Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Friday, August 17, 2012

Extreme Couponing

Nézek egy sorozatot az amerikai háziasszonyokról, akik kuponok segítségével végzik a nagybevásárlást. Arrafelé halmozható a bolti és a kuponos kedvezmény, ezért egy-egy árucikket akár ingyen, vagy pár centért is elvihetnek. Általában irdatlan mennyiségeket vásárolnak fel és otthon külön szobában tárolják a zsákmányt, a heti többszáz-többezer kupont pedig katonás rendben tartják. Ebben a sorozatban legjobban a pénztári jelenetek tetszenek. A pénztáros beszkenneli az összes árut, közli a végösszeget, a hősnő felmutatja a kuponokat, amelyeket természetesen egyenként kell szkennelni. A pénztáros kivétel nélkül mosolyogva végzi a dolgát, láthatólag még élvezi is a különleges helyzetet. A mosoly akkor sem hervadt le a kasszásnő arcáról, amikor a 300 kuponból nyolc híján az összeset kézzel kellett bepötyögnie, mert elromlott a szkenner. A végén együtt izgult a vevővel, hogy mennyit sikerül lefaragni a végösszegből. Jellemzően a pénztárnál - gyakran az üzletvezető is csatlakozik a szurkolókhoz - örömmel közlik, hogy mennyit sikerült spórolni, a boltos nem fintorog azon, hogy a vevő mennyivel megrövidítette a boltot. Sőt a végén még gratulálnak is a jó munkához! Persze az is számít, hogy a rendszer abszolút megbízható, így előre kiszámítható: a pénztárnál nem derül ki, hogy ja bocs, az az áru mégsem annyi, mint amit az árcédula mond, ezt a kupont nem fogadjuk el mert csak, stb. A vevő pontosan ki tudja számítani, hogy mennyi az annyi és nem kell keserű szájízzel távoznia a boltból. Ez a hozzáállás az, amit annyira csodálok Amerikában. A boltosok pontosan tudják, hogy munkaidőben a vevőért vannak ott, és valahogy él bennük a kötelességtudat, hogy ne csak a gombokat nyomogassák, hanem emberséggel álljanak a vevőhöz és egy picivel többet nyújtsanak a kötelezőnél - going that extra mile. És ezek a pénztárosok nem túlfizetettek, egyáltalán nem...

Persze lehet azzal érvelni, hogy nem kell hinni mindennek, amit a televízióban látunk, hogy ott a TV-stáb, még szép, hogy udvariasak és kedvesek, majd hülyék lennének renommét rontani. De én azt gondolom, hogy ha a mindennapokban macerálnának, megnehezítenék a vevők dolgát, akkor ez a kuponozási kultúra sem alakult volna ki és a TV-stábnak sem lenne mit forgatnia. És ugye számos példa volt már rá, hogy magyar boltok, hálózatok bizony nem restelltek egy kis renommét rontani, csak hogy keresztbe tegyenek a vevőnek. Hirtelen egy nagyon szelíd példa jut eszembe: nemrégiben még tilos volt a hiperekben a fotózás, nehogy a vevő össze tudja hasonlítani az árakat... de elég megnyitni a Tékozló Homárt is, ha azon szeretnénk merengeni, hogy a magyar kereskedők hogyan versengenek a vevők elvesztéséért. De megjegyzem, Svédországban is elég gyenge a szolgáltatóipar, legalábbis Amerikához képest nagyon kezdők a mezőnyben, ráadásul itt drákói szigor uralkodik a kuponok terén: minden akciónál meg van húzva egy eléggé szűkmarkú határ, hogy miből hányat lehet vásárolni, no meg a különböző kedvezmények természetesen soha nem kombinálhatóak egymással.
Szóval az egészben az emberek hozzáállása tetszik, az, hogy mindenki milyen lelkiismeretesen, fakszni nélkül végzi a dolgát (a munkaundor üdítő hiánya) és hogy mennyire tudnak egymás sikerének önzetlenül örülni. És ez a hozzáállás (a műsor amúgy nem a boltosok jófejségére van kihegyezve) valamennyire mindenképpen tükrözi a valóságot.