Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Tuesday, September 30, 2014

Budapest



Valahogy most ez a hangulat volt érezhető Budapesten. Tudom, hogy Pest nem az ország, meg hogy turistaként más szemmel lát dolgokat az ember, de azért valami észlelhető lazaság, szabadság és jófejség lengte be a langyos őszi napokat. Voltunk pl. a Főzdefeszten, igaz, csak a legvégét kaptuk el, de mindenki jókedvű volt. És voltunk a Bálnában is, a Jónásban, ahol a csapos csaj nagyon jófej volt, adott kóstolókat és segített kiválasztani a sört. S.-t jó előre felkészítettem a BKV-ellenőrökre, erre mindegyik maximálisan udvarias és kulturált volt, kinézetileg pedig kimondottan jól néztek ki, régebb azért volt egy-két kevésbé bizalomgerjesztő arc. Az éttermekben is sokkal jobb volt a kiszolgálás és sehol egy lehúzás, pedig sok helyen nem árultam el, hogy magyarul beszélek - és ekkor sem szóltak be vagy próbálkoztak semmivel. Voltak persze kelletlen arcok is, de várakozáson felül találkoztunk olyanokkal, akiken látszott, hogy szeretik, amit csinálnak és szívesen beszélnek róla. 

Voltak persze idióta dolgok is. Pl. egyik első este felsétáltunk a Várba, gyönyörködni a kilátásban. Jó késő volt már, majdnem tíz. A turulos kapun bemenet láttuk, hogy valami rendezvényt pakolnak össze, csokifesztivál volt talán. Két biztiőr támasztotta a kaput, csokit ettek, nem vettek tudomást rólunk. Továbbsétáltunk a Jenőszobor alatt, kicsit tovább van egy ilyen kiugró, oda mentünk ki kilátást csodálni meg romantikázni. Ekkor jön egy őr, hogy zárnak és menni kell. Ilyet még nem is hallottam, hogy a Várat csak lezárják. Hisz az közterület, nem? Olyan, mint egy utca. Mi az, hogy egy utcát, vagy egy teret csak úgy lezárnak, és egyébként is miért, hiszen a fesztiválnak már vége volt, a bódékat elvitték, pont hogy akkor kellett volna ismét kinyitni a teret, ha esetleg addig belépős volt vagy valami. Nem hiszem, hogy máshol ez megtörténhetne, hogy egy abszolút nyílt és nyilvános közterületet csak úgy lezárnak, egy nemlétező fesztivál ürügyén, és nem is táblázzák ki, hogy este 10 után szíveskedjenek máshol kilátni, hanem egy angolul nem tudó őr kolbászol fel-alá és kiabálva hajtja el a látogatókat. De úgy voltam ezzel, mint amikor az ember szakít valakivel: elkezd hiányozni az illető, olyankor érdemes visszagondolni, hogy miért is szakítottunk? Megvoltak annak az okai. Bosszúból lebattyogtunk a Batyira és a Nagyinál betoltunk egy halom palacsintát. A Nagyiban a csaj is irtó jófej volt.
Meg amikor mentem a bankba megszüntetni a nem használt bankszámlámat. Vittem az útlevelemet. De a tisztviselő közölte, hogy a pénzmosási törvény értelmében igazolni kell a lakcímet is. Nem volt fontos, hogy az útlevelet a világon mindenhol elfogadják teljes értékű személyazonosítónak: a magyar banknak - állítólag a magyar törvények értelmében - kell a lakcímkártya, nehogy egy nullszaldós bankszámlalezáráskor pénzmosást kövessek el. Az is hidegen hagyta, hogy Svédországban nem ismerik a lakcímkártya fogalmát, hasonló dokumentummal tehát nem rendelkezem - ilyen esetben lakásvételi szerződés vagy ügyvéd/közjegyző által lepecsételt igazolás kell a lakcímemről.  Tiszta szerencse, hogy még megvan a magyar lakcímkártyám, legközelebb viszem nekik (az viszont tök jó, hogy sikerült kibányásznom a telefonos azonosítómat, így tudok egyenleglekérdezni, meg a következő utazás előtt több órás időbefektetéssel alaposan utánajárni, milyen iratpaksamétát szolgáltassak be a számlalezáráshoz, esetleg főkonzuli kérelem is kell-e hozzá), addig meg fizetem a nem kevés számlavezetési díjat tök fölöslegesen. Kicsit nagyképűen azt is mondhatnám, hogy szerencsére van miből, de azért bosszant az ilyen fölösleges akadékoskodás, meg az egyszerű polgár szivatására kitalált hülye szabályok. Mert úgy látszik, sok tekintetben még mindig a magyar van a rendszerért és nem a rendszer a magyarért, ami gáz. 
De remélem, hogy a mostani fiatal generáció felnő, átveszi az irányítást, és akkor olyan főnökök és miniszterek kerülnek pozícióba, akiknek eszébe se jutna hülye, szivatós törvényeket és szabályokat hozni. 

