Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Saturday, June 27, 2015

Valamelyik este az ég

Nagyon komly felhők voltak egyik este. Éjfél körül készült a kép, csak úgy papucsban leszaladtam a ház elé megörökíteni a különös jelenséget. 




Wednesday, June 24, 2015

Zene



Cramer - Piano Concerto No. 5 in C Minor, Op. 48 - Akiko Sagara
- annak is a harmadik tétele: Rondo A L'hongroise


Friday, June 19, 2015

Naplemente Rättvikben és Midsommar

A Midsommart ismét S. családjánál, Dalarnában ünnepeljük. Ma este egy tipiben grilleztünk! Volt kecske, ami ízre finom, de nagyon rágós. Az őz viszont omlós puha volt. Először kint ültünk, de aztán megsokasodtak a szúnyogok, behúzódtunk előlük a tipibe, ahol középen tűzhely van, azt körbeültük. A tetőnyíláson egyenes oszlopban távozik a füst, kényelmesen üldögéltünk a szúnyogmentes miliőben. A többiek még lent ücsörögnek, beszélgetnek. Én elvonultam lefeküdni, olvasni. 
Tegnap fantasztikus élményben volt részünk. Útközben Rättvik városka mellett haladtunk el, amely gyönyörűen fekszik a hegyoldalban a Siljan tó partján. Épp amikor kinyílt előttünk a táj, a rádióban elkezdődött Beethoven 9. szimfóniája. Felkanyarodtunk egy tetőre és néztük a felszakadozó felhők között előbújó Napot. Annyira szeretem, hogy mindketten értékeljük ezeket a pillanatokat és soha nem sietünk annyira, hogy ne élvezzük ki őket. Ültünk a kocsiban, hallgattuk a fenséges zenét és gyönyörködtünk a hasonlóan fenséges látványban. Így leírva semmiségnek tűnhet, de ennek az évnek egyik legszebb emléke lesz!
Miután elhangzott a szimfónia, legurultunk a hosszú mólóhoz, ahol épp elkaptuk a naplementét. (Mobilfotók)







Thursday, June 11, 2015

A munkáról - III. rész - Jóságok

Munkaidő és szabadság
A munkaidőm heti 38,75 óra. Ez úgy jön ki, hogy kilenc hónapig picit többet dolgozunk, viszont a három nyári hónap alatt egy órával rövidebb a munkaidő. A normál munkaidő 8.15 és 17 óra között van, de 7.00 és 9.00 között rugalmas kezdés van, természetesen a munkaidő vége ehhez igazodik. 9 és 16 óra között elérhetőnek kell lennünk telefonon, minden szükséges rendszerhozzáféréshez. Nyáron ez 9 és 15 közöttre módosul, mivel ilyenkor a munkaidő is 8.15-16 óra között van. Magyarán most jó világ van, ha háromkor sikerül lelépnem, akkor egész sok minden belefér még a napba, lehet kirándulni, piknikezni, az edzőteremben is kevesebben vannak. Pénteken állítólag kajakozni megyünk munka után, már persze szélcsend esetén.   Update: faszán begyulladt a csuklóm, lajakozás lefújva. :(
A szabadság évi öt hét, azaz 25 nap. Ebből három összefüggő hetet köteles kiadni a munkáltató a nyári időszakban. Én roppant közkedvelt vagyok minden csoportban, ahol dolgozom, mert általában tavasszal és ősszel szeretek szabadságra menni, ezáltal nem versengek a nyári hetek elosztásában. Ezért általában a karácsonyi szabadnapok elosztásában elsőséget élvezek.
A legtöbb svéd munkahelyen megadják fizetett szabadságnak - a szabadnapokon felül - a nagyobb ünnepek, mint pl. Valborg, előtti félnapot. A mi cégünk elvette ezeket a félnapokat és helyette adott 20 órányi extra szabadságot, amit akkor vehetünk ki, amikor akarunk. Ezzel a multikulturális környezetet segítik, mivel így mindenki saját ünnepei, igényei szerint alakíthatja a szabadságát. A gyakorlatban tehát 27.5 nap szabim van.

 Az ágyam a tavaszi konferencián. Ketten osztoztunk egy kétágyas szobán, amiből egy kis nappali nyílt, ahol ezt a kinyitható kanapét találtuk. Így külön helyiségben aludtunk.

