Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Tuesday, July 29, 2014

Szabadság epik, 2. rész - Dalarna

Ott hagytam abba, hogy megünnepeltük az igencsak didergős Midsommart. Hétfőn kezdődött a nagy kaland, ugyanis bepakoltunk a kocsiba és testületileg elindultunk a hegyekbe! S. mostohaapjának van egy nyaralója a dalarnai havasokban, ezt és a közeli nemzeti parkot céloztuk meg. 
A svéd havasokat nem úgy kell elképzelni, mint a Kárpátokat vagy az Alpokat. Itt nincsenek meredek sziklák, vadregényes tájak. Az ezer méter feletti magasságok is szinte észrevétlenül emelkednek ki a lapályból, olyan diszkréten, svédesen, nem hivalkodóan. Csak semmi dráma! A szerény formájú hegyek a világ legősibb hegyvonulatai közé tartoznak: sokmillió év alatt csiszolódtak le ilyen szelídre. Az efféle hegyeknek saját neve is van: a fjäll szót leginkább csak skandináv hegyekre használják, a többire pedig a berg szót.

Útközben útba ejtettük Särna falucskát, ami az utolsó település a vadon előtt. Itt tankoltunk, miegymás, és megtekintettük a norvég stílusban épült fatemplomot. A norvég befolyás tisztán érezhető Dalarna északi részein, melyek sokáig álltak norvég fennhatóság alatt. Persze esett az eső, fotózni nem nagyon lehetet..

Továbbhaladva megcsodáltuk az ország legmagasabb duzzasztógátját: a Trängslet 125 méterre tornyosul a völgy fölött. Valamiért vénségemre kialakult bennem egy nem túl egészséges tériszony, vagy nem is tudom, egyszerű rettegés, és amint áthajtottunk a gáton, szent meggyőződésem volt, hogy valami véletlen szerencsétlenség történik és lezuhanunk a völgybe. Halálra vált arccal, görcsösen szorítottam S. kezét és szinte páni hangulatban vártam, hogy vége legyen a pokoli túrának. Rémes volt! Az út szerencsére egészen stabil, zuhanásmentes úton folytatódott. Pár óra után megérkeztünk a nyaralóhoz, ami családi villának is szépen megtenné. Éppen csak hogy nincs bevezetve a víz, villany egy apró generátorból jön, ha nagyon muszáj, és fűteni is csak fatüzelésű kályhában lehet. Mesélték, hogy az öreg erdész fiatalabb korában lehúzott itt két teljes évet! A legközelebbi szomszéd jópár kilométerre volt, és azon tűnődtem, hogy vajon egy baleset, hirtelen betegség esetén mitévő itt az ember. Feltehetőleg aki így él, megtanul vigyázni magára, más magyarázatot nem találtam: még mentőt sem lehet hívni, hiszen térerő egyáltalán nem volt.





A ház maga, komfortbéli hiányosságaival együtt is, gyönyörű. Szépen berendezett, két emelet. Mi ketten a felső szinten tanyáztunk. Sajnos a kertben egyáltalán nem lehetett megmaradni, annyi szúnyog és muslinca rajzott. Lecuccoltunk és tovább is indultunk a nemzeti parkhoz, megcsodálni az ország legmagasabb vízesését. A Njupeskär nevű vízesés mintegy 75 méteren hull a mélybe. Nem lehet igazán a közelébe férkőzni, mert a folyómeder igen széles és tele van nagy, síkos kövekkel. Az egyik parton pallót építettek a turisták számára, a vízeséshez legközelebb eső rész viszont javítás miatt le volt zárva. A vízesés így is igen szép volt.



