Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Monday, December 8, 2008

Ti miért fotóztok?

 

Ki miért fotózik?


Amióta fotósokkal ismerkedem, rengeteg motivációt hallottam arra, hogy ki miért űzi ezt a szép hobbit. (Most nem azokról beszélek, akik hivatásszerűen, pénzért fotóznak, bár kétségkívül sok amatőr fotós ma már profiként dolgozik, és sok profinak a munka mellett szabadidős tevékenységnek is számít a fényképezés.



Úgy veszem észre, hogy ebben a tekintetben két nagy csoportra osztható az amatőrfotósok hada: a keresők és az igénytelenek.


Mielőtt valaki rossz néven veszi az utóbbi megnevezést, szeretnék eltávolodni az utóbbi évek divatkifejezésétől és az igénytelen szót inkább régi, ereeti jelentése szerint használni: igénytelen az, akinek nincsenek túlzott igényei, beéri szerényebb körülményekkel, nem támaszt túlzott elvárásokat. Az igénytelen szó önmagában egyáltalán nem pejoratív, sőt bizonyos kontextusban pozitív kicsengése van!


A keresők azok, akik lényegében a folyamatért, a fejlődés kedvéért fotóznak. Folyamatosan keresik önmagukat, a még kifejezőbb megvalósítást, a még szuggesztívebb képeket. Jellemző, hogy gyakrabban szenvednek alkotói válságban, mint igénytelen társaik, és a fotózást nem csupán a szép bemutatásának, szép fotók készítésének tekintik, sőt épp ellenkezőleg, ez nagyon ritkán tartozik a céljaik közé. Szépség helyett a valóságot, vagy valamilyen gondolatvilágot szeretnének bemutatni és erre folyamatosan keresik a megfelelő eszközöket. A keresőkre jellemző az analóg technika használata: kisfilm, KF, különböző technikák elsajátítása: lomo, xpro, saját hívású film, lyukkamera. Általuk használt műfajokhoz tartozhat a dokumentarista fotózás, a fotóriport, gyakran fotóznak szociográfiai életképeket.


Az igénytelenek ezzel szemben elsősorban az esztétikai megörökítést célozzák meg a fotózással – gyakran igen magas szinten. Közéjük tartoznak például a makrósok, tájkép-, természetfotósok, tehát akiknek a képeire jellemzően mondhatjuk, hogy ’hú de szép!’ Az igénytelenség nem jelent szakmai felkészületlenséget, sőt. Ez a kategória gyakran költ sok pénzt a minél tökéletesebb felszerelésre – sokszor ellentétben az előző csoporttal, akik a kevésből kívánják kihozni a maximumot, illetve nem törődnek a technikai tökéletességgel – és folyamatosan fejlesztik magukat: különbözú utómunkákat, szűrőhasználatokat, állványhasználatot sajátítanak el a minél jobban sikerült képek érdekében. Az igénytelenség alatt tehát azt értem, hogy fotóiknak gyakran nincs igényük egy mélyebb értelmezésre, egyszerűen gyönyörködtetni szeretnének és maguk is gyönyörködni a megteremtett fotóban.


Ezt a kis okoskodást azért írtam le, mert kíváncsi vagyok: ki miért fotózik? Melyik kategóriába soroljátok magatokat – és egymást? Én egyértelműen az igénytelen csoportot erősítem: kis képeslapjaimmal egyszerűen a szépet akarom meglátni és megláttatni. Egyszer valaki azt mondta: ’Olyanok a képeid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ahol minden majdnem ugyanolyan, mint itt, csak egy kicsit szebb’. Ennél kedvesebb kommentet nem is kaphatnék, pont ezt a hatást szeretném elérni másoknál és legfőképpen magamnál.


Ti miért fotóztok? Titeket mi tesz boldoggá a gomb lenyomásakor? Mit szeretnétek elérni? Hova akartok fejlődni? Esetleg van harmadik, negyedik, hatodik kategória, ahova inkább sorolnátok magatokat?


 



42 comments:

  1. huh, jó kérdés.
    mindenhol egy kicsit magamra ismertem.
    egyik a munkás énem. Pénzért fotózom. Itt jobban meg van kötve a kezem, amit a megrendelő látni szeretne olyannak kell lennie a képnek, de azért erősen beleviszem a saját egyéniségemet, ízlésemet.

    a másik énem az örömfotós (örömzenélés után szabadon:) )
    fotózok digitálissal, lomóval, és kisfilmessel is. ez ugye a "keresők" közé tartozik
    a másik az emlékek archiválása, minél jobban minél szebben. ez az "igénytelenek" törzsébe tartozik :)

    úgyhogy úgy érzem, hogy egy picit mindegyik bennem van :) nem tudom melyik az erősebb :)

    ReplyDelete
  2. Most teljesen összezavartál.:))
    Az írásod után egyfajta meghasonlott, személyiségzavaros állapot kezd úrrá lenni rajtam.
    Are you talking to me? :))

    ReplyDelete
  3. a profi szó jelentése sem az mint ahogyan azt a nagytöbbség tudja. a profi eredetileg azt jelenti abból él. profi boxoló, profi labdarúgó, profi fotós. ők nem feltétlen jobbak hanem ebből élnek.
    amióta szinte minden ember kezében gép van, azóta nem szeretem meghatározni azt, hogy én hová tartozok. vagy nem is tudom, hogy írjam le de szerintem érthető.

