Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Friday, January 16, 2009

Idegenvezetős sztorik II.

Rögtön az első utam katasztrófával kezdődött - hogy is másként?
Első utam egy budapesti túra volt: indulás Malmö szombat reggel, alvás Drezda, vasárnap délelőtt Prágát útbaejtve, vasárnap 6-7 körül érkezés Pestre.
Drezdában még megvacsoráztunk, lefeküdtem aludni, majd éjjel 3 körül arra ébredtem, hogy sikoltozom a fájdalomtól. (Érdekes, hogy nem a fájdalomra ébredtem, hanem a saját hangomra.) Vesegörcs! Borzalmas fájdalom, hányinger. A recepció hívott egy taxit és bementem valami kórházba. Igazi keletnémet lepukkant hely volt, de nem érdekelt, berohantam a wc-re és elkezdtem hányni.
Mire kijöttem, már várt egy orvosnő (szombat éjjel, nagyvárosban, azért ezt soha nem fogom elfelejteni, hogy nem hagytak várni egyáltalán, örök hála érte). lefektetett, kikérdezett, ironikus módon vese alakú papondekli tálkát tartott a fejemhez, mert állandóan hánytam. Az ultrahang és gyorsröntgen (beöntés és kontrasztfolyadék nélkül) nem mutatott követ. Kaptam valami lóerős fájdalomcsillapítót, majd a doktornő közölte, hogy ez csak fájdalom, nem lehet tenni semmit. Nem bírtam válaszolni, de válaszként rávicsorítottam: egyszer fájna így neki is, mindjárt nem mondaná, hogy 'csak' fájás.
A fájdalomcsillapító hatott: ugyan nem múlt el a fájás, de a vesémet hasogató kések mérete valamivel csökkent. Ellenben rosszul reagáltam a szerre és elkezdtem görcsösen rángani, a kezeim-lábaim teljesen irányításomon kívül rángatóztak-remegtek, egy nővérke lefogott, hogy ne essek le az ágyról. Néztem a málló vakolatú plafont és egy ideig szentül meg voltam győződve arról, hogy itt fogok meghalni, ebben a leharcolt drezdai kórházban.
Persze nem haltam meg, a szer végül megszűnt hatni, kaptam valami mást, meg egy levélnyi kúpot, amit eltettem és arra gondoltam, inkább a halál, mintsemhogy én ezeket felpászítgassam magamnak oda. (Másnap délben már remegve számoltam a peceket, hogy teljen le a két kúp közötti előírt idő és adhassam már be magamnak a következőt. Hát igen.)
Olyan hat óra lehetett, mire a taxi visszavitt a szállodába. Fél nyolcra volt kitűzve az indulás tovább, nem feküdtem vissza, hanem letusoltam, hánytam, fogat mostam, összepakoltam a cuccaimat és lementem a buszhoz. Néhány utas már ott cigizett és látták, hogy nem vagyok túl jól. Induláskor bemondtam a mikorfonba, hogy sajnos nem érzem magam túl jól és nem garantálom, hogy teljesen a csúcson leszek aznap. Szerencsére az utasok megértőek voltak, de még nagyobb szerencse, hogy a sofőr jó fej volt. (Ő volt a norvég óriás a bazilikás postból.)
Indulás után nem sokkal bekómáztam és eszméletlenül feküdtem keresztben két ülésen. De. 11kor, Prágában ébredtem. A sofőr felakasztotta a mikrofont maga mellé és mesélt az utasoknak, mivel jól ismerte Prágát. De még azelőtt, a német-cseh határon, egyedül elvégezte az akkoriban szükséges rengeteg papírmunkát, ami az én feladatom lett volna.
Ezután némileg magamhoz tértem és bár még meg-meglátogattam a wc-t kúpot tenni és epét hányni, kicsit normálisabban éreztem magam és egész jól végigcsináltam a hetet. Természetesen azóta sem volt hasonlóan erős vesefájdalmam.



6 comments:

  1. Jajj de jó, új bejegyzések :)))

    Olvastam amit írtál és komolyan kirázott a hideg, nem semmi mennyire kiütődtél :( Remélem nem lett folyománya a dolognak csak simán abbamaradt.

    Örülök hogy lesznek idegenvezetős sztorik. :) Szeretem őket :) Ez az egyik kedvenc gyűjteményem, könnyesre röhögés garantált:

    www.freeweb.hu/attilapapp/Szovegek/barik.htm

    Remélem a tiéd lesz a másik kedvenc :)

    ReplyDelete
  2. Én is örülök az új írásoknak.

    ReplyDelete
  3. báró Csekonics28 January, 2009 14:55

    Basszus... nem lehetett semmi.
    Végülis ki sem derült akkor soha hogy mi okozta?
    Mindenesetre jó írás, szemléletes, szinte látni a plafont a kórházban.

    ReplyDelete
  4. Prinzessin Erbsen (törölt)08 February, 2009 18:40

    @báró Csekonics: en is ezt akartam kerdezni, vegül is mi bajod volt

    ReplyDelete
  5. @Prinzessin Erbsen: vesekő volt, pár héttel később egy mérsékelten fájdalmas pisilés közben kipottyant.

    ReplyDelete
  6. Ez a sofőr egy hős :)

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!