A túrázók ilyen kis kőrakásokat raknak graffitti helyett. Mi is csináltunk :)


Térképzuzmó, fenyő és áfonya
Kutyaitató a folyóparton

Kutyaitató
S. anyja, aki nagy természetjáró, mesélte, hogy évente pár hajnalon, amikor a leghosszabbak a nappalok, a Nap besüt a völgybe, egyenesen a vízesésre, és élénk vörösre festi a környező sziklákat. Ezt a látványt reméltük elkapni, ezért időzítettük így a havasi kirándulást. De most még délután volt: egy kiadós túra után ismét a ház felé vettük az irányt. A férfiak hősiesen megküzdöttek a rovarhaddal és sütöttek nekünk kolbászt. Estefelé elindultunk horgászni, de a sok szúnyog miatt páni menekülés lett a vége. A kis tó viszont szép volt naplementekor! Szenzorkosz helyett szúnyogokat retusáltam az égről...

S. és én hajnali egyre húztuk a vekkert, hogy időben odaérjünk a vízeséshez. Persze, amikor fél kettőkor kikecmeregtünk a kocsiból, észleltünk rá, hogy a napfelkelte csak fél háromkor lesz. De ekkor már késő volt visszafordulni, így egy órát ücsörögtünk összekuporodva a vízesés előtti pallón, a három és fél fokos svéd nyári reggelen. De amikor végül előbukkant a Nap, minden elgémberedett ízületről megfeledkeztünk. Szerintem megérte!



Mindeki aludt még, mikor visszaérkeztünk a házba. Mi is ágyba dőltünk és délig aludtunk. Ekkor kezdődött a második felvonás, ugyanis valódi hegyi túrára invitáltak minket az öregek. (Akik mellesleg minket megszégyenítő módon futkorásztak a hegyen.) Még érkezéskor láttunk néhány hófoltot fenn a magasban, kiderült, hogy pont oda igyekszünk. Egy kiadós séta után meg is érkeztünk a hóhatárhoz! Párszáz méter hosszú és talán ötven méter magas hófolt terjeszkedett előttünk-felettünk. Persze szánkáztunk, hógolyóztunk, pózoltunk, fotóztunk.





Aztán ideje volt továbbindulni. Itt a csoport két részre szakadt: a többiek elindultak az alacsonyabb ösvényen, én pedig az öreg erdésszel tartottam és felmásztunk a hóhatár fölé. Szédítő - és szuszogtató - dolog volt felmászni a havon, de megérte. Fent egy köves-sziklás részen át bukdácsoltam, elég béna látványt nyújthattam, és egy idő után már ott tartottam, hogy visszafordulok, de nem akartam szégyent vallani, ezért kitartottam, aminek hamarosan meglett a gyümölcse: egy olyan részhez értünk, amelyet vastag, süppenős moha fedett. Itt is kellett vigyázni, nehogy véletlenül szikla helyett egy mély lyuk legyen a mohaszőnyeg alatt, de alapjában olyan isteni volt a puha, ruganyos talajon járni, hogy minden bajom elmúlt. Itt már tényleg zavartalanul élveztem a gyönyörű tájat. Nem sokkal az erdőhatár fölött túráztunk, előttem a végtelen táj, fölöttem szikrázó kék, bárányfelhős égbolt... a sziklák között mindenütt havasi áfonya cserjéje, a köveket térképzuzmó díszítette.

Néhány kilométert tettünk meg a magasban, majd kezdtünk ereszkedni, le a többiekhez. S. elém mászott, mire én boldogan áldoztam be a vakmerő turistanő szerepét, hogy helyette ráakaszkodjak a karjára, hogy segítsen lemászni. Hiába, a lovagiasság mindig is többet fog érni nálam, mint az emancipáció!
A találkozástól még egy jó óra séta várt ránk, egyre szélesebb ösvényen. Találkoztunk egy fajdcsirkével is: az ösvény mellett lapított. S. korábban egy viperát is talált!