    ReplyDelete
  4. 'a profi eredetileg azt jelenti abból él'
    ezt ezen a blogon már nagyon sokszor leszögeztük, ebben a postban sincs ez másként.

    ReplyDelete
  5. a leírás alapján kereső volnék, bár nem pancsolok itthon, de szeretem a keresztbehívott dolgokat utánozni, van lyukkamera meg polaroid, de alapvetően csak valami szép-látványos-érdekes-stb a cél.
    meg a pénz, néha :)

    ReplyDelete
  6. oké Rékuc de nem lehet elégszer hangsúlyozni mert nagyon sok ostoba van :)

    ReplyDelete
  7. analóggal fotózom, DSLR-re vágyom.
    A meglévő technikával próbálok fotózni, szép-esztétikus-igényes képeket próbálok összehozni, de csak hobbiból csinálom, mert egyszerűen a hétköznapi dolgokból így tudok "kilépni"... Bár ha befejezem a középiskolát, akkor talán kipróbálom magam a szakmában.

    ReplyDelete
  8. Iszonyú jó meglátás ez a két kategória. Asszem, én igénytelen vagyok, de azért kezdtem fotózni, hogy kereső legyek. Kemény munka lesz.

    ReplyDelete
  9. Csak a pénz érdekel, megcsinálom amit a megrendelő kér. Nem is érdekel mit csinálok, és hogyan. Iparosmeló. Ki dvd-re az archívum miatt és jóccakát.

    A másik része az, amikor előveszem a szemem, a gépem és kattintgatok összevissza. Élvezem amikor lenyomom a gombot. Úgy mondaná tanult barátom, hogy néha jobb egy expo, mint egy rossz b.szás. Fölmegy az adrenalin, nyomogatom a kis fémgombot a gépem, és kurva jó. Van, hogy megse nézem otthon a képeket, csak kiélvezem azt az időt, amikor ott vagyok és exponálok mint egy őrült. Addiktív

    ReplyDelete
  10. önmagáért a fotózásért fotózok, mert én örömömet lelem benne és más is mikor a képekre néz...a kategóriákat meg meghagyom másoknak, skatulyázzák be önmagukat és veszítsék el ezzel a szabadságot mellyel nem tudnak élni

    ReplyDelete
  11. én az igénytelenséget keresem.

    ReplyDelete
  12. a viccet félretéve, meg nehogy rékuc megharagudjon, jöjjön a vallomás: nehezen tudnám eldönteni, melyik is, és valószínű, hogy tökéletlen a döntésem, de azt hiszem, a keresőkhöz tartozom. de nem tudom. nagyon-nagyon sokszor előfordult, hogy gyönyörű alkalmat, pillanatot láttam, de mégsem vettem elő a gépemet. mert nem elsősorban a szép a fontos. sajnos még nem állok olyan szinten, hogy egyértelmű legyen az, hova is tartozom. de lelkület szerint a keresőkhöz.

    ReplyDelete
  13. ’Olyanok a képeid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ahol minden majdnem ugyanolyan, mint itt, csak egy kicsit szebb’.

    > Erre reflektálnék, mert én valami hasonlót szeretnék megvalósítani az emberfotózás terén. Elég sokat foglalkozom utólag a fotókkal és igen, még a gyerekeket is "retusálom" (nem szeretem ezt a szót), mert ha van az orra alatt egy kis odaszáradt akármi, azt minek nézegesse évtizedek múlva is a család, egy-két klikk és kiszedem.
    Sokaknak nem jó a fényképarca, valahogy életben szebbnek, kedvesebbnek látszanak és én az utómunkával azt szeretném visszaadni nekik, azt a szépséget, ami belülről jön és amit esetleg a normál fotó nem láttatna.

    Még valami eszembe jutott a bejegyzésed kapcsán: egy írás a fejlődésről, az egyik fotóstársunktól, ami magával ragadott és el is mentettem magamnak a linket. Remélem a szerző nem bánja, hogy belinkelem, én is egy nyilvános fórumban találtam:
    www.miklosrabi.com/Articles/fejlodes.htm
    Hosszú, de érdemes elolvasni, sok dologban magunkra ismerhetünk...

