ereeti jelentése szerint használni: igénytelen az, akinek nincsenek túlzott igényei, beéri szerényebb körülményekkel, nem támaszt túlzott elvárásokat. Az igénytelen szó önmagában egyáltalán nem pejoratív, sőt bizonyos kontextusban pozitív kicsengése van!


A keresők azok, akik lényegében a folyamatért, a fejlődés kedvéért fotóznak. Folyamatosan keresik önmagukat, a még kifejezőbb megvalósítást, a még szuggesztívebb képeket. Jellemző, hogy gyakrabban szenvednek alkotói válságban, mint igénytelen társaik, és a fotózást nem csupán a szép bemutatásának, szép fotók készítésének tekintik, sőt épp ellenkezőleg, ez nagyon ritkán tartozik a céljaik közé. Szépség helyett a valóságot, vagy valamilyen gondolatvilágot szeretnének bemutatni és erre folyamatosan keresik a megfelelő eszközöket. A keresőkre jellemző az analóg technika használata: kisfilm, KF, különböző technikák elsajátítása: lomo, xpro, saját hívású film, lyukkamera. Általuk használt műfajokhoz tartozhat a dokumentarista fotózás, a fotóriport, gyakran fotóznak szociográfiai életképeket.


Az igénytelenek ezzel szemben elsősorban az esztétikai megörökítést célozzák meg a fotózással – gyakran igen magas szinten. Közéjük tartoznak például a makrósok, tájkép-, természetfotósok, tehát akiknek a képeire jellemzően mondhatjuk, hogy ’hú de szép!’ Az igénytelenség nem jelent szakmai felkészületlenséget, sőt. Ez a kategória gyakran költ sok pénzt a minél tökéletesebb felszerelésre – sokszor ellentétben az előző csoporttal, akik a kevésből kívánják kihozni a maximumot, illetve nem törődnek a technikai tökéletességgel – és folyamatosan fejlesztik magukat: különbözú utómunkákat, szűrőhasználatokat, állványhasználatot sajátítanak el a minél jobban sikerült képek érdekében. Az igénytelenség alatt tehát azt értem, hogy fotóiknak gyakran nincs igényük egy mélyebb értelmezésre, egyszerűen gyönyörködtetni szeretnének és maguk is gyönyörködni a megteremtett fotóban.


Ezt a kis okoskodást azért írtam le, mert kíváncsi vagyok: ki miért fotózik? Melyik kategóriába soroljátok magatokat – és egymást? Én egyértelműen az igénytelen csoportot erősítem: kis képeslapjaimmal egyszerűen a szépet akarom meglátni és megláttatni. Egyszer valaki azt mondta: ’Olyanok a képeid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ahol minden majdnem ugyanolyan, mint itt, csak egy kicsit szebb’. Ennél kedvesebb kommentet nem is kaphatnék, pont ezt a hatást szeretném elérni másoknál és legfőképpen magamnál.


Ti miért fotóztok? Titeket mi tesz boldoggá a gomb lenyomásakor? Mit szeretnétek elérni? Hova akartok fejlődni? Esetleg van harmadik, negyedik, hatodik kategória, ahova inkább sorolnátok magatokat?


 



Sunday, December 7, 2008

Lakoda, mosoda

A svéd társasházakban egészen fantasztikus mosodarendszer működik. Akinek nincs saját mosógépe, az igénybeveheti a ház közös mosodáját. Ahhoz, hogy ezt megértsük, egészen röviden kitérek a svéd társasházak rendszerére.
A társasházakban két lakhatási forma van: bérlakás vagy lakhatási jog (hyres- vagy bostadsrätt). A bérlakásokat nem magánszemélyek, hanem nagy,állami vagy magántulajdonú ingatlancégek birtokolják és hivatalos lista alapján adják bérbe a jelentkezőknek. Ez a hivatalos jogviszony sok jogot és felelősséget is magábafoglal. A lakbéreket államilag határozzák meg, tehát nem érhetik el a csillagos eget, bár van javaslat piaci alapú lakbérképzésre is, de ezt egyelőre nagyon ellenzik.
A bostadsrätt egészen érdekes: a lakást ugyanúgy veszik-adják, mint a magántulajdont, de a lakás ténylegesen nem a tied. A vételárral a lakóközösségbe vásárolsz tagságot, és a lakásod lakhatási jogát veszed meg. A lakóközösség bejegyzett egyesületként működik és szintén vannak jogok és kötelességek; ha pl. nagyon lelakod a házat, randalirozol, vagy illegálisan albérletbe adod a lakásodat, akkor elveszitheted a tagságodat, lakhatási jogodat. A bostadsrätt továbbá nem örökölhető. 'Öröklakás' mint olyan tehát Svédországban nem létezik, bár van róla szó, hogy bevezessék. A családi házak persze teljesen magántulajdonban vásárolhatók, örökölhetők.

