Komment

" Olyanok a fotóid, mintha egy párhuzamos világban élnél, ami majdnem ugyanolyan, mint a mienk, de minden egy kicsit szebb"

Sunday, July 5, 2015

Egy kis hűsítő - plitvicei élménybeszámoló

Most látom, hogy nem is írtam plitvicés posztot, pedig anno ígértem. Épp kapóra jönnek a hűs vízeséses fotók :)

Szóval tavaly ősszel, ha már úgyis Budapesten jártunk, lerándultunk Plitvicére is. Béreltünk egy autót (az AVIS-szel nagyon elégedettek voltunk, korrektek voltak) és előre foglaltunk mennyit is? Három éjszakát egy közeli szálláson. (Guesthouse Sven, a booking.com-on és hasonló oldalakon megtaláljátok)
Persze indulás előtti éjszaka, a szállodában döbbentünk rá, hogy elfelejtettünk bevásárolni az útra, ugyanis akartunk venni útravaló eledelt, pár váltás alsóneműt meg ilyesmit. Kéthetes úton voltunk ugye és közben nem volt mosási lehetőség, az alsóneműt útközben kellett pótolni. Szóval vasárnap este tízkor elmetróztunk a Keletihez és onnan az Aréna Tescoba. Tiszta nosztalgia! Azt szeretem bennünk, hogy nem sietünk soha sehova. Most is ugye elvileg elszúrtuk a tervezést, de nem baj, teljesen nyugodtan bámészkodtunk a Tescoban, szóval idegeskedés helyett ebből is egy kedves emlék lett. 
Másnap kora reggel kivettük az autót és elindultunk. Mivel jobban ismerem Pestet, én vezettem. A legrázósabb rész a város volt, az AVIS Bank Centeres irodájától indultunk, hétfő reggeli csúcsban. Hozzá kell tenni, még életemben nem vezettem autót Budapesten. Az összes frász utolért, hogy a pesti forgalomban kell navigálnom a bérautót, amelyre egyébként az összes létező biztostást megkötöttük, hogy karambol esetén ne menjünk anyagi csődbe. Büszkén mondhatom, hogy probléma nélkül abszolváltam az Arany János utcából az M7-ig vezető őrültekházát. Még csak nem is dudált rám senki! Sokadjára megállapítom, hogy a budapesti autósok sokkal előzékenyebbek, mint a svédek. Sávváltásnál mindig beengednek, simán megy minden. De azért fellélegeztem, amikor kiértünk az autópályára!



 Utazás, érkezés

Én terveztem az útvonalat és úgy mentünk, hogy nem a rövidebb déli parton, hanem az északi parton autóztunk végig, hogy útbaejtsük Tihanyt. Imádom Tihanyt, olyan nyugis és idilli. Idegenvezetőként sokszor megfordultam Tihanyban és mindig olyan lágy finom napsütés volt, ültem a cukrászda teraszán vagy a templom előtt a virágtengerben, levendulás meg kézműves szuveníreket vettem mindig, csupa kellemes emlék. Igen, ha egy szóval kéne jellemezzem Tihanyt, akkor az a "kellemes" lenne. Most is pont ilyen volt, nem csalódtunk, S. is nagyon el volt ragadtatva a Balatontól, még sosem látta. Kora délután indultunk tovább, kisimult idegekkel, kipihenten, feltöltődve. Végig nagyon szép volt az út, simogató napsütés volt Magyarországon, a települések takarosak, tele virággal. A határhoz közelítve viszont láttuk az árvíz nyomait, sok elöntött szándóföld mellett haladtunk el. Féltünk, hogy le lesz zárva a határátkelőhely, de gond nélkül átjutottunk. Plitvicéhez közeledve viszont eleredt az eső és valami iszonyú felhőszakadást kaptunk el! Egy régi kisvároson át haladtunk, előttünk egy nagy platós IFA döcögött, és láttuk, hogy a fél kereke víz alatt van! Nem mertük megnézni, hogy a mi kicsi SEAT-unk mennyire volt elmerülve a habokban... A meredek mellékutcákról valóságos folyamokban ömlött le a víz a főútra. Az ablaktörlő a legmagasabb fokozaton sem bírt lépést tartani az esővel, 20-30 km/h lassan araszoltunk.
Plitvicében szerencsére már nem esett, de a - rendkívül kedves és barátságos - tulajdonosnő elmondta, hogy rengeteg anyagi kár keletkezett a környéken, sok ember házát elmosta a víz. A park egy részét is lezárták, ami hidegzuhanyként ért, nem tudtuk, mire számítsunk másnap.