Konferenciaközpont svéd módra
Konferenciák és egyéb kirándulások
A cég évente két kisebb és egy nagyobb konferenciát szervez. A kisebbeket csak a csoportnak (kb. 15-en vagyunk), a nagyot a részlegnek szervezik, ebből 4-5 van a cégnél és több száz embert foglalnak magukna. A konferenciákat a fővároshoz közeli, szebb helyen, erre specializált, mondhatni szerényebb kastélyszállókban rendezik. Persze nem valami Festetics-kastélyt kell vizionálni, az itteni kastélyok olyanok, mint Magyarországon egy-egy szebb kis kúria, a főépületben van az étterem és esetleg egy-két konferenciaterem, mellette piros faházakban az egyszerű, de takaros vendégszobák. Az év fénypontja pedig az őszi nagyszabású buli, ahova az összes svédországi alkalmazott hivatalos és mindig van valami őrült happening. Egyik évben a Globen arénát bérelte ki nekünk a cég, ott volt a bankett és a buli.
Minden tavasszal lehetőség nyílik meglátogatni néhány érdekes helyszínt. Tavalyelőtt voltam én is. ellátogatunk egy barlangba, ahol az adatforgalmat, hívást bonyolító szerverek állnak. Ez állati érdekes volt: a hegy gyomrába robbantott üreg katonai minősítésű, atombiztos bunker, belépni dupla kapun kellett, végig egy kamera felé fordulva, hátizsák és más táska nélkül... Utána pedig felvittek a háztetőkre, ahol az antennaszerelő és karbantartó kollégák beszéltek a munkájukról. 

A fizetés és a jövő.

A jövedelmem sajnos nem publikus :), svédek között az egyik legnagyobb tabutéma. Más, főleg kolléga fizetésére rákérdezni big no-no. Annyit mondhatok, hogy eddig viszonylag keveset kerestem: az országot átlagot sem értem el, nemhogy a stockholmi átlagot, ami az országosnál jóval magasabb. Ez persze önmagában semmit sem mond. Viszont a munkánkhoz képest is rossz volt a fizetésünk, ezért az idén jócskán emeltek rajta a teljes csoporton belül. Elégedett még mindig nem vagyok, sőt jeleztem, hogy ha ez így marad, akkor nem kizárt, hogy más állás után nézek. Ami önmagában kemény dió, mert egyrészt eléggé specializált munkakörben dolgozom, másrészt csakis olyan állást tudok elképzelni, amelyet legalább annyira szeretek és élvezek, mint ezt a jelenlegit, azok pedig köztudottan nem nőnek a fán. A cég profilját, imidzsét is szeretem és nem esik nehezemre képviselnem, szóval mindenképpen cégen belül szeretnék maradni, főleg mert szeretem a nagy multi által nyújtott biztonságot: ha meg is szűnne az állásom, cégen belül sok lehetőség marad az áthelyezésre. Ezen kívül nem becsülöm alá, hogy van egy biztos, állandó állásom, elfogadható fizetéssel, korrekt feltételekkel, ez a mai világban bizony itt is kincset ér.



Tuesday, June 9, 2015

A munkáról - II. rész - Mindennapok

Az előbbi bejegyzésben leírtam, nagy vonalakban mivel dolgozom és mennyire szeretem a munkám. Vannak persze árnyoldalak, dolgok, amelyeken szívesen változtatnék. Ma a dolgos mindennapokról fogok írni.
Helyileg egy hatalmas, 80-as évekbeli irodaházban dolgozom. A házban tilos a fényképezés, de talán elmond valamit, hogy csak a "hangár"-ként szoktuk emlegetni. Úgy kell elképzelni, mintha egy hatemeletes Tescoba bezsúfoltak volna egy csomó íróasztalt. Az amerika filmekből ismert kis dobozok, cubicle-k nálunk nem léteznek, amit gyakran sajnálok, ugyanis időnként egészen elképesztú hangzavar, a jövés-menés, általános ricsaj. Salesesek, projektmanagerek, technikusok harsogják túl egymást. A közvetlen szomszédaim telefonközpont-konfigurációval foglalkoznak, ami rengeteg próbahívással jár, ennek ellenére még nem sikerült megtalálniuk az elnémító gombot a telefon csörgettyűjén, éktelen csilingeléssel tetézve a kakofóniát, ami nem éppen optimális akkor, amikor az ember nagy odafigyelést igénylő, hiba esetén súlyos következményekkel járó munkát szeretne végezni. 
További kihívás, hogy gyakorlatilag bárki, bármikor megkeresehet és félbeszakíthat abban, amit épp csinálok. A projektmenegertől a technikuson át a viszonteladóig és a a végfelhasználóig bárki érdeklődhet a folyamat előrehaladása felől, küldhet be változtatásokat, jelenthet be hibát. Ezért aztán a piszmogós munkafeladatok mellett (pl. számlázás beállítása, SIM kártya regisztráció) ezernyi e-mailre és telefonra válaszolok, frissítem az adatokat, beviszem a módosításokat, hibaelhárítok, mítingekre rohangálok, kapcsolattartó vagyok a projekt, a sales és az ügyfél közöt. Ez hihetetlenül stimuláló - és  kimerítő. Egyszer elhatároztam, hogy egy napon át minden egyes apró és nagy feladatot leírok, amivel aznap foglalkoztam. Ennek már bő másfél éve és még nem jutott rá időm. :)
A fentieket viszont nagyban kompenzálja a cég hozzáállása. Ha nem tudok koncentrálni, bármikor félrevonulhatok az épület bármelyik csendes zugába dolgozni. A vezetőség az elmúlt egy évben minden asztali számítógépet lecserélt laptopra, hogy mobilisabbak legyünk.Indokolt esetben nem gond otthonról dolgozni sem, és ha néha más városban van dolgom, az ottani irodából is nyugodtan dolgozhatok, sőt támogatják, hogy látogassunk el más irodáinkba is. Épülőfélben van az új irodaházunk is, amit már nagyon várok, állítólag csoda szép lesz!
Otthoni irodám :)

