Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Tuesday, March 4, 2014

Kalandos hétvége a mesebeli Svédországban

Élményekben gazdag hétvégém volt, és "hála" egy komisz megfázásnak, egész héten blogolhatok róla az ágymelegből. 

Párom szülőföldjén jártunk. Dalarna az a tartomány, ahol a hagyományok talán a legerősebben élnek az egész országban. Ha "az igazi" Svédországot keressük, akkor ide érdemes jönni. Dalarnában él és virul a népművészet, ünnepkor magától értetődően bújnak népviseletbe és a helyi népzenei zenekarok, zenészek nagy népszerűségnek örvendenek. A híres pirosra mázolt faházak hagyománya is innen származik: a dalarnai Falun rézbánya egyik mellékterméke a piros festék, amely szép színe mellett a fát is óvja a rothadástól. Dalarnában tényleg szinte minden faház piros! De ebből a tartományból származik az egyik legismertebb svéd ikon, a dalahäst is, amely a sötét erdők mélyén, hosszú téli estéken faragott, hagyományos gyerekjátékból nőtte ki magát világhírű "svédikummá".

Még sosem jártam itt, ezért kíváncsian vártam az utazást. A látogatás apropója a Vasaloppet volt. Ez a világ legnagyobb sífutóversenye, évente 15800 versenyző áll rajthoz. A Sälen és Mora közötti 90 kilométeres távot a 16. századi nagy király, Gustav Vasa emlékére futják. A legenda szerint ezen az útvonalon, sítalpon menekült ellenségei elől a fiatal király. A Vasaloppet roppant népszerű, a  rajthelyek az idén 10 perc alatt keltek el. Bárki nevezhet, az elitsportolóktól az amatőrökig. A svédek kimondhatatlan bosszúságára általábon norvég sízők nyerik a futamot, a győztes idő pedig 3 óra 50 perc körül van. Igen, 90 kilométerről beszélünk. 

S. a Vasaloppet hivatalos egyenkabátjában és betegellátós mellényben.

A fotón egy fehér dalahäst látható


A Vasaloppet rengeteg önkéntes munkájával valósul meg, párom gyerekkora óta segédkezik az egyik ellenőrzőpont betegszobáján. Az orvos és a nővérek is önkéntes alapon, ingyen dolgoznak, csupán a versenyzőknek is osztogatott forró áfonyaleves és zsömle a tiszteletdíjuk. 
A versenyt minden évben március első vasárnapján tartják, mi pénteken munka után indultunk Stockholmból. Úticélunk - S. szülővárosa -, Orsa ötezres kisváros Dalarna északi részén, mintegy 300 kilométerre Stockholmtól északra. 
Mint mindenhol Európában, itt is roppant hószegény tél volt és az odaút semmi jóval nem kecsegtetett. Végig havasesőben vezettünk, az úton latyak, rossz volt nézni is. Avesta mellett vacsoráztunk, a helyi nevezetességnél, amely történetesen a világon a legnagyobb dalahäst szobra.

Szombaton nem sok kedvünk volt mászkálni, de S. meg akarta mutatni a környéket, így tettünk egy autós kirándulást. Elég lehangoló volt a szürke, latyakos utakon bolyongani. De egyszer csak felkanyarodtunk egy hegyre, ahol csodálatos havas táj tárult elénk. Ez igazán váratlan élmény volt, nem is voltunk hóvilághoz öltözve, meg gép se volt egyikünknél sem, így gyorsan hazarohantunk, átöltöztünk játszós ruhába, fogtunk gépet-állványt és usgyi vissza! Igen szép fotók születtek, és jó volt végre egy kis havat, jeget látni, elvégre tél van és Svédországban vagyunk, ez így illik. Egy kiadós séta után beültünk kávézni egy helyi menedékházba, ahova a helyiek sível vagy hómobillal járnak.
Piros ház, naná-

Kilátás Orsa városára.

Mesevilág.


Mesevilág kettő.

Mesevilág bokeh-vel.

Sajnos nem ellenfényes.