Egyébként tök turistás dolgokat csináltunk, túlságosan is, de hát ez van, ha az ember először mutatja meg a várost egy nyugatinak. Ráadásul az ötker közepén laktunk, elkerülhetetlen volt a Párisi udvar meg a Dunakorzó. De azért jókat ettünk (köszönjük, Gerlóczy!!), voltunk Gyömrőn a muzeális, 40 éves sárga busszal, na az garantáltan antituristás volt! Voltunk a Kerepesiben, azt ugye sose hagyom ki. Sőt még a Tescoban is voltunk, késő este, az Arénában, mivel este tízkor jöttünk rá, hogy nem vásároltunk be a horvát kirándulásra. Naponta 10-15 kilométert gyalogoltunk, és valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a világon, akinek sikerült egy kéthetes pesti (+horvát) üdülés után két kilóval könnyebben és három cm karcsúbb derékkal hazatérnem. Pedig ettünk lángost, meg életemben először langallót (finom!), meg kürtőst, meg hortobágyi palacsintát, meg citromparfét, meg söröztünk.
A legjobb viszont az volt, amikor utolsó este vacsora közben S. elkezdte böngészni az utakat, hogy mikör jöhetünk legközelebb :)


4 comments:

  1. Jópofa ez a magyar turista Budapesten kicsit külföldi szemmel (is) :)

    Budapestről sokszor magam is megállapítom, hogy gyönyörű, és milyen szerencsések is vagyunk, hogy ilyen szép helyen élhetünk, de benne élve a problémákat is felnagyítva látjuk (sokszor fölöslegesen - de hát ilyenek vagyunk).

    Sajnos a bürokrácia nem csökkent, hanem nőtt, bár a kommunikáció nem ez. Ugyan valóban vannak törekvések az egyszerűsítésre, és lehet, hogy ezek egyszer sikerrel is járnak, de amíg egy hivatalnak egy kétezer forintos tételt csak területi-járási-megyei-fővárosi-minisztériumi útvonalon oda-vissza megjáratva lehet öt hónap alatt öt engedélyeztető aláírással megigényelni és megvenni, addig ne is csodálkozzunk, hogy a hivatalnokok sem túl lelkesek (ez egy konkrét történet).

    ReplyDelete
  2. Jahajj, én nagyon bírom az otthoni ügyintézéseket. Ha lenne fegyverem, már eleve úgy mennék DD. Egyébként meg úgy kell bemenni hogy mindegy mit mond az ügyintéző, el akarom intézni és addig ki nem jövök míg nem sikerül. Kihívatom a főnököt, rámegyek a netre, mert viszem azt is, megmutatok jogszabályokat hogy értsék is meg ne hazudjanak, szóval kabaré
    Turchi

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát én pedig arra a következtetésre jutottam, hogy ha a pult mögött jéghidegen mosolygó csúszómászó azt mondja, hogy "nem", akkor én abból se könyörgéssel, se érvekkel, se fenyegetőzéssel nem fogok "igent" varázsolni. Beláttam, hogy személyiségemtől fogva sem rokonszenvet, sem félelmet nem tudok kiváltani ezekből az emberekből, amelyet a javamra fordíthatnék. Arra pedig nem akarok az egészségemből és a lelki békémből áldozni, hogy meddő beszólogatásokba és vitákba elegyedjek, amelyek csak arra jók, hogy feldúlt állapotban, ámde ugyanúgy dolgom végezetlenül rohanjak ki az irodából. Szóval csak annyit mondok, hogy "sejtettem, hogy ma ezt nem fogom tudni elintézni, köszönöm és viszlát", majd kisétálok és letudtam a dolgot, és áldom az Eget, hogy van állásom és a költségvetésem radarján egyáltalán nem jelenik meg a számladíj még éves szinten számolva sem. Két év múlva ismét rááldozok a dologra tíz percet, időközben pedig sokkal jobb és boldogabb életet élek, mint a pult mögött jéghidegen mosolygó csúszómászó, bármelyik főnöke vagy a magyar törvényhozók külön és összesen.

      Delete
    2. Hát igen, ki hogy tudja levezetni. Félelmet és rokonszenvet én sem tudok kiváltani sajnos, de van amit időre el kell intéznem ezért nem hagyhatom ott. Azt hiszem én halálra idegesítem őket. Az tény hogy ezzel magamat is de a cél érdekében majdnem mindent.
      Turchi

      Delete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!