A csoportunkban maximális bizalmat élvezünk: tudják, hogy nem élünk vissza vele, hanem hajtunk, ameddig kell. A gyakorlatban nagyon sok mindent megtehetek az ügyfélért, senki nem fogja a kezem vagy számolja ki fillérre, hogy mibe került az ügyfél elégedettsége. Volt, hogy nyár közepén, a kongó irodában dolgoztam, kétségbeesve telefonált egy akkor migrálás előtt álló ügyfél, hogy a jelenlegi mobilszolgáltatójuk idő előtt lekapcsolta az előfizetéseiket és most 300 ember áll telefon nélkül. Rekord idő alatt becsomagoltam 300 SIM-kártyát, bevágtam magam egy flotta autóba és még aznap elrobogtam a kártyákkal a 100 km-re lévő ügyfélhez. A kártyákhoz tartozó előfizetéseket szintén rekordsebességgel, aznap este-éjjel regisztráltam, másnap mindenkinek ismét működött a telefonja.  Nagy hajrá volt! És senki nem nehezítette a dolgomat, senkitől nem kellett engedélyt kérnem. Megbíznak abban, hogy az ügyfél érdekeit szem előtt tartva cselekszünk. 

Az ügyféllátogatás amúgyis a kedvenc feladataim közé tartozik. Ez egyrészt a nagyobb projektek elején szokott előfordulni, amikor az implementációs csapat néhány tagja ellátogat az ügyfélhez, bemutatkozunk, tisztázzuk a hatásköröket és felelősségeket. Ilyenkor szoktam begyűjteni a számlázáshoz szükséges adatokat. A másik eset pedig maga az üzembehelyezés napja. Ilyenkor jelen vagyunk, segédkezünk az átállásnál, hibaelhárítunk, elmagyarázzuk a számhordozás menetét, tájékoztatunk, képviseljük a vállalatot. Ez nagyon népszerű szolgáltatás és én is szeretem a soksok befektetett munkaóra után saját szememmel látni az eredményt.

Eredetileg folytattam tovább is az írást, de a következő rész olyan hosszúra sikeredett, hogy inkább külön bejegyzésbe teszem, holnap már olvasható is :)

Sunday, June 7, 2015

Június 6 - kirándulás


Mint írtam, szombat délután elindultunk a nemzeti ünnepi kirándulásra.Sajnos sokan lemondták, így öten maradtunk. A fiúk sárga-kék pólóban, egyiküknek még plüssből készült szarvas viking sisakja is volt. 
Kedélyes séta volt, szép verőfényes napsütést kaptunk, bár délelőtt esett. Nem is lehetett volna jobb időnk a kirándulásra, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a tópartra, ott ugyanis olyan orkánerejű szél fogadott minket, amilyenben még soha nem volt részem. Olyan erővel fújt, hogy nem lehetett beszélgetni, a szófoszlányokat elkapkodta a szél. A tűz is víszszintesen égett, szintén víszzintben több méterre repültek a szikrák, nagyon kellett ügyelnünk, hogy ne kapjon lángra a fű. Remek alkalom volt kipróbálni az új Triopo szénszálas állványomat. Illetve már nem új, de ilyen kemény bevetésen még nem volt. S. és én egyszerre vettük. Ő okosabb volt, nem adta el a régi fém állványát, én viszont túladtam a hűséges Manfrotto XProB 190-en, amit ma már nagyon bánok, mert egyikünk sem elégedett az állvánnyal és a jövő héten meg is reklamáljuk. Az van, hogy a középoszlopot és fejtalpat tartó csavar nem zár rendesen, ezért aztán a középoszloppal együtt kb. fél-egycentis távon lötyög. Egy ekkora simán tönkreteszi a kompozíciót, arról nem is beszélve, hogy ez a forgás veszélyezteti a hosszú záridős fotók élességét is. Mindkettőnk állványa ugyanezt a tünetet produkálja, az enyémből ráadásul a minap leesett az extra súllyal terhelhető kampó a középoszlop aljáról. Tiszta szerencse, hogy épp fel volt állítva, különben még ma is kereshetném. Egyszerűen, se szó, se beszéd, leesett, nem is nyúltam hozzá. Felháborító! Bánkódom, hogy eladtam a régi hűséges Manfrottót, azzal bezzeg soha nem volt baj. Vissza is fogom kérni a pénzem és visszaveszek egy olyat. 
Kampó ide, lötyögés oda, az orkánejerjű szélben is elfogadhatóan teljesített a Triopo, pedig a szelet tetézve kézzel tartottam az objektív elé a szürkeszűrőt, mert évek óta spúr vagyok beszerezni egy 77-62 szűrőadaptert, a 30/.14 objektívhez passzoló szürkeszűrőt meg méginkább. 
Szóval 30mm objektív, előtte igyekeztem passzentosan és mozdulatlanul tartani a 77mm-es ND110-et, mindezt viharos szélben :D :D :D  de az eredménnyel elégedett vagyok! S. felvétele ugyanerről a fáról még jobban sikerült, ő 18mm-en dolgozott és neki belefért az egész fa a szép kék éggel, és a víz is szebb kék az ő fotóján. 
 

