Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Friday, July 31, 2009

A svéd gyümölcsleves

A svédek egyik kedvelt uzsonnája, a téli kiruccanások, sífutások elengedhetetlen kelléke a gyümölcsleves. No nem a magyar fahéjas, fogásként felszolgált levesére kell gondolni. A svéd gyümölcslevest a legtöbben készen vásárolják (van porból készíthető is, de arra még nem vetemedtem rá. A legnépszerűbb változat a blåbärssoppa, azaz áfonyaleves. Teljesen sima, csak néhol akad benne egy kis passzírozatlan héj vagy magdarabka. A boltban fillérekért árulják, 10 korona (250 ft) körül van egy liter. Tejesdoboz-szerű tetrapakban kapható és nagyon nagyon finom. Elég sűrű állagú, keményítővel és pektinnel sürítik. Egy másik népszerű változat csipkebogyóból készül, ez teljesen sima állagú. A piac legnagyobb részét ez a kétfajta fedi le, de vannak újítások is: én most egy vegyes gyümölcslevest kortyolgatok. Tartalma a doboz szerint: gyümölcs, víz, cukor (9%), citromsav. Magas a C-vitamintartalma és a tápértéke.
A gyümölcslevest lehet enni/inni hidegen és melegen egyaránt. Télen isteni finom termoszból inni a meleg áfonyalevest a kiránduláson. A híres Vasaloppet sífutás is elképzelhetetlen áfonyaleves nélkül: a sportolók a vitamin- és energiatartalom miatt isszák. Desszertként is találkoztam vele: hidegen tálkákba merik és egy gombóc vaníliafagylaltot tesznek a közepére.


Offtopic: fotós bross!

bross


Rigában járva nem csak néhány pompás borostyán ékszert szereztem be, hanem ezt a brosst is. Árat nem akarok mondani, de drágább volt a borostyánnál. Egy kézműves boltban leltem rá, ahol helyi fiatal iparművészek, formatervezők munkáit árulják. (A művésznő neve is megvan valahol). A bross egy asztalon hevert soksok hasonlóan ötletes és aranyos alkotás társaságában, és amikor megláttam, tudtam, hogy mi ketten rövidesen egyesülni fogunk.
Nem vagyok egy nagy fashionista, félig ismert dizájnerek műveit sem szoktam megvásárolni, de ebbe a brossba úgy beleszerettem, hogy már nem volt visszaút. A bross kb. 8cm hosszú és 1cm vastag. Filcből készült és mint látható, egy kis fényképezőgépet formáz. A művésznő kristályokkal rakta ki és egy vékony ezüstlánccal egészítette ki a művet, a láncot a brosstűre igazítva sokféleképpen variálható az ékszer.

Hát nem imádnivaló?



Friday, July 24, 2009

Hogyan készült - Lake Of Dreams

Egy újabb lépésről-lépésre utómunkát mutatok be.
A képhez egy sima 3xp HDR-t használtam fel: 3 expo, -2, 0 és +2 értékekkel, JPG formátumban generálva Photomatixxal, alap beállítások, semmi különleges.
Ezen kívül egy textúrát használtam fel a CGTectures.com weboldalról.
1. Nyissuk meg a felhasználni kívánt képet és textúrát.

ill011

2. Szükség szerint vágjuk és méretezzük át a textúrát, hogy pontosan illeszkedjen az eredeti képhez.

3. A Move (mozgató) eszköz segítségével húzzuk a textúrát a képre.

4. A Blending mode (keverési mód) legyen Overlay, az Opacity (átlátszóság) 100%.

ill31

5. Rétegek egyesítése

6. Új réteg a ctrl+j paranccsal.

7. Image > Adjust > Gradient Map. Ez egy jó kis ff konverzió.

ill041

8. Image > Adjust > Photo Filter > Sepia. Erősség 85%. (Még mindig az új rétegen vagyunk.)

9. A szépia réteg erőssége 30-40%. Nagy ecsettel az ég és a víz visszaradírozása. A fakítás csak a kastélynak kell, a többi maradhat színes.

ill061

10. Rétegek egyesítése.

11. Újabb réteg.