    ReplyDelete
  14. Szilvie en is retusalm a gyerekfotoim, szerintem is ez a termeszetes.:) Megneztem az oldalad, es tetszik amit csinalsz!

    ReplyDelete
  15. báró Csekonics09 December, 2008 09:48

    Szigorúan amatőrként - szerintem profiként meg is halnék, mert minden hobbi halála, ha 'parancsra' munkaként kell csinálni, akkor is ha épp nincs kedved.
    Ha ez a két fenti kategória létezik, akkor 'igénytelen' vagyok.
    DSLR-t használok, korábban volt (nagyon régi - Praktica FX2 annak, aki ismeri) filmes SLR (ezért kezdett el egyáltalán érdekelni a dolog), aztán kicsi digit kompakt.
    (Mikor elrontották az előhívást, mert otthoni hívó cuccom azért nincs - besokalltam és vettem egy digit gépet, csak akkor még a DSLR nagyon drága volt nekem ezért kompaktot.)

    A felszerelést persze én is szeretném fejleszteni idővel, bár ahhoz először a mostaniból kell megtanulnom a maxmimumot kihozni - a kompaktról DSLR-re váltásról is akkor kezdtem el gondolkodni először, amikor kezdtem úgy érezni, hogy jobb géppel jobbat tudnék már csinálni és nem csak elvesznék a beállítások között.

    ReplyDelete
  16. Én nem tudom mi vagyok. Kezdő! Sajnos abba a hibába estem, hogy azért fotózom, minden áron, hogy mások elismerjenek! Keresem a témát úton útfélen, de nem magamat keresem, hanem azt az "eladható" témát, ami alapján mások elismerését kivívhatom. És mások felnéznek rám. Emiatt egyik képem sem tetszik magamnak, nem látom benne azt aki én vagyok. Mert másoknak akarok megfelelni. Akkor én mi vagyok? H@lye? :o)

    ReplyDelete
  17. Szerintem itt az igénytelen szó semmilyen kontextusban sem találó. Még akkor sem ha megpróbálod megmagyarázni, hogy ez nem pejoratív jelző.
    Mert ha az általad igénytelennek nevezettek "gyakran igen magas szinten" örökítik meg a látottakat, sőt, magas esztétikai szintre törekednek, akkor már nem igénytelenek. Ez így egy oximoron.

    Ettől függetlenül én miért is fotózok? akkor kezdett el érdekelni a dolog, mikor elkezdtem utazgatni, járni a világot. Szerettem volna szép képeket készíteni, olyan képeslap minőségűt. Nem tudtam miért nem olyanok a képeim, ezért elkezdtem fotós könyveket olvasni, kezdve a Fotography for Dummies-al, pár éve még Dark Room tanfolyamot is végeztem és hívtam elő FF képeket.

    Képeim 95%-a tájkép, útikép jellegű volt, míg meg nem születtek a gyerekek. Onnantól kezdve a portré, gyerek kép dominált egy ideig. A stúdió fotózás is érdekel, de sem időm, sem helyem nincs ebbe belemerülni.

    ReplyDelete
  18. Kérem abban a segítségeteket, ha nem nagy kérés, hogy segítsetek ebből a megfelelési kényszerből kilépnek. Valahogy. Nem tudom hogy. Valami jótanáccal. Kösz.

    ReplyDelete
  19. báró Csekonics09 December, 2008 11:01

    Tényképész 2008.12.09. 09:41:45

    Kemény dió - mert szerintem ha törekedsz arra, hogy egyre jobb képeket csinálj, akkor igazából sosem leszel 100%-osan elégedett. (Legfeljebb _majdnem_ :-))
    De ez nem is baj - így legalább mindig egyre jobbat akarsz csinálni.
    Amúgy szerintem a digitális fényképezés egyik legnagyobb előnye a filmessel szemben (persze a polaroidot kivéve :-D) hogy ott helyben megnézheted, hogyan sikerült a kép, nem otthon derül ki, hogy bemozdult / életlen / lelóg valami, belelóg valami stb. És simán csinál az ember egy (tíz) másikat, aztán majd otthon kiszortírozza a jókat.
    (Ez főleg mozgó témánál jön jól - én pl. szeretek le- felszálló repülőket fotózni Ferihegyen.)

    ReplyDelete
  20. geekdoll: Nagyon köszönöm! A te oldalad is szuper, benéztem!!!