A svédek így járnak kávézni!

A kávézó belülről.Természetesen mindenki letakarítja maga után az asztalt, a tálcákat a kijelölt helyre viszik vissza.

Jól jött a 4WD.

Egy kis kápolna a semmi közepén. Nyitva volt.

Mesevilág, részlet.

Álomszerű.

Vasárnap korán ébredtünk és elindultunk az ellenőrzőpontra, ahol S. szolgált aznap. Egy kis, vörös házikókból álló falucskát kell elképzelni, egy hegyi legelőn. Az egyik házikóban volt az orvosi állomás. Itt lecuccoltunk és feltöltöttük a készleteket kávéból, ivóvízből, zsömléből, no meg a Vasaloppet alatt soksok köbméterben fogyasztott forró áfonyalevesből. Ezt a svéd különlegességet a helyszínen a falba szerelt csapból hoztuk, ez is illusztrálja a fogyasztott mennyiséget. A sors fintora, hogy én meg sem kóstoltam, ugyanis délben rosszul lettem és idő előtt haza kellett mennem ágynak esni. De előtte igazán jól telt a nap. Egy hóbuckán ültem és az előttem elhaladó, tüdejüket változó mértékben kiköpni készülő sportolókat fotóztam, ezt azonban hamar meg lehet unni, mert lényegében mind egyformák.

Áfonya zubog a falból.

Amikor a fotó készült, ez az úriember már 70 kilométert sízett, és 20 még hátravan neki.

Hétfőn sem voltam túl jól, de a táj annyira szép volt, hogy rábeszéltem S.-t egy kis kerülőútra a hazaúton. Nem volt rossz ötlet, ugyanis az addig borús idő mostanra kitisztult és elénk tárult a gyönyörű napsütötte, havas táj. Vasárnap délután és hétfő reggel között 15-20 cm friss hó is esett, ezért különösen szép volt az erdő. Láttunk három jávorszarvast is, egy tehenet a két borjával. Akkor sétáltak le az útról, amikor meglátták az autót - és mi őket. Nem siették el, de aztán olyan jól elrejtőztek a fenyőtörzsek között, hogy lehetetlen volt lefotózni őket. Pár percig ácsorogtunk az út szélén és néztük egymást, aztán továbbálltunk. 

A hétfői kanyar fénypontja kétségkívül a kis híd volt, ahol a folyó gyönyörűen tükrözte a havas fákat, A kocsit nyugodtan le lehetett parkolni a híd közepén, a negyedóra alatt egyetlen autó haladt át a hídon, az is a postáskocsi volt. Dalarnában nincs forgalmi dugó!

Kilátás a Siljan-tóra.


Egy kis napfény!

Előttünk a förgeteg.

Mindennapi tükröződésünket...

... add meg nekünk ma! És megadatott!

Autóablakból.
Hjortron, avagy tőzegszeder.
Az anyukák mindehol egyformák, kipakolják az éléskamrát, amikor a csemetéjük hazalátogat. Még akkor is, ha a csemete 190 centis, kecskeszakállas rocker. Kaptunk áfonyát, vadmálnát, töklekvárt és a boltban aranyárban mért tőzegszeder-lekvárt is. Ez a sárga C-vitaminbomba az ország északi részén nő és igen különleges, semmi máshoz nem hasonlítható íze van. Magas ára annak köszönhető, hogy igen komisz, mocsaaras területeken szeret nőni és ezért macerás a szedése. S. a születésnapjára egy házilag cserzett báránybőrt és egy fajdkakast kapott a húgától és annak barátjától. Elkezdhetek hát fajdkakas-recepteket vadászni az interneten, ellenben kikötöttem, hogy a madarat nem én fogom megnyúzni. Érdekes lesz! :)

Mobilfotók:











4 comments:

  1. Fantasztikus képek, szuper beszámoló, köszi! :)

    ReplyDelete
  2. Nagyon élvezetes beszámoló, remek képekkel. Úgy ott lenne az ember...

    ReplyDelete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!