12. Keverési mód: Multiply.

13. Nagy és lágy szélű ecsettel (erősség: 30-40%) a kép közepének visszaradírozása > erős vignettálás hatás.

ill071

14. Rétegek egyesítése.

15. Színegyensúly finomhangolás.

ill08

16. Kész :)

drama


Thursday, July 23, 2009

A stockholmi tömegközlekedés

Egy évvel ezelőtt a BKV Figyelőn már megjelent a stockholmi tömegközlekedésről szóló írásom. Úgy gondoltam, id is kiteszem, és az egy éves tapasztalatokkal frissítem, aktualizálom.

Mint újdonsült stockholmi lakos, érdeklődve figyelem a tömegközlekedést és folyamatosan párhuzamokat vonok a BKV-val. Ez nem mindig lehetséges, mert egészen más a város felépítése: egy része kemény sziklára, másik része apró szigetekre épült, ezáltal a kiterjedése is nagy és egészen különleges kihívásokkal kellett megküzdenie a közlekedési vállalatnak, amikor a múlt század során kiépítették a tömegközlekedési rendszert.

A közlekedés két nagy tengelyen folyik: metró és autóbusz. Ezen kívül megemlítendő még a helyi vasút, amelyből többfajta is van, és a hajózás azokra a szigetekre, ahova nem vezet híd. Létezik ezen kívül egy darab villamosnak nevezhető valami is :) De a legtöbben metróval és/vagy autóbusszal utaznak nap mint nap.

A metró

Három fő metróvonal van: a piros, a zöld és a kék. Mindhárom vonal több ágra bomlik a külvárosokban, ami nagyon praktikus megoldás, hiszen ha csak a belső részeken mozgunk, akkor bármelyik zöld (vagy kék vagy piros) szerelvényre felülhetünk csak a külső állomásokon kell ügyelni, hogy melyik zöld vonalon utazunk.




Metrószerelvény az Universitetet állomáson

A metróban beléptetőkapu üzemel, jegyet és bérletet automatákban, trafikokban és az ügyfélközpontban lehet vásárolni. Nagy pozitívum, hogy sem az állomásokat, sem a szerelvényeket nem pakolták tele óriásplakátokkal és egyéb reklámmal az elviselhetetlenség határáig. A padló is reklámmentes.

A buszokról

Sokféle busz közlekedik a hatalmas kiterjedésű városban: piros ’normál’ és kék expressz buszok. Eddig Volvo, MAN és Scania gyártmányút láttam. Nagyon kényelmes, komfortos szekerek, az ülések rendesen párnázottak. A legtöbb buszon gyönyörű tisztaság uralkodik, a nap ellen védő függönyöket sem tépték le, nem koszolták össze. Annak ellenére, hogy a buszok nem járnak gyakran (csúcsidőben 5-10 perc a követési ideje a leggyakoribb járatoknak), ritkán van tömeg a buszjáratokon. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a vonalakat a budapesti 7es buszcsaládhoz hasonlóan osztották be: egy-egy területre sok járat megy, csak az utolsó néhány megálló és a végállomás van eltérő helyen. Ezzel a legyezőszerű hálózattal sikeresen megszüntették a tülekedést. Még csúcsidőben sem látni álló embert a buszon. Ami érdekes, hogy a svéd közbiztonság nem a legfantasztikusabb: nagyon magas a fiatalok körében elkövetett bűnözés: vandalizmus, kisebb rablások, verekedés. Ezért minden buszon dómkamerák figyelnek a rendre, és a sofőr kis LCD képernyőn figyelheti, hogy mi történik a buszon.  Egy csuklós járművön nem kevesebb, mint hat darab kamera figyel. Az SL teljes területén videofelvétel készül az utasokról, pardon nincs. De nem is tüntetnek ellene; az utasok belátják, hogy saját védelmük érdekében történik mindez.



