Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Saturday, December 27, 2014

Karácsonyi kiruccanás - Fredriksborg Slot, Dánia

Az egyik legjobb dolog Dél-Svédországgal, hogy olyan közel van Dánia. Remek kirándulásokat lehet tenni olyan helyekre, amilyenekről Svédországban még csak nem is álmodnak. Közismert, hogy mennyire oda és vissza vagyok a szép, pompás épületekért - ebből a műfajból a svédek nem éppen kényeztetnek el. Egyrészt sokáig roppant szegény ország volt, másrészt érezhető, hogy messze vannak a kontinensről, nem ért el odáig a legújabb divat, nem látogattak oda a legjobb mesterek. (Amiért nem hibáztathatjuk őket; 1650-ben René Descartes tüdőgyulladásban halt meg Krisztina királynő stockholmi palotájának cúgos falai között.)
Dániában, bár a francia és oszták pompától messze elmarad, egészen más a helyzet. A dán barokk jó díszes, sötét, nehéz, faberakásos, szinte nyomasztó. (Olvasom, hogy a kastély holland reneszánsz stílusban épült, de nekem mégis tiszta barokkos, főleg a berendezése.) A Rosenborg kastélyról már többször megemlékeztem, ezúttal a sokkal nagyobb, egykori királyi palotába, Fredriksborgba látogattunk el. Ez Koppenhágától mintegy 30 kilométerre, egy takaros kis városkában fekszik. Igazi mesepalota, délután ezüsthangú harangjáték muzsikál a toronyban. Az ember szinte várja, hogy a kis tó tükrén táncraperdüljön a papír táncosnő. A fenti fotó néhány évvel ezelőtt készült. Párszor már jártam itt, legutóbb nyáron, amikor a parkban sétáltunk, de most jutottunk be először. Elképesztően szép minden terem, a trónterem és a templom Skandináviában páratlanul díszesek. Nagyon tudom ajánlani a kastélyt mindenkinek, aki Koppenhágába látogat. Helyi vasúttal is könnyedén elérhető. A mérete pont akkora, hogy az embert lenyűgözze, mégse akkora, hogy 2-3 óra alatt ne lehessen kényelmesen bejárni. Szép idő esetén a hatalmas park minimum megér ugyanennyi időt!
Elnézést a hosszú, görgetős posztért, de sok mindent meg akartam mutatni a kastélyban látható műtárgyak közül, és a Google+ albumkezelője jelenleg nem engedi meg, hogy diavetítést ágyazzak be a blogba. Nem igazán tudom, hova töltsem fel a blogra szánt fotóimat. Jelenleg a G+-ot használom, de mint mondom, nem engedi a diavetítés beágyazását. A Flickr-re csak a legjobb fotóimat akarom kitenni, ide pedig azért pakolok mobilfotót meg mindenfélét. Ha valakinek van valami jó ötlete, ne tartsa magában. :)
 
Ez még a délsvéd dűnék varázsa, pár centis hó alatt.

Öresund híd

Magyar kitüntetett címere a kastély folyosóján. Vajon ki lehetett?

Kilátás az ablakból a várudvarra és a városkára

Anders Fogh Rasmussen, Dánia egykori miniszterelnöke

Csajos :) Amikor ezt fotóztuk, jött egy teremőr és félrehúzott egy függönyt, hogy jobb fényünk legyen.

Ez a szúrós szemű öregasszony egyből rokonszenves volt!


A dán királyok nagyon szerették az intarziát. Mindenhol van belőle.

Kéne!


Nipp dzsungel.



Only in Denmark: a koronázóterem mennyezetén az egyik kazettát a pálinkafőzőknek szentelték.

ZOMG!!! A koronázóterem.

Alexandra dán hercegnő, angol királyné.


Kilátás a kastélyparkra







Rozmárcsont díszítések a mennyezeten

A palota temploma, fenti oldalfolyosó

Templom, részlet

A templom orgonája

Nem épp píszí: Horthy címere a templomban, az elefántrend kitüntetettjei között

Tapéta

Templom

Ahol az introvertek ülnek :)











Jégbe dermedt mesekastély



4 comments:

  1. "A fenti fotó néhány évvel ezelőtt készült." - háhá, emlékszem, még én is retusáltam belőle egy verziót :D

    ReplyDelete
  2. Nagyon jó vagy abban, hogy felkeltsd az ember érdeklődését. Tudom, hogy itt nem csak a legjobb fotóid vannak, de azért van néhány nagyon szép itt is. Jó poszt, jó volt olvasni.

    ReplyDelete
  3. "Magyar kitüntetett címere a kastély folyosóján. Vajon ki lehetett?"
    Széchényi Dénes, diplomata volt a századfordulón

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! Elindultam a nyomodon és még a "Sarvari" szótöredék is stimmel. A címer is, lehet azt illett volna felismernem.
      Menő, hogy ezt így tudtad és le is írtad :) köszi mégegyszer.

      Delete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!