A mosoda a hyres és bostadsrätt lakások házaiban egyaránt megtalálható, jellemzően az alagsorban. Mosógéppel, száritóval, száritószekrénnyel feszerelt helyiség, van továbbá takaritóeszköz és mángorló is. A lakáskulccsal együtt adnak egy kulcsot a mosodához is. Ez nem csak az ajtót nyitja, hanem időpontot is ezzel foglalhatunk. A mosoda előtt a falon van egy naptárszerűen kialakitott panel, benne kis lukak, ahol a lakásszámnak megfelelő kis zsetonok vannak. A zseton a kulccsal mozgatható. Amikor foglalni szeretnék egy időpontot, a zsetont az időpontnak megfelelő lyukba helyezem, ezzel jelezve, hogy akkor enyém a mosoda. A zsetonhoz általában külön kis kulcs van, tehát csak a sajátomat tudom áthelyezni. (Jellemzően 3 órás turnusokba van felosztva minden nap.) Ma este 19-22 között mostam, általában ilyenkor szoktam.
Újabban már újfajta, érintőképernyős paneleket is láttam, sőt egyes lakóközösségekben az interneten is foglalhatok időpontot.

Az egész rendszer persze a bizalomra épül. Megbizunk abban, hogy a lefoglalt időpontom előtt 5 perccel nem jön oda más és teszi be pofátlanul a szennyesét a gépbe. Megbizunk abban, hogy amig a mosás fut, addig a többi lakó - akiknek ugye a mosodához ugyanúgy kulcsuk van - nem lopja el a ruháimat. Megbizunk abban is, hogy mindenki feltakaritja maga után a helyiséget, kiszedi a szöszt a száritóból és nem mos olyan dolgokat, amelyek tönkreteszik a berendezést. Néha elmorfondirozok azon, hogy Magyarországon mennyi idő alatt amortizálna le egy ilyen rendszert a kedves klientúra...



Friday, December 5, 2008

Így Photoshopolok én - Beloved

A fejlécben szereplő kép utómunkájáról sokan kérdeznek. Legutóbb T.J. Van egy rakat régi Google doksim az ilyen dolgokról, erre találjátok.

https://docs.google.com/document/d/17aZdnVuz-H2wKP4CE_gwkXrCOmFU93QlOnojOB1h5VE/edit?usp=sharing

Tuesday, December 2, 2008

Gondolatok az ultranagylátóról

Immár ötödik hónapja vagyok boldog tulajdonosa az ultranagylátószögű Sigma 10-20 f/4-5.6 EX DC HSM (jaj de imádom ezt a sok számot és bötűt a nevében) objektívnek. Lassan megfogalmazhatom, hogy az üveg megváltoztatta a fotózási stílusomat, szokásaimat. Ebben a postban a gondolataimat, tapasztalataimat írom le egy ilyen üveg használatáról.

Az egyik jellegzetesség  a szerkesztéssel adódik. Nagyon sokat fotózom erős (70-300mm) és enyhe (50mm) telével egyaránt. Nagylátószögű optikát leginkább csak a tükrös-tavas tájképekhez használtam, még városfotózásnál is inkább a telét részesítettem előnyben – a krémes bokeh, a téma markáns kiemelése a környezetből fontosabb volt, mint a tág nézőpont.

A Sigmával viszont megváltozott ez a világ. Kinyílt, megnyúlt, magába húzott. Csodálatos vonalakat lehet húzni a képen át a témáig, elképesztő perspektívák nyílnak meg. Az egyik kedvenc felhasználásom: viszonylag távol helyezem el a főtémát és a hatalmas előtérbe olyan vonalakat komponálok, amelyek a tekintetet bevonják a téma felé, így átmozgatva a tekintetet a teljes képen. Eléggé sablonos megoldás, de egyelőre az újdonság örömével használom :) 

Egy másik újkeletű szenvedély az extrém záridővel fotózott vízfelület. Stockholmban hálistennek jó sok víz akad, és gyönyörűségesen tükröződnek benne a város fényei. Esti órákban (ebből is bőven van így télen) parádésan lehet gyakorolni ezt a műfajt is. Azt tapasztaltam, hogy minél hosszabb a záridő, annál szebben elmossa a víz hullámait (főleg ha nagyob hullámokról van szó, errefelé a tengervizes medencékben, csatornákban elég virgonc hullámok csapkodják a partot), valamint hogy ilyenkor a gép által tudott leghosszabb, 30 másodperces expo kutyagumit sem ér. Ha igazán elmosott vizet szeretnék, 90 másdperc alá nem igazán érdemes menni. Ehhez nem árt egy nagyon stabil állvány, távkioldó és ND szűrő.