SL Volvo busz



Jegyek, bérletek

A metróhálózat egészére érvényes 1 órás jegy 30 korona (720 forint). Ez a városhatáron belül a buszokra és helyi vasutakra is érvényes. Bérletből 1 napos (2700ft), 3, 7 és 30 napos létezik, utóbbi 18.630 forintba kerül* és az egész városra érvényes. A bérlet egy kis kartonfecni, hátán mágnescsíkkal, ezt a beléptetőkapuban nyíló kis résen kell lehúzni és nyílik is. A bérlet elejére a lejárati dátumot nyomtatják, ezt felszálláskor a buszsofőrnek kell felmutatni. Érvényes jegy és bérlet nélkül tehát sehol nem lehet utazni.  A buszokra ezért csak elsőajtós felszállás van, ismétlem: kb. a budapestivel azonos lakossszám mellett ez nagyon jól működik. Minden állomáson van egy peronőr, akitől lehet jegyet vásárolni, valamint ha sok poggyásszal érkezel, megsérült a bérleted stb, segít kézzel kinyitni a kaput és beenged.



Wednesday, July 22, 2009

Allemansrätten

Az allemansrätt egy igazi svéd fogalom. Szó szerint fordítva kb. annyit tesz: 'mindenki joga'. A gyakorlatban pedig hatalmas és értékes szabadságot ad az országban bóklászó turistáknak.
Az allemansrätt még a 16. századból származik, amikortól törvénybe foglalták, hogy az utazók szedhetnek bogyós gyümölcsöt (bär) és gombát az erdőben. Ez a része a mai napig érvényes, és hozzájött még sok fontos dolog is.
Néhány pont az Allemansrättből:
- Szedhetsz bogyókat és gombát és virágokat - természetesen védett virágot nem.
- Magánterületen is járhatsz, kivéve magánház kertjét és előterét.
- Ugyanígy magánterületen is sátorozhatsz 1-1 éjszakát.
- Gyalogosan és biciklivel magánútra is bemehetsz (ez általában valakinek a saját birtokán lévő, kis út, ahonnan a tulajnak joga van kitiltani a motorforgalmat)
- A természetvédelmi előírásokat és a józan észt követve rakhatsz tüzet a természetben
- Fürödni , korcsolyázni szinte bárhol lehet, a hajót kikötni és egyet-egyet éjszakázni szintén
- Magánbirtok olyan részeiről, amelyre érvényes az allemansrätt, nem lehet kerítéssel kizárni az embereket (példa: nagyon sok erdő van magánszemélyek, vadásztársaságok tulajdonában, de ezt jó eséllyel soha nem tudod meg, mert nincs elkerítve, hanem mehetsz, sátorozhatsz benne nyugodtan)
 
Az Allemansrätt persze egészen pontosan le is van írva a törvénykönyvben, de a svéd természetvédelmi hivatal szerint egyetlen mondatot kell észben tartani: Ne zavarj - Ne rongálj!

És akkor nem lehet nagy gond.

Ez még egy olyan dolog, amely a bizalomra, kölcsönös tiszteletre alapul és a svédek igen büszkék arra, hogy ez náluk évszázadok óta működik.
 