Hazaérkezvén már semmire nem volt erőm: összepakoltuk az ágyneműt, miegymást, és ledőltem olvasni. Az út nagy részét végigszundítottam, bár volt valami jávorszarvas-izgalom: egy tavalyi fiatal tehén az autó előtt kolbászolt át az úton. Nem volt nagyon közel, nem volt szükség fékezésre sem, de azért megilletődtünk. Évi csaknem hatezer a csak jávorszarvasos autóbalesetek száma, ebből mintegy 800 személyi sérülés következik. A jávorszarvas 170-180 centisre nő, de bikáknál nem ritkaság a 2 méteres marmagasság sem. Ehhez átlagosan 5-600 kilós testsúly társul, és mivel a jávornak szinte aránytalanul hosszú lába van, a súlya nagy része magasan helyezkedik el. Namármost az óvatlanul közeledő autó ezeket a hosszú lábakat üti el, a szarvas hatalmas teste pedig megállíthatatlanul tódul be a szélvédőn... 

A civilizációba visszatérve óriási zuhanyozás, ház körül lötyögés, pihenés, olvasás...
Anyósék háza
Szerdán S. és lánya elvonultak a közeli vadasparkba, hiúzt, tigrist, medvét meg miegymást nézni, én pedig otthon maradtam és élveztem a szabadság legelső semmittevős délelőttjét. Délután pedig megünnepeltük az egyéves évfordulónkat, de erről a következő posztban számolok be.


Wednesday, July 23, 2014

A lakásfotózásról

Mint azt a Határátkelőn is írtam, a svédek imádják a lakberendezést, és úgy általában imádnak lakni. Bármilyen társaságban elsőszámú téma a nagybetűs LAKÁSKARRIER, és természetesen mindenki pontosan képben van az ingatlanárakkal az egyes kerületekben. A svéd ingatlanirodákat magába tömörítő portál, a svéd "ingatlan.com", a Hemnet nevű oldal, az egyik legnépszerűbb weboldal az országban. Ennek megfelelően a lakáseladásnak is kifejlett kultúrája van. A homestyling mára egész komoly iparággá nőtte ki magát. Amikor egy lakás eladásra kerül, az ingatlanügynök egyeztet időpontot a tulajdonossal fotózásra. Profi ingatlanfotós száll ki a helyszínre, a homestylingot a tulajdonos vagy erre a célra szerződtetett szakember végzi. Egyik ingatlanos cég honlapján találtam egy szerény jegyzéket arról, hogyan ajánlatos a lakást előkészíteni a fotózásra és megtekintésre. 

Konyha
- Tegyük el a konyhagépeket és egyéb tárgyakat a munkalapról. A nagyobb robotgép esetleg maradhat, de lehetőség szerint pakoljuk el azt is. (Saját megjegyzés: ha drága, dizájnos robotgép, akkor maradhat.)
- Minden mosatlantól, edénytől, mosogatókefétől stb. tisztítsuk meg a konyhát.
- Az összes munkafelület legyen lehetőség szerint tiszta és üres.
- Ürítsük ki a hűtőszekrény ajtaját.
- Egy tál friss gyümölcs a konyhapulton, cserepes vagy vágott virág a konyhaasztalon kellemes benyomást kelt.

Nappali
- Tegyük el a távirányítókat. 
- Egyenesítsük ki a párnákat a kanapén.

Fürdőszoba
- Távolítsuk el a piperecikkeket (sampon, krémek, fogkefe stb.) a látható és nyitott felületekről. A szappanadagoló maradhat. 
- Ne legyen elöl használatban lévő törülköző, fürdőköpeny.
- Akasszunk ki friss, színben passzoló törülközőket.
- Rejtsük el a szennyestartót. 
- Tisztítsuk és polírozzuk a tükröt.

Hálószoba
- Lehetőleg egyszínű ágyterítővel ágyazzunk.
- Az éjjeliszekrényről tegyük el az apróságokat.
- A gyerekszoba is legyen rendezett.

Kültér 
- Ne álljon autó vagy egyéb a garázsfelhajtón. 
- A házfal mellől távolítsuk el a kerékpárt, létrát, hasonlókat.
- Ha van kerti bútor, vegyük elő és rendezzük el tetszetősen.