My Best Photo 2009

A nagylátó azonban nem csak mennyország. Nagy kihívást, néha kemény melót jelent a komponálás: a képbe könnyen belelóg olyasmi, aminek semmi keresnivalója benne (főleg hogy én a  minél letisztultabb, minél kevesebb képelemet  tartalmazó fotókat kedvelem), no és a háttér tisztán tartása szinte lehetetlen. A pici gyújtótávolság révén a mélységélesség az egekbe szökken, tehát igen körültekintően kell szerkeszteni és sok esetben bizony elállni az exponálástól – vagy ami talán még nehezebb, szemléletet váltani és meglátni az elsőre alkalmatlannak tűnő témában a jót. Így pl. az elmosott hátteres, árva ellefényes-sárgalevél fotózását elfelejthetem, de jó esetben helyette eszembe jut felnézni és a fölém boruló levélzuhatagot lefotózni. A 10-20 így egészen más látásmódot, gondolkodásmódot követel, mint akár egy sima nagylátó (pl. a kitobi vagy a 17-70) . Ami talán a legfontosabb: a keresőbe nézve teljesen más képet kapok a valóságról, mintha szabad szemmel nézném a témát. Ezért aztán érdemes sokszor a keresőbe nézni, hiszen ami szabad szemmel nem tűnik különlegesnek, az az ultranagylátó ’szemével’ teljesen másképp néz ki (példa: pados kép), és szabad szemmel észre se venném az objektívvel remekül megvalósítható, különleges témákat.


A dolgok menete

Az utóbbi időben több dolog is történt, viszonylag egyszerre.
A T-centralen csomópontnál (úgy kell elképzelni, mint egy Deák+Nyugati+Keleti+Blaha x2) sikerült elsőre a helyes kijáratot választanom, és még gondolkoznom sem kellett rajta, valahogy csak úgy ott mentem föl, ahova ki akartam lyukadni.

És az utcán rámköszönt egy ismerős.

Ezek a dolgok nagyon aprók, mégis nagy súllyal bírnak abban, hogy kezdem magam otthonosabban érezni ebben a nagy, rideg, lelketlen városban.
A csúnyaságot viszont még mindig nem tudom elfogadni, sem feldolgozni. Tovább folytatom fotóprojektemet a csúnya városról. A beton szerkezeteket, a belváros uraló felüljárók dzsungelét, a lepukkant átjárók sci-fi hangulatát akarom megörökíteni, minden szépelgés és esztétikum nélkül.

S T H L M


Monday, December 1, 2008

Erdélyi finomságaink, I. rész

A 'mit is ettünk' post alatt sok ember emlékezett vissza a régi finom ételekről, amelyekkel feldobtuk a hétköznapokat, ünnepeket. Ezek közül válogatok most egy csokorékra valót, mindenféle koncepció nélkül, rapszodikusan. Akinek még eszébe jut valami, szóljon és a következő részben kiteszem :) az első részben a megfőzendő dolgokat, a másodikban a boltban kaphatókat gonodltam kibeszélni.

A zakuszka
Ez a csodakaja az egyik kedvencem; képes vagyok kanállal enni a borkánból (befőttesüveg). Amúgy kenyérre kenve eszik, de Nyugaton láttam már hasonló ételt húsok mellé, mintegy csatni gyanánt tálalva.
A zakuszka nem egyéb, mint paprika, hagyma, vineta (padlizsán) és olaj (néhol paradicsomlé is). A piros kápia vagy pritamin paprikát nyersen, héjastul ledarálják, a hagymát úgyszintén nyersen aprítják bele. A vinetát tűzön megsütik, héját leszedik, vagdalják és hozzáadják a paprikához, hagymához. Mindezt pár órán át főzik, majd dunszosüvegekben teszik, dunsztolják és kész is. Lehet paradicsomlevet is tenni hozzá, és sok helyen paszulyt (babot) is tesznek bele. A végén az egésznek egy kellemes narancssárgás vörös, élénk színe van, és az íze... mennyei. Érezni benne a füstös vineta ízét. Jó kis zakuszkalógia itt.