    Tényképész: A problémád kapcsán az jutott eszembe, hogy lehetne egy újévi fogadalmad az, hogy 1-2-3 hónapig SENKINEK SEMMILYEN fotódat nem mutatod meg, netre nem teszed fel, csak a "fióknak" fotózol. Közben előveszed a régi képeidet és kigyűjtöd egy mappába, ami mégiscsak a legjobban tetszik neked, amiben legalább egy picit benne vagy te magad is. Lehetne ez egy ilyen letisztulási fázis. Ismerkedés önmagaddal. És próbáld meg megtalálni azokat az embereket, akiknek leginkább számít a véleménye (elsősorban a tükörben keresd). Mindenkinek úgysem tehetsz a kedvére. Egy kedves kollégám mondta régebben az ilyen esetekre, hogy (már elnézést) "Vedd be a "lesz@arom tablettát".

    Miau, bocsánat az offért, de szerintem érdekes témát vetett fel Tényképész.

    ReplyDelete
  21. Én is reagálnék Tényképész felvetésére.
    Az egyik kedves barátom most törölte magát a Flickr-ről, mert utolérte a "de jó volna, ha az emberek elismernék és kedvencnek jelölnék a képeimet" szindróma. Azt írta nekem, hogy ha ez megtörténik, akkor az ünnep neki.
    Szerintem ez nagyon buta hiba, nem is értem igazán... (amúgy pont ezért rühellem a lehúzó kritikákat is az okoskodó.hu oldalakon, mert alapjaiban zúzza szét ennek az alkotó hobbinak a szépségét)
    Kizárt dolog, hogy akármi/bármi mindenkinek egyformán tetsszen, következésképpen tök felesleges mások elismerésére vágyakozni. Persze az nagyon jólesik -ahogy Rékuc is írta a Flickr bemutatkozó szövegében-, de igazából fikarcnyit sem számít.
    Ez olyan, mintha éveken keresztül főznél egy általad kedvelt társaságnak, de sosem ülnél le velük egy asztalhoz, mert fanyalognál a saját magad által életre keltett ízektől.
    Főzz olyat, amit szeretsz, s előbb-utóbb körbeülnek a vendégeid. Nem az ízek miatt, hanem MIATTAD.

    ReplyDelete
  22. Szóval, szerintem nem is annyira off a dolog. Elkezdtem fotózni több éve, bridge géppel csak magamnak, mert úgy éreztem "látom a szépet". Ugy gondolom láttam is a Témát! Aztán tovább léptem, jött a Rabi Miki féle 2. szakasz, a technikai őrület. D-SLR és egy fotóklub, hogy ott aztán majd megtanulom a szakma részleteit. Csalódtam! Ki kell mondanom sajnos! Semmi másból nem áll a fotósklub, csak hogy egymás képeit nézegetjük. És itt kezdődött el a "hanyatlásom". Megfelelési kényszer lett úrrá rajtam. Láttam a hozott képeket, és én jobbat akartam csinálni, hogy engem sokkal inkább megtapsoljanak. Itt lépett közbe az AKARÁS. Inenntől AKARÁS-ból kezdtem fotózni. AKARTAM a jó képet. Utaztam órákat, egy helyszínért, hogy ott majd tuti megcsinálom az évszázad NatGeo-s képét. Azért utaztam oda, hogy fotózzak! És nem azért fotóztam, mert ott vagyok. Nem voltam jelen az adott helyen, már ha értitek mire gondolok, nem voltam akkor és ott jelen. Csak az AKARÁS volt jelen. Bármit fotóztam, nem tetszett. Semmi értelmét nem láttam az adott szituációnak, de képet KELLETT gyártani amit meg lehet mutatni. És sajnos a mai napig sokkal erősebb bennem az AKARÁS, mint az őszinteség. Egy kedves ismerősöm jellemzi igy meglehetősen találóan (respect Dávid!) az igazi "művészt": "Az igazi művész Őszinte!" Na én ezt keresem, emiatt szeretnék fotózni. Hogy a képeimen ott legyen az őszinte személyiségem, egyben ezáltal az egyéni stílusom, következésképpen én magam! Remélem nem terhellek benneteket ezzel a kis agymenéssel... :o)

    ReplyDelete
  23. Tényképész: szerintem a lényeget átlátod, most már csak azt kell AKARNI, hogy ne állj be a sorba.
    Én például mindig magamnál tartom a gépemet, de már kb. 2 hete elő se vettem. Nem volt hozzá ihletem, erőlködni pedig nem akartam. Így most a régiek közül csemegézek, s azokat osztom meg másokkal.
    De soha életemben nem hagynám, hogy bármilyen csoport olyan hatással legyen rám, ami megfelelésre késztet. Sokkal többet érek én annál, semmint hogy mások alakítsák a stílusomat.
    Nehéz az egyensúlyt megtalálni. Végül is az olimpia is a versengésről szól: gyorsabban, magasabbra, erősebben. Ez előre tud vinni, ha tudod kezelni a "kudarcaidat". És ezt a szót nagyon idézőjelbe tettem! Azonban feltétel nélkül elfogadni bárki véleményét (sőt, külön azért harcolni) nem túl célravezető dolog.
    Ameddig csak ez tud motiválni, addig valami belül nem stimmel. Térj vissza gyermeki önmagadhoz, ahol semmi más nem számított, csak hogy örömödben sikítottál a csúszdán.

