Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Saturday, June 6, 2015

Nyár van, nyár

A mai doodle a svéd gyermekkönyvillusztrátor, Stina Wirsén alkotása.
Folytatom a munkahelyről és a munkáról szóló sorozatom írását, ma azonban június hat, azaz a svéd nemzeti ünnep napja van. Nem egy természetes évfordulóról van szó, hanem egy mesterségesen kreált ünnep, amikor egyrészt a svéd zászlót, másrészt a második államalapító Gustav Vasa megválasztásának napját ünneplik (azaz dehogy ünneplik, de kellett valami jeles nap, lehetőleg nem télen, hogy azért Svédországnak is legyen hivatalos nemzeti ünnepe. A nemhivatalos, és sokkal hagyománydúsabb, az szentivánéj, azaz Midsommar.) 
A mai programunk a baráti körben hagyományos "nemzeti napi túra", ez egy nem túl megerőltető, 9 kilométeres séta egy közeli tópartra, ahol aztán kolbászsütés és persze sörözés esedékes. (Már akinek, én szokás szerint vezetek majd hazafelé). A fiúk már odavitték a kocsikat és beszerezték az ellátmányt. Állványok a csomagtartóban, hátha akad valami fotóznivaló is (fennáll a veszély, hogy ismét hozok képeket a hamvadó tábortűzről). Ősi svéd szokás szerint lessük az eget, hogy vajon fog-e esni délutánra? Ha igen, akkor túra lefújva és inkább társasozunk.
A jeles napra  svédek egyik legkedvesebb zeneművéből Wilhelm Peterson-Berger (1867-1942)  Frösöblomster című dalgyűjteményéből válogattam nektek. A mű eredetileg zongorára készült, de nekem jobban tetszik a zenekaros átirat. Az első videó a legismertebb darab a gyűjteményből, a nyár elérkeztével rengeteget játsszák a rádióban, tévében, és sok mindennek volt már a zenéje. A második pedig a személyes kedvencem.


No comments:

Post a Comment

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!