Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Tuesday, April 29, 2014

Csodákkal teli húsvét, II. rész

Ott hagytam abba, hogy szombaton széjjelfotóztuk magunkat. Szombat este épphogy töltésre dugtuk az akksikat és lementettük a fotókat, hiszen vasárnap kora reggel következett az epikus húsvét második felvonása. 
Már nem emlékszem, honnan jött a pontos ötlet, de egyik nap kitaláltam, hogy menjünk el Finnhamn szigetére. Finnhamn a stockholmi szigetvilág északkeleti csücskében, a nyílt tengerhez már egészen közel fekvő apró sziget. Legnagyobb része természeti rezervátum, kikötője sincs, csupán egy móló, ahol a komp megáll. A szigeten van egy biotanya, egy hostel és egy pici vendéglő. A hostelben foglaltunk szállást egy éjszakára.
A komp reggel kilenc előtt indult, és három órát mentünk Finnhamnig. A szigetvilágban kicsi, emberi léptékű kompok közlekednek - a fontosabb, lakott szigetekre egész évben, a turistásabb helyekre csak tavasztól őszig. Imádok rajtuk hajózni! Az ember érzi a hullámok ringatózását, és kényelmesen szemlélheti, ahogy a tényleg ezernyi sziget szép komótosan elvonul előtte. Ráadásul a szigetvilágban sokkal többet süt a nap, mint a szárazföldön. Eddig tényleg soha nem utaztam ki rossz, borús időben, mindig ragyogott a nap. 



Amint magunk mögött hagytuk a belvárost, azonnal lehúlt a levegő és a menetszél sem volt kíméletes, ezért újfent sapka-sál-kesztyű összeállításban ültünk ki a fedélzetre és azon vitatkoztunk, melyik pompás nyaralóba költöznénk be legszívesebben. A három óra így igen kellemesen telt, de végül megérkeztünk Finnhamn szigetére. A szobánkat még nem lehetett elfoglalni, ezért kiültünk egy napsütötte, meleg sziklára és bámultuk a mélykék, csillogó tengert és a fenyvesektől sötétlő apró szigeteket. Én elővettem a Trónok harcát, S. pedig szinte azonnal elaludt. Az egész utazásból talán ez a két óra volt a legjobb (és a többi sem volt szar). Csak ültünk, pihentünk, hallgattuk a csendet és a madárcsicsergést és valósággal éreztük, hogyan töltődünk fel pozitív energiával. 
A szállásunk: a házikó egyik felében volt a szobánk.
Miután beköltöztünk a szobába, mindent lecuccoltunk - igen, fényképezőt is! - és elindultunk felfedezni a szigetet. Pár óra alatt kényelmesen, fotózgatva is körbe lehet járni és rengeteg gyönyörű hely van rajta: pici rejtett öblök, ahol nyáron remekül lehet fürdőzni, magas sziklák, kavicsos partok, nádasok... Általában ezeken a szigeteken rengeteg a csupasz szikla, néha felfoghatatlan, hogy az a sok fenyő mibe kapaszkodik a gyökereivel, hiszen gyakran szinte föld nélkül élnek meg a kövön. Ezeken a sima felületű sziklákon igen kellemes séta esik - amikor száraz idő van. A nedves, sima kő iszonyúan tud csúszni, esőben el nem indulnék rajta semennyi pénzért sem. Most azonban esőnek nyoma sem volt, ezért szabadon mászkáltunk összevissza. Egy kis öbölben leültünk a napsütötte, meleg sziklára és mivel egyikünk sem teljesen épeszű, megmártottuk a lábunkat a Balti-tenger enyhén szólva is frissítően hűs habjaiban. Az igazat megvallva jólesett az egész napos jövésmenés után, és még ennél is sokkal jobban esett érezni a finom napsugarakat, amikor szárítkoztunk. Itt is üldögéltünk egy sort, majd nagy sóhajtozva továbbálltunk. Kiderült, hogy a sziget egyetlen vendéglője pont aznap nyitott ki először, és S. már korábban kinyomozta, hogy csalánleves is van a menün. Még soha nem ettem csalánlevest, de isteni finom volt és nem csípett, pedig gyanakodva kóstoltam meg. Még a máskor oly gyűlölt buggyantott tojást is megettem belőle. A második fogás pácolt-sült hering volt, tisztított vajjal, tört vörösáfonyával és burgonyapürével. Nem sok maradt belőle a tányéron! 
Ebéd után visszasétáltunk a szobánkba és megágyaztunk - hja, kérem, a hostel az hostel -, felmálháztunk fotóshátizsákkal-állvánnyal és elindultunk naplementét fotózni. Útközben találtunk egy érdekes kis öblöt, amelyet teljesen benőtt a nád. A kis földnyelv, amelyet egykoron a tenger hullámai nyaldostak, most sárga náddal volt körbevéve. Természetesen azonnal elneveztem "Dothraki Sea"-nek! A valódi tenger azonban jobban vonzott, ezért továbbálltunk egy, már korábban kiszemelt, kiszögelléshez naplementézni. 