    ReplyDelete
  24. Tényképész:
    Itt egy érdekes írás (angolul) a fotó megosztó oldalakon uralkodó konformitásról és megfelelési kényszerről

    www.prime-junta.net/pont/Pontification/ab_Why_Flickr_Is_Better/_Why_Flickr_Is_Better.html?page=1

    Egyébként tudom ajánlani az oldal többi cikkét is, sokat lehet belőle okulni.

    ReplyDelete
  25. a_nick_mar_letezik09 December, 2008 14:32

    Hello!

    Én qrvára igénytelen vagyok! :) De nagyon szeretnék tanulni, ezért is kérdezgetek nagyon sok embert, hogy "hogy csináltad", "mikor csináltad", "mivel csináltad", mert elősorban a szociofotózás érdekel! A romák, a hajléktalanok, az árvák helyzete, stb! De ezt "igénytelenként" nem lehet fotózni, viszont ahhoz, hogy dokumentarista fotókat tudjak csinálni, mindenképpen szükséges egy kis igénytelenségből tanulni! :)

    ReplyDelete
  26. Javasolnám inkább az önkifejező és dokumentáló kategóriákat a kereső és igénytelen helyett.

    ReplyDelete
  27. Nagyon jó a kérdés. :)
    Én magamban úgy választottam szét azokat akiknek fényképezőgép van a kezükben, hogy vannak akik fotókat csinálnak, mások meg fényképeznek :) Én utóbbi kategóriába sorolom magam, szóval nem is tudom mit keresek egy fotós blogon :D

    ReplyDelete
  28. valahogy így látom én is ezeket, csak nem fogalmazódott meg még bennem, inkább csak érzésként volt jelen.
    amikor magamnak fotózok, akkor nagyjából 80/20 aránybab vagyok kereső/igénytelen.
    ha megbízás, akkor nyílván nem én vagyok az első, de többnyire próbálom úgy alakítani az illető elképzeléseit ;)

    ReplyDelete
  29. Mindkettő kategóriába beletartozom. Nem tudom, ez jó-e. :)
    Kedvenc témáim a szocio és a portrék.
    Vallom, hogy ember, vagy valami élőlény legyen a képen.
    De ami a legközelebb áll hozzám: az 'é r z é s k é p e k' kategóriája. Ami megragad, nem csak csupán tetszik, mert szép. - Több annál.

    ReplyDelete
  30. jó a kérdés :) pont ezen gondolkozam valamelyik nap. és a válasz most testet ölt.
    ebben kitudom élni magam úgy igazán. máshoz nem igazán van tehetségem (rajz,zene,sport, stb...). viszont a fotózás teljesen más. örömmel tölt el, és még jobban örülök ha sikerül egy kép, amit adott esetben én találtam ki. (lásd flickr, repressed/raw hate). és az egészet az koronázza meg, ha a képem valamiféle érzelmet csal elő abból aki megnézni. legyen az bánat, harag, öröm, akarámi.
    én személy szerint nem szeretem az előre beállított képeket. tonnaszámra gyárt mindenki makrós virágos bogaras képeket, és hasonlókat. ha egy ilyet meglátok akkor többnyire csak egy jelző fut át az agyamom: "szép". nade azon kívül?
    sokkal többre tartom azokat, ahol valami érzelmi célja volt a képnek. ahol van mire asszociálni, ahol el lehet gondolkozni egy képen, hogy "na itt most mire gondolhatott a készítő".
    illetve a teljesen spontán képek, azon belül pedíg az emberek. ez a két kategória vonz úgy igazán.
    és a teljesen kezdő kategóriába sorolnám magam :D ha úgy adódik és a visszajelzések is olyanok akkor szeretnék később ezzel foglalkozni komolyabban.
    kicsit hosszúra sikeredett, sry :)

    ReplyDelete
  31. NEkem sem tetszik ez az igénytelen kifekjezés, mert nem gondolnám, hogy az vagyok, de mindenképp ebbe a csoportba tartozom. Tetszett RabiMiki döglött tehenes diagrammja :) valóban ezen a téren is megvan ez a fajta életút. Én most a 3. szakasz leszállóágának elején érzem magam.