Általános tanácsok
- Fontos, hogy egyik szobában sem legyen rendetlenség. A túlzsúfolt szobák rendetlen benyomást keltenek és optikailag kisebbnek láttatják a helyiséget.
- Ha lehetséges, néhány bútort pakoljunk el. 
- Ellenőrizzük, hogy minden villanyégő működik. 
- A friss virág mindenhol jól mutat. 
- A háziállatok nyomát, úgymint szájkosár, tál stb., tüntessük el.
- A gyertya/mécsesfény kellemes hangulatot ad. Helyezzünk gyertyákat, mécseseket a tartókba. A fotós gondoskodik a meggyújtásukról. 
- A portörlésre és porszívózásra nem kell túl nagy figyelmet fordítani, ez nem fog számotttevően látszani a fotókon. 

Szóval nagy vonalakban ennyi. Ez a készülődés túlzásnak tűnhet, de valamelyik nap véletlenül ránéztem egy magyar ingatlanhirdetésre és elborzadtam. Kivétel nélkül mindegyik lakás mobillal vagy gagyi kiskompakttal fotózva, a képek dülöngélnek, ordít róluk, hogy valaki egy hirtelen ötlettől vezérelve egyik este körbevakuzva a takarítatlan lakást - kupi mindenhol, homestyling sehol... szép rendezett képek kizárólag a még épülő, kompjúteres látványterveknél voltak. És akkor még csak pesti, belvárosi, drága lakásokat néztem, ahol elvileg a legelitebb a kínálat. Egy rövid böngészés az ingatlan.com-om elárulta, hogy a magyar ingatlanfotózás még igencsak gyerekcipőben jár.
Ez a poszt már vagy féléve itt hever nekem vázlatban, ugyanis az ingatlan.comos fotók nem linkelhetők túl jól, én meg nem akartam hirdetésből képet ollózni, hiszen az szigorúan véve sérti a szerzői jogot. Viszont a Határátkelő kommentjeit böngészve pont ma találtam egy jó cikket a 444.hu-n, ahol mutatnak néhány magyarországi horrorpéldát. Az ő vállukra aggatom tehát ezt a terhet és linkelem a cikket, teli képekkel, nézzétek kávé helyett:
http://geccodejoakecod.444.hu/2014/06/24/100-felett/
A hivatkozott Geccdejoakecod mikroblogon számos gáz ingatlanhirdetés van, és az a legszomorúbb, hogy legtöbbjük nem az ingatlan milyensége miatt gáz, hanem a hirdető-fotós-ingatlanos trehányságának köszönhetően.
Ami még iszonyúan zavar a magyar ingatlanhirdetésekben, az a fotók hiánya. Egy-egy lakásról 3-4 fotó készül, persze kis méretben mutatják, alig lehet kivenni, milyen a lakás, hogyan helyezkednek el a szobák, stb.
Valamelyik szemfüles olvasóm igazán kifejleszthetné a magyarországi profi, igényes ingatlanfotózás koncepcióját, hogy ne kelljen ilyen borzalmakkal szembesülni, ha az embernek kedve szottyan egy kis budapesti lakáspornóra.  

Mielőtt rátérnék a svéd példára, leszögezném, hogy tisztában vagyok vele: a svéd lakások, házak egészen más színvonalon mozognak, mint a magyarországi ingatlanok nagy többsége. Jobban karban vannak tartva, nagyobb-szebb-drágább a konyha, fürdőszoba, stb. Ez főleg a nagyvárosi lakásokra igaz, de a fair play kedvéért kimegyek vidékre és egy szerényebb színvonalú lakást mutatok, hogy azt is lehet takarosan, igényesen, szépen fotózni (a hirdető is olvashatta a poszt elején szereplő listát, figyeljük csak a csempe színével harmonizáló textíliákat a fürdőszobában!). A példalakásom a 22 ezer lakosú Sandviken városkában található, ez Stockholmtól mintegy 200 km északra fekszik és forintra átszámítva 10,86 millióért árulják.A hirdetésben 17 fotó, egy alaprajz és egy térkép szerepel.


Ti beköltöznétek? Mert én azonnal.
Szóval, ha valaki késztetést érez, hogy magyarországi ingatlanfotós legyen, akkor hajrá, mert a piac ugyancsak telítetlen...