Tuesday, July 21, 2009

Óvodai kajálások

3-6 évesen ún. 'ottalvós' óvodába jártam. Kimondottan gyűlöltem, rettegtem az egész napos távolléttől (nagyon szülős voltam), kölcsönösen nem kedveltük egymást az óvodástársakkal, utáltam délután lefeküdni és a szemem sarkából nézni, ahogy az óvónők halkan járnak körbe a teremben és bizony pálcával jól ráhúznak a fenekére annak, akit ébren találnak.
Szóval nem éreztem jól magam. Az étkezések egy jó nagy lapáttal rátettek erre. Nagy, hosszú asztaloknál ettünk és eleve ijesztő volt, ahogy katonás rendben masíroztunk az étkezőbe. Itt félelmetes nénik félelmetesen hosszú merőkanalakkal tálalták az ételt. Voltak ételek, amelyeket nagyon szerettem: ilyen volt pl. a tejbelaska. Ez cukros tejben főzött cérnametélt volt, melegen tálalták (akkoriban nem volt ismeretes a később Svédországban megszokott hideg tej fogalma). Mai fejjel borzasztóan hangzik, de imádtuk, és hát a gyerekeknek tápláló is. Szerettem a bádogbögrében kiporciózott kakaót is, bár a bőrétől irtóztam, de szerencsére általában sikerült lepasszolni valamelyik asztaltársnak. És a kedvencem pedig a krumplipüre, sült csirkecomb, hagymaszósz kombó volt. Azóta is imádom a hagymaszószt és anyámat nyaggatom, hogy csináljon. (Én is tudok, de jobban esik, ha ő főzi.) Szoktak még rizskochot is adni, hallatlan fényűzésként mazsolával tűzdelve, ami szintén nagy sláger volt a gyereksereg körében.
Viszont volt pár étel, amelyek förtelmesek voltak. Ilyen volt a salátaleves. Ez sótlan-ízetlen vízben úszkáló, főtt zöldsaláta volt - el lehet képzelni. Volt még hasonló kaliberű sóskaleves is. Ezeket sosem bírtam megenni, pedig a szigorú konyhás. és óvónénik hatására sokmindent megettem, amit amúgy nem szerettem. De a leveseket soha... és ha nem sikerült megenni a levest, a konyhásnénik könyörtelenül beletették a maradék levesbe a másodikat és úgy kellett megenni az egészet. Rémes volt!
Egy másik kellemetlen élmény az óvodai étkezésekkel kapcsolatban a kanál volt. Balkezességemet nem támogatták az óvónénik és étkezéskor bizony kivették a bal kezemből a kanalat és jobb kézzel kellett ennem. De egy 3-4 éves gyereknek még nem túl fejlett a finommotorikája - örül, ha az 'ügyesebbik' kezével sikerül rendesen forgatnia az evőeszközt. Jobb kezemmel egyszerűen nem tudtam enni - nem dacból tagadtam meg az evést, de egyszerűen nem tudtam felemelni a kanállal az ételt a jobbommal. Így aztán éhen maradtam.
Anyámnak feltűnt, hogy óvoda után éhes vagyok, pedig elvileg ebédeltem. Így húzta ki belőlem, hogy nem tudok enni, mert nem szabad bal kézben fognom a kanalat. Másnap anyám bement az óvodába és beszélt az óvónőkkel. Nem tudom, mit mondott, de azután már hagytak bal kézzel enni. :)
 


Szülinapi ajándék

zoli
baz3A minap írtak a Lonley Planet Magazine folyóirattól, hogy a Bazilika című fotómat szeretnék közölni a lap képeslap mellékletében. Igen nagy megtisztelés ez, örülök neki. Nem utolsósorban azért, mert a kép pont a szülinapomon készült.
A mi családunkban a szülinap nem a bulizás, hanem a meghitt és egyszerű családi ünneplés hagyománya. Virág, torta, felköszöntés, koccintás, ajándék. Amikor Pesten éltem, távol a családomtól, értelemszerűen nem került sor ilyesmire.  Abban az évben pont hétvégére esett, úgyhogy fogtam a 350D-t, kitobit és elmentem a Belvárosba nézelődni. Írtam egy sms-t Zoli barátomnak, hogy ráér-e mászkálni pár órát. Ráért, így együtt mentünk. Este pedig összeraktam a fotót, amely azóta is a legsikeresebb képem a flickr-en (és bárhol, ahova feltöltöm).
És bár nem szóltam Zolinak és nem is azért hívtam, mégis meglepett egy ajándékkal:  a kedvenc fotómat tőle gyönyörűen kidolgozva, bekeretezve hozta. Ma is kint függ az előszobámban.
Összességében elmondhatom, hogy jól sikerült szülinap volt :)