Kedden volt az első napunk a parkban. Nyitásra akartunk érkezni, de jól eltévedtünk, kívül körbejártuk a teljes felső részt, mert nem találtuk a bejáratot. Jól össze is kaptunk, mert S. valamiért azt képzelte, hogy amiért 2007-ben, egy teljesen más faluban megszállva, vezetett túrán már jártam Plitvicén, akkor most pontosan fogom tudni, hogy egy másik településről merre kell menni a bejárathoz. Én meg kiakadtam, hogy mégis minden percet nekem kell megtervezni?! Mérgünkben aztán hamar meg is találtuk a bejáratot, ahol kellemes meglepetés ért, mert a jegy féláron volt a lezárások miatt. Nem mintha az eredeti ár drága lett volna, de akkor is.

Két varázslatos nap
Jelentem, Plitvice még mindig gyönyörű, ráadásul az esőzéseknek köszönhetően sokkal több víz volt a vízesésekben, mint 2007-ben. Ezt az összehasonlító montázst még az ősszel posztoltam. De nem csak víz, hanem ember is sokkal több volt. 2007-ben október végén vagy talán november elején voltunk a parkban, és akkor úgy emlékszem, hogy szinte senki nem volt rajtunk kívül, illetve csak egyéni turisták, de csoportot egyáltalán nem láttunk. Most viszont... tömegnyomor! Amerikai, kínai, japán csoportok egymás hegyén-hátán. A keskeny fapallókon barátságos, ámde intenzív tülekedés, csendes verseny a legjobb helyekért. Na itt próbálj meg állványozni, hosszúzáridőzni! A pallókat ugye eleve berázza a legapróbb lépés is, nemhogy egy hatszáz rinocéroszcsordának megfelelő csoport közeledte. Azért valahogy sikerült pár képet összehozni első nap is. Legtöbbet a 10-20 ultranagylátót használtam, több okból is. Egyrészt ugye elég közel kellett állnom a zuhatagokhoz, hogy ne álljon elém senki, másrészt pedig a reciprok szabályból kifolyólag a 10-20 sokkal hosszabb záridőt enged kézből kitartani, mint egy hosszabb objektív. Az 1/10, 1/20 másodperc pedig már elég volt ahhoz, hogy a sebesen hulló vizet selymessé varázsolja. 