Monday, July 14, 2014

Szabadság epik: első napok és Midsommar

Van nekem a Stockholm kincsei nevű sorozatom, ahol a főváros látványosságait mutatom be képpel-szöveggel. Nos, ha Svédország kincseit kellene bemutatnom, Dalarna és a dalarnai Midsommar, azaz szentivánéji ünnepség, biztosan kiemelt helyen szerepelne. De hadd kezdjem az elején!
Svédországban a szentivánéj előestéje, ez évbenjúnius 21, péntek, mindenképpen piros betűs ünnep, munkaszüneti nap. A legtöbben csütörtökön is csak délig dolgoznak, hogy kellő idejük legyen beszerezni a kaját-piátés az ünnep komolyságának megfelelően alapozzák a hangulatot. Azt már említettem, hogy a svédek minden ünnepkor zabafesztet nyomnak, és a midsommar asztal talán legfontosabb része a pálinka, azaz itt krumpliból vagy gabonából erjesztett szeszesital, amelyet köménnyel és egyéb fűszerrel tesznek még förtelmesebbé. Ennek megfelelően a midsommar az egyik fő piaünnepnek is számít, sajnos viszonylag sokan végzik autóbalesetben, vízi szerencsétlenségben az ünnepet.

Mi "csupán" két üveg borral és 8-10 palack sörrel vágtunk neki az útnak, igaz a sörök közül egyik sem múlta alul a 10 fokot, és az is igaz, hogy több mint a felét otthagytuk itt-ott vagy hazahoztuk. A kéthetes nyaralás első etapja Dalarnába, barátom családjához vezetett. Én nem délig, hanem kora délutánig dolgoztam, és négykor, kb. másfélmillió stockholmi társaságában elindultunk észak felé. Ha valaki kíváncsi a gépsárkányra, megmutatom, igaz szégyenszemre nem saját fotó, mert novembertől nem voltunk képesek egy épkézláb képet készíteni róla. 
Az út igen jó hangulatban telt, pedig szinte végig vert az eső. Félúton megálltunk pihenni, épp nem esett, úgyhogy bementem a mosdóba. Amikor öt perccel később kijöttem, úgy zuhogott, hogy lehetetlenség volt megtenni a 10 métert a kocsiig! Roose Boltont, akarom mondani Usain Boltot megszégyenítú sprintet bevetve is bőrig áztam. Az ablaktörlő nem bírta, úgy zuhogott! Kicsit később, amikor már csak csepegett, megálltunk egy pihenőhelyen enni és nyújtózni egyet. Mindig a blogra gondolok, úgyhogy külön erre az alkalomra lefotóztam a mosdókat meg a környéket. Ez  tényleg a semmi közepén, egy elhagyatott kis pihenőhely, két asztal meg egy eresz meg egy budi, és mégis olyan hihetetlenül kellemes hangulata volt. Álltunk egy eresz alatt, majszoltam a szendvicsemet és arra gondoltam, milyen szerencsém van, hogy itt lehetek, hogy itt élhetek, hogy megállok véletlenszerűen az út mellett és ilyen gyönyörű helyre lelek. (Mobilos fotók, csak mobillal szerkesztve.) 

Lakókocsis ürítőhely, wc, urinoár és természetesen mozgássérült wc. Folyó hideg-meleg víz, szappan, papír, kéztörlő, jóillat.



Már késő este volt, amikor közeledtünk Orsa városához, de odafent északon még világosabb van a nyári éjszakában, mint errefelé. Ezért aztán tizenegy után lecsorogtunk a tópartra, mert épp felszakadozott a felhőzet és a következő látvány tárult elénk:


Élőben persze sokkal szebb volt!
Orsában S. anyja, húga, húgának pasija és az anyuka élettársa vártak tárt karokkal. Bár majdnem éjfél volt, leültünk teázni és beszélgetni. Nem csoda, hogy másnap nem keltünk korán...