Saturday, July 18, 2009

World Wide Photo Walk

Ma reggel az időzónánkban talán elsőként vettem részt a Scott Kelby által meghirdetett World Wide Photowalk-on. Ez egyszerűen egy fotóséta, amelyet a mai napon a világ összes pontján lebonyolítanak. Az elképzelés: amatőr és profi fotósok találkoznak, ismerkednek, jól érzik magukat és fotóznak. Magyarországon is lesz ma, ha jól tudom, kettő, kíváncsian várom az ottani képeket, beszámolókat. Hadd következzen a sajátom.
bildwA hajnali 4-kor induló fotósétára neveztem be, mivel a délutáni már betelt, mire jelentkeztem. Négykor találkoztunk hát a belvárosban. Vagy 25 bátor jelentkező akadt. A sétavezető röviden ismertette az útvonalat és elindultunk.
Nagyon örültem, hogy ennyi ismeretlen arcot látok és igyekeztem beszédbe elegyedni az emberekkel. Ez azonban hamar kudarcba fulladt. Akik korábbról ismerték egymást, szigorúan egymással mentek és beszélgettek, akik egyedül érkeztek, roppant mód vigyáztak, hogy végig egyedül haladjanak és ne érintkezzenek másokkal. A pesti Flickr és egyéb fotós találkozásokról ismerős kedélyes beszélgetés, mások felszerelésének kivesézése, próbálgatása, fotótémák közös kidolgozása és megvitatása itt elképzelhetetlennek tűnt.
Amikor láttam, hogy ez valami újfajta, hallgatag és befordulós fotóséta lesz, a (fotóstársaim áthúzva) körülöttem magányosan bandukoló fotós vadidegeneket néztem a szemem sarkából. A társaság nagy része 25 és 40 közötti férfi volt. Önállóan érkező nő rajtam kívül egyetlenegy volt; rajtunk kívül még két barátnő képviselte a gyengébbik nemet: ők vitték párjuknak az állványt és az uzsonnás táskát. (És most az olvasók azt hiszik, hogy viccelek, pedig.) A fényképezőgépek átlagosan a Nikon D300 és Canon 5D szintjén mozogtak; Nikkor obikat nem ismerek, de Canonból kizárólag piros csíkosat/fehéret láttam és folyton eszembe jutottak a magyarországi fotóstalik, ahova a népek fele kompakt vagy bridge géppel érkezik és mégis olyan nagyon jól érzi magát mindenki. Kíváncsian várom a (fotóstársak áthúzva) körülöttem magányosan bandukoló vadidegen fotósok képeit a sétáról. Nem mintha én kiemelkedőt alkottam volna: egy tótágast állított szűrős sablonképtől eltekintve a törlendő kategóriába tartozik az a 11 fotó, amit a séta végén gyomlálva ímmel-ámmal megtartottam.
A séta végén leültünk egy kis parkban és mindenki elővette a magával hozott reggelit. Néma csendben folyt a táplálkozás, néha valaki megszólalt, hogy 'hát ez bizony nem volt rossz!', mire a többiek helyeslően mormogták, hogy 'hát bizony, bizony nem!' Ez volt a séta 'social' része. Mit mondjak, elbűvölő volt.
A végén a vezetőnk tartott egy kis értekezést a fotóséta weboldaláról, ahova a jól sikerült fotók értékes nyeremények reményében feltölthetők, majd lassan szétszéledt a társaság. Új ismeretségek nem köttettek, egymás fotóit sem nézegettük meg az LCD-n. Én is hazajöttem, aludtam, most pedig megyek, mert msnen keres a cimbi, akivel a legutóbbi pesti flickr talin haverkodtunk össze.
Epilógus: Néhányan talán emlékeznek arra a novemberi flickr talira (amelyet, ironikus módon, a stockholm social n. csoport szervezett), ahol a megadott időpontban és helyszínen egyesegyedül én jelentem meg a tizenegynéhány jelentkezőből. Később érkezett egy idősebb úr is. Ennyi volt a nagy stockholmi flickr tali. Az és ezen esemény után úgy döntöttem, nem feccolok több időt, energiát és bosszúságot a svéd fotósokkal való ismeretség keresésébe.