    Amikor kb 4 éve megvettem az első gépemet, semmit sem tudtam a fotózásról, elsősorban fizikai korlátok miatt. Nem tudtam semmit, se a technikáról, se a képek készítésének lényegéről (pl. kompozíció)...tetszett, hogy bármit le tudok fényképezni...készítettem pár jó képet is, bújtam a fotóértékelő lapokat, én magam is töltöttem fel pár képet, amíg láttam értelmét...vártam mások pozitív értékelését

    Azóta vettem tükrös cuccot, és egy jó felszereléssel a birtokomban kell rájöjjek arra, hogy a kép értékét akkor is nekem kell betenni a fotóba, ha azt akarom, valóban kép legyen és ne csupán egy bithalmaz...most hogy megvan a nagybetűs felszerelés, rám olyan értelemben kedvezően hatott, hogy megnyugodtam. Már nem keresem mások véleményét mindenáron (mindenki ismer egy-két embert, akinek számít a véleménye, és ez elég is), és kezd visszatérni belém a fotózás öröme: tetszik, lefényképezem és kész. Nem érdekelnek a látott sémák, próbálkozom. Vagy sikerül és örülök, vagy nem, de akkor is örülök. Úgy gondolom, hogy még jó 10 év előttem van ahhoz, hogy valóban igényes igénytelen legyek...de ha nem fog sikerülni, az sem baj, az a lényeg, hoogy jól érezzzem magam...

    Hogy miért/mitől érzem magam a 3-ik szakaszban? Talán azért gondolom ezt, mert már nem elsősorban a látvány a fontos nekem, inkább a mondanivaló. Jelenleg ezért ügyködöm egy képen, hogy legyen ami megérintse a nézőt...

    Más ember persze ettől különbözőbb célokkal is készíthet képeket (nem okos dolog lenézni a kellemes, szép-színes képeket azért, mert úgymond giccses). Az a lényeg, hogy mindenkinek meg tudja fogalmazni magának a kép készítésének a céljait úgymond úgy, hogy számára ez örömet okozzon.
    Ehh...bocsika :)

    ReplyDelete
  32. A te meghatározásod alapján "igénytelen" vagyok.
    Viszont:
    értem, azt amit írsz de ennek a szónak a használat szerintem nem túl találó:
    az "igénytelen" szó akárhogy is szeretnénk magyarázni pejoratív! Én főleg panoráma fotókat csinálok, 360 fokban mutatok meg tereket, néha simán gömb képben, néha ezek torzításával.
    Ettől függetlenül kereső is vagyok: szeretném elkerülni a tucat képek készítését, igyekszem fejlődni, és imádom a folyamatot magát, és persze szeretnék olyan képeket is készíteni mint a "keresők" csak éppen számomra nem túl jó eredménnyel.

    Az amit te írtál a keresőkről (és ahogy a képeidet nézem) a keresők igazából azok akik művészi képeket igyekeznek készíteni. (ergo: fotó művészek)

    Ezek után az "igénytelenekre" nem tudom, hogy mi a megfelelő jelző. Talán a "lelkes amatőrök".

    ReplyDelete
  33. A Te írásod szerint én igénytelen vagyok, és ezen a vonalon szeretnék minél magasabb szintre eljutni. A keresők csoportjába nem akarok bekerülni, mert szerintem ahhoz sokkal fejlettebb művészi érzék kell mint amivel én vagyok megáldva.
    Majdnem az összes hozzászólást elolvastam és azt tapasztaltam, hogy senki sem írta, hogy azért szeret fotózni, mert szereti ezeket a precíz és nagyon kifinomult eszközöket kezelni, mint amilyem egy fényképezőgép. Na, én ezért is szeretek fotózni, de nemcsak ezért, természetesen.
    Imádok kirándulni, hegyen, völgyön át barangolni, közben lefotózni ami megtetszik és feltöltődni lelkileg, megpihenni szellemileg.
    Egyszer majd csinálok egy lyukkamerát a barkácsolás kedvéért.:-)

    ReplyDelete
  34. Én azért fényképezem hogy a körülttem zajló világot ahogy én látom :)
    képeim a flickr.com/toroktibor lapon nézhetők meg