 Másnap ugye péntek volt, Midsommar előestéje. A Midsommar tudvalevőleg a "nyár közepét" hivatott ünnepelni, az év legrövidebb éjszakájának ünnepe. Hagyományosan májusfát állítanak, amely még a viking időkből származó termékenységi szimbólunk. A májusfát levelekkel, virágokkal, szalagokkal díszítik. Az ország legtöbb részén pénteken, azaz az előestén van a nagy buli, Dalarnában viszont a Midsommardagen, tehát a szombat a fő ünnep. Pénteken ennek megfelelően otthon lötyögtünk, ebédre isteni heringbüfét terített az anyósom: volt sokféle házilag eltett hering, főtt tojás, ikra, mártások, újkrumpli és még sok minden más. Az ebédre hivatalos volt S. apja is - ők még a nyolcvanas években váltak el. Mármint a szülők, nem S. és az apja. Előkerült a sör, bor, brännvin. Szerencsére a családban senki nem nagyivó, ezért szolidan telt az ebéd, főleg nekem, mert én bevállaltam, hogy aznap este vezetek. Ebéd után nyilván friss svéd eper volt a desszert!
Ebéd után anyósom behívott a tisztaszobába és megmutogatta a vagyont érő népviseletét. Három teljes öltözéke is van, és jól mutatja, hogy mennyire élnek a hagyományok errefelé, ugyanis az egyik ruhát nemrégiben varrta, egy tanfolyam keretén belül. A környéken folyamatosan indul népviselet-készítő tanfolyam, ahol a vezető segít beszerezni az anyagokat, megmutatja, hogyan kell berakni a szoknyát, kihímezni a blúzt, melyik kötény legyen az ünnepi, stb stb... Megilletődve néztem a sok gyönyörű kézimunkát, a magyarnál komorabb, méltóságteljes viseleteket. Megilletődésem hamar átcsapott egy enyhe pánikba, amikor az anyuka kitalálta, hogy öltsem magamra az egyik ruhát és mutassam meg S.-nek! Tiszta sor volt, hogy ezt a kedves ajánlatot nem lehet visszautasítani, de eleinte fura volt, hogy én, az "idegen" magamra öltsem egy másik nép népviseletét. Azonban a gesztus annyira jólesett, hogy leginkább azon töprengtem, melyiket válasszam, azaz vajon melyiknek legkevésbé szűk a dereka...? Végül a nyári változat mellett döntöttünk - a téli ruha hasonló, de a szoknya fekete gyapjú. A nyári szoknya világos, vastag len, kétoldalt és hátul sűrűn berakva, csak elöl, a kötény alatti rész sima. Érdekes mód a szoknya és az ingváll egyben van. Az ingváll csatjait bőrszalaggal fűzik össze - úgy éreztem magam, mint Scarlett O'Hara, amior egyesült erővel nekiláttuk befűzni a has...derekamat! A szoknya alá fehér harisnya dukál. Elvileg járna csipkés buggyos bugyogó is, de az nem volt. A bú ujjú inget au ingváll alá veszik, és az ingre külön kerül a nyakravaló, elöl-hátul partedli szerűen szabva. A nyakravaló a legdíszesebben hímzett része a ruhának. A hajat hosszú gyapjúszalaggal szorítják le, ebbe tűzik a lenge főkötőt. Végül a kihajtott nyelves cipő következett és készen is voltam. S. majdnem hanyatt esett és mindenki körberajongott, majd kihajtottak a 8 fokos svéd nyárba az udvarra fotózkodni. Én leginkább arra ügyeltem, hogy az esőtől nedves fűben ne legyen fűfoltos a harisnya-szoknya, de azért élveztem a helyzetet!


Érdekes mód a piros kötény a hétköznapi viselet. Ünnepre zöldet kötnek a szoknya elé.