De hogy mégse záruljon olyan kedvetlenül a post, svédül értő olvasóim derülésére íme ez a klip, amely, azt hiszem, mindent elmond. Jó szórakozást hozzá!


Tuesday, July 14, 2009

Szépia réteg - fotók színének fakítása

Amikor túl színes egy fotó - elég gyakran használom ezt az effektet.
1. Új réteg ctrl+j
2. az új rétegen ff konverzió: Image > Adjustments > Gradient Map (szebb, kontrasztosabb lesz, de lehet sima desaturate-al is, a célnak megfelel)
3. a ff képből szépia: Image > Adjustments > Photo Filter > Sepia, áttetszőség 80-90%
4. A layers ablakban az így kapott szépia réteg intenzitását tetszés szerint beállítani, én általában 30-40% erősségűre szoktam venni.

Sokszor használom hdr, acid és egyéb erős színezésű fotóknál, amikor kicsit tompítani akarom a szaturációt. Alant néhány fotó, amely megkapta ezt (de nem feltétlenül kizárólag ezt) az utómunkát

Abandoned
Fallen
A Promise...
Cyanide Skies
Springtime In The Park
Lübeck
Dollhouse


Monday, July 13, 2009

Vendégpost - Ujjé, fényképezünk!

Mai írásom egyik kedvenc íróm, a kolozsvári Méhes György tollából származik. Az ő humoros elbeszélésében, a Micsoda társaság! című könyvben találtam az alábbi sorokat a hétvégi kocafotósról. Idejegyzetelem, mindannyiunk okulására. Ki ismer magára? :)


Itt az ideje, hogy megállapítsam: nincs utálatosabb, haszontalanabb szenvedély a fényképezésnél. Azon a címen, hogy megörökíti a kirándulást, a fényképész állandóan fontoskodik, alkalmatlankodik, megállítja a menetet, zavarja az embert abban, hogy élvezze a természetet.
Ha akarják tudni az őszinte véleményemet, akkor szerintem el kellene tiltani a kirándulásokon a fényképezést.
Főleg a Vilmos atya-féle fényképezést. Mert mi van az ő képein? Homályos foltok, két-három fejű emberek árnya.
Megmutat neked egy képet, méghozzá micsoda diadallal.
- Tessék, nézd meg, Nagyfőnök.
- Hm... igen... igen... Mi ez? Tömeggyilkosság ködben? Valami ilyesféle?
Erre ő megsértődik és visszaveszi a képet:
- Vagy megvakultál, vagy egyszerűen csak bosszantani akarsz. Nagyon jól lehet látni, hogy ez az a kép, amit a strandon készítettem rólatok.
Jól emlékszem, a strandon vakító napsütés volt. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ennyi ködöt idevarázsolnia a képre. S a végén nekem kell őt engesztelnem.
[...]
Persze azért nem mindenkinek fenékig tejfel a kirándulás. Így például Bogárkának egy kazalra való burjánt kell leszaggatnia, mert az apja erőnek erejével virágszedő képet akar készíteni róla. Ő tehát tépdes, tépdes egyre savanyodó képpel. Az apja ideges lesz, rákiált:
- Vagy mosolyogsz, Bogárka, vagy kapsz két pofot!
Az ilyesmitől persze nyomban jó kedve kerekedik az embernek. Végül elkészül a tizedik virágszedő kép, akkor aztán Vilmos atya ráveti magát a fákra és felhőkre. Később sziklákat fényképez és általában mindent, ami csak útjába kerül. A fényképezési láz teljesen hatalmába keríti, így beletelik jó másfél órába, míg eljutunk a Vörös-patak völgyébe.

