Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Wednesday, July 13, 2011

Penge verdák!!!

Tavalyi gotlandi kirándulásom óta, amikor véletlenül belefutottam egy 'cruising' felvonulásba, menthetetlenül szerelmes vagyok a böhöm amerikai autókba. Mindig is jobban szerettem a nagy amcsi batárokat - még a csőrös kamionjaik is mennyivel menőbbek, mint az itteni tömpék! -, de a régi amcsi batárok mindennél jobban tetszenek. Mennyi anyag ment már azokba a csatahajókba! Némelyik olyan csúnya, hogy már szép, de a legtöbbje igazi klasszikus dizájnnal dicsekedhet és lerí róluk, hogy mennyi szeretettel készültek. (Rögtön lennebb a gotlandi fotók tavalyról.)



Svédországban sok évtizedes kultúrája van az americana-autók iránti rajongásnak. Ún. 'raggare' azaz rockabilly szubkultúrába tartozók tatarozzák odaadással a nagy szárnyas kocsikat, hogy aztán nyáron gyökkettővel krúzingoljanak különböző találkozókon. Recsegős hangszorókból megy a rockabilly zene (a németeknek újabban egy rockabilly coverbandjük is van, akik jelenkori slágereket dolgoznak fel), illatozik a pomáda, pinup stílusban, tetoválásokkal borítva illegnek a barátnők. Hangulatos egy banda, annyi szent. Persze sima hobbisták is vannak, akik a körítés nélkül hódolnak a régi amerikai autók szenvedélyének. (Persze európai és egyéb veteránautós egyesületek, találkozók is vannak, de azok valahogy nem annyira grandiózusak, mint ezek.)
Stockholmban hetente van ilyen összeröffenés és tegnap egy kollégámmal kilátogattunk bámészkodni. Persze fotók is születtek, természetszerűen jobbára részletképek, mert a kusza környezetben nem igazán lehet egész kocsikat fotózni. De mindegyikhez odaírtam a pontos típust és az évjáratot, szóval ha valaki kíváncsi, utánanézhet a teljes autónak. A svéd gépjármű-nyilvántartó weboldalán rendszám alapján kereshető a típus és az egyéb adatok, mindenki számára hozzáférhetően. Nem volt egyéb dolgom, mint mindegyik célbavett kocsinak lefotózni a rendszámát és itthon szépen feljegyezni, hogy milyen csodákat is láttam. Tessék tessék, frissen ropogósan.



Kedvencem az 1949-es Chevrolet Styleline volt, egy viszonylag kicsi, gömbölyded autó nőies formákkal, amely történetesen tökéletesen illett színben az aznapi körömlakkomhoz. Szerelem első látásra! Bizonyára női tulajdonosa lehetett, mert a műszerfalon a sötét türkizhez tökéletesen passzoló ciklámen selyemvirág díszelgett. Kéne! A tulajok egyébként nem feszengtek a szépen kiállított autóik mellett, hanem jobbára ültek és söröztek vagy maguk is bámészkodtak.
A legeslegérdekesebb kocsi kétségkívül egy Zimmer márkájú alkotás volt. – Figyi már – mondtam a kollégának -, ez nem pont olyan, mint egy átépített új Mustang? Mint kiderült, nem Mustangot láttam a nyolcméteres sárhányó mögött, hanem Lincolnt, de a modern autóban igazam volt, ugyanis a Zimmer a jelenben épít ún. neoklasszikus autókat. Érdekes olvasnivaló volt a weboldaluk, tetszik a koncepció és a végeredmény is, bár persze egy valódi veteránautónak egészen más a kisugárzása.

A Zimmer




No comments:

Post a Comment

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!