    ReplyDelete
  35. ...én azt gondolom, hogy ti legtöbben a publikálási lehetőség miatt fotóztok. A digitális technika hozta az internettel karöltve, hogy mindent az emberek elé lehet önteni. Szerintem a vernisszázsok és a blogok közönsége kényszeríti a fentiek "fotózási kényszerét". Lehet ez lyukkamera, hdr, vagy akármi. A kép szűretlenül áramlik. Réka párhuzamos világa jó és elfogadható magyarázat a képi világára, de nem mentség a tálalt mennyiségre. Létezik az a dimenzió, amikor a kép előbb fejben áll össze és nem a meglátni, ellenőrizni, hazavinni, buzerálni és tálalni folyamatban születik. A kattingatók még nem művészek, a szépség önmagában nem hordoz feltétlenül okoz katarzist. A fotográfia egyik "küldetése" a művész közlendőjét egy általa kiválasztott csoport számára lehetőleg érthetően megfogalmazni. Itt inkább az a technika a járatos, hogy csinálok valamit, tuningolom és úgyis van egy csoport amelyik rákattan és ujjong rajta. Ez sok minden, csak nem művészet. Az analóg technika varázsa abban volt, hogy a felvételt legtöbbször megelőzte a tervezés, jött a biztos kéz, (értsd: tudás és technika) majd a kép minimális igazítással a falra kerülhetett. Ma aki egy érdekesebbet exponál, az már művésznek hívatja magát. No de hol az üzenet, kedves felebarátaim. Szóval az exponálási kényszer, nem jelent művészi kényszert is és ezt itt sokan összekeverik. Én azt szoktam mondani: ez szar sztaniolba csomagolva. /én a gyakorló iparosok közé tartozom, akik szenvednek az amatőrök belepuncsolásától és gyűlölöm, hogy a sok galéria-mániákus eltakarja a valódi művészeket. Ki kell hogy jelentsem, én nem vagyok művész. Az expozíció hangját utoljára a "Mickey Mause" háttérzárján szerettem, de lenne mit mondanom elsősorban nektek. Csináljatok igazi kunsztokat és ne a fotográfiát maszatoljátok szét, mert a rajztanárnőtök egy idióta volt technika órán meg inkább esemesket küldtetek, mintsem hogy kibarkácsoltátok volna magatokat. folyt.

    ReplyDelete
  36. hát nem tudom, miért érzed magad ennyire fenyegetve. A digitális fotózás sokak számára egy kikapcsolódási lehetőség, hobbi... itt senki nem nevezi magát művésznek, mert nem vagyunk azok. Ez a hobbink, a teljes folyamatot beleértve, publikálással, beszélgetéssel együtt. Nem több és nem is kell többet belelátni szerintem. So, relax :) nem ártunk ezzel senkinek. Akinek mégis, jelezze!

    ReplyDelete
  37. @Terapeuta: igen. Nézegesd otthon a képeidet és tíz év múlva mutasd meg a világnak, azt amit még akkor is jónak tartasz. (Munkács Márton fotóit nézegessed, mielőtt -a van egy tükrös gépem- című hülyeséget leírnád) Természetesen, ha nem publikálsz a fenti morgás nem vonatkozik rád. Még egyszer mondom, a kép fejben születik és nem az eszköz hozza létre. A tervhez kell e megfelelő technika: film, digi, ecset, ceruza, hidegtű stb. és nem a DSLR-hez kell a terv. Azért is nyúl bele sok amatőr a "melóba" mert ha már van egy jó gépem miért ne... Ha felállítok egy DSLR-t állványra egy nagylátószögű obival, az élességet 50 cm-re állítom és nyitott blendével az esti utcát elkezdem vaktában lőni, lényegében megcsinálom az aznapi publikálható csodát. Rendes körülmények között azonban a nevezett alkotó a családjának szállítja a csodát és nem tárja azt a világ elé. Tehát mindegy, hogy hova tartozol, amíg nincs mutogatási kényszered.

    ReplyDelete
  38. @Rékuc: hmmm... nem ismerlek, tehát nem tudhatom hányszor dolgoztál valódi pénzért. Aki nem érzi magát művésznek az szerintem egy jó fej, de a fotografáló emberek nagy többsége belül annak érzi magát. Én azt állítom, hogy a mérhetetlen publikálási kényszer elsilányítja a valódi fotográfiát, a blog nyilvános és a közzétételnek célja van. Mi a cél tehát? Miért van a web ennyi ócska maníros képpel tele? Miért nem ihletet, vagy kényszert érzek a folyamatos öklendezés helyett? Miért nem irigylem a szerzőket? Velem van tehát a baj? Ez egy ártatlan játék? Nem érzi úgy a sok Publicista, hogy ő már termelni is kész? Tisztelj meg néhány válasszal!