Sunday, July 12, 2009

NDx1000

Egy ideje megvan már az NDx1000 szűrőm, néhány hete intenzíven használom, elérkezett hát az ideje, hogy írjak róla egy kis összegzést.
Mivel a Hoya már nem gyártja a 77mm-es ND400 szűrőjét (náluk ez a megnevezése), kénytelen voltam a valamivel drágább B+W gyártó NDx1000 szűrőjét megvásárolni. Ez nem bizonyult rossz döntésnek, mivel az üveg igen jó minőségű és nem rontja a képminőséget. Egy érdekessége van: a színhőmérsékletet eltolja, a fotó melegebb színeket kap. Ez főleg felhőfotózás során hasznos, a felhők szép lilás pinkes árnyalatot kapnak, általában nem is korrigálom. Egy kis PS mentes csalás :)

A használatról
Egy szinte koromfekete üveglapról van szó. Nem is csoda, hiszen nevéhez hűen a szűrő ezerszeres záridőt generál a szűrő nélküli állapothoz képest. Ezért aztán speciális technikákhoz kell folyamodni a használata során. Először is állvány elengedhetetlen, hiszen az amúgy 1/1000 másodperces verőfényes felvétel kiexponálásához is 1 teljes másodpercre lesz szükségünk, de legtöbbször még ennél is sokkal hosszabb lesz a záridő (eddigi rekordom 7 és fél perc). Mivel a szűrőn átlátni nem lehet, előzőleg meg kell komponálni a fotót: gép állványra fel, fotó megszerkeszt, és a legfontosabb: megnézem a záridőt, majd igencsak hiányos matektudásommal megpróbálom beszorozni ezerrel. Hány másodperc lesz például 1/25 x 1000? Ezen néha megőrülök és irigykedve gondolok az iPhone tulajdonosokra, akik számára már egy külön appot is kifejlesztettek az ilyen záridők beszorzására.
(zárójel, de fontos: a kikalkulált záridőre mindig ráteszek 10-20 százalékot, tapasztalatom szerint jót tesz a képnek, kiemeli a fényeket. Nem kell félni, nem lesz zavaróan túlexpos a kép, csak részletesebb.)
Miután minden megvan, feltekerem a szűrő, BULB módba tekerem a tárcsát t és exponálok. Ehhez elengedhetetlen társ a távkioldóm: egy zsinór nélküli Hähnel kioldó. A kioldót a gépvázra csatlakoztatom, a különálló távirányítót pedig a kezemben szorongatom. Nagyon kényelmes ficsör, hogy nem kell végig lenyomva tartani a gombot a távkioldón sem, hanem 5 másodperc elteltével elengedhetem és a következő lenyomáskor lesz vége az exponak.
Utólag sajnos ki kell retusálnom pár hotpixelt, de nem vészes, főleg a 350D-hez képest meglepően kevés kiégett pixel maradt.