Ami a lezárt részeket illeti, megkérdeztünk egy parkőrt, mennyire veszik szigorúan a tilalmat. A srác elmagyarázta, hogy nem büntetnek meg senkit, aki átkel a sorompókon, de nyilván saját felelősségre történik minden. S. ezen felbuzdulva el is vonult az egyik lezárt részre, ahol levett cipővel, mezítláb gázolt az elöntött pallón. Tört a frász, hogy majd jól elcsúszik és szerencsétlenül jár, de épkézláb megúszta, dideregve-vigyorogva jött vissza. Ahogy megfigyeltem, leginkább fiatal amerikaiak kockáztatták meg testi épségüket, hogy a lezárt részeket is bejárják. Még a nyitott részeken is néhol víz alatt volt a palló, kellett ügyelni, nehogy elcsússzak, elsősorban a felszerelést féltettem. De alapjában véve nem éreztük úgy, hogy sok mindenről lemaradtunk a korlátozásokkal, mert teljes nap szinte szakadatlanul mászkáltunk-fotóztunk és így is alig sikerült végigmenni a nyitott részeken.  
Azt figyeltük meg, hogy délelőtt 10-11 körül telt meg a park, akkor érkeztek a csoportok, és délután 4-5 körülig tartott a roham. Mivel reggel hétkor már nyitottak, elhatároztuk, hogy másnap már pont nyitásra ott leszünk és így lesz néhány tömegmentes óránk lefotózni azokat a helyeket, ahol első nap esélyünk sem volt, pl. ez a lépcső, amely napközben tömve volt emberekkel.  Mivel első nap végigjártuk az elérhető útvonalakat, másnap már nagyjából tudtuk, hova érdemes menni. Most vettem hasznát az edzésnek, mivel az "unalmas", vízmentes erdei részeken lazán végig tudtam szaladni úgy, hogy meg se kottyant, pedig az is volt pár kilométer. Ez a reggel-délelőtt nagyon jól sikerült, szinte egyedült voltunk a parkban. Rajtunk kívül csak néhány helyi futóval találkoztunk, akikkel nem zavartuk egymás köreit.Mire megérkeztek a csoportok, nagyjából elégedettek voltunk fotózásilag és csak kényelmesen, ráérősen sétálgattunk délutánig. Ebéd után annyira kimerült voltam, hogy visszamentem a szállásra pihenni, míg S. tett még egy kanyart a lezárt részen.
Update: találtam egy elöntött részen gyaloglós videót. Mit mondjak, én nem mentem volna, illetve hát nem is mentem :)
 

Enni

Reggelire meg az útra vittünk elemózsiát: krémsajtot, szalámit, gyümölcsöt, és helyi közértekben vásároltunk hozzá zsömlét, innivalót. Első nap a hajókhoz közeli turistaközpontban ettünk azt hiszem hamburgert vagy melegszendvicset, már nem emlékszem, csak arra, hogy ehető volt, de nem több, az is inkább azért, mert farkaséhesek voltunk. Második nap a szállodáknál ebédeltünk, egy szocreál kantinszerű helyen, ahol nagyon rossz kosztot adtak, a legrosszabbik menzás fajtából. 
A vacsorával szerencsésebbek voltunk, Első és második este egy népszerű étteremben ettünk, egyszer azt hiszem, pizzát, ami valami eszméletlenül finom volt, ismét szerintem az étvágyunknak köszönhetően :) Az utolsó este pedig egy icipici étteremre leltünk (Pansion Krizmanic), gyakorlatilag egy magánház konyháját és ebédlőjét nyitották meg a vendégeknek. Petar, a házigazda, humoros, jópofa és nagyon szívélyes vendéglátó volt és a vegyes grilltál is kiváló, amit adott. S.-el rögtön összehaverkodtak valami helyi sörfőzdés téma mellett, miközben én leloptam az összes csevapot a tálról. Az árak nem voltak magasak, de nem is estünk hasra az olcsóságtól. Szerencsére az autó nagyon keveset fogyasztott, mi pedig a mi szomjasabb autónk fogyasztásához igazítva számítottuk a benzinköltséget, szóval ez kellemes meglepetés volt.

Látom, megint sikerült kisregényt írnom, a következő bejegyzésben a némileg kalandos hazaútról fogok beszámolni. Alant a plitvicei flickr galéria. Bal-jobb oldali nyíllal lehet léptetni a fotókat.  Jó hűsölést :)



2 comments:

  1. Plitvice a világ egyik csodája. Kétszer jártam ott, de nem jelenteném ki, hogy többet már nem megyek... (A hosszú záridős felvételekkel én is megszenvedtem.)
    Tescoba pedig többé ne akarj menni vasárnap, már nem opció :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. ja tényleg, azóta bevezették a vasárnapi zárvatartást... annyira nyomi dolog :(

      Delete

Az elszaporodó spambot kommentek miatt muszáj előszűrnöm a hozzászólásokat. Igyekszem mindenkit hamar beengedni!