A színekkel nagyon sokat szöszöltünk, mert az esti napfény nagyon meleg, szinte vöröses volt, erre rátett egy lapáttal a B+W, ami még melegebb színeket ad. Korántsem biztos, hogy ez a végleges változat, még alszom rá és eldöntöm, milyen irányba tologassam a színeket. Szerintetek? 
Szóval ott tartottam, hogy fújt a szél. A társaság három tagja sátorozással készült az éjszakára, hát nem volt egyszerű dolguk felverni a két sátrat. Amikor kész volt, a fiúk bedugtak minket, két barátnőt, a nagyobbik sátorba és hősiesen nekiláttak tüzet rakni, kolbászt sütni. Végül mindannyian bebújtunk a sátorba és ott vacsoráztunk. Kiderült, hogy a sátak Rolls Royce-ához volt szerencsém. Kint tombolt a szél, mi meg vígan elvoltunk, még viharmécsesünk is volt a hangulat kedvéért. Annyira menő és kényelmes volt, hogy egészen megjött a kedvem a sátoros kirándulásokhoz. Ami nem is baj, mert a nagy álmom, a Sarek nemzeti park csak sátorozva tekinthető meg, ott semmilyen szálláslehetőség nincs. 
Ajánló: Claes Grundsten fotói a Sarek nemzeti parkból. Nézzétek meg a linket, elképesztő a pasas! (Nem amatőr egyébként, komoly szakember, több kiadott könyvvel maga mögött. Egyik kedvenc svéd fotósom.)
Néhány mobilfotó az úton látottakról:








Saturday, June 6, 2015

Nyár van, nyár

A mai doodle a svéd gyermekkönyvillusztrátor, Stina Wirsén alkotása.
Folytatom a munkahelyről és a munkáról szóló sorozatom írását, ma azonban június hat, azaz a svéd nemzeti ünnep napja van. Nem egy természetes évfordulóról van szó, hanem egy mesterségesen kreált ünnep, amikor egyrészt a svéd zászlót, másrészt a második államalapító Gustav Vasa megválasztásának napját ünneplik (azaz dehogy ünneplik, de kellett valami jeles nap, lehetőleg nem télen, hogy azért Svédországnak is legyen hivatalos nemzeti ünnepe. A nemhivatalos, és sokkal hagyománydúsabb, az szentivánéj, azaz Midsommar.) 
A mai programunk a baráti körben hagyományos "nemzeti napi túra", ez egy nem túl megerőltető, 9 kilométeres séta egy közeli tópartra, ahol aztán kolbászsütés és persze sörözés esedékes. (Már akinek, én szokás szerint vezetek majd hazafelé). A fiúk már odavitték a kocsikat és beszerezték az ellátmányt. Állványok a csomagtartóban, hátha akad valami fotóznivaló is (fennáll a veszély, hogy ismét hozok képeket a hamvadó tábortűzről). Ősi svéd szokás szerint lessük az eget, hogy vajon fog-e esni délutánra? Ha igen, akkor túra lefújva és inkább társasozunk.
A jeles napra  svédek egyik legkedvesebb zeneművéből Wilhelm Peterson-Berger (1867-1942)  Frösöblomster című dalgyűjteményéből válogattam nektek. A mű eredetileg zongorára készült, de nekem jobban tetszik a zenekaros átirat. Az első videó a legismertebb darab a gyűjteményből, a nyár elérkeztével rengeteget játsszák a rádióban, tévében, és sok mindennek volt már a zenéje. A második pedig a személyes kedvencem.