Wednesday, July 8, 2009

Hősies utazás

A nyári szabadságot Skoneban töltöm és a napokban elkezdtem felfedezni a környéken lévő fotóznivalókat. Egy tündéri szépségű hely a Hallamölla vízesés, amely régen egy vízimalomnak adott otthont, ma már viszont 'csak' természeti látványosság. A 21 méter összmagasságú vízesésrendszer a száraz időben is bővelkedett vízben, bőven volt hát fotóznivaló.
Viszonylag későn érkeztem a helyszínre, mert nem akartam, hogy a fák között beeső napsugarak elrontsák a fényeket. Amikor leértem a vízpartra, a Nap már alábukott a magas fák mögé, a fények tehát egyenletesek, kiegyensúlyozottak voltak.
bland1Kezdetként a partról lőttem néhány szokványos vízesésfotót, a kötelező elmosódott vízzel és partmenti kövekkel. De valami nem stimmelt. Túl messze voltam a vízeséstől! Valahogy közelebb kellett férkőznöm hozzá. A bibi az volt, hogy a parton nem vezetett ösvény a vízeséshez - ha közelről akartam fotózni, akkor kénytelen voltam a patakban odagázolni. Aki ismer, az tudja, hogy halálosan rettegek mindenféle mászástól, kúszástól és egyáltalán az aszfaltozott járdán vagy maximum jól kitaposott, széles ösvényen való sétálástól eltérő közlekedési módoktól. Egy kétméteres lejtőről is jajveszékelve csúszok le, minden magasabbnál pedig csak egy 'hagyjatok itt meghalni' sóhajjal búcsúzom a világtól. Szép kis természetfotós, mondhatom. Dehát ez van, az én bénaságommal és nem létező egyensúlyérzékemmel jobban is teszem, ha nem kezdek mászkálni. Így talán már érthető, miért haboztam a hideg víz, csúszós kövek gondolatára - főleg, hogy itt a teljes fotós felszerelésem épsége is kockán forgott.
cipo1A csábítás viszont túl nagy volt. Döntöttem. Lehúztam a cipőm, szépen belehajtogattam a zoknim, a hátizsákom pántját a derekamra erősítettem és az állványomat egyfajta vándorbotként használva nekivágtam a mintegy 30-40 méteres távnak. Az utam mentén néhány nagyobb kőszikla is hevert, ezekre lépegetve látszólag könnyebb volt a haladás. Hamarosan azonban rájöttem, hogy a patak medrében lévő kis, gömbölyű kavicsokon biztonságosabb volt a járás, mint a felszíni mohás, csúszós köveken. Gázoltam hát. A víz amúgy nem volt hideg, csak kellemesen hűvös és simogató. Az utat mintegy negyedóra alatt tettem meg - ez idő nagy részét a tanácstalan ácsorgás töltötte ki, amikor azon töprengtem, hova lépjek legközelebb és vajon hányan röhögnek a partról (szerencsére a hely teljesen elhagyatott volt, szóval ettől nem kellett tartanom).
gazolas1 Amikor megérkeztem, a legnagyobb kihívást az állvány biztonságos elhelyezése jelentette, valamint az objektíveket, szűrőket úgy tenni-venni, hogy lehetőleg ne borítsam be az állványt, gépestül és obistul a vízbe. Jávai hastáncosnő mozdulatokkal bűvöltem a szűrőt az obi elé, a távkioldót a gép kimenetébe és így tovább, majd nyolckarú Shiva-szoborként kővé dermedve vártam ki a 120 másodperces expoidőt. Egyetlen képet lőttem, többre nem volt szükség, elégedett voltam az eredménnyel. Megérte kigázolni ezért az egy képért is! A 28/1.8 objektívet és az NDx1000 szúrőt használtam, 120 másodperces záridővel.
fallw3
A visszaúton már egészen felbátorodtam, miután beláttam, hogy a 40 centis vízbe nem fogok belefulladni, sőt a mélyben rejtőző névtelen rémségek sem fognak elevenen felfalni. A végére már egészen tetszett a dolog és olyannyira kellemesen éreztem magam, hogy egy nagy kőre leültem és sokáig áztattam a lában a patakban, élvezve, ahogy a sebes sodrás simogatja a lábujjaimat.
Nevetségesnek tűnhet, hogy ennyire örültem, hogy túléltem egy erdei patakot. De nekem ez nagy lépés volt, egy csomó gátlást és görcsölést legyőztem és csak azt sajnálom, hogy nem volt tanúm, akit elkápráztathattam volna ezzel a bravúrral :)