Már szinte sötét volt, mire hazaértünk, és áldottuk az eszünket, amiért még délután megágyaztunk. Sajnos zuhanyozni át kellett menni a főépületbe, mert a szobában semmilyen víz nem volt. A zuhany viszont isteni volt, korlátlan mennyiségben, hatalmas nyomással zubogott a forró víz. Mosdás után egyikünknek sem kellett altató, "hát ez nagyon király vo..." mondat közepén aludtunk el. 
Hétfőn még volt bennünk annyi lelki és testi erő, hogy felkeltünk napfelkeltét fotózni, ami itt és ilyenkor fél ötös kelést jelent. Ezt sem bántuk meg: tökéletes víztükröt és a felkelő Nap haragos fényében lángoló sziklákat kaptunk érte cserébe.








Reggel fél nyolc körül mindketten torkig voltunk a fotózással, ezért visszamentünk a szobába, ahol összepakoltunk, rendet raktunk és végül felvonultunk a főépületbe reggelizni. Bánom, hogy az ebédlőt nem fotóztam le: múlt századfordulói hatalmas villa egykori bálterme, óriási ablakokkal, régi bútorokkal, természetesen a sziget legszebb panorámájával. Majdnem három órát ültünk itt: reggeliztünk, teáztunk és az ablak mellett, a napon ülve élveztük a meleget és a beltér szélcsendjét. 
A hajó délben indult Stockholmba, de már nem volt kedvünk aktívkodni. Kimászkáltuk, kifotóztuk magunkat. Leültünk egy kavicsos-köves partra és köveket dobáltunk a vízbe.  Megpróbáltam lefordítani, vagy legalábbis megmagyarázni S.-nek az "olcsó szorakozás hülyegyerekeknek" kifejezést, de nem jártam sikerrel. Ettől még remekül szórakoztunk és élveztük az édes semmittevést. Ez az idegkisímító tevékenység később hasznosnak bizonyult. Azt terveztük ugyanis, hogy majd a hajón megkávézunk és szundítunk egy jót, de nem számoltunk azzal, hogy rajtunk kívül Stockholm teljes lakossága aznap fog visszatérni a szigetekről. A mi kompunk egy amolyan minden-fánál-kikötő fajta volt, és bár mi nagyon jó helyeket kaptunk, utánunk hamar megtelt, olyannyira, hogy a széksorok között még álltak is. Ennyi gyerekkocsit és - elnézést - banyatankot még életemben nem láttam egy helyre begyömöszölve. Mindez nem lett volna baj, ha nem egy gyerekbőrbe bújt démon ül mellém. A 6-7 éves forma kisfiú megállás nélkül mászkált a széken, és a vele szemben lévő anyjához és nagyanyjához beszélt - volna, ha azok törődtek volna vele. A két hölgy azonban rá sem hederített, a legnagyobb lelki nyugalommal olvastak. Szegény kisfiú magát szórakoztatta, énekelt, mórikált, dumált - magának. Nagyon sajnáltam, őt is, meg azt is, hogy nem rúgott belém vagy mászott át rajtam, mert akkor legalább kipakoltam volna a két nőnek mindazt, ami a három óra alatt a begyembe gyűlt. Boldogan szálltunk le a hajóról!
A rémes hazaút viszont egészen eltörpül, jelentéktelenné válik a kirándulás egészéhez képest. Finnhamnra még bizonyosan visszatérünk!


No comments:

Post a Comment

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!