Előmoderáció

Az utóbbi időben elszaporodtak a spam kommentek a blogon. Naponta 4-5 ilyen érkezik, és egyre újabb felhasználóktól. Nagyon idegesítő, mert a spammelők nagyonis valósnak tűnő g+ profilokkal rendelkeznek, gondolom, így sikerül átmennük a google/blogger spamszűrőjén. A legdühítőbb viszont az, hogy a bloggernek nincs egy gmailhez hasonló szűrője, amellyel meg lehet tanítani a programnak, hogy mi a spam. Az én spammelőim pl. ugyanazt az 1-2 terméket linkelgetik, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a blogger az első pár spamjelentés után kiszűrje a további spam kommenteket. Eddig összesen egyetlen e-mailcímet sikerült kiszűrniük, de ez vajmi kevés, mert azonnal újabb címekről kezdtek özönleni a spamkommentek. 
Ezért sajnos be kell vezetnem az előmoderálást, amit nagyon nem akartam, mert tudom, mennyire szar elküldeni egy kommentet és nem tudni, hogy megjelenik-e. Viszont a spamon kívül minden kommentet nagyon gyorsan be tudok engedni, mert ugye hozzámnőtt a telefon és amikor nem alszom, azonnal tudok intézkedni. (Sajnos whitelist sincs, hogy az ismerősöket, rendszeresen kommentelőket előre felmenthessem a moderáció alól.)
Egyébként viszont nagyon bejön a blogspot platform, nem akarok megint váltani, most, hogy végre sikerült szépen importálnom és kipucoválnom a régi bejegyzéseket is... remélem, a google hamarosan lép valamit és elhárítja ezt az újabb spamözönt.


Thursday, June 4, 2015

A student, a flak és a szesztilalom

fotó: önskefoto.se
Ma délután munka után bebuszoztam a botanikus kertbe. Az volt a terv, hogy az erős szélben haljadozó orgonákról készítek hosszú záridős felvételt. Ez nagyon nem jött össze, addigra a szél is elült és valahogy olyan semmilyen lett a végeredmény. Majd az őszi fákkal új próbát teszek.
Amíg a buszra vártam, éktelen dudálásra, visítozásra lettem figyelmes. Egy turista talán megrémült volna: kit ölnek épp? A helyi lakosok viszont azonnal tudják, miről van szó: büszke ballagókat hordoznak körbe autón a szüleik. Gondoltam, írok egyet erről az egyedülálló jelenségről, ami a svéd ballagás.
A gimnázium/középiskola itt három éves. A végén régebb volt a magyarhoz hasonlatos érettségi vizsga, a 60-as évek végén azonban eltörölték. A gymnasieexamen nevű, érettségivel egyenlő végzettség most is létezik, ehhez egy bizonyos mennyiségű kreditet kell szerezni a három év során, a tantárgyak közül svédből és a matekból van kötelező minimum. A ballagáson viszont nem csak a sikeresen végzett véndiákok, hanem minden végzős részt vehet. 
fotó: smorgasbaren.se
Pár nappal a ballagás előtt sor kerül egy kisebb bankettre, amit családi körben rendeznek meg, a nagy sláger itt a smörgåstårta, ami egy lazaccal-rákkal-majonézzel töltött szendvicstorta.
A ballagás napját sokan pezsgős reggelivel kezdik, ezután gyülekezés az iskolai ünnepségre, ahol átadják a bizonyítványt és valami apró ajándékot az iskola részéről. Szó szerinti ballagás, éneklés nincs, a Gaudeamust nem ismerik.
Az osztálytermi gyülekező után következik a "kifutás". Ekkor a ballagók megjelennek az iskola bejáratánál, ahol már rokonok, barátok gyülekezete várja őket, a család az alkalomra plakátot készít a delinkvens gyerekkori (lehetőleg ciki) fotójával. A nagy össznépi összeborulás során a család virágot, plüssöket aggat a véndiák nyakába, aki ezen a ponton már nem szomjas...
A ballagó diákok fején ott virít a hagyományos fehér diáksapka. Ezt is elvileg csak a sikeres vizsgát/végzettséget elnyerő diákok viselhetik, de a gyakorlatban mindenkinek van, aki többé-kevésbé jelen volt a gimnáziumi évek alatt. A diáksapkát az egyetemen is hordják a diákok.
fotó: svt.se