A körberajongással, fotózással, ruha eltevésével hamar eltelt a délután. Este kerti sütögetés volt, legnagyobb meglepetésemre após és S. olyan flekkent rittyentettek, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. A svédek a grillre leginkább marhahúst meg kolbászt, néha lazacot tesznek, úgyhogy kellemes meglepetés volt a flekken. 
Vacsora után elindultunk S. barátaihoz a szomszéd faluba. Ekkor már csaknem éjfél volt és engem a hetvenhét nagynyavalya mind kitört az éjszakai autókázástól, hiszen ezen a környéken inkább szabály, mint kivétel, hogy a szürkületben ott figyel az út mellett a jávorszarvas. A hetvenes úton konokul harminc-negyvennel araszoltam és folyamatosan az útszéli susnyást, erdőt figyeltem. Egykébként nyáron nagyon élvezetes Dalarnában vezetni, ugyanis a "hillbilly" népesség (ezt sok szeretettel írom) közkedvelt hobbija, hogy a garázsban egy-két-sok antik amerikai autót bütykölnek-dédelgetnek, aztán nyáron abban parádéznak. Két fő kategória van: a cirkálós és az izmozós. A cirkálósok nagy szárnyas Cadillacokban, Pontiacokban és hasonló, pasztellszínű csodákban kápráztatják a népet. Az izmozók pedig Camaro, Mustang, Charger szörnyetegekkel verik fel a falu nyugalmát.

A svédek midsommarkor kint ülnek. Ez alól nincs kivétel. Ezen az estén sem volt: az ismerősök egy ház teraszán, sátortető alatt, pokrócokba tekerve dideregtek, mint megannyi vidám múmia. Csak megjegyzem, hogy amikor kiszálltunk az autóból, épp kezdett jelezni, hogy csúszásveszély van az utakon, mivel a hőmérséklet pontosan 3 és fél fok volt. De persze kint ültünk, hiszen midsommar van! Ekkor kezdtem gyanítani, hogy erre a nyaralásra több téli holmit kellett volna csomagolnom.
Amikor a hajnali fél hármas napsütésben leparkoltuk a kocsit, lábunk alatt ropogott a zúzmarás gyep, ahogy bementünk a házba...

Másnap szombat, Midsommar napja és faluünnepély. A helytörténeti klub által üzemeltetett tanyán volt az ünnep: voltak népzenészek, táncosok, mindenféle fellépés. A nap fénypontja persze a májusfa állítása volt. De hogy ne menjek a dolgok elejébe: anyósom szerint teljesen természetes volt, hogy én népviseletben menjek az ünnepélyre. Ezt szívesen be is vállaltam, azonban szerettem volna, hogy S. is beöltözzön, neki viszont nincs viselete. Eszembe jutott, hogy az esküvőn egy barátja népviseletben volt, és a srácnak mintha túl nagy lett volna a ruha... Nosza felhívtuk, nem adná-e kölcsön? Természetesen kölcsönadta és immár ketten feszítettünk helyi viseletben! Az ünnepélyen viszont már egyáltalán nem voltunk kirívóak, tekintve, hogy az emberek legalább fele volt népviseletben, nem győztem gyönyörködni bennük!
A májusfaállítást kalákában végezték a férfiak, sajnos az én drágám toborzáskor felszívódott, ezért nem tudtam megörökíteni, ahogy a többiekkel szerencsétlenkedik. Azonban végül sikerült felállítani a fát, és kezdődhetett a tánc. Először néptáncosok léptek fel, utána össznépi körtánc következett. Mi ezt kihagytuk, inkább elvonultunk fotózkodni, majd hazafelé vettük az irányt, ahol várt a vacsora: házilag füstölt lazac! 

A férfi Orsa viselet: sárga posztónadrág, kék mellény, fehér ing és bőrkötény

Állítódik a májusfa

Csak sikerült valahogy!





Vasárnap este S.-el és apjával elmentünk horgászni. Fogni csak a botot fogtuk (haha!), de remekül telt. A tó partján nagy tüzet gyújtottunk, a szúnyogokat elriasztandó, de így is összecsíptek. A naplemente sem volt kutya, néhol a botot kamerára cseréltem.








 Szóval ez volt az első két nap... :) Folyt. köv.