A puliszka
Egy másik kedvenc kajám, és mindenkinek ajánlom, aki még nem evett. A puliszka (divatos, olasz nevén polenta) nem egyéb, mint finomra őrölt kukoricadara. Ezt hagyományosan, vízben (leveskockával még jobb) kásának megfőzni mindössze pár perc munkája: a forró vízbe lassan engedjük bele a puliszkalisztet, folyamatosan kevergetve, majd gyakori keverés mellett hagyjuk megfőni-meglágyulni, míg a kívánt állagot eléri. van, aki szinte folyósra, van, aki keményebbre készíti. Fő, hogy a dara ne maradjon kemény, hanem szívja magába a vizet és lágyuljon meg.
A puliszkát sokszor ettük tejjel: forró puliszkára hideg tejet csorgattunk, fenséges lakoma. Ettük csípős, erős juhtúróval is, felülmúlhatatlan. Svédországban pedig sajttal rakott puliszkát készítettünk sokszor: egy jénai tálban (hőálló üvegtál) rétegezve puliszka, rászórva pár marék reszelt sajt, és így tovább, 3-4-5 rétegen át. Lerbe (sütő) téve, összerotyogtatva, savanyú vagy kovászos uborkával nagyon finom. Mostanában pedig csirkepaprikáshoz, pörkölthöz a kedvenc köretem.

Pirított gríz
Ha már prököltköret: a pirított gríz gyerekkorom kedvenc kajája volt. Még most is nagyon szeretném, csak valahogy nagyon rég ettünk... Olcsó, laktató - az egészségességére nem esküdnék meg, de nagyon finom!
BÚZADARA PIRÍTÁSA Végy búzadarát, ötödannyi olajat és egy - lehetőleg vastag falú - lábast. Az olajat hevítsd fel, majd szórd bele a grízt, s folyamatosan kevergetve, lassú tűzön pirítsd. Ha már zsemleszínűre pirult, folytasd a keverést és öntsd fel forró vízzel. (Jobb fokozatosan adagolni a vizet, mert csak annyi kell, amennyit a grízszemek felszívnak, amennyitől megpuhulnak, de még nem áznak el, nem ragadnak össze.) Ha a gríz megpuhult, előbb párologtasd el róla az esetleges felesleges vizet, majd vedd le a tűzről. (recept innen)

Miccs
Igazi román nemzeti eledel. Többféle húsból (bárány, sertés, marha) készül. A húsokat ledarálják, fűszerezik és kis hengerekké formálják. Kell bele szódabikarbona is. Parázson sütik, fogpiszkálóra szúrva, mustárral és kenyérrel, no meg sörrel kínálják. Minden majálison, ünnepélyen, turistahelyen megtalálható, de bármelyik román étteremben kérhetünk belőle. A Királyhágón van egy kis autós falatozó, ott nagyon finomat ettem a nyáron, frissen készült.

Vineta
... avagy padlizsánkrém. Nagyon sablonos erdélyi kaja, de tényleg mindenki ismeri, készíti és eszi. A vinetákat (minimum négyből érdems csinálni) parázson, tűz fölött jó szenesre kell sütni. Mi a panelben is csináltuk, szigorúan tárva nyitott ablakok mellett, a tűzhelyre vaslapot fektettünk és arra tettük a vinetát, úgy sült meg. Nem lett az a finom fafüstös aromája, de jó úgy is! Miután megsült, a héját le kell fosztani róla, ez igen pepecs munka, mert az utolsó tapadós kis fekete héjfecnit is le kell venni. Vizes kézzel, vizes tál fölött érdemes csinálni. Ezután a vinetát lapítóra (vágódeszka) tesszük és szigorúan fa bárddal teljesen simára kaszaboljuk. (Persze a modern rozsdamentes eszközöktől sem oxidálódik a cucc, mégis legjobb hagyományos fával dolgozni.) Ez is jó hosszadalmas meló. Próbáltuk turmixolni, de a gép olyannyira szétroncsolja a rostokat, hogy az ízélmény jó részét is magával viszi.
Az összetrancsírozott vinetához soksoksoksok, apróra vágott hagymát adunk és istenesen 'kikeverjük', jó sokáig a tálban, fakanállal, hogy krémes-habos legyen. Persze csak fakanállal, semmi csalás! Aki akarja, az házilag készített majonézt is tehet bele. Mi néha majonézzel, néha anélkül készítjük. Kenyérre kenve, jó vastagon, paprikával, paradicsommal a legfinomabb étel a világon.