Az iskolából aztán elindul a studentflak. Ez lényegében egy platós autó, a platón állnak a ballagók, isznak és ordítoznak, miközben az autó körbekörbe megy a városban (ez általában remekül egybeesik a délutáni csúcsforgalommal). Ennek a körmenetnek évente számos sebesültje van, az önkormányzati politikusok és a rendőrség minden évben felvetik a betiltását, aztán menetrendszerűen minden évben mégis engedélyezik. Az idei hallatlan és közfelháborodást kiváltó javaslat szerint betiltották volna a platón - szó szerint - folyó alkoholfogyasztást, aztán hogy, hogy nem, ez is elsikkadt, tudtommal csak egyetlen városban vezették be a szesztilalmat a platón.
Néhol ezen a napon érdekes játékokat rendeznek, valamelyik évben a Djurgården sziget parkjaiban sétálva egy belvárosi elit gimnázium végzőseibe botlottam, akik végtelenül lealjasodva, artikulátlanul üvöltöztek és látszólag céltalanul rohangáltak, szakadt ruhában-harisnyában, mezítláb. Sebaj, a svédeket nem az  alkoholkultúrájuk miatt szeretjük! Aki szeretné elkerülni a hasonló jeleneteket, az viszont június első hetében inkább zárkózzon be a házba és mint Will Smith a Legenda vagyokban, biztonságos helyen várja meg, míg eltűnnek az utcákról a rikoltozó bandák .
A ballagási napot hatalmas buli koronázza, ilyenkor a gimnáziumok egyenként vagy összeállva kibérelnek egy-egy éjszakai klubot, diszkót, ahol hajnalig tart a mulatság.
A fenti fotókon csupa pirospozsgás, szőke Svenssont látni, azonban ahol én vártam a buszt, ott kissé más a klientúra. Őket hallottam dudálni-visítozni. Kétlem, hogy ezek a szomáliai zászlót lengető, fátylas ifjú hölgyek túlzásba vitték ma az alkoholizálást, ám manapság sosem lehet tudni... 




Wednesday, June 3, 2015

A munkáról - I. rész - A kezdetek

A jelenlegi munkahelyemről akartam régóta egy posztot. Most, hogy egy csomót írtam és még sehol se tartok, inkább több részre osztom az elbeszélést.. Kezdem azzal, hogyan kerültem ide, majd mesélek arról, mivel töltöm a napjaimat és az általános munkakörülményekről, feltételekről is fogok írni. 

2010. ősze óta az ország egyik legnagyobb telekom cégénél dolgozom. Az első évben kölcsönző cégen keresztül szerződtem a kiemelt céges ügyfélszolgálatra. A munkaerő-kölcsönzésnek Svédországban kicsit olyan szerepe van, mint Magyarországon a kényszervállalkozásnak. Tudni kell, hogy itt nagyon szigorúak a munkatörvények, egy véglegesen felvett munkavállalót csak nagyon súlyos mulasztás (pl. céget közvetlenül érintő bűncselekmény, kollégák bántalmazása) miatt lehet azonnali hatállyal elbocsátani, de a rendes felmondásnak is szigorú feltételei vannak. Ha "csak" inkompetens vagy lusta vagy sokat hibázik, esetleg alkoholista/kábítószeres a munkavállaló, hosszú folyamatokon keresztül kell fejlesztést, segítséget nyújtani. A leépítést is ezer szabály nehezíti, pl. nagyobb csoportoknál, részlegeknél nem lehet a legkevésbé értékes kollégát meneszteni, hanem általában az utoljára érkezettekkel kell kezdeni a leépítést. Ennek megfelelően főleg a nagyobb vállalatok igyekeznek minél kevesebb alkalmazottat végleg felvenni, és a munkaerő egy részét közvetítő cégeken keresztül alkalmazni. A közvetítő cég alkalmazza "állandóra" az embert, aki akár évekig is dolgozhat külsősként egy-egy megbízó cégnél. A bérszámfejtés, alkalmazotti jogviszony és az ezzel járó adminisztráció a kölcsönző cégnél marad. Ügyfélszolgálatra, recepcióra, egyéb irodai munkára nagyobb vállalatokhoz ma már jóformán csak közvetítő cégen keresztül lehet jelentkezni. Ha a jelölt bevált és hosszú távon is szükség van a munkájára, a megbízó cég egy idő után felveszi állandóra.
Ez a rendszer persze létbizonytalanságot eredményez annak, aki szereti az állandóságot és kiszámíthatóságot.  Mint lennebb is részletezem, a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van, mert a kölcsönző cég a megbizója érdekeit nézi, nem a dolgozóét. Vannak viszont előnyök is. Hat hónap próbaidő után a kölcsönző cég kötelezően felvesz állandóra, tehát a dolgozó onnantól védve van az elbocsátás ellen. Ha a megbízó cég nem kívánja többet foglalkoztatni, egy minimális bért akkor is garantál a közvetítő, ami nem sok, de meg lehet élni belőle akkor is, ha épp nincs megbízás. Aki szeret gyakran munkahelyet váltogatni, annak nagyon jó lehetőség.

Én viszont nem szeretek, rádaásul már az elején éreztem, hogy szeretnék végleg pont ennél a vállalatnál maradni. A kölcsönzött munkaerőt turnusokban vették át végleges szerződéssel, sajnos én nem kerültem bele az első turnusba, ami nagyon rosszul esett, mert ügyesebbnek tartottam magam több kollégánál, aki átment az első rostán. Az egyik főnök pikkelt rám, ezt nyíltan be is vallotta. Külsősként pedig nem nagyon ugrálhattam, mert ebben a helyzetben senki nem képviselte az én érdekeimet: a közvetlen munkaadóm, a kölcsönző cég, nyilván a saját ügyfelének az érdekeit nézte. Nem tehettem mást, nyeltem, meghúztam magam és megpróbáltam kivárni a sorom. Ezt a főnököt, a kollégájával együtt, nem sokra rá azonnali hatállyal menesztették, ami mondhatni hallatlan a svéd munka világában. Nem elsősorban amiatt kellett mennie, ahogy a beosztottakkal bánt, bár az is közrejátszott. Ők ketten rosszul vezették az egész részleget, gondolom a kirúgásukat sok újabb esély előzte meg, ahogy itt szokás. Miután új főnököt kaptunk, pár hónapra rá átvettek a kölcsönző cégtől, "valódi" munkaszerződést kaptam. Tisztán emlékszem, 2012. első munkanapján vettem át az "Employee" feliratú belépőkártyámat.
Továbbra is a kiemelt céges ügyfélszolgálaton dolgoztam. Egy idő után ez viszont nem jelentett túl nagy kihívást, bár továbbra is imádtam a munkámat. Szerettem beszélgetni az ügyfelekkel. Az a fajta ügyfélszolis voltam, aki örült, amikor megcsörrent a telefon vagy pittyent az inbox. :) Az ügyfelek is szerettek, a mai napig őrzöm a kinyomtatott dicsérő emaileket. De egy további félév után úgy éreztem, a szakménak ezt a részét kitanultam, ki is élveztem, ideje tovább lépni. Az új vezetőség átszervezte a csoportunkat. Azelőtt nem volt szempont, hány perc alatt teljesítünk egy hívást, mennyit beszélgetünk a betelefonálókkal. Az elsődleges cél mindig az elégedett ügyfél volt, erre nem sajnálták sem a pénzt, sem az időt. De ez hamarosan megváltozott. Elkezdték mérni a hívások hosszát, uniformizálták az egész kapcsolattartást. Tréninget kaptunk, milyen frázisokkal szóljunk a telefonba, pontocskára és vesszőcskére meg volt adva, hogyan levelezzünk. A korábbi, közvetlen kapcsolatból valami rideg, személytelen valami lett. Egyes beosztottakat megbíztak, figyeljék a többieket. Egyszer történt, hogy a tréningfelelős kihívott egy gyors megbeszélésre. Azelőtt való héten újoncoknak tartottam képzést, és akarta hallani a véleményemet egyikükkel kapcsolatban. Pár perces beszélgetés volt, tényleg. Amikor visszaültem a helyemre, egyik kolléga rámcsetelt, hogy hol voltam. Nem tudtam mire vélni a dolgot, rákérdeztem, miért kérdi, keresett valaki? "Nem, de látom, nem állítottad meetingre a telefonod, akkor meg miért mentél ki megbeszélésre? Nem is volt meeting ma a naptáradban."
 Közöltem vele, hogy tudtommal nem a főnököm, neki semmilyen elszámolással nem tartozom, ha ezzel gondja van, forduljon bizalommal a főnökömhöz, aki az egyetlen, aki ezt a kérdést felteheti nekem. Még aznap megpályáztam egy másik pozíciót cégen belül, amelyet hamarosan el is nyertem. Eredetileg nem akartam ezen a részlegen dolgozni, néhány kollégám már korábban átjött és nem voltak túl jó véleménnyel. Nekem viszont mehetnékem volt, szóval léptem egy nagyot az ismeretlenbe.
Az új pozícióban a beérkező, vállalati keretszerződések szállításával és implementációjával foglalkozunk, a mobil és vonalas szolgáltatásokat üzemeltetjük be (pl. a mi feladatunk a szállítási folyamat ütemezése, mikor szálljanak ki a technikus kollégák telefonközpontot, szervert, antennákat beszerelni, mikora időzítsük a számhordozást), SIM-kártyát küldünk, konfiguráljuk a számlázást, az üzembe helyezés után hibaelhárítunk, majd ha minden jól ment, átadjuk az ügyfelet az ügyfélszolgálatnak. Ez rém elvontan hangzik, és én is azt hittem, hogy majd halálra unom magam és nem fog érdekelni az egész, de az az igazság, hogy ez sokkal jobb, érdekesebb és izgalmasabb, mint az ügyfélszolgálat. A folyamat közben tényleg látni - és hallani -, hogy valami kézzelfoghatót alkottam, valahol valaki azzal az előfizetéssel telefonál és netezik, amit én regisztáltam. 
Az implementáció során - ez sokszor több hónapig is eltart egy-egy nagyobb szerződésnél - rengeteg ügyfélkapcsolatom van, csörrenő telefonból és pittyegő inboxból pedig volt alkalmam megtapasztalni a "jóból is megárt a sok" szólás lényegét. Beszélgetek ügyfelekkel, projektmanagerekkel, viszonteladókkal, salesesekkel, technikusokkal. A feladataim az adminisztratívtól a technikásig terjednek, termékspecialista lettem mobil és vonalas telefonszolgáltatásból, mobil internetből, M2M-ből, számlázásból és természetesen a szerződésteljesítés menetéből is. Ez azzal jár, hogy gyakorlatilag nincs vállalati dolgokkal foglalkozó ember a cégnél, aki ne tudna hozzám fordulni valamilyen kérdéssel, óhajjal, panasszal. Ezt sokan meg is teszik, gondolatban elneveztem magam mindenesnek. Jófejség, de van negatív hozadéka is: mivel mi tényleg mindent csinálunk, mindenben hibáztathatók is vagyunk, és a folyamat minden lépésében megkereshetnek változtatásokkal, sürgetésekkel, egyéb hátráltató marhasággal. 

Jó hosszú lett ez az első rész, a következő fejezetben még nem találtam ki, pontosan miről fogok írni, de szerintem folytatom a mostani munkám tágabb körülményeit, mint pl. munkaidő, szabadság, bér és juttatások.



Monday, June 1, 2015

A rózsa

fotó: blogg.veckorevyn.com
Töpörödött anyóka koromban is emlegetni fogom ezt a reggelt, és ahogy végződött.
Vasárnap volt. Már előtte való nap elhatároztam, hogy luxusreggelit készítek. Nyűgös napok, stresszes hetek álltak mögöttünk, idejét nem tudtuk, mikor volt egy olyan hétvégénk, amikor sehova nem kellett rohanni, nem volt program, jelenés, kötelezettség. Ideje volt egy kis lazulásnak. Vettem gyümölcsöt, krémsajtot és egy ilyen tubusos croissant-tésztát. Biztos láttátok már a boltban. Azelőtt sosem vettem még, de a saját készítésű és a készen vett között jó középútnak tűnt, mivel nem akartam reggel elbattyogni a boltig. A konzervnyitóval nyitható tubus 6 croissantra való, kész nyers tésztát tartalmaz.
Eljött a vasárnap reggel. Felkeltem, megterítettem, teát főztem. Ideje volt megsütni a croissantokat, mielőtt felébresztem S.-t, aki ekkor még az igazak álmát aludta.
Fogom a konzervnyitót, nyitom a tubust. A nyíláson valami túlkelt, puffadt tészta ömlik ki. Gondoltam, rosszul tárolták a boltban, túlkelt a tészta, megromlott. S. a halk, de intenzív szitkozódásta kijött, látta, hogy baj van. Semmi gond, mondja, amúgyis akartam egyet sétálni reggeli előtt (az embertől, akinek a seggéhez hozzánőtt az autó!), elmegyek veszek még egy csomagot. Szót tett követett, elment a boltba, hozott egy újabb tubust. Ekkor már félig elment a kedvem az egésztől, mivel ugye az volt az egész terv, hogy az emberemnek kényeztető reggelit tálaljak. De nekiláttam a második tubusnak. Az eredmény ugyanaz, plöffedt tészta folyt ki a dobozból, a tubus élén ráadásul megvágtam a kezem. Álltam a konyhapult fölött, kezemben a félig folyékony, véres tésztával és nagyon komolyan nézhettem ki, mert S. csak annyit mondott: kösd be a kezed és csináld csak tovább a reggelit, mert megoldom. Ekkor már majdnem bőgtem, nem így képzeltem el a vasárnap reggelünket. 
S. kifordult az ajtón (ide a bökőt, hogy kocsival ment mind a kétszer, mert gyanúsan gyorsan megjárta). 
Amikor visszajött, egyik kezében egy zacskó friss, meleg croissant volt a pékségből. A másikban pedig egy csokor vörös rózsa.