    ReplyDelete
  39. BUÉK itt is.:))
    arcvonal soraira válaszolnék, jó hosszan, ha lehet.:)
    Van némi igazság abban, amit mond. A különböző fórumokra feltöltögetett nyaralási képek, ahol minden sarokba belelóg valami zavaró, és ahol az a csúcs, ha anya-apa-gyerekek együtt állnak a várkapuban, szóval ez valóban híg. És általában a pusztán képeket (és nem fényképészetet) kereső emberek ezekre a fotókra írják, hogy "hú, de szuper beállítás... nagyon ott van... gratulálok... jól visszaadja a hely hangulatát... ügyes vagy nagyon..." és hasonlóakat.
    Ez a nagyüzem az említett ömlesztett piac, ahol a mennyiség a legenyhébben szólva is a minőség rovására ment.
    De ez is egyfajta szabadság. Nem kell ezreket költeni filmtekercsekre, nem kell leadni előhívatni a diát, és a többi... Elég vinni egy olcsó kompaktot, és máris megmutathatom a világnak, hogy vettem egy új bóvli világító rudacskát, de nem ám akárhol, hanem a tömegnyomorrá vált, a kisembernek is elérhető sósvíz-part mellett.
    Azonban van olyan, amikor a sok nagyon jó tud lenni. Például néha órákat tudok időzni a Flickr igencsak jól sikerült képeit nézegetve. Rengeteget tanulok, hogy később az én fejemben is könnyebben szülessen meg az alap. De nyilván már nem emelem rá az objektívet minden boldog-boldogtalan témára. Azonban ez egy folyamat része volt, és pont a profik, vagy a nagyon lelkes amatőrök többszáz képeit nézegetve jutottam el idáig.
    Az pedig, hogy egy kicsit mindenki művésznek érzi magát, szerintem természetes. Itt mindenki lenni akar valaki, senki nem akar a "feledés homályába" veszni. És ehhez a nagyszámú digitális publicitás segítséget nyújt. Sokak számára olyan ez, mint egy pszichiáter.:)

    ReplyDelete
  40. borbely_szilard09 January, 2009 13:30

    Először is Boldog Új Esztendőt mindenkinek! A kérdésfeltevés nekem kicsit (vagy nem is annyira kicsit) egyszerűnek tűnik. Magam is hajlamos vagyok az embereket csoportosítani annak függvényében, hogy foglalatosságaikat miként "űzik", ezen belül természetesen a fotósokat is; de éles határt nem tudok meghúzni közöttük. Ha feltétlenül két csoportra (és nem többre) akarnám osztani a "fotósok hadát", akkor én a szó mai - akár enyhén pejoratív konotációjú - értelmében nevezném igényteleneknek az egyik (feltétlenül nagyobb) csoportot és ezt szembeállítanám az igényesekkel, akik alatt mindazokat értem, akiknek a kattingatáson és szerény minőségű dokumentáción túlmenően fontos a kép tartalma, szemlélőre gyakorolt hatása. Hogy pontosabb legyek, az állványt használó "szépségvadászó" tájfotóstól, az önmagukat kereső, állandó fejlődésben lévő "megszállottak"-ig mindenki. Szóval szerintem a fotósok között a vízválasztó a hozzáállás: mit és mennyit várunk egy fotótól és nem utolsó sorban a saját fotóinktól, illetőleg várunk-e egyáltalán valamit tőlük vagy kizárólag személyes dokumentációról, ha tetszik öncélú emlékhalmozásról van-e szó?
    Jómagam hozzáállásilag az "igényesek" sorait gyarapítom, azért csinálom, mert szeretem. Sikerélményt, megelégedést nyújt, ha egy fotóm tartalmas, legyen az akár szép, drámai, vagy humoros.

    ReplyDelete
  41. Ez a post egy kicsit megült, de most felrázom.:)
    Szóval rakosgatom fel a legutóbbi kirándulásom képeit a Flickr-re, és eszembe jutott, hogy leírom ide, amit közben érzek.
    Egyrészt óriási dolog már a képek előkészítésekor is újraélni az élményeket. Tudom, hogy ott és akkor miért emeltem rá az objektívet arra a valamire, és azt is tudom, hogy ha esetleg a képről levágok valamit, akkor azt már nagyjából a helyszínen is tudtam, hogy nem kell az oda. Akkor mégis otthagytam, hátha jó lesz valamire. Ha értitek, ahogy értem.
    Aztán jó látni, hogy mondjuk egy év alatt mennyit fejlődtem. Ugyanakkor jó azzal is szembesülni, hogy bizonyos dolgok -különböző meglátások, illetve azok megjelenítései- még mindig erős hiányt szenvednek.
    És végül egy picit az is bennem van -hiszen végtére is ezért töltöm fel a képeket-, hogy megmutassak valamit a körülöttem zajló eseményekből úgy, ahogyan azokat én megéltem. Nyilván vannak olyan fotók, amik csak nekem okoznak örömet, de jó látni, ha az valaki másban is megmozgat valamit. A sok gyakorlásnak és a szélesedő látókörnek -na meg persze a folyamatosan bővített technikának- köszönhetően igyekszem úgy készíteni a képeket, hogy azokból ne csak vizuálisan, hanem emocionálisan is gazdagodjon a szemlélő. Jó dolog, ha egy kicsit lehet "hallatni a zajt", vagy "éreztetni az illatot" is.
    Hogy ez a felvetett két kategóriából hová tartozik, az talán nem is